Csajszi néni

Újabb meghívó

2012-01-09T19:35:00.005+01:00

MEGHÍVÓ

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt

KIRCHNÉ MÁTÉ RÉKA – V. GÄNSZLER BEÁTA

Képes mesék – mesés képek

Havasi Csingacsguk, az utolsó erdélyi mohikán – és más történetek

című könyvének bemutatójára

A dedikálással egybekötött

rendezvényt

Szekszárdon,

a Megyei Könyvtárban

tartjuk

2012. január 12-én, csütörtökön,

17 órai

kezdettel.

Az alkotókkal

Sas Erzsébet

beszélget,

közreműködik

Vurczer Fruzsina

A helyszínen lehetőség nyílik könyvvásárlásra

Boldog új évet...

2012-01-01T00:44:00.002+01:00

... kívánok Neked, kedves Olvasó!

Kívánom, hogy ne csak az év, hanem Te is bővelkedj egészségben, vidámságban, derűben, boldogságban, gazdagságban és sikerekben - legfőképp szeretetben!

Bea

Képes mesék - mesés képek

2011-12-30T16:08:00.004+01:00

Kedves Ismerőseim!

Érdeklődésetekre a következő tájékoztatást adom:

könyvünk kapható Máté Rékánál, valamint a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban, a Libri könyvesboltban, szintén Bonyhádon.

Valamint nálunk, Nagymányokon, a Kossuth L. u. 2. sz. alatt és szintén helyben, a Guth Ruházatban - mindenhol 2.000Ft/db áron :)

Elérhetőségeim: fairplay64@gmail.com és 06/20 509-9072,

ahol is a könyvvel kapcsolatos kérdésekre szívesen válaszolok.

Nagyon boldog vagyok, mert sok megkeresés érkezett, rengeteg könyvet postáztam belföldre.

Postaköltség egy darab könyv esetén: 560-580Ft (nem tudom, miért van húsz forint különbség olykor), két vagy három darab könyv 960 forint. Ekkora mennyiséget nagyalakú, buborékos borítékban tudok küldeni. Ennél többet kartondobozban adok postára, itt az ár igen változó.

Köszönöm az eddigi vásárlásokat-megrendelések

et, örömmel teljesítem a továbbiakat.
Kérésre természetesen a kötetet dedikálom (és nem, nem drágább úgy).

Minden visszajelzést hálás szívvel fogadok

Üdv,
Bea

Részlet a könyvből:

http://kepekbenazelet.blogspot.com/2011/06/vallomas.html

és:

http://kepekbenazelet.blogspot.com/2011/06/havasi-csingacsguk-az-utolso-erdelyi.html

Örömmel tudatom...

2011-11-26T19:24:00.001+01:00

Kedves Olvasó!

Örömmel tudatom, hogy minden készen áll a könyvbemutatónkhoz.
Most már nagyon-nagyon izgatott vagyok. És meghatódott. Szorongok és várom a napot.
Jajjajjajj, de nehéz! Meg szép.
Ha teheted, gyere el! Kicsit Csajszi néni is ott lesz ám!

Ezúton nyújtom át a meghívónkat:

MEGHÍVÓ

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt

KIRCHNÉ MÁTÉ RÉKA –
V. GÄNSZLER BEÁTA

Képes mesék – mesés képek

Havasi Csingacsguk, az utolsó erdélyi mohikán – és más történetek

című könyvének bemutatójára

A dedikálással egybekötött

rendezvényt

Bonyhádon,

a Solymár Imre Városi Könyvtárban tartjuk

2011. december 13-án, kedden,

18 órai kezdettel

Az alkotókkal

dr. Hegedűs Éva

beszélget,

közreműködik

Vurczer Fruzsina

A helyszínen lehetőség nyílik könyvvásárlásra

Az épület akadálymentesített

Csajszi néni rendkívüli közleménye

2011-11-10T18:22:00.000+01:00

Kedves Olvasó!

Csajszi néni nemcsak Csajszi néni, hanem Bea is, és mint ilyen vagy olyan, vagy ilyen-olyan, más műfajban is írogat.
Azokból a művekből készült egy könyv, amit ezúton is szíves figyelmedbe ajánlok:

Máté Réka újságíró kollégám Erdélyben, Bukovinában készült mesés képei történetek írására ihlettek. Van köztük szomorúbb, van vidám is – ahogy az az életben is lenni szokott. Egy pont után szinte egyszerre éreztük azt, hogy ebből akár egy könyv is születhet. Egészen izgalmas alkotómunka vette kezdetét.

Lassan körvonalazódott bennünk, hogy mi is kerüljön rendhagyó könyvünkbe. Érdekes az, hogy ki mit lát egy képben; magam olyat is, ami talán nincs is rajta a fotón. Ezért jó, hogy Réka megírta egy-egy fénykép „hiteles” történetét, s ehhez lehet viszonyítani a meséimet.

Majd meglátjátok, hogy milyen inspirálóak a fotók, s biztosan a Ti fantáziátok is elkalandozik erre-arra.

Nagyon szerettem Rékával együttműködni, remélem lesz még rá alkalmunk ezután is.

Öröm volt írni kötetet, bízom benne, hogy olvasni is az lesz. S talán szívesen ajándékozzátok meg vele szeretteiteket is.

„Képes mesék – mesés képek” című könyvünk december közepén jelenik meg.

Az ára 2000 Ft lesz; az előre fizetőknek 1800 Ft (+ postaköltség, ha Bonyhádon vagy Nagymányokon nem megoldható a személyes átvétel).

A kötetre előjegyzést fogadok ezen a címen:

kepekbenazelet@gmail.com

Illetve Réka ezen a címen:

mare@kirkop.t-online.hu

És egy kis előzetes a könyvből:

http://kepekbenazelet.blogspot.com/2011/06/vallomas.html

http://kepekbenazelet.blogspot.com/2011/06/havasi-csingacsguk-az-utolso-erdelyi.html

73. Történés - Csajszi néni törleszt

2011-10-15T17:41:00.002+02:00

Tőkeerős kínai vendégmunkás parasztot is szeretne bevonni a biológia (csoda) csoport

Nem, mintha lenne adósságom, illetve persze, hogy van, a Jóska hűtlenségét kell megbosszulnom, ezzel tartozom neki, csak az a baj, hogy nekem, mint Márja-lánynak ez tilos, szerencsére csak bocsánatosan tilos, úgyhogy nincs kizárva, hogy előbb-utóbb bűnbánásra kell adnom a fejem. Amúgy meg itt helybefaluba különös események láncollattya indult be. Eddig ugye élősköttek egyesek az önkormányzat nyakán, kezdve a képvisellöktől az egyszerű és sokszor egyszeri kétkezi munkásig. De ennek vége. Igaz, nem ezek kesztek el dolgozni, hanem alulról jövő kezdeményezésként az Ernő pincéjéből indult ki a mozgallom. Igaz, kicsit döccenősen, mert már rendesen taszigálta őket a maligán, vagy ahogy a Bözsink mongya, a malligám és alulról nehéz volt felkapaszkodniuk, na de ez nem az a réteg, ami könnyen felaggya. Attól se kell félni, hogy hamar elfelejtik, mit kell csinálniuk, mert egymás után legalább háromszor szokták elmondani ugyanaszt. Kicsit unalmas, de hát így tuggyák megjegyezni, amit kell, ami csoda, hogy szinte ugyanolyan tartalommal mongyák és mongyák és mongyák. Persze kémikusnak azért nem ajánlanám őket, mert az esély meglenne reá, hogy mindig újabb vegyülettel állnának elő. Na szóval, ebbe az alulról jövő kezdeményezésbe még az is teljesen unikumnak számít, habár, ahogy itt nevezik, onikom nem volt terítéken, csak újbor, az idei kivételesen jó termésnek bizonyul, a cukorfok igen magas, átlagba huszonhárom fok, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a feleségek is meglettek hivva erre a találkozóra, sőt még egyedülállók is, mint a Bözsink, bár ő nem egyedülálló, csak hajadon. A lényeg az volt, hogy rájöttek és ebbe én is makszimálisan be tudok majd kapcsolódni, hogy rajtuk, rajtunk már nem segít senki. Magunknak kell kitalálnunk, mit tegyünk, helyettünk nem olgya meg a problémánkat más, de jó jel, hogy mi azért szívesen megoldanánk más problémáját, ha haggya. Arra is rájöttünk, hogy egyedül se fog menni, össze kell fognunk a siker, vagyis a megélhetés érdekébe. Össze kell tennünk, amink van. Ebbe már vannak gyakorlottak és egy percig nem gondoljuk, hogy ne lenne rájuk szükség, de új vizekre is tudunk evezni. Vannak, akik pénzzel tudnak beszállni és vannak, akik az ötleteikkel és a megvalósítás megszervezésével. Ez az utóbbi az úgynevezett értelmiségi réteg – az sosem osztály – és mindenki gyanúsan méregeti őket. Mit lehet tenni, vannak, akik rendes munkára alkalmatlanok, hát ilyennek is kell lenni. Asztán vannak, akiknek van sütnivalójuk, de ők már nem értelmiségiek, mert nem tanultak sokat. Ők szoktak általában a legjobb megoldásokkal és ötletekkel előállni, mert ők a gyakorlatból vonják le a követkesztetéseket. Na persze ebből a társaságból kerülnek ki a legelvetemültebb ötletek is, ha a gyakorlatból téves követkesztetéseket vonnak le. Rengeteg remek ötlet született, hogy itt, szeretett városunkba, helybefaluba milyen – muszáj megint Bözsinket idéznem – prodzsekkek valósíthatók meg, mik azok, amiket helybefalu élő és tárgyi feltételrencere már eleve pederasztizált a nemes feladatra. Természetesen sorba beszámolok majd a rengeteg remeknél remekebb ötletről, de eggyelőre próbálom feldolgozni aszt a teljes egészébe még át nem gondolt és ki nem dolgozott javaslatot, amivel a biológia munkacsoport állt elő. Ők aszt vállalták magukra, hogy megőrzik helybefalu génállományát, és itt elsősorba nem a humán utódokra gondoltunk mi, többiek, hanem a honos háziszárnyasokra, a mangalicának mondott sertésállományra, valamint a nyulakra, erre ők előálltak egy több mint érdekes ötlettel, mert szerintük az rengeteg pénszt hoz a közös konyhára. Meglátásuk szerint minden képességük megvan arra, hogy őssejteket tenyésszenek. Sőt, majd hívnak kínaiakat is, ők előrébb tartanak ebbe a műfajba, meg most nagy barátaink a sok pénzükkel, biztos van néhány gazdag paraszt ott, aki szívesen eljönne és tanácsaival segítene bennünket, cserébe megtanittyák őket halászlevet főzni, úgyis szeretik a csípőset, legalábbis az unklebenes szecsuáni csípős szósz szerint. Sőt, akár hoszhattyák a napkollektor-összeszerelő üzemüket, ha eccer már megígérték, de eddig elmarattak, lehet, hosszú az út a Sárga folyó mentén és nem is torkollik a Dunába. A lényeg, hogy a biológiai csoport szándéka kellőképp komoly, a projekt népszerűsítésére előadói körutat is szervesztek, ami a művházat, Fodrászannust, a Sanyi doktor rendelőjének a váróját, valamint az összes kocsmát érintené, és aminek a címe: Őssejt – a bennünk élő dinoszaurusz lesz. Most próbálok tájékozódni, milyen szakirodalmat olvashattak vajon a b. cs. csoport tagjai?

(Fotó: en.epochtimes.com)

72. Történés - Csajszi néni és a mértékadó személyiség

2011-08-18T15:50:00.004+02:00

Csiccsolina itt vagy egy nappal Dubáj előtt vagy egy nappal utána

Na ugye, hogy megint előre láttam mindent?! A múlt hét valahogy olyan szépen összesimult, minden illeszkedett mindenhez és ez a harmónia áthúzódott erre a hétre is. A dubájozással kapcsolatba sajnos mi, Márja-lányok nem vagyunk közös plattformon. Illetve az közös, hogy a megbocsátás jegyébe nem ítélkezünk senki felett, mert ma téged egy kővel, holnap engem eggyel, nem mintha nekem bármi bűnöm lenne, pláne a Jóskával már legalább három hónapja nem bűnösztem, más bocsánatos bűnt meg asztán nem olyan könnyű itt, helybefaluba elkövetni egy tisztességes asszonynak. Szóval az irigység jegyébe nagyon megosztott a társaságunk. Mióta végighallgattuk a szakértőnket, aki akkor még nem Dubájba ment, hanem csak a közeli fürdőhelyekre, meg a Balatonra. Bözsink is megvilágosodott, aszt monta, már érti, miért is mongyák az Idára, hogy fürdős örömlány. Hát mongyuk, nem egészen eszt mongyák rá, de a Bözsink igen jó nevelést kapott még az apácáktól fon hausz ausz. Szóval a mi szakértőnk is megszólalt és elmesélte, hogy a parasztdubajozás azért nem volt olyan rossz dolog, kivéve az eneszkás öreg nagyapókat, ők egy kicsit fehérek és kövérek voltak, de legalább márkába fizettek. Ez ugye a mai generációnak nem mond semmit, nem is tudom, hol ragaggyam meg a lényeget. Talán ott, hogy még most is jobban fizet egy rothadó kapitalista, mint egy volt szocialista és most is inkább nyugatabbra vágyakozunk, kivéve az országvezetőinket, el is kéne engedni mindenkit a saját úttyára, de eszt most ne keverjük más élvezetekkel. Végülis néhány betegségtől eltekintve jó üzlet volt hajdanán a parasztdubájozás, fel lehetett építeni belölle egy házat, rendesen férjhez is lehetett menni, lehetett kék szemű, szőke gyereket szülni, ki emlékszik már arra, ki volt PD-s, ki nem? Talán egyedül a Bori néni, aki helybefalu erősen tematizált helytörténésze, ő mindent följegyzett a naplójába. Most abból él, hogy időnként meglebegteti, hogy kiaggya a memoárjait, névvel-címmel-telefonszámmal, s elég szép pénzeket kap a hallgatásért, elis nevesztük Omertaborinak, ami duplán találó, mert az omerta az olasz maffiánál a hallgatás törvénye, egyenértékű a magyar kuss legyen márral, a másik értelme szintén magyar: ó, mert a Bori mindent tud. A lényeg, hogy eggyes Márja-lányok irigysége a minap szökkent az egekbe, amikor a még mértékadóbb személyiség, Csiccsolina aszt nyilatkoszta, hogy ő is dubájozott és három napi keresetéből évekig is eléldegélhetett volna itthon, ha nem ment volna ki Olaszországba. De azér jószívűségből itthagyta a Dubájba kapott ékszereit az anyukájának, aki el-eladogatott néhány darabot és most decens, makulátlan úrihölgyek horgyák azokat valószínűleg és hát én a szívembe zártam mingyár a Husikát az őszintesége miatt, és azér, mer fél napig nyerítve röhögtem, ami nem szép töllem, de őszinte vagyok én is, bevallhatom. Amúgy Csiccsolina munkásságát nem pártolom, amiből következik, hogy ismerem valamelyest, a nyolcvanas évekbe nagy divat volt nézni, engem is kényszerített az a mocsok Jóska, ha már Bécsből hűtő helyett videót hozott, csak sajnos ugráltak mind a kazetták. De a lényeget és a mondanivalót azért többször is kivettük belőlük. Mindent összevetve nagyon úgy tűnik, hogy a Márja-lányok háromnegyede irigyli a parasztdubájozókat, de Isten őrizzen, hogy helyet cserélnének velük. Egyébként meg itt, helybefaluba nekik volt is egy diszkószámuk, Ribancindulónak hívták, így nagybetűvel és el is hitték, hogy a Boniemm száma a ribancokról szól líraian, egyben ütemesen. Hogy honnan tuttak volna magyarul a boniemmék, aszt ki sejtheti, amúgy meg helybefaluból sokan disszidáltak, mai szóval emigráltak az akkori eneszkába, lehet, hogy a bonniemmesek közül valaki rokon és onnan tud magyarul. Lényeg, hogy a Ribanc ofblúról van szó, a jutyubon bárki meghallgathattya és nosztalgiázhat érinteccségből vagy sóhajtozhat irigységből, most már olyan mindegy, nem igaz?

Kép innen

71. Történés - Csajszi néni pont ideális

2011-07-09T23:58:00.006+02:00

Dubájba se csak a sejkek meg a lovak szépek, hanem a lovászfiúk is, álittolag

Nagyon sajnálok minden embert és állatot, valamint élőlényt, eszt a Bözsink tette hozzá, pedig az ember is meg az állat is élőlény, de neki az egyszerű az nem szép, mindig mindent túl kell bonyolítania. Nem baj, az a lényeg, hogy ő is sajnálkozik ebbe a melegbe. Alig dugjuk ki az orrunkat, mert itt helybefaluba sokára fog friss szellő fújdogálni, inkább csak telefonon és telepátiával tartjuk a kapcsolatot. A telepátia a megbízhatóbb, az nem romlik el sosem. Csak kicsit megterhellő állandóan belelátni a Bözsink gondolattyaiba, szerencsére azért ő nehezebben bogarássza ki, mire is gondolok én. Most viszont eccerre gondoltunk arra, hogy nálunk is volt dubajozás még a nyolcvanas évek elején, csak akkor eszt nem hívták ilyen szépen és nem Dubájba mentek az olyan lányok, hanem amerre a vonat vitte őket, kétfelé, két fürdőhelyre. Innen kapták a nevüket, hogy fürdős széplányok, kicsit durvábban, de úgy mi sose vettük a szánkra, ez méltatlan lenne a Márja-lányokhoz. Olyan nagyon sokat nem kerestek, sőt inkább ők meg a szüleik költöttek egy csomó pénszt, mert igaz, hogy az écc akkor még nem gyűrűzött be helybefaluba, tuttunkkal még mosse, de egyéb, kéjes érintkezéssel terjedő betegség volt bőven, nem egy bőrgyógyász a helybefalui afféroknak köszönheti a házát. Szóval nagyon is jól tuttuk, hogy kik azok, akik az élet örömeit kiélvezik, nem is lett Márja-lány közülük, csak egy, egyrészt, mert a Jóistennek is kedvesek a megtért, továbbá a tékozló bárányok, hát akkor nekünk is az kell, hogy legyenek, állítottunk is egy kvótát, hogy a Márja-lányok között százalékos arányba kik nyerhetnek felvételt, másrészt meg nem akartunk csak a pletykákra hagyatkozni, testközelből akartuk megtapasztalni az igasságot. Ez sikerült is és legalább az élet ezen, számunkra rejtve maratt területén is rendelkezünk szakértővel. Hát annyit elmondhatok, hogy azért az ő életük se egy mókakacagás volt, én speciel apszolút nem is irigyeltem eggyik sorsát se. Szép töllük, hogy azért ők a sorsukba belenyugodva elég hamar férjhez is mentek, lett szép házuk, meg autójuk és tisztes családanyák lettek, legalábbis a legtöbbje, akad kivétel, de hol nem? Ammondó vagyok, hogy a mostani dubajozó lányokat se kéne rögtön elitélni. Lehet, hogy nekik sem olyan jó az életük, mert ilyet csinálni azért nagyon megallázó, mert hogy úgy bánnak velük, mint valami tárggyal, nem tudom, nem tapasztaltam, csak olvastam róla. A Bözsink aszt monta, hogy belegondolva, ő inkább marad szűzleány, minthogy egy arab sejk még annyira se értékelje, mint a lovát. Hát ahogy már ismerjük Bözsinket, neki épp sok választási lehetősége nincs, nem hiszem, hogy passzolna bármelyik arab sejk ízléséhez, de bármi előfordulhat, eszt úgy tudnánk letesztelni, ha eljuttatnánk Bözsinket Dubájba, de nem egyedül, felügyelet nélkül nem engednénk, lehet, még az olacsapot is elzárnák, olyan diplomáciai bonyodalmat okozna a térítéshajlandóságával, ha eggyáltalán kapunk mi onnan olajat. Ha nem, a dubajozó lányokat meg kéne kérni, hogy szóljanak már egy-két jó szót az érdekünkbe. Így legalább lenne önértékelésük, nekünk olajunk, az arab sejkeknek meg egy hálás ország, mégiscsak közelebb vannak, mint Kína, inkább műköggyünk velük eggyüt. Ez volt az eggyik téma, ami még nem teljes egészébe lefutott, mert a szakértőnk még nem nyilatkozott, majd ha már kialakult a közös véleményünk, arról azért még beszámolok. A másik témánk a baromfinevelés volt, ami annyira nem csigázott föl senkit, kivéve az Emmát, aki a csalággyával két éve települt helybefaluba, még most is folyik a beilleszkedésük, a mi részünkről rendbe van, nyitottak vagyunk mindenre, inkább őnekik megy nehezen a letelepedés, aszt mongya az Emma, hogy olyan furák vagyunk. Mi értékejjük az őszinteséget, de nem mindig szerettyük. Ebből tavaly ízelítőt is kaptak. Muszáj megnevelni a jöttmenteket, tuggya csak meg mindenki, kinek hol a helye a helybefalui hierarchiába. Szóval Emmáék baromfinevelésre atták a fejüket, de olyan bió módon. Montuk, hogy az nem fog működni. Nem hitték el. Elkerítettek egy jó nagy részt a kertből, hogy az lesz a baromfiudvar, meg minden nap kiengették a kertbe is a csibéket, kakasokat, hadd futkossanak kedvükre. Mutogatták is mindenkinek, legfőképp a térben távoli rokonoknak, hogy az ő baromfiai boldogok, annyit mászkálhatnak giliszta után, amennyit akarnak, ez majd megláccik a húsukon is. A boldog állat finomabb. Az lehet, hogy egy atlétának nevelt baromfi boldog, még jó, hogy medincinlabdát nem kellett dobálniuk, de, hogy a gazdasszony és az összes háznép boldogtalan lesz, az fiksz. Mert szép, kisportolt testalkatú tyúkok és kakasok nőttek fel nagy vigyorogva, inasak voltak, de húsosak nem. Levesbe azért jó volt az a hatvanvalaháy darab, másra nem. Szóval, mi nem szóltunk, csak eccer, asztán hagytuk, hadd mennyenek a saját fejük után. Megláccik, hogy tanult emberek, azok általlába sose hallgatnak az okosabbra, de most megtanulták. Pedig csak józan paraszti ésszel kell gondolkodni és az állatvilágot átültetni az embervilágra: a Klári futkos föl-alá álló nap, annyi dolga van, hogy le nem ül, most már akkor se, ha lehetne, az ebéggyét is állva kapja be, aszt mongya, így boldog, de olyan elöl deszkahátulléc típus, asztán meg itt van az Éva, aki jó étvággyal, komótossan eszik, és ül egész nap, alig csinál valamit, csak vigyorog a telihold képével, ő bezzeg nemcsak húsos, de zsíros falat is, asztán meg itt van szerény személyem. Nem azér mondom, de én megtaláltam az eggyensúlyt, meg a harmóniát, a futkosást vegyítem a mozdíthatatlansággal, a jint a janggal, szerintem én vagyok az ideális típus kívül-belül. A Jóskám is aszt monta, hogy belül mindenképp. Ha nem is nagyon adok a véleményére, azért el kell ismerni, néha egész jó meglátásai vannak.

(Kép: innen)

70. Történés - Csajszi néni és az angol beteg

2011-05-24T01:18:00.006+02:00

Márja-lányok lédikre várva

Igasság szerint eszt az esetet nem is szabadna megírnom, mert úgy hallottam, hogy a történeteim, amik egytől-egyig a színtiszta valót tükrözik (eszt így tanította nekem az anyósom, hogy a puszta valót), kivált némi derülcséget az olvasókból. Hát az vesse ránk az első követ, ahol külömb polgártársak élnek, akár a legfölsőbb szinteken is. Hogy mégis elmesélem a legutóbbi esetet, arra az vett rá, hogy én magam is felettébb mulattam rajta, ettől meg asztán igazán nem foszthatok meg senkit, ilyen önző nem lehetek. Ráadásul igen tanulságos a dolog, remélem néhányan tanulnak belőle - itt helybefaluba is. Aszt ugye már montam, hogy imádok itt élni, ide születtem, más választásom nincs, annyi pénzünk sose lessz, hogy innen elmennyünk, tehát megtanultam szeretni aszt, ami van. Ebből kifolyólag hát perszehogy szeretem az itt élő embereket, egy-két kivétellel, de mindenkinek megvan a maga fekete báránycsordája. A Márja-lányokat meg pláne fölöttébb kedvelem, hasonló a hozzáállásunk sok dologhoz, akár az orvosok, a mi jelszavunk is az, hogy Nem ártani! Az, hogy ez nem mindig sikerül, az nem a szándékunkon múlik, hanem a körülményeken. Viszont nem nagyon szeretem a Márja-lányokba a kiváncsiskodást, de hát végülis ez vitte előrébb a tudományt is, ha Ejnstejn nem lett volna olyan érdeklődő, most nem tudnánk, hogy minden relatív. Az a hülyeség is, például, ami pont a Márja-lányokkal esett meg. Aszt monta Bözsink, hogy teljesen hihető volt az egész, ő az utolsó pillanatig nem gyanakodott semmire. Hát a Bözsink soha nem is fog semmire se gyanakodni, úgy vélem, csak csodálkozni. Szóval a Klári meghallotta, hogy telefonál a Terus. Intelligensen arrébb húzódott, hogy ne zavarja a Terust, de még hallótávolságon belül legyen, ki tuggya mikor van szükség egy fültanúra. Szóval hallja a Klári, hogy aszt mongya Terus, hogy akkor tíz Lady-t tud fogadni a hét végén, szombaton. És igen, egyszerre jöhet mind, ó, hogyne, ennyit eltud helyezni itthon, majd a Hájni elfuvarrozza ide őket és persze, hogy vállajja a fuvarkölcséget. Már előre örül, hogy megfognak lepődni a Márja-lányok és mennyire fognak örülni, mert ilyen még nem volt helybefaluba, de most szokást fog belőle csinálni ő, a Terus. No és persze, hogy nészte a királyi esküvőt, akkor pattant ki a fejéből az ötlet, szóval nagyon várja már a Lady-ket. Klári levegő után kapkodott, de nem kellett neki repülősó, mostanába inkább az unikumra esküszik, aszt mongya jó nyákoldó hatása van. Hát a hangulattyát olgya rendesen, az tuti. Szalatt a hírrel a Márja-lányokhoz, hogy a Terus főnemeses hölgyeket fog fogadni, egyenest Angliából. Bisztos a lánya intészte el a dolgot, mert már két éve Londonba növeszti a háccsóját egy kisgyerek ópereként. A Márja-lányok tiszta izgalomba jöttek, mert a Mártika tényleg olyan nagyszájú, hogy akárhány Lady-t rátudna beszélni, hogy jöjjenek helybefaluba, talán még lóversenyt is ígért nekik, mert van újabban két farmerünk, akiknek farmertelepe is van vagy rancsa, az Imi szerint inkább rancs az, közelebb áll a roncshoz kiejtésileg, mert előbb-utóbb úgyis roncs válik itt mindenből. Hát az Imi is azóta ilyen optimista, mióta elvesztette a munkáját, már fél éve gyászolja az Ilonkát, szegény nyolcvankét éves volt, amikor meghalt, ő tartotta ki az Imit egy kis lepedőakrobatikus mutatványért cserébe és most az Imi nem kell senkinek, pedig még nincs hatvan éves. Összedugták a fejüket a Márja-lányok, hogy nem hagyhattyák annyiba a dolgot, ha már nem is egy, de tíz angol nemes Lady megtiszteli helybefalut, akkor fogadóbizoccság kell, nem foszthattya meg a Terus kis közösségünket ettől az élménytől. Kicsit rövid a határidő, de néhány egyházi éneket tudnak énekelni a Márja-lányok, ők viszik a templomba is a prímet, jó lesz az a Lady-knek, az angolok úgyis elég vallásosak, igaz, inkább evangélikusak, de most efelett szemet kell hunyni. Virág minden portán terem, aszt is visznek majd és egy-két apróságot, gyöngynyakláncot, csipketerittőt, pogácsát. Csak rá kéne beszélni a Terust, hogy hagy mehessenek szombaton a fogadásukra. A legbizalomgerjesztőbb tagunkat külték parlamenternek, mint aszt a szovjet hőst a németekhez, már elfelejtettem a nevét, itt perszehogy a Bözsink volt a delikvens. Széles mosollyal tért vissza és aszt monta, hogy kicsit csodálkozott a Terus, hogy miért akarnak odamenni hozzá, de ha már így kiderült a dolog, hogy vár egy szállítmányt, akkor jól van, mehetnek. Megmonta az egyik Lady nevét is, de a Bözsink elfelejtette, mire visszaért. Nem montad ugye, hogy műsorral készülünk, kérdeszte a Klári. Nem, válaszolt a Bözsink. Egész héten gyakoroltak, sütöttek-fősztek-vasaltak-gyöngyöt fűsztek az én drága Márja-lányaim, és elis jött a szombat délelőtt tíz óra, amikor elindultak gyönyörűen felöltözve, puccbavágva a Terushoz. Nézett is eggyet szegény, amikor meglátta őket a konyhaablakból, aszt hitte, megbolondultak. A Márja-lányok meg ugyaneszt hitték a Terusról, mert ő át se öltözött. Lehet, hogy megakarja mutatni az autentikus helybefalui életet, súgta a Mári, na neki is több esze lehetett volna. A lényeg, hogy a Terus leültette a Márja-lányokat a konyhába, a ház szívébe, megkínálta őet kávéval és egy mukkot nem mert szólni a megilletődöttcségtől, csak annyit, hogy jöhetne már a Hájni. Szerencsére nem sokat késett. Az összes Márja-lány felpattant és a méltóságukból jócskán engedve futottak a Terus után, mielőbb szerették volna látni az angol Lady-ket. Jó nagy csalódás érte őket, amikor a furgonból eggyetlen főnemes se szállt ki, csak tíz nagy kartondoboszt cipelt be nyögve a Hájni. Hát hol vannak a hölgyek, kérdeszte Klári. Milyen hölgyek, kérdezett vissza a Terus. Hát a Lady-k. Állítólag a Terus becsöppentett a nevetéstől, amikor rájött, hogy tíz kartondoboz TenaLady-nek ötltözött ki a Márja-lányok színe-java, gyakorolta a zsoltárokat, szette a virágokat és sütötte a pogácsákat. Ja, tényleg, lédi tenát mondott a Terus, gondoltam is, hogy én eszt az angol hölgyet ismerem valahonnan, monta ártatlanul a Bözsink. Végül nem verték meg szegényt, olyan bociszemei vannak, hogy én sem tudom soha bántani, pedig lenne kedvem néha. Tisztászták aszt is, hogy a megnövekedett igények kielégítésére intimbetét-viszonteladó lett Terusból, nekünk fogja eladni a tenalédiket, némi haszonnal, de még így is megfogja érni nekünk. Bözsink meg úgy láccik egyéb angol nemeshölggyel közeli ismereccségbe nem fog kerülni, elégeggyen meg ezzel, ez eléggé testközeli kapcsolat. Sajnálom, hogy ebből a történetből kimarattam, habár, ha itthon lettem volna, ez megse történik és akkor most nincs beszédtéma helybefaluba. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy honnan a fenéből szettek össze annyi ocsmány, virágdíszes kalapot az én szeretett barátnőim?

(fotó: innen)

69. Történés - Csajszi néni a kripliadóra szavaz

2011-05-24T00:23:00.002+02:00

Aki ilyen vidám, az csak fizessen!

Ahogy montam, Fodrászannusnál két téma volt feszegetve. Egész helybefalu fél attól, hogy megvonnyák a rokkantnyugdíjat a rokkantnyugdíjasoktól. Egyrészt, mert vagy rokkant valaki ténylegesen, és azokból van több, vagy nem rokkant, de már dolgozni sem képes. Harmadszor meg ezekből a nyugdíjakból támogattya a nyugdíjas a munkanélküli gyerekét és a még tanuló unokáit. Na de én azon az állásponton vagyok, hogy nagyon helyes lenne, ha mongyuk megadósztatnák ezeket a jövedelmeket, mert hogy mer valaki beteg lenni? Itt a lehetőség mindenki előtt, nem kell alkoholizálni, meg cigerettázni, meg annyit enni. Az meg, hogy olcsóbb legyen a gyümölcs meg a zölcség, meg a jó húsok, aszt hogyan várhattyuk el a kormánytól, van annak elég baja. A munkaadóktól se várható el, hogy tisztességes bért fizessenek, meg olyanok legyenek a munkakörülmények, hogy ne kelljen nyáron melltartóban ülni a helybefaluval szomszédos varrodába negyvenötezer forintért, télen meg kabátba ugyanannyiért, inkább örüjjenek, hogy visszavannak vezetve a munka világába. Mert a munkanélküli, az képes és ennyi pénzért nem akarja a gyomrát görcsbe rángattatni, az ordibálást elviselni, meg a lenézést és sírni minden hónapba, hogy mire elég ez a kis pénz. Igazán nem értem néha az embereket. Ebbe a gazdasági helyzetbe össze kell fognunk és áldozatot kell vállalnunk. Én se voltam nyaralni tizennégy éve és mégis élek. Szóval én simán bevezetném a kripliadót. Aki beteg, fizessen. Az idősekkel meg kriptaadót fizettetnék. Tuggyuk mennyi az átlagéletkor, a férfiaknál hatvannyolc, a nőknél hetvenhat év. Aki ennél öregebb, az fizessen. A két adót össze is lehetne vonni, kripliadó+kriptaadó vagyis egy hetvenhét éves rokkantnyugdíjasnak elvesszük a kedvét az élettől. És ez még mindig humánus eljárás. Ha látta valaki a Kis nagy ember című filmet Dásztin Hoffmann-nal (szerintem helybefalui rokonsága lehet), az tuggya, hogy ott az öreg indiánok felmennek a hegyre meghalni, hogy ne legyenek terhére a közösségnek. Mongyuk nekünk hegyünk nincs, de egy szépen rekultivált dombocskánk akad. Már csak néhány keselyűt kéne kölcsönkérni az egyik állatkerttől.

(fotó: innen)

68. Történés - Csajszi néni okosakat hall

2011-05-21T12:59:00.001+02:00

Fodrászannus ajánlattya a nyárra

Nemrégibe fodrásznál voltam, igazán ráférne a falunkra már egy rendes fodrász, nem azért mondom, de néha rémisztő, amit ez a Fodrászannus kihoz magából, elég fura frizurákat, aszt mongya, neki impresszionista a stílusa, úgy dolgozik, amilyen benyomás éri, hát látszik némely fejen, hogy bevolt nyomva, az bisztos. Mit lehet tenni, mégis muszáj odajárni, információs köszpontunk.

Én mostanába távol tartom magam a közügyektől, a külügyek se érdekelnek, belügyekkel foglalkozom, de még mindig nem tuttam kikezelni a kóros hasmenésemet, talán bélgyulladásom van, de orvos engem ne lásson arról az oldalamról, ez nálam elvi kérdés, majd figyelem a Szulák Andrea videóit, hogy micsinál vele az a joghurt, lehet, hogy átállok arra. Szóval amikor úgy éresztem, hogy eltávolodhatok itthonról egy kicsit, szalattam az Annushoz, hogy rakja be a hajamat. Épp aszt a két témát boncolgatták, ami helybefalut a legjobban érdekli: a királyi esküvőt és a rokkantnyugdíjak megsemmisítését. Ez utóbbi talán kicsit több embert érint, mint a szép Vilmos lagzija, többen is hivatalosak a bizoccság elé, mint ahányan voltak Londonba. - De attól még véleménye lehet az embernek a fölhajtásról is,nem? - kérdeszte a Fodrászannus és a Bözsink helyeselt, persze mi is. Aszt vártam, hogy a Fodrászannus mikor vág bele a Bözsink fülébe, mert nagyon szaporította a szót, ő lett helybefalu esküvői szakértője, több jogon is, egyrészt, mert az összes menyasszonynak ő csinájja az esküvői konytyot, eltéveszthetetlen, mindig ugyanaz és mindenkin ugyanúgy néz ki, már a késő hatvanas évek óta. Ez itt nálunk nem bír kimenni a divatból, szerencse, hogy időnkint amúgyis visszajön. A másik ok a szakértőségre, hogy az interneten kísérte végig az egész hercehurcit a Sarka Katával eggyütt, persze nem egyhelyen voltak, a Kata Pesten, az Annus itt, a fiatal pár meg Angliába, belegondolni is hátborzongató, hogy milyen szép dolog is ez a világháló. Aszt monta az Annus, hogy ő a Katával értett eggyett, szerinte se volt valami nagy vásziszdász, például az ő esküvőjére is úgy varratta a ruhát, szintén csipkéből, jó drága volt, kétszázötven métere, még a régi ruhaipari kátéesz maradékanyag raktárából hoszták neki, erre azért büszke, mert tudnivaló volt, hogy az elfekvő készletek voltak mindig a legértékesebbek, ez is szintiszta műselyem volt. A német rokonok hosztak be strasszot vagy strasszt, ki tuggya, hogy van helyesen mondva, a lényeg, hogy szépen csillogottvillogott a ruha, meg a szép fátyol, mert az is volt, igaz, uszály az nem, így is megszólták a népek, no nem az uszály miatt, hanem mert már erősen gömbölyödött az Annus. - Mégis itt vagyok! - monta erre és ez olyan igaz, hogy csak bólintottunk. - No és nekem a zene se teccett. Olyan volt, mint temetéskor szokás. Szerencse, hogy nálunk már magnó is volt és arról szólt a Dzsémszt Lászt harmonikája és mellette a Don Kámézi is, a közös dalunk, eszt sokat hallgattuk a parkba, de megengettem a Vandzselisztől a Paradicsom meghódittását is lejáccani, ez a férjem kedvence volt - sorolta Annus. Összenésztünk, hogy mi ez a férjezés, mert itt nálunk helybefaluba aszt mongyuk, hogy az uram, úgy láccik Annus olvasott valamit, de most nem is ez a lényeg. - Asse értettem, hogy a fiatal pár nem adott virágot a szülőknek, amiért fölnevelték őket egymásnak, igaz, hogy Vilmost nem a Kamilla nevelte, na de itt, helybefaluba se az az apja a legtöbb gyereknek, aki a felesége mellett van, mégis kapnak virágot. Á, nem cseréltem volna a menyasszonnyal, jó volt az nálunk, meg persze a buli utána! Kíváncsi lennék, ott volte menyasszony-, meg menyecsketánc, mert nálunk volt, kaptunk annyi pénszt, hogy nekivághattunk az építkezésnek. Meg meg is szöktettek, annak rengyemóggya szerint. Eszt a kis nádszálka hercegkisasszonyt még szöktetni se kell, elviszi a szél. Csak aszt sajnálom, hogy nem láthatta őket a Dájána, mert hiába kopaszodik a Vilmos, attól még az ő fia, szeretné így is. Hiába, nem minden a pénz - eszt már sóhajtotta Fodrászannus, pedig neki mindene a pénz, jól tuggyuk, szegény Bözsinket is lehúszta kétezerháromszázötven forintra, pedig nem is festett, csak dajerolt.

Köszönet

2011-05-21T11:53:00.004+02:00

Drága Olvasók!

Csajszi néni nevében is köszönöm szépen, hogy olvassátok a vele megesett történeteket (ezért megesett nő ő). Tudom, hogy hihetetlen, de mindig elcsodálkozom azon, hogy vannak, akiket érdekel az, amit írok. Ebből következik, hogy nagyon hálás vagyok, amikor kiderül, hogy Csajszi néni nemcsak a helybefalui pusztába kiált nagyokat.

Az meg igazán megható, hogy vannak, akiknek felvidítom a napját, napjait - ennél többet nem is kívánhatok.

És akkor még díjakat is kapok!!!

Kedves virtuális barátom, Alexa Christi (más néven Nem vagyok mesterszakács) gondolta először úgy, hogy megérdemlek egy olvasói elismerést. Szegényt nem vettem igazán komolyan, azt hittem, merő udvariasságból - ismeretségünk okán - küldi nekem az elismerést, no és talán sajnálatból is, mert itt álltam addig díjtalanul.

Aztán Ági (más néven Szerintem az élet) is megtisztelt ezzel:

Úgyhogy akkor már gyanakodtam...
A bizonyosságot Mária (más néven Szeretek főzni) hozta el, ezzel:

Köszönöm szépen, hogy ilyen módon is kifejeztétek tetszéseteket, sokat jelent ez nekem és Csajszi néninek, sőt, még Bözsink is nagyon örült!
Iparkodom több bejegyzéssel meghálálni kedvességeteket, s amint tudom, továbbadni az elismeréseket másoknak.

Most pedig minden olvasómnak szeretném hálás szívvel megköszönni, hogy megtisztel figyelmével. A kép nem díj és kérlek, ne is küldjétek tovább...

Csajszi néni, mint Klínflúrmenedzser from présház

Szép napokat!

Bea

67. Történés - Csajszi néni és a nőnapi köszöntés

2011-03-09T20:04:00.000+01:00

Gyöngyike új karrierje kezdetén, portfólijója részlete

Emlékszem még a régi nőnapok hangulatára, amikor össze lettünk hivva és az egész gárdát köszöntötték eccerre, nem eggyenként. És szegfűt kaptunk, ami ma már egy párt kedvenc jelképe, mert talán ők szeretik a legjobban a nőket, akkor is, ha az öregecske feleségeiket megpróbájják lecserélni. Ebbe kapaszkodott a Franci is, amikor elakart válni, aszt monta, ez szinte párthatározat, igaz, hogy nem párttag semmilyen pártba, csak pártszimpatizáns, az is attól függ, hogy melyik párt mit mond, annak aggya a szimpátiáját, de nagy köpönyegforgató, mert hol eszt a pártot kedveli, hol aszt. Az a lényeg, hogy a felesége megneszelte a dolgot, hogy a lecserélésére készül és igazi okos asszonyként elkezdett sűrűbben járni orvoshoz, fodrászhoz, boltba és egyéb fontos közösségi helyekre és suttogva mondogatta, hogy a Franci már nem a régi, régen nem olyan fickós, mint volt és hát ugye a nyugdíja se annyit ér már, mint régen. Ez a suttogó propaganda hatott, kesztek látványosan húzóckodni a nők a Francitól, az meg nem értette miért. Komolyan mondom, a Franci feleségét felkéne venni a Márja-lányok sorába, de sajnos nemrég határosztuk el, hogy létszámstoppot hirdetünk, nem haggyuk felhígulni a szervezetünket. Mármint nem a sajátunkét, aszt épp lehet, mert néhányunknak sok a sava, ahogy a Bözsink mongya, a település sava-borsa vagyunk, de én már rég nem magyarászkodok neki. Szóval az a lényeg, hogy már nem köszöntenek bennünket csoportosan, kivéve a nyugdíjas klubbot, ott még azért adnak a láccatra. Őszintén szólva kicsit kételkedek abba, hogy a nő élete végéig nő, mert inkább csak egy romhalmaz, aki meg hetven éves korára nem az, aszt meg kinézik maguk közül, mert akkor már nem való adni magunkra, csak tudnám, miért nem.

Az idei nőnap azért is emlékezetes marad, mert a Gyöngyike eladósorba került és a baráttya el is atta százezer forintért. Még harminc éve vette egy másik örömiparágba dolgozó üzletembertől és sokat is hozott a Gyöngyike a konyhára, de most már a baráttya szerint túlvan élete virágzásán, ideje volt megszabadulni tőle. A Gyuri vette meg, aki már régen szerelmes belé és eszt volt is alkalma bizonyítani elégszer, most végre egészen az övé. De a Gyöngyike nem bírja a kizárólagosságot, eccerűen nem eszt szokta meg, ezért csináltatott a számítógépen egy oldalt magáról és fönn van a fészbúkon is és hatalmas sikere van, viszik mint a cukrot, ami ugye jelent valamit, ilyen cukorárak mellett, teljesen elkötelezett lett a retró és a nosztalgia mellett, talán ő volt az eggyetlen nő, aki felhőtlenül tudott örülni a nőnapon. Persze rajtam kívül, mert a Jóska influenziás lett és sehova nem tudott menni, ahogy fogalmazni szokott, megosztani az örömét másokkal, itthon maratt velem, nyögdécselt rendessen, meghallgattam az ablak alatt, tisztára úgy hallaccik, mintha épp szeretgetne engemet, mert a píárra is adni kell. A forma már megvan, ha felépül a Jóska, a nyögdécsellötartalomra is kellő figyelmet fogok fordittani. A nőtársaimat utollag is üdvözlöm, részemről maradhat a hagyomány, majd jövőre megnézem, hogy külföldön hogyan is ünneplik, lehet valamit át is lehetne venni tőllük, vagy mi adhatnánk át szokásokat, mint például a Gyöngyikéét, aki nem feletkezett el az ünnep munkásmozgalmi eredetéről.

66. Történés - Csajszi néni élőkről és alkoholról

2011-03-05T23:16:00.000+01:00

Imruskára kihívták az ájentéeszt

Végre rászántam magam és elmentem a helybefalui tisztánlátó asszonyhoz, hogy nézze meg a jövőmet, mit olvas ki belölle. Hát úgy van, ahogy sejtettem, aszt monta a könyvelőm, hogy tehhnikai okok miatt nagyon jó, hogy veszteséggel zártam az első vállalkozói évemet, bár ez nem sok jót jelez a jövőre nézve, de legyünk bizakodók, érdemes fenntartani a vállalkozást. Neki mindenképp, hisz átalánydíjat fizetek, de megéri, olyan pozitív energiákkal tud feltölteni, mint szinte senki más, ez pedig aranyat ér a mai időkbe. Mint Márja-lány természetesen leginkább az Úrban bízom és hagyom, hogy vezessen és most nem a Jóskára gondolok, aki amúgy is nagyon késélen táncol az urasággal kapcsolatban. Lovag még lehet belőle, de dzsentleman az bizony nem, ahhoz azért több kell és annak ugye születni kell, lovag meg bárkiből lehet. Na de nem is eszt akartam így kitárgyalni, hanem aszt, hogy az Úr újabb csodát tett és ennek a Vilmosunk nagyon örül, mert vele esett meg a csoda, pontosabban a borával, még pontosabban azzal a vízalapú izével, amit ő bornak nevez. Aszt mongya, ő sem érti, de amikor megkóstolta a kreációját, ő csodálkozott a legjobban, hogy bor lett belőle. Nem is tuggya másnak tulajdonítani, csakis csodának, még bronzérmet is nyert a helybefalui borversenyen. Szerinte hihetetlen jó érzés híres embernek lenni, megálittyák az uccán, már a helyi újság is megkereste, hogy nyilatkozzon, de ő csak annyit mondott, hogy ugyanaz az ember akar maradni, mint ezelőtt. Sajnos, tette hozzá a felesége, aki nem Márja-lány ugyan, de vallásos és már régóta imátkozott csodáért, de szerinte az Úr csak félig figyelt rá, pár nap után úgy módosította, hogy eggyáltalába nem figyelt arra, hogy mit kért, de ki ő, hogy ítélkezzen a Jóisten felett? Az Imrust is csak a Jóisten fogja megmenteni az étterme bezárásától, mert találtak nála egy egész karton élőflórás joghurtot, ami nem baj, sőt, jót tesz mindenkinek odabent, a baj, hogy találtak jónéhány élőfaunás ételt is. Nem mondom, önmagában az izgőmozgó kukacok érdekesek lehetnek, de nem az előresütött húsokban és néhány jóltáplált egeret is összeszedtek, bár azok akkor már nem az élő faunát, hanem az elhunyt faunát képviselték. Érdekes egyébként, hogy az Imrus amúgy az élőflórát nem tűri, tele van az étterme műanyag virággal. Aszt mongya, legalább nem szívják el a vendégek elől az okszigént. Némelyiknek mongyuk olyan mindegy lenne, sok pusztítást már nem okozhatnak az agysejtyeikbe, a tekervényeik meg totálisan kisimultak, aszt a kevés információt, amit a világról őrizgetnek, tíz centis darabon bőven elbírják tárolni, még marad is szabad kapacitásuk. Most mindannyian imádkozunk az Imrusért, hogy nehogy legyen felsőbb kapcsolata, aki esetleg kimossa a trutyiból, mert lehet, hogy mumpszunk már nem lesz, de egy jó kis kolera még kinészhet, asztán odalessz a jólfelépített városi imidzsünk, és lecserélhettyük az idei szlogenünket is, miszernt „Jöjjön az ezer flóra és kétezer fauna országába, helybefaluba! Szeretettel várjuk!”. (A számok nem hitelesek, a Helybefalui Környezetbarát Kör – elnök: körzeti Sanyi doktor - ennyit bírt összeszámolni hamarjába.)

65. Történés - Csajszi néni és a játékok sora

2011-03-05T01:43:00.002+01:00

Hasznájjon korégatapszot vagy egyen keletlen kenyeret!

De jót nevettem mingyárt az este elején, pláne, ha nem lennék ilyen jólnevelt, röhögést is mondhatnék, de maraggyunk csak a nevetésnél. Szeretek olyat jáccani, hogy lenémítom a tévét és úgy figyelek, mi zajlik benne. Különösképp szeretem így nézni a reklámokat. Ma például egy vadiújat láttam, egy láthatóan parókás néni, aki csak allig volt tízhúsz évvel idősebb nállam, ajánlott valamit és nem tuttam rájönni, hogy mit. Persze a végén kiderült, hogy a korégatapszot reklámoszta. Ez nem is lenne olyan mulaccságos, de nem sokkal később újra leatták a nénit, de most már a hang rajta maratt és így meghallottam, hogy miként akarja rásózni a fogsorragasztót a kortársakra. Arról panaszkodott, hogy annyi nevetnivalója lett volna az utóbbi időbe, de nem mert kacarászni, mert félt, hogy kiesik a protkó a szájából. És akkor felfedeszte a korégatapszot, mint Kolombusz Indiát és egyből visíthat, ahogy csak akar, mert a fogsora a helyén marad. Na én csak arra lennék kíváncsi, hogy mi a fityfenén van olyan halaszthatatlan röhögnivalója? Először is ugye a skorbuttól kiestek a fogai, mert ne mongya nekem senki, hogy az átlagnyugdíjas bír még egésségesen táplálkozni annyi pénzből, amennyit kap. Asztán meg asse mongya, hogy attól a szörnyű csirizes kenyértől, amit megtud engedni magának, nem cuppan a szájpadlására a fogsora örök időkre? Bármi történne vele, a halottkémnek jó kiindulópont lenne az épen maratt protkója, mert aszt meg nem semmisíti semmise, ha eccer kóstolta a helybefalui kenyeret, amit ki tuggya honnan hoznak a boltba, pedig van helyi pékünk is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy én mostanába hahotázó nyugdíjast nem láttam és bárcsak fognék látni, de nem sok esélyem van rá. Ha mégis, az bisztos azért lessz, mert szóba elegyedett a Bözsinkkel, aki a héten háromszor is itt volt, nem ez a csúcstartása látogatásilag, mostanában ritkábban jön, aszt mongya, hogy a magánéleti részét rendezi az életének, bármit is jelencsen ez. Szóval jött és mongya, hogy mostanában milyen hülye nevet adnak a gyerekeknek. Montam, hogy egy Márja-lány így nem beszélhet, erre aszt monta, hogy ne haraguggyak, de elkapta a hevület, amikor meghallotta, hogy az unokaöccse markolászta a Marika karját és aszt monta, hogy jáccanak Szabó Maót. Ki a fene ad a mai rencerbe olyan nevet a gyerekének, hogy Maó és mit jelent Szabó Maót jáccani? Biztos nem túl jó dolog, mert a Marika aszt hajtogatta, hogy az neki olyan durva dolog. Hát tényleg hülye név a Szabó Maó, montam én, elfeledkezve arról, hogy egy Márja-lány így nem beszél, de valahogy lepleznem kellett a nevetésemet, ez a Bözsink annyira ártatlan teremtménye az Úrnak, hogy jobb is, ha nem tuggya meg, hogy mi is az a szadó-mazó játék. No lám, ráadásul még nevetnem is kell, pedig nyugdíjas vagyok én is, bár én könnyen megtehetem, mert rokkantnyugdíjt húzok az államtól és minden eggyes polgárától, nem tudom, hova fogok menekülni, ha utolér a népharag, lehet, hogy addig kergetnek, amíg adósságcsapdába esek, onnan asztán már kise jövök holtomig, pedig kedvem lenne még pár évig jáccogatni, akár a Jóskával is, mert már rég letettem a finnyásságról ezügybe.

64. Történés - Csajszi néni él a gyanúperrel

2011-02-02T20:03:00.000+01:00

Az Ámri nyakába Kámpec képe lóg

Ha nem helybefaluba történik meg, ami megtörtént, el se hiszem. Ugye kösztudott, hogy van nekünk rendőrőrsünk, ami nem olyan úttörős játékőrs, hanem igazi, igazi rendőrökkel, akik intészkednek is, ha kell, ha nem. Elég sokat szoktak rajtunk, álompolgárokon gyakorolni, hozzáteszem, teljessen jogosan, mert itt van két présházucca és jónéhány szöllős is, ami gyalog messze van, motorral és autóval közelebb, csak hát nemcsak a tank van tele benzinggel, hanem a sóför is alkohollal, konkrétabban borral, ami Jézus újabb tanúságtétele, hogy ebből a vasban és klórban gazdag vízből bort tud varázsolni, a borozsgazdák minden igyekezete ellenére. Most kicsit túlosztam, mert igenis vannak jó boraink, egész megyeszerte ismertek és még nemzetközileg is megállják a helyüket, ha kijutnak Európába vagy más nemzetközbe. De nem ez a lényeg, hanem nemrég az iskola természettudományi laborjába vagyis abba a tanterembe, ahol sosincs takarítás és rengeteg pókot lehet tanulmányozni, oda van kiállítva egy kitömött farkaskutya pont egy hete és ez most itt a reklám helye: mennyen mindenki iskolába, az is, akire ráfér! Szóval ez a kutya, aki a születésekor a Kámpec nevet kapta, mert olyan kis nyüzüge volt, aszitték, megse marad, asztán a szeretet meg a rengeteg kutyakaja megtette a hatását és nem is csak meghízott, de kiderült, hogy okos is. Ez nem lett volna feltétel, de rendőrkutya lett belölle, méghozzá igen kiválló. Szabadidejébe jó sok pénszt is hozott a helyi őrsnek, mert pénzért bárki megnézhette, hogyan különböszteti meg a kölniket és parfümöket Kámpec. A kissé fanyarkás, pézsmaillatú Húgó Bossz volt a kedvence, biztos ez hasonlított legjobban a gazdája, Jenő illatára háromnapos bevetés után. Rengeteg besurranó tolvajt kapott el, mondjuk nem mindegyik volt tolvaj, csak besurranó, mint a Hájni fatr a Rézihez. Akkor kicsit megdorgálták szegény Kámpecet, de nem engették ki a rendőrség kötelékéből. A hanyatlás jelei akkor kesztek mutatkozni rajta, amikor minden szagmintára egy válasza volt: az Ámri. Először aszitték a rendőrök, hogy téved, mert az Ámri ugyan koráncsem ártatlan és békés lélek, de nem is mondhatni bűnözőnek, már ami a kriminaliszikai aspektusát nézve a dolognak. Szagot fogattak vele egyszer, kéccer, háromszor. Mindig odavezette őket, ahol az Ámri tartószkodott. Akkor már azért az Ámri nagyon gyanús lett, de egy ilyen kis, helybefalui közösségbe ugye nagyon óvatosan kell eljárni a rendőrségek, ezért beszállt a nyomozásba a Nemzeti Nyomozó Hivatal is, teljesen fedve voltak, nem is tuttuk kik mászkálnak errefelé szokatlanul jóminőségű öltönybe, nem feltételesztük volna, hogy ilyen jól fizet a Belügyminisztérium. Addig-addig ment az adatgyűjtés, amivel az őrületbe kergette többek között a Bözsink is a nyomozókat, én tartószkottam a híradástól, mert elejétől fogva tuttam, hogy ez egyszer visszafog ütni, amíg kiderítették, hogy az Ámri ártatlan. Nem volt könnyű eszt a hatalmas adathalomból kihalászni. Volt ennek más hozadéka is, lefüleltek egy pedofilt, mencségünkre mondva, nem tőzsgyökeres helybefalui, csak amolyan gyüttment, de három szatír és egy szatíra is rendőrkézre került, de a polgink közbenjárására szabadon engették őket, mert ők hozzánk tartoznak, évtizedek óta szórakosztatnak bennünket, teljesen ártalmatlanok, sajnos, teszi hozzá mindig Bözsink. A hetekig tartó nyomozásnak az lett a végeredménye Ámrinkat és Kámpecet illetően, hogy Ámrink a besurranásos lopásban tök ártatlan, Kámpec meg teljesen szerelmes az Ámriba. Ez meglepő fordulat volt. Az ártatlansága is, meg a szerelem is. Nem mondok nagyot és szokatlant, ha közlöm, hogy az Ámriba még soha senki sem volt szerelmes. A Bözsinkkel éltünk a gyanúperrel, hogy Kámpec nem is magába a Ámriba szeretett bele, hanem a szagába. Szerintünk a pézsma illatát már keverte a pézsmapocokéval és egy kis naftalinnal, a mosószappanról már nem is beszélek. Kámpec mindig is a szagok rabja volt. Ámri először halálosan megsértődött, hogy ilyet mertek állítani a rendőrök, újabb vizsgállatot akart rendesztetni, de végül azzal győszte meg a rendőrfőnök, hogy csak legyen büszke magára, hisz helybefalu legokosabb hímneműje szemelte ki magának. Ebbe asztán Ámri bele is nyugodott. A háta mögött persze mindenki kineveti, csak én élek a gyanúperrel, hogy a rendőrfőnöknek allighanem igaza volt.

63. Történés - Csajszi néni és a visszamenőleges dolgok

2010-11-29T19:14:00.004+01:00

Megannyi MOSZAD-ügynök moszatnak álcázva

Mi, Márja-lányok messziről elkerüljük a helyi nyugdíjas klubot, mert ott asztán van mindenféle népség és még a láccatra se adnak, pedig az nagyon fontos dolog. Nem elég tagadni a bűnt, de ártatlannak is kell láccani, ez a mi filozófiánk és eszt be is tartyuk, hacsak tehettyük. Igen ám, de most vészhelyzet állt elő. Már régóta izgatott bennünket az a tényálladék, hogy minek a regisztrációs jegy a buszokon, meg mindenhol. Most végre értelmet nyertek félelmeink. A Kontyostreszka jött rá a megoldásra. Ő nem Márja-lány, hanem a nyugdíjas klub tagja, muszáj megkülömbösztetni őket ragadványnévvel, mert itt, helybefaluba van egy rakat Treszka, Bözsi, Annus, Mári, Hánzi, Jóska, Szepi satöbbi, hiába, ahogy már írtam, ez nem angolszász vidék. Na, a lényeg, hogy épp zsírosztak, nem kenyeret, hanem aszt a bonyolult kártyajátékot jáccották, amikor a Kontyostreszka az álkontyához kapott és felkiáltott: - Ó, májngott! Te tuttok, mire jöttem rá? – nem tutta senki, de kitudódott, mert elmonta. A Kontyostreszka szerint arra volt jó a regisztrációs rencer, hogy így felmérték a nyugdíjasok utazási szokásait, mennyire fittek még, hova mennek, mekkora távolságra, asztán meg kiszámították, hogy ez az ingyenes utazás mennyibe volt a népgazdaságnak és szépen elosztották, hogy egy nyugdíjasra mennyi kilóméter és összeg esik. És, ami a legszebb, hogy megszoroszták öttel, mert ugye az öt évre visszamenőségen van a hangsúly és most befogják hajtani eszt a pénszt a nyugdíjasokon, becenevükön nyuggereken. Megdermettek a kártyapartnerok, először aszitték, csak a figyelmüket akarja elterelni a lapjukról, de egyre reálisabbnak tűnt az ő számukra is a veszély. Én már régen mondom, hogy semmi sincs ingyen. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert megint kik járnak jól? Akik nyakrafőre utasztak, mert jó, hát fizessenek, de aki kise tette a lábát helybefaluból, az ráfaragott rendessen, mert fizethet ő is, hisz köszteherviselés van, vagy mifene. A lényeg, hogy a nyugdíjas klub most fogalmaz egy levelet a megyei szöveccségüknek és tájékosztatást kérnek, hogy most mi van, vane igassága a Kontyostreszkának vagy csak képzellődés. Úgy gondoltuk, hogy érdeklődünk a klubtagoktól, ezért elkültük a Bözsinket tájékozódni, mert ő minden szempontból elfogadott lény bármely közösségben. Azért persze megkérdeszték tőle, hogy „Vász máhszt tu hír? Piszt tu ájn moszat ütynök?” Bözsink meg pislogott, hogy mi az a moszat-ügynök? Ő nem árul se cukorkát, se hőre lágyuló/nemlágyuló gyapjútakarót, se cepteredényt, se negyvenes égővel világittó biolámpát, se moszatot. Se barnát, se zöldet. Miután tisztászták, hogy nem moszat-ügynök, elmonták, hogy milyen levelet írnak és felajánlották, hogy csatlakozhatunk aláírókként, emelve a résztvevők színvonalát magas erkölcsiségünkkel. Holnap lesz a napja, hogy mi, Márja-lányok lemegyünk a muffházba és aláírjuk a kartát. Egyébként meg egyre jobban teccik ez a visszamenőleges fizettetés. Asszem elkapom a Jóskámat, mert akármilyen jófiú mostanába, öt évre visszamenőleg meglehetne szorongatni egy kicsit. Némi kárpótlás rámférne. Majd felbérelek egy MOSZAD-ügynököt, aszt mongyák, ők a legjobbak a szakmába, talán még a Bözsinknél is nagyobb hatékonysággal és eredményességgel dolgoznak, asse bánom, hogy a Jóska multyának fürkészése közbe moszatnak álcázzák magukat.

62. Történés - Csajszi néni és a sok hatás

2010-11-18T17:04:00.001+01:00

Kampánytest a szőrtellenittés ellen

Annyi sok hatás ért az elmúlt időszakba, hogy bátran mondhatom, hogy a sok hatás sokkhatásként ért. És minden esemény teljességgel összefüggésbe elegyedett egymással, innen szépen láccott, hogy van a világnak rengye, csak föl kell ismerni aszt. Még mindig a Tájházunkba van a Helybefalui Nonfiguratív Vénuszunk, nem értek rá kijönni a múzeumosok megvizsgálni, hogy mi is az. Mi, a Márja-lányok viszont kutatni kesztünk, hogy milyen régen élhetnek itt emberek. Hogy helybefaluba mióta, aszt nem tuggyuk, de például Szilvásváradon már az előember is itt volt, sőt, az értelmesebbje, a kromanyoni szintén ott időzött, asztán gondolom ment tovább nyugatra, ha esze volt. De azért érdekes, hogy a neandervölgyi is már rajzolgatott, papír híján a barlang falára. Külföldön találtak egy vénuszdombos graffittit is, csak akkor még nem graffittinek hívták és talán nem is vénuszdombnak, mert lehet, hogy beszélni sem tuttak, viszont a kromanyoni már zenélt is, méghozzá medvecsontból készült síppal, amin három lyuk volt, de öt hangot adott ki, remélem a Kodály Zoltán ismerte a leletet és örült ennek a magyar kromanyoni pentatonistának. Szilvásvárad nagyon híres lett ettől a lelettől, lám ilyen kevés kell ahhoz, hogy most nekik olyan jó kis turizmusuk legyen. Nekünk csak egy Törökdombunk van, ami csak félig a miénk, leginkább a szomszéd falué, nekünk marad a mi Vénuszunk vénuszdombja allig kivehetően, de azért megpróbálunk turizmust építeni erre. És, ha már ilyen kényes területen vagyunk, ne kezeljük szőrmentén a dolgokat. Kábé két hónapja olvastam az eggyik újságba, hogy van egy ilyen örökre szőrtelenné tevő cég, nem is kell sokat fizetni, csak félmillió forintot és csupasz lesz az ember, mint az angolna, bár eszt nem tudom, mire jó, mi védi meg akkor a testünket a hideg ellen, mert ruhát már nem fogunk tudni venni magunknak, ahogy elnézem a gazdasági kilátásokat és a remek adótörvényeket, habár törekedni kell arra, hogy gazdagok legyünk, mert akkor még gazdagabbak leszünk, jó is, ha kifog halni a szegény réteg, azzal meglessz oldva a probléma, nem adok két-három évnél többet és csak gazdag emberek lesznek ebbe az országba, előre örülök, hogy milyen jó lesz itt élni. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a Julist elkültük ehhez a szőrtelenítő céghez előzetes normakontrollra, hogy tényleg igaz-e, amit ígérnek. A Julis persze előbb a férjéhez külte előzetes normakontrollra a dolgot, mert ő a Julis mentora, ő fizeti az önmegvalósítási dolgait. A férjénél átment a tervezet, asszem egy kicsit meglett zsarolva, de ez maraggyon az ő dolguk, bennünket csak a végeredmény érdekelt. Hát kiderült, hogy a Julisnak komoly hormonproblémái vannak, mert sajnos nem sikerült a végleges szőrtelenítés. Most rettegve ül otthon és orvoshoz sem mer menni. Nagyon fél, hogy talán súlyos baja van. Szerintünk meg egy nagy átvágás az egész. Bezzeg, ha ingyán lenne, ott tüzes pengéjű késsel megoldanák a problémáját, valamelyik ingyán-lekszikonba olvastam, már nem emlékszem, hogy a Nagy Indiánkönyvbe vagy az egyik Vinnettúba, hogy ott így oldották meg a problémát. Persze a homószápiensz még bőven szőrös volt, talán nem tutták még összekombinálni a vasat meg a tüzet tüzesvassá, pedig igény biztos lett volna rá. De legalább nem fásztak. Azért így is szerették egymást, ültek szőrösen a tábortűz mellett, fújták a sípjukat, rajzolgattak a falra, ették az elejtett zsákmányt és az összegyűjtött bogyókat, szinte vágyakozik az ember ezután a szép idő után, nem is lesz olyan nagy baj, ha hamarosan visszatérünk ide, ahogy a Bözsink mongya, a szegény ember óriási szerencséje, hogy a történelem meg a hülyeség ismétli önmagát.

61. Történés - Csajszi néni meg a liszt

2010-11-03T10:42:00.001+01:00

Rozál segélyes, a liszttől már egész fölfúvódott

Van nekünk ez a helybefalui segélyszervezetünk, a Helybefalui Összefogás, majdnem úgy hangzik, mint régen a téeszek neve, de eszt nem mindenki tuggya, hogy ez mi ez, ezek voltak a termelőszövetkezetek, amik nagyon jól műköttek, ahol mongyuk nem veszteséget termeltek, hanem búzát, kukoricát, egyebeket, meg még állatokat is tenyésztettek. Szóval ez a segélyszervezetünk elnöke a volt főkönyvelő, úgyhogy végülis nem olyan fura a nevük. Közeledik a karácsony, úgyhogy megint akcióznak. Megkerestek mindenféle másik segélyszervezetet, meg az Uniót, melynek mi is részesei vagyunk és minden külföldi összeköttetésüket is felhasználták, így jutottak eredményre. Ezek szerint minden rászoruló kap két kiló lisztet, egy zacskó háztartási kekszet, egy pár 50%-os acryl zoknit, tíz darab ötvenhat literes szemeteszsákot, egy doboz, kicsit nyomott oldalú kávéfiltert, egy műanyag szappantartót és egy összecsukható fogkefét. Remélem, örülni fog mindenki, bár az öreglányok nem tudom, hogy fogják a fogatlan ínyükkel elnyammogni a háztartási kekszet, ami tudvalevő, hogy teába-kakaóba nem, csak sósavba oldódik. Ugyanígy bisztos hasznos lesz az összecsukhat fogkefe is. Már előre hallom, mit fognak mondani a Márja-lányok, nem baj, jó hete lesz a papunknak, megyünk sorba gyónni. Már annyiszor montuk, hogy mi is segítünk a gyűjtésbe és legalább egyszer egy évbe ne ilyeneket kapjanak a rászorulók, hanem mongyuk korosztályra szabottan is nézzük meg, hogy minek örülnének. Egyszer osszunk már kávét, teát, csokoládét, kávé krémport, Vegetát, rizst, befőttet, savanyúságot, gyümölcsöt és legalább egy kiló húst. De ilyet nem szabad, nem tudom, hova van az fölírva. Aszt mongyák, hogy a rászoruló örüljön a lisztnek, ha nem örülül neki, az nem is igazi rászoruló. Énszerintem meg azt a kétszáz forintos lisztet csak kiszorittya valahogy a kicsi pénzéből, de a kávét meg a csokit csak nézegetheti a kirakatba. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor minden jószándékú ember meg szervezet segíteni igyekszik. A nyugdíjasok is osztanak egyencsomagot, meg a nagycsaládosok, meg a siketek, a vakok, mozgássérültek egyesülete is, úgyhogy, ahol több generáció él együtt, annyi lisztyük lehet már otthon, hogy egy kisebbfajta malom megirigyelhetné őket. Ráadásul rá van írva a segélylisztre, hogy tovább nem adható, mert, ha megtuggyák, hogy kereskednek vele, akkor legközelebb nem kapnak majd csomagot. Őszintén szólva a saját tulajdonukkal aszt csinálnak, amit akarnak szerintem és a segélyesekről mér gondolják mingyár aszt, hogy a két kiló eladott vagy elcserélt lisztér alkoholt vesznek vagy kérnek. Lehet, hogy pont tojás kell nekik, hogy valamit tuggyanak is készíteni a még tulajdonukban lévő százötven kiló gabonatermékből. Néha nem értem a világot, de bisztos azér, mert balkezes vagyok.

60. Történés - Csajszi néni pozitívan gondolkodik

2010-11-02T20:08:00.000+01:00

Balázs, a négykeresztes lovag, amint pozitívkodva nézi a világot

Nincs hátra, csak előre. Eszt a Bözsink monta és fenemód igaza van, eddig is az orrom után mentem, nem szagilag, hanem irányilag. Mostanában meg mi újság? Hát az, hogy a Balázs bepozitívozott. Aszt monta, hogy ő a megtestesült jóra való törekvés. Ez leheccséges, csak kicsit későn kezdett törekedni a jóra, már a második felesége hagyta el, mert annyit ivott, most meg szerintem csak fél, hogy egyedül fog meghalni. Feladott egy hirdetést az Extrába, meg a helybefalui tévébe, hogy késői ötvenes korai harmincast keres élettársul, lakás, kocsi van, kalandorok kíméljenek. Hát én elnézném aszt a kalandos harmincast, akinek egy késői ötvenes kell. Na de legyen ez a Balázs baja. A Bözsink még aszt is kiderítette, hogy gyűjti maga mellé a bizonyítékokat, hogy miben pozitív ő. Először is elmesélte, hogy járt az esztékába, vizeletet és vért is vettek tőle. Nem a Bözsinktől, hanem a Balázstól. Eltette az eredményeket, aszt monta a Bözsinknek, hogy kérésre megmutattya, sőt a leendő arától is elvár legalább ilyen pozitív eredményeket. Aszt monta a Balázs, hogy ki mondhassa el magáról még helybefaluba, hogy ennyire tele legyen vízzel bor helyett, mert a Wassermann tesztye pozitívan zárult, méghozzá négy kereszttel, ami miatt a Márja-lányokkal mi keresztes lovagnak hívjuk a Balázst, mert még a rencerváltás tájékán megjelentek a pártok mellett a lovagi rendek is és eleinte lasszóval fogtak tagokat maguknak, nemigen nézték, hogy kiféle-miféle az ember, aki jelentkezett, fölvették, most már próbálnának néhánytól szabadulni, de nem megy, no meg ugye ki maradna, ha az egyik feltétel a becsületes életmód lenne, olyan ember égenföldön nincs, csak helybefaluba akad néhány, de azok semmiféle rendbe, pártba egyebekbe nem akarnak belépni, ahogy én se. Szóval a Balázsunk így lett keresztes lovag, méghozzá négykeresztes lovag, de ez az életszemléletén mitse módosít, pláne, hogy nem is tud róla. Amúgy meg szinte minden eredménye pozitívval zárult és nem nagyon lehet elmagyarázni neki, hogy ez most nem túl jó hír, mert most a negatív lenne jó, de nem szabad szegényt összekeverni, aszt monta a körzeti Sanyi doktor, hogy szegénynek már úgysincs sok ideje vissza, addig meg hagy örüljön. Ez persze orvosi titok, de kiszivárog a mi rendellönkből minden, mint a vörösiszap, legalább annyira hasznos is. A Balázsból megint sokat lehetett tanulni, például aszt, hogy időben kell elkezdeni pozitívkodni, mert lehet, hogy késő lesz és akkor nézhetünk. Másrészt meg nagyon jó tudományos igazolása a relativitás elméletének, örült volna Einstein, ha ismerte volna, mert nem minden pozitív, ami pozitívnak látszik, van, amikor a negatív a pozitív. Eszt a szép elméletet nem merem még megvitatni a Márja-lányokkal, mert még nem értenék meg, először el kell magyaráznom a laboreredmények értelmét és meg kell várnom, hogy szegény Balázs elhunnyon és akkor talán maguktól is rájönnek, hogy minden viszonylagos, szerintem menni fog nekik, én eléggé pozitívan állok ehhez a kérdéshez.

59. Történés - Csajszi néni és a japán módszer

2010-10-16T14:16:00.003+02:00

Béci jappán mócere eksztra tejhozamot eredményez

Nálunk is megtörtént a szavazás. Mióta nincs presszónk, azóta lagymatag az érdeklődés minden megmozdulás iránt, jórészt csak a férfiak indulnak a jogaikat érvényesíteni, mert nekik legalább a kocsma útba esik. A várható eredmény lett egyébként itt, helybefaluba, reméljük a sűrűn köszönetet rebegő polgink nem felejti el, hogy nem ő emelte helybefalut tiszcségbe, hanem helybefalu őtet. Tizenkét képvisellönk lett, ahogy mi, Márja-lányok kiszámoltuk, ha mindegyik csak egyet tartat be e Tízparancsolatból, kettő még felügyellöbizoccsági tag is lehet és ellenőrizheti is az eredményeket. Persze ehhez azért az kell, hogy maguk a képvisellök is tarcsák be a Tízparancsolatot, jó lesz vigyázni, ki mit vállal, mert nem paráználkodni, nem lopni és szeretni felebarátainkat illetve a választókat az ugye nem is olyan könnyű dolog, a ne ölj a legjobb, mert azért aszt könnyű betartani, persze attól függ, hogy esztán mennyire lesznek jólneveltek helybefalu polgárai. Innen is sikeres munkát kívánok nekik, figyelni fogom, mit csinálnak, eszt ígérhetem, mást nem. Figyeltem én erősen a Bözsinkre is, de eltartott egy darabig, mire leesett, hogy mit is akar mondani, hiába magyarászta, hogy muszlimok érkesztek az állatsimogatóba, eleinte nem hittem neki. Később se, mert hiába magyarászta, hogy a muszlimok miatt egész át kellett alakítani a karámokat, nem hitte el, hogy nem létezik, hogy muszlimok jöttek volna a Béci magán termelőszövetkezetébe, ő csak egyre hajtogatta, hogy de. Még a Julis is rákontrázott, hogy de, jöttek, csak ő úgy tuggya, hogy nem moszlimok vagy muszlimok, hanem muszlinok. Márihoz fordultam segiccségért, de ő meg aszt monta, hogy muffinok jöttek vagy muffok, de nem ér rá ezzel foglalkozni, mert most az ősöket kutattya. Egész messze tuggya vezetni a családfájukat, egészen a szomszéd faluig, nagy szó volt régen, ha ekkora távolságot megtettek az emberek és ide-oda házasottak, ez helybefalu szerencséje, nem lettünk olyan nagyon belterjesek, történt egy kis vérfrissítés. Asztán mégis úgy döntöttem, hogy személyesen nézem meg az új munkatársakat a téeszbe, mert mégse tartottam kizártnak a muszlimokat, mert ez a Béci átállt a jappán marhatartásra, vagyis sörrel itattya őket és minden nap masszérozza a testüket, a felesége elég féltékeny is a marhákra, mert bezzeg ő hiába mongya, hogy Béci masszérozd meg már a csülkeimet, mert leszakadnak, úgy fáj, a Bécinek csak a marhák a fontosak. Aszt mongya, ilyen mócerrel sokkal jobb húst adnak és akkor drágábban tuggya eladni őket és ezen az öreg Hánzi jót nevetett, mert szerinte ők, amikor moslékot attak még az állatoknak, attak leforrázott árpát is, ami majdnem ugyanaz, mint a sör és persze mindig jól meg is dögönyöszték az állatokat, amikor tisztogatták őket, vagyis ez nem csak jappán szokás, hanem magyar is, de sváb mindenképp. Egy kicsit már gyanús volt, hogy mégse muszlimok, hanem buddhisták, ha már jappán mócer. A Bécinek marha jó az üzleti érzéke, mert a folyamatos simogatást úgy olgya meg, hogy állatsimogatóvá alakította a karám egy részét és lehet jönni gyerek- meg nyugdíjas csoportoknak simogatni. A gyerekeknek azért jó, mert látnak élő teheneket, a nyugdíjasoknak meg azért, mert régi szép emlékeket idéznek fel magukba, amiről hónapokig tudnak beszélni és ha már az unokák nem érnek rá, legalább a tehenek engedik magukat dédelgetni. Ez a Béci annyiba rendes, hogy a helybefalui csoportoktól nem fogad el pénszt, csak a többiektől kér valamennyit, de biztos megéri nekik, mert elég sokan nyüzsögnek nálla. Szóval elmentem megnézni hozzá a moszlimokat és ott szembesültem azzal, hogy két muflonnal gyarapodott a Béci, aki szerint ezek az ő titkos fegyverei, de egyelőre elsütni még nem láttuk őket, reméljük, majd nagyot szólnak, mert így, a lezajlott választások után kezd uborkaszezon kialakulni és nagyon kell valami esemény itt, helybefalu tesztoszteronnal és ösztrogénnel felajzott közösségének.

58. Történés - Csajszi néni és az esélyegyenlőség

2010-10-05T12:27:00.002+02:00

Dorottya Dizőz lába

Az is jó itt, helybefaluba, hogy a hagyományos dolgokat nagyon kreatívan beépítik az újba és esélyegyenlőséget biztosítanak mindenkinek. Például a Dorottya, aki eddig Féllábú Macaként kareokézott a sarki kocsmába, persze némi alkohol elfogyasztása után, és még ki is osont néhány vendéggel a gangra, az mostantól Dorottya Dizőz néven tartya nagysikerű estyeit a South Pole Vinotékába, amit száuszpul vinotékának kell ejteni. És most már a Vinotékának van egy elkülönített szobája, amit Wellness Roomnak hívnak, oda mehet szobára a kuncsaftokkal, de még mindig választhattyák a gangot, ahova elhelyeztek néhány parasztmuskátlit és amit erre fel már Garden Oázisnak hívnak, szóval ott is fekszik a kedves vendégek rendelkezésére, illetve ahogy most nevezik a tevékenységét: mélyrelaxációs masszázst nyújt és őt úgy kell hívni, hogy masszőz menedzser. Van, aki Őzikének hívja, mert ugye dizőz, masszőz, a lényeg az, hogy az újítás szembeötlő, a hagyomány meg abban gyökeredzik, hogy ugyanaz ugyanazt csinálja, ahogy a Maca mongya, ebben a kegyetlen világba többlábon kell állni, ami kicsit fura, mert szegénynek csak fél lába van, az egyiket egy sportbalesetben vesztette el - leesett a lelátóról a focicsapat kapitányával együtt és még a Maca járt jól. Ahogy említettem, helybefalu abszolút nem kirekesztő, Macát azóta is igénybe veszik elég sokan, nemcsak énekesként. Mi, Márja-lányok kicsit iszonyodunk tőle, nem a fél lába miatt, hanem a tevékenysége okán. Próbáltunk már a lelkére beszélni, de mindhiába. Aszt monta, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük, ő már csak tuggya. Elis gondolkottunk mi, Márja-lányok és a Rézi aszt monta, hogy lehet, hogy igaza van a Dorottya Dizőznek, eszt az új nevét a Macának a tisztelete jeléül használta a Rézi, szóval aszt monta, hogy lehet, hogy ki kéne próbálnia a Hánzijával eszt a lelátós mócert, hátha másként látná a világot, de lebeszéltük, mert szerintünk nem másként látná a világot, hanem a másvilágot látná. Még aszt azért elkell mondanom, hogy mi Márja-lányok még ennél is torelánsabbak vagyunk, mert megbeszéltük, hogy megtanulunk csipkét verni, ez itt helybefaluba nem volt szokás, csak horgolni, meg kötni meg egyébfajta kézimunkázni tudunk. Elkültük a Bözsinket a Sárközbe, hogy hozzon nekünk egy csipkeverőt, egy kikötésünk volt, hogy katolikus legyen, ami nagy feladat, mert a Sárközbe több a református, de nem akarunk mi már a hitünkbe megújulni. Bözsink talált is eggyet, megkötötte a szerződést, minden alkalommal kap a Julika kétezer forintot plussz útikölcséget, ahányszor eljön, hetente egyszer két órára, mindig más Márja-lányhoz. Már a harmadik alkalmon vagyunk túl, nagyon jól érezzük magunkat, most már túlléptünk azon, hogy szegény Julikának hiányzik a bal karja, letépte egy gép, amikor még a textilgyárba dolgozott. Kicsit meglepőttünk, amikor először megláttuk és kérdőre is vontuk a Bözsinket, de ő megvonta a vállát és aszt monta, hogy a Julika volt csak katolikus. Hát nem is polipot akartunk hozatni, de a minimum két kar azért jól jött volna, de sebaj, nagyon megszerettük Julikát. Így asztán most elméleti oktatást tartunk egész végig, aszt nagyon is jól csinálja a Julika, mert ő ismeri a csipkeverés csinnyátbinnyát, csak gyakorolni nem tuggya már. Meg asztán sokat mesél arról, hogy a sárközi asszonyok nem kezelik olyan szigorúan a házastársi hűségesküt, persze csak a reformátusok, sokkal praktikusabban gondolkoznak. Nem tuggyuk mi igaz ebből, mi nem, de nagyon érdekes történetei vannak, úgyhogy végülis megéri a pénzét, mégha azóta a Márit nagyon nehéz lebeszélnünk arról, hogy hitehagyott legyen.

57. Történés - Csajszi néni hümmög

2010-10-01T21:55:00.004+02:00

Helybefalui megélhetési börtönőr

Éppen Vico Torriani énekelt álmomba, amikor Jóska ordított az arcomba, de korán örültem, abszolút nem úgy volt begerjedve, ahogy reméltem, hanem szólt, hogy itt a Bözsink és valami fontosat akar mondani. Ezen csak bosszankottam, meg nem lepőttem, mert a Bözsink mindent fontosnak tart, amit mond, szerintem így van ezzel mindenki, mert vegyük aszt, hogy ha én nem venném fontosnak, ami foglalkosztat, akkor biztos nem írnék internetes naplót a nagyközönségnek. Ezért megértőleg állok minden közlésvágyas elé, de a Bözsinkkel kapcsolatban elszakad azért néha a cérnám, de új közlés, új remény. Azért volt ez a hosszú bevezetés, mert tejjessen döntetlenre állok magamban, nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet-e vagy sem, amivel előállt. Aszt monta a mi Bözsink, hogy az éjjel álmot látott. Reméltem, hogy nem megint a Szűz Márja jelent meg előtte a szekszuális felvilágosító tanfolyamon, mert erre különösen allergiás vagyok, de nem hál’ Istennek. Mint már máskor is, most is megoldást talált helybefalu megélhetési gongyaira. Ő kitörési pontot mond, mert ez így hagyományőrző és modern is egybe, mikor kérdesztem, mi ebbe a hagyományőrző, hát aszt monta, hogy a Zrínyi Miklós is kitörési pontot keresett Szigetvárnak és meg is találta, modern is, mert például Szigetvár a jelenbe még ennél is jobb turizmust építhetne a kirohanásra. Elképzelni sem tuttam, ezek után mi lehet a mi kitörési pontunk, de azonnal elmonta, hogy olvasta az újságba, hogy az aktuális belügyminiszterünk szerint jövőre nőni fog a bűnözés, mert szegényebbek lesznek az emberek és többen fognak lopni, meg rabolni és ennek a problémának az eggyetlen megoldási móggya az, ha jó sok rendőrt alkalmaznak, akik majd jól lefülelik az éhségtől kóválygó kismamákat, meg munkanélküli apukákat, oszt börtönbe csukják őket. Ez már magába is nagyon jó, mert egyrészt munkahelyet teremt kábé négyezer rendőrnek, ugyanakkor csökkenti a munkanélküliséget, mert becsukják a munkanélkülieket, más néven közveszélyes éhezőket. És még a gyerekek sem látnak rossz példát. Aszt egy kicsit nem értettük, hogy ha lecsukják a megélhetési lopókat, akkor attól több pénze lesz az otthon maradó anyukáknak mongyuk? De lehet, hogy aszt akarják, hogy a szegények mind kerüjjenek börtönbe, monta a Bözsi. És ez kész szerencse, mert itt jön a mi kitörési pontunk, mert aszt is olvasta a Bözsink, hogy nincs elég börtön, hát helybefalu épiccsen, mingyárt kettőt, egy nőit és egy férfit. Lenne kereslet börtönigazgatóra, helyettesre, adminisztratív dolgozókra és börtönőrökre, meg konyhásokra és még sok mindenkire. És ráadásul a rabok dolgozhatnak majd helybefalu széppé tételén és ha kell, gladiátorokat is képezünk majd és akkor berendezünk mi is egy látványparkot vagy élményfalut, mindegy és ömleni fognak a turisták megnézni, ahogy a sok Szpartakusz vív egymással és felvirágzik helybefalu. Igen, csak előbb az éhező, lopós népséget föl kéne hízlalni, mert azok nem olyan nagyon erőtejjesek, vetettem közbe, de ez se akadály, a helybefalui termelők majd elláttyák a börtönt zölcséggel-gyümölccsel és hússal. Szóval most nagyon gondolkodóba estem, hogy ez a Bözsink végtelenül egyszerű egy teremtés, de az álmai azért, hát, nem is tudom. Eszt alaposan át kell rágnom. Lehet, hogy igaza van, ennek azért annyira nem örülök, mert micsoda távlat az, ha így oldunk meg gondokat és micsoda tragédia, hogy vannak, akik törekszenek is a börtönbe, mert ott jobb az ellátás, mint idekint?

56. Történés - Csajszi néni pálinkát kóstolt

2010-09-30T01:27:00.005+02:00

Az illegallitásba ilyen helyekre is rejtettek el pálinkát

Fellendült a százforintos bolt csillaga, akkora a forgalom, minden nő sodrófát vásárol itt, helybefaluba és sziggya a kormányt kegyetlenül. Eddig valahogy kordába lehetett tartani a férfiakat, mert mindenki be volt tojva, hogy rajtakapják a pálinkafőzésen. Helybefalu színe-java illegallitásba vonult, ami mongyuk a Hánzinak és körének nem volt furcsa, mert ők egyszer illegallitásba vonultak, mint kommunisták, partizánok csak azért nem voltak, mert a bicskán kívül más fegyverük nem volt, aztán illegallitásba vonultak, mint maszek suszterek és kovácsok, meg asztalosok, és permanensen, mint tiltott pálinkafőzök. Ha jól belegondolok, szegények mást se csináltak, csak rejtőzköttek, jó okuk volt a feleségük elől is bújdokolni, de ez más történet, majd egyszer eszt is elmesélem, ha lessz rá időm. Szóval én nem tudom, hogy mithitt a felsővezetés, hogy mért van annyi szilvafa itt, helybefaluba? Annyi lekvárt meg szilvásgombócot az egész megye nem tud megenni, amennyit itt lehetett volna készíteni az érett gyümölcsökből. Igaz, tavaly nagyon rossz volt a termés, az én Jóskám is szívta a fogát rendesen, de idén, mintha még a méhecskék is éreszték volna, hogy népünk üdvére mit talál ki a kormányunk, mint legfontosabb gazdasági és hangulatjavittó intézkedést, még a nap is kisütött és rogyadosztak a szilvafák a szilváktól. Megmondom őszintén a többi nő nevébe is, hogy eszt nem kellett volna csinálni. Ha egy férfinak aszt mongyák, hogy valamit lehet, az hétszencség, hogy az ő agyába úgy ér el, hogy kell vagy muszáj. Úgy vagyunk mi ezzel a Bözsinkkel, hogy ha láttunk egy brazil szappanoperát, akkor már mindet láttuk, bár lehet, hogy a Bözsire ez nem igaz, mert ő folyamatosan nézi őket és észre se veszi, hogy ugyanaz a történet, igaz más szereplőkkel és lehet, hogy neki újdonság, ha Eszmeralda helyett Huaníta néz merett szemmel a messzeségbe szerelme kifejezéséül és vaksága előrevetítéséül, de én nem dőlök már be az ilyen trükköknek vagyis, ha láttunk már egy részeget, akkor a többit is láttuk és egy cseppet se vagyunk kíváncsiak rájuk. Hát, ahogy montam, felszerelkesztünk sodrófákkal, amit csak arra az eggyetlen célra fogunk felhasználni, hogy a párunkat kicsit megsimogassuk vele, amikor épp hazatántorog a pálinkakóstolásból, és nagyon szívesen vennénk, ha erre jönnének a miniszteri urak, akik remélhetőleg nem fognak siránkozni azon, hogy nőni fog az alkoholisták száma hazánkban, és megint mi leszünk az élmezőny és már lassan hungarikummá lehetne levédetni a magyar alkeszt. Mi, a Mária-lányok imátkozunk egész nap, hogy legyen jobb dolga a helybefalui férfiaknak, mint az ivás, és hogy legalább tuggyuk, mitől féltyük őket, elmentünk mi is pálinkát kóstolni, szó mi szó, van, akinek nagyon ízlett, de nem kell félni, attól ő még nem fogja megengedni az urának, hogy igyon, annyira nincsenek olyan jóba, hogy eszt az örömöt megengeggye neki.

55. Történés - Csajszi néni és az öngyilkosok

2010-09-10T18:44:00.004+02:00

Az eggyik, ideológiailag kevert felfogású polgármester-jelöltünk

Nézegetem a tévéműsorokat és megdöbbenve látom, hogy mind másolja a mi helybefalui tévéadásunkat. Mi is elindítottunk itt helybe egy Ki tud többet a másiknál? című teheccségkutató műsort és eggyáltalán nem határosztuk meg a műfajokat. Ez szinte havonta változik és kábé havonta is hirdetünk eredményt. Most ugye, hogy aktualitásunkat ne vesziccsük, a Ki lesz az új polgármester? című verseny megy. Öt jelöltünk van és eggyik jobb, mint a másik. A pártszimpátiáját senki se árulja el, mert azzal itt nem lehet nyerni. Ezért függetlennek hívják magukat és ez amúgy igaz is, mert egy-kettő a realitásoktól teljesen független, másik egy-kettő a tisztességtől és becsülettől és a maradék egy meg hát a józan észtől. Nem baj, én mindegyiket pártolom, mert helybefalui lókálpatrióta mind, bár ebből néhány csak a lokál értelmét érti, de nem számít. A Bözsinket is kifaggattam, hogy mit prédikál a papunk, kire kell szavazni, mert ugye mostanában én nem fordultam meg középületben, hát aszt mongya a Bözsink, hogy már nem olyan kirekesztő, lehet csak azért, mert elvesztette a templomajtó kulcsát, de végülis mit tehet szegény, az összes jelölt puncsol neki, keresztet feszíttet, templomkert-kerítést mázoltat, villámhárítót szerel föl, beindult a hitbéli élet rendesen, nem baj, majd a választások után alábbhagy, asztán aki nem oda való, az nem is fog ott mutatkozni. Egyéb jelei is vannak most a teheccségkutató versenynek. Az öt jelölt mindenkivel kezet fog, mi több, meg is rázza azokat a kezeket, szélesen mosolyognak és érdeklődnek aziránt, mit is szeretne a nép. Hát a nép aszt szeretné, ha máskor is megkérdeznék a véleményét, sőt, ha úgy naggyából mindig tisztába lennének azzal, de ha ez nem megoldható, akkor viszont hagynák ilyenkor is békibe. Hát most itt tartunk, nem értünk még a finisbe, eggyellőre fejfej mellett haladnak, de még az iskolába nem jártak ígérgetni, kivárjuk aszt is. Bözsinknek meg nagyon igaza van abba, hogy minek egy ilyen hülye világnapot állítani, hogy aszt mongya az öngyilkosság megelőzésének világnapja. Kivagyunk a vízből, ha csak egy nap figyelünk oda egymásra, a másik meg az, hogyha valaki nagyon meg akar halni, úgyis végez magával, nézzünk csak a bálnákra. Bezzeg a Júlia, nem a sekszpíré, hanem a miénk, túl van már a kétszáz kilón és vergődik, mint a bálna a sivatagba, de esze ágába sincs öngyilkosnak lenni, ha a féktelen zabálását nem tekintyük arra való kísérletnek. Ez a Bözsi újabban teljesen antiszociális lett. Figyelmesztettem is erre, de aszt monta, hogy rosszul látom a dolgokat, és lehet, hogy igaza van, csak azért olyan ingerült, mert vízhajtót szed és szegényből árad a folyadék, mint tévétáltosból a szeretet.

54. Történés - Csajszi néni kámbekkje vagyis víderkommennye

2010-09-10T12:59:00.001+02:00

Csajszi néni babonás

Aszt mongya a Bözsink, hogy most már télleg engeggyem el az Aput és koncentráljak a való világra, ő is úgy akarná. Van ebben valami, de nem könnyű elengedni aszt, aki már sosem fog visszajönni. De hát Anyunál is sikerült, erősnek kell lennem. Na meg aszt is mongya a Bözsink, hogy jönnek a választások és akkor lesz majd atyám apám helyett. Marha rondán nészhettem rá, mert visszakozott kicsit és hagyta kifejteni az álláspontomat, hogy nekem nem cáratyuskára van szükségem, hanem olyan valakire, aki engem képvisel különböző helyeken és ennek megfelelően erkölcsileg feddhetetlen. Az én nevembe akárki ne beszéljen és főként ne atyáskoggyon, hanem érezze megtisztelve magát, hogy a voksomat adom rá. Ilyen fönnhordom én az orrom, nem is könnyű velem ződágra vergődni, de, ha sikerül, kivirágzik a ződág és minden szép és jó. Ahogy eszt így kitárgyaltuk, rá is jöttem, hogy engem még mennyire érdekel az élet és így szépen sikerül is elengedni az apukámat, úgyis találkozunk mi még. Addig meg teszem a dolgomat, teszem aszt, írok, ahogy bírok és annyit, amennyit bírok, mert nekem ez okoz örömet, meg az a mocsok Jóska. Mert nagyon úgy néz ki, hogy egész ragaszkodónak tűnik, aszt kell még kidericcsem, hogy azért-e mert szeret vagy azért, mert másnak nem kell. Ha a végeredményt nézzük, akkor alezánc, ha a büszkeségemet, akkor nagyon nem mindegy. Mostanában nem nagyon értek el a hírek, mert mindenki igyekezett megkímélni helybefalu történéseitől, nehogy még jobban búnak eresszem a fejemet, ami hiba volt, mert én leginkább nevetni szoktam a helyi történéseken, kivéve az árvizet és egyéb katasztrófákat, úgymint óvszerhiányt a boltokba, szóval aszt meg lehet, hogy nem tartották illendőnek, a lényeg az, hogy a mai naptól visszatérek a település körforgásába, újrahasznosítom magam. A tévébe is ment egy reklám, csak félszemmel és félfüllel nésztem, mert kaptam egy kis fertőzést a legyengült immunrendszeremre, ugyanis tudatosult bennem, hogy teljesen árva lettem és hát nem voltak könnyű napok ezek, ugye, de szerencsére megmonták, hogy mi segít nem utánahalni a szüleimnek, azóta ehhez tartom magam:

„Mosópora segít megóvni a kinyúlástól.”

53. Történés - Csajszi néni meg a vízözön

2010-05-28T14:10:00.004+02:00

Bözsink szerént Gizuséknál még az állatok is franciáznak

Ha tovább tart az essözés, asszem nálam is gátszakadás fog történni. Eddig, jó honleányhoz méltón, megkíméltem a Jóskát minden itthoni teendőtől, hogy minden erejét az árvízelhárításra tuggya fordítani, de ez már több a soknál!
Mit követelhet még a haza egy vén trottyostól, aki itthon a kilós cukrot is csak nyögve tuggya felemelni, nem beszélve rólam, akit már kituggya mióta nem emelt át a küszöbön és a nirvánába se röpített, ki emlékszik már mikor? Helybefalu patakpartyán meg sürgölődikforgollódik, szerintem valami kitüntetésre pályázik, de adok én neki plecsnit a homlokára, csak jöjjön eccer időbe haza!
Ahogy látom, másse törődik azzal, hogy szegény legényeknek a gáton köszönetet mongyon, majd talán valami nagy ünnep alkalmából, anblokk, az is egy program legalább.
És akkor ez mind nem elég, jön a Bözsink, hogy hallottame, a Gizusék tejjesen elfranciásodtak. Jézusom, már megint mi van, kérdesztem. Hát, aszt mongya, tudome, hogy a Gizusék vettek először franciaágyat helybefaluba. Nem tuttam és nem is sejtettem, hogy a helytörténészek eszt ilyen szépen följegyeszték és megjegyeszték. De bizony, mongya Bözsink, neki már akkor is gyanúsak voltak, hát még azóta! Csak nincs valami gyanúsítotti listád, kérdesztem a barátnőmet. De van listája, méghozzá nem is egy, mert osztályozza az embereket itt, helybefaluba és egy ember több osztályba is tartozhat. Hát belőlük se lenne jó indiai vagy Bözsink még a kasztrendszert is megreformálná, csak ne tévessze össze a karsztrendszerrel. Továbbá a Gizus majdnem minden héten süt franciakrémest, leste ki Bözsink és imággyák a hagymalevest, ami elég franciás ízlésre vall, pedig a sváboknak inkább sok krumplit kéne enni, megis lehet állapittani egyébként, mert akinek nagyon izzad, meg büdös a lába, csak az az igazi sváb. Gondoltam, hogy ez csak felvezető szövege a Bözsinknek és én sosem szeretek egyből a csúcsra jutni, ezért hagytam, hadd hablatyoljon tovább, sőt, megkérdesztem, hogy hallottae, hogy két fekvőrendőrt kap helybefalu. Erre elkezdett sipákolni, hogy elment a faluvezetés esze, hát nem volt elég a fekvőrendőrből helybefaluba? Montam neki, hogy élénk tévedés, itt még sose volt fekvőrendőr, erre aszt mongya a Bözsink, hogy talán elfelejtettem a Döncit, aki három évig tejjesített itt szolgálatot és legtöppször csak elvágólag lehetett vele találkozni, szerencsés esetbe a kocsmából kijövet dőlt hanyatt, szerencsétlenbe meg egy-egy fiatalasszonynál. Sose volt még akkora a hatóság elleni erőszak itt, helybefaluba, mint akkor. Fölvilágosítottam a Bözsinket, hogy ezek nem olyan igazi rendőrök, hanem sebességlassító buckák. Így már szinte mindent értett, egybe sajnálta is, hogy ez már akkor nem is olyan izgalmas. Nem is gondoltam, hogy a Bözsink az izgalmakra hajt, igaz, ha már férfi nnincs a közellébe, mire hajcson?
Eddigre már én is majd meghaltam a kíváncsiságtól, mit fogok még megtudni a Gizusékról, amikor végre a Bözsink előállt a farbával: aszt kérdeszte tőle a Gizus, hogy az ő disznajuk is Sárlott-e. Bözsink szerint a Gizusék valami rekarnálódott népség, hétszent, hogy kakasos ősük lehet, hogy ennyire vonzódnak a franciákhoz, ha még a kocájukat is francia névvel illetik, kiis kérte magának, az ő egyik disznaja Kucu, a másik pedig Malpilt, mert olyan szép, mint egy festmény. Én nem tudom, hogy lehet valaki állatok közelébe hivatásszerűen, ha még asse tuggya, hogy mi a különbség Charlotte és sárlott, jelen időbe sárlik között, nem beszélve a reinkarnációról. Kénytelen voltam kiselőadást tartani a tüzelésről és nem a téliről, meg az újjászületésről, de ahogy Bözsinket elnésztem közbe, süket füleket döngettem, bár a sárlás némiképp felvillanyoszta, de korántsem annyira, mint vártam, nem is tudom elképzelni a szekszuális életét, hál' Istennek nem is akarom.
Inkább fogtam, asztán kiraktam, montam mennyen az árvízsújtotta területekre, láttára talán még a víz is visszahúzódk a medrébe és végre visszakaphatom a Jóskámat, nehogy a végén tényleg gátszakadásom legyen nekem is.

52. Történés - Csajszi néni és a szolárium

2010-05-16T00:23:00.008+02:00

Mári mingyárt dévitaminfeltöltést kap

A Fodrászannusnál hallottam még két hete, hogy a Gizus kozmetikát nyit itt helybefaluba, aminek az Annus nem örül, mert ugye konkurencia. Verte a fejét a falba, hogy neki is eszébe kellett volna jusson, akkor bővült volna a vendégköre. Én szerintem meg nem tudom, a vendégköre elég szűkös, csak a harmincötön túliak járnak hozzá kábé ötvenig bezárólag, aminek az az oka, hogy a Fodrászannusunk a dajeron kívül más fizurát nem ismer, nem is csinál. Az, hogy nem ismer, aszt aljas rágallomnak tartya, mint mongya, ő a divatra nem ad, az úgyis örökké változik, inkább stílusa legyen az embernek, a dajer sose megy ki a divatból és mindenhez pásszol továbbá mindenkinek jól áll. Eszt a jelzett korosztájjal bírja csak elhitetni, a fiatalabbakkal nem, meg hát ugye kicsi a világ, a volt osztálytársak, meg a barátnők, meg a szomszédok, meg a volt kollegák, meg a rokonok nem mernek máshová menni. Kész röhej egy-egy közösségi összejövetel vagy bál, hátulról a férjek megse ismerik a párjukat, mert mind egyenletesen vannak elhízva, a fejük ugyanúgy bedajerolva, a ruhájukat meg sose tutták megkülömbösztetni, pedig nagy külömbség van turkálló és turkálló köszt, eszt mi nők, mingyár kiszúrjuk, de a férfiaknak nincs erre látásuk. A mocsok Jóska is erre az egyformaságra hivatkozott, amikor sorbaölelte a nőket, mire eljutott hozzám. De anyus, monta, hidd el, senkinek se ojjan puha a húsa, mint a tijed. Asztán csodálkozott, hogy kapott egy pofont, pedig én utálom az erőszakot, főleg csalládon belül, mert kit szeressen az ember a barátai után a legjobban, ha nem a csalággyát, nemigaz? Meg a botrányt se kedvellem, kerülöm, ahogy tudom, komolyan mondom, eggyáltalába nem tehetek róla, ha olykor mégis belefutok egykettőbe.
Az ötven fölötti öregekről aszittük, hogy ők már végképp nem adnak ijjen cifraságra, asztán mit kellett látnunk? Na mit? Egymásután járultak a kozmetikushoz. Én gyanakottam, hogy mi lehet az oka, a Márja-lányokkal kiis derítettük, de ellőször kaptunk néhány fényképet a helybefalui paparazzitól, aki a hónap szépe lányt készíti, persze nem magát a lányt, hanem a fényképeket róla, amit szép könyvbe rendez, amit portfóliónak hív és ez egészen megzavarta a Tóninkat, a helybefalui pénzügyi tanácsadót, aki szintén portfóliókat ajánlgat és nem érti, hogy hogyan lehet a fényképésznek is portfóliója. Én egy eccerű dologgal világítottam meg a többjelentésű szavak értelmét, montam neki, hogy szerinte a nyúl mit jelent, erre monta, hogy állat, mire montam, hogy ja, meg valami után nyúl, meg még a pulóver is nyúlik, az egy kicsit hosszabb és hát ahogy a Terka fölakasztya a szárítóra, tényleg nagyon megnyúlik. Na, így végre leesett a Tóninak, hogy másnak is lehet portfóliója, nem irígylem helybefalu háromszáz lakosát, akiknek ő ad pénzügyi tanácsokat, de sosem lehet tudni, lehet, hogy ők lesznek helybefalu arisztokratái, attól mongyuk nem félek, hogy a kultúrára is fognak áldozni, eszt a tanácsot nem nézem ki Tóniból. De ez most szinte mellékes is, inkább az állandóan zsémbeskedő Pálról írnék, a fényképészünkről, akinek csupa beállított művészképei vannak, leszámittva egykét természetes rögtönzést. Nem tudom, mit morog állandóan, mikor mindenki a kegyét lesi és minden úgy van, ahogy akarja, titokban a háta mögött elnevesztük a Pált mormogi paparazzinak és papardzinak ejtyük a paparazzit, ami olasz eredetű szó. A Pálnak sikerült bejutnia a kozmetikába, mert ott kompromittálló felvételeket akart készíteni, hogy azokat jó pénzért elaggya a helybfalui ingyenes újságnak, de legnagyobb megdöbbenésére a szolláriumba nem csinicsajokat, hanem éltesebb hölgyeket kapott lencsevégre. Azokat is felöltözve, ami azért kész szerencse egyfelől, másfelől meg teljességgel érthetetlen. Az meg asztán még érthetetlenebb, hogy minek kell parasztasszonynak szolláriumozni, amikor süti őket egész nap a nap. A Pál erre is magyarázatot kapott, aszt monta a Mári, hogy így jobban hasznosul a dévitamin, látta a tévébe. Nem gondoltam volna, hogy a média beférkőzik helybefaluba, de mit is gondoltam, ha itt már rendezett bált a kozmódiszket használók helybefalui köre? Nagyot csalóttam, mert aszittem gyantásztatni megy a sok öreglány, nem gondoltam volna, hogy az egésségüket védik, de az is lehet, hogy hetvenen fellül hullik magától az, amitől mi csak nagy nehésségek árán bírunk megszabadulni és most nem a Bözsink lányságára gondolok.
Ahogy elnézem a képet, Mári dévitaminnyai a térgyekalácsa és a bokája köszt fog koncentrálódni, masszírozhattya a Hánzi, mire a teste többi tájékára is jut bellölle valami.

51. Történés - Csajszi néni cirkuszol

2010-05-13T22:16:00.007+02:00

Bözsink fiatalon, szerelemittassan

Az ember lányának olyan kevés az öröme ezen a földi helyen, kivált itt helybefaluba, hogy muszáj magát időközönként felvidítania, ezért hívtam a Bözsinket, hogy jöjjön át egy kis nosztalgiázásra és hozza át a kedvenc tárgyait. Persze tuttam én, hogy darázsfészekbe nyúlok, mert a Bözsinknek a kedvenc időszaka a hetvenes-nyolcvanas évek és nem szép szó rá, de mindig röhögök azon, miket nem őrizgetett meg és ápojja az emlékeit rendessen, szerintem azért szeret azokra az évekre gondolni, mert akkor még volt egy halovány reménye arra, hogy valakit boldogtalanná tehet vagyis férjhez mehet. Több szekrénysora is van a Bözsinknek, a legmodernebb a Barba típusú, amit fél évig tartott összeszerelni, ez volt talán a lego előggye, nem tudom, de lapra szereltnek, lapra szerelt volt rendesen. Érdekes, hogy a hazai bútoripar sosem atta föl a reményt, hogy a vásárlók olvasnak is, mindég hagyott helyet polc formájába könyveknek. Ez óriási szerencse, mert a tapasztalataim alapján a legtöbb nipp épp befér ide. Bözsinknek is van ezekből rengeteg, amit régen giccsnek tituláltak vagyis hívtak, de most már sok esztéta átgondolta a dolgot és tejjesen a relatív tartományba helyeszte a giccs fogalmát. Ez így nagyon helyes. Csak aszt nem tudom, hogy a Bözsinket a kínai vagy vietnámi vízhordó lány mire emlékeszteti, mert még aszt se mondhattya, hogy arra, akitől kapta, mert a legtöbb izét maga vette magának. Asztán, amit még imádok, az a közszemlére tett szappanok, Bözsink persze szappanyt mond, meg sprék, újabban golyós dezodorok halmaza. Mintha dicsekedne, hogy szokott tisztálkodni. Mongyuk nem tudni mivel, ha az összes tisztító- és szaggosittóanyag ott pompázik a könyvek helyén. Szóval a Bözsink áthoszta az ezer éves hajsütővasát, amivel csinos loknikat készített magának, meg legényfogót, de az inkább légyfogó volt a sok lakk miatt, amivel rögzítette a fürtöket. Az egy gyilkos márka volt, emlékszem, az a mocsok Jóska is befújta a hónaalját vele, fél napig nem bírta fölemelni a karját, csak úgy csípőből integetett az akkori polgármesternek, aki ezen persze megsértődött, de később tisztászták a férreértést. Kész cirkusz egy ilyen hajlakk, egy óvatlan fújás, asztán kész a harag. Áthozott még a Bözsink egy szagos radírt is. Engem ki lehetett kergetni a világból a szagos radírral, de a Bözsinket nem. Persze ő még az almaszappant, meg a faszappant is őrizgeti, amit a német rokonoktól kapott. És van még egy eredeti vriglisz rágója is, biztos sok pénszt adnának érte, feltéve, ha a Bözsink nemcsak ilyen helybefalui celeb lenne, hanem világraszóló vagy legalább országos. Így viszont csak neki van érzelmi értéke. Ezért őrizgeti az édesannya kacsáját is, nem az állatot, hanem az ágytálat, ámbár a kacsa az az édesapjáé volt. Meg megvan a fogsoruk is. Kicsit morbid, de hát a Bözsink is az, a cirkuszba kéne mutogatni, pláne, mióta nem borotválkozik, tiszta bajusz meg szakáll. Tudom is hogy mitől, és ettől én a falnak mentem rendesen. Szette a biszekurint meg az ovidont, pedig partner nem volt a láthatáron, de ő aszt monta, jobb félni, mint megijedni és első a bisztonság. Hát most a semmiért cserébe pödörheti a bajuszkáját, így már biztos is, hogy nem kívánnyák meg, bár mit lehet tudni, van néhány özvegyember itt helybefaluba, akinek nem olyan kényes az ízlése és hát az angol teheccségkutatón is feltűnt a Szüzen Bojler, ahogy Bözsink nevezi Susan Boyle-t és láss csodát, milyen szépen kikkupálták. Hja, ha lenne olyan hangja a Bözsinek vagy legalább az asszonykórusunknak! Na mindegy. Az a lényeg, hogy jól elbeszélgettünk a hozott tárgyak felett és arra jutottunk, hogy kéne rendezni egy árverést vagy aukciót itt helybefaluba és egy teheccségkutató verseny is jól jönne, legalább meglátnánk, ki mire képes.
És körvonalazódott egy cirkusz ötlete is, ahol Bözsink mint szakállas nő lépne fel. Aszt monta, én választhatok, mi lennék. Ezen gondolkodnom kell, aszt hiszem porondmester, már, ha lehet egy ilyen kérésem a születésem napján.

50. Történés - Csajszi néni van

2010-04-16T22:35:00.005+02:00

Éjjen, éjjen!

Bözsinkkel elővettük a fényképeket megint, de most nem érdekeltek a világhírességek, csak a családtagokról és helybefaluról akartunk beszélgetni kicsit bulváros formába, amit a rossz nyelvek pletykának hívnak, pedig az csak az adott információ élvezhetővé tétele. Például nekem nagyon is szükségem volt a Bözsink jókedvére, mert mingyárt előkerült az Édesanyám fényképe, ami nem csoda, mert úgy általában a kezemügyébe van, mióta, úgy fél éve, megint meg tudom nézni az arcát és csak kicsit akarok utánahalni. És így jutott eszembe, hogy pont az utánahalás kikerülése végett kesztem lejegyezni a velem és a helybefaluiakkal történteket, ki gondolná, hogy már több, mint három éve, csak akkor még papírom volt meg tollam, most meg van számítógépem és ahogy írtam, a lányom megtanított felmenni a hálóra és már nem keverem össze a spórcsarnokunk hálójával, se a neccharisnyával, mindig tanul valami újat az ember. Nagyon érdekes egyébként ez az elmúlás, persze nem biztos, hogy az érdekes a legjobb szó, mongyuk a meghökkentő jobb arra, amit mondani szeretnék, hogy Anyu temetése napján még nevettem is, amikor az egyik unokatestvére elmesélte, hogy mit rosszalkottak gyerekkorukba és teljesen megdöbbentem magamon, de azóta is hálás vagyok azért, hogy mennyien mennyi emléket dédelgethetnek róla.
Teljesen más megdöbbenésbe ejtette helybefalut a Laciéletművész, aki elég közel lakik a temetőhöz és gyakran szokta nem kis hangerőn hallgatni a lemezlejáccóját és hát a minap épp temetés volt, hát nem a Máté Péter egyébként szép száma bömbölt, a „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár”? De igen. Ezen hozzátartozóként hétszent nem tuttam volna nevetni, ám már a börtönbe ülnék, mert fizikailag bántalmasztam volna, az eccer bisztos!
Ha már az elmúlás így szóba került, aszt mongya a Bözsink, hogy ez az élet rengye, törőggyünk bele, mint a helybefalui Bellami elmúlásába is, akit csoportosan jelentettek fel közösség elleni izgatásért, mind férjek voltak a feljelentők, mert mindnek a felesége szerelmes volt a Bellamiba. A körzeti megbízottunk elutasította a bejelentést azzal, hogy ez nem meríti ki a törvénybe foglaltakat, intézzék el a férjek eszt az ügyet másként. Utóbb kiderült, hogy a rendőrünk nem úgy értette, hogy verjék félholtra szegényt, de akkor már késő volt. A feleségek megúszták, azokkal a férjek nem bírnak és így van ez jól. Az én Jóskám is fél tőlem, főleg, mióta Katica kitette a szűrét, nagyon leamortizálódva tért vissza hozzám, nem is nagyon akarom helyrehozni, csak épp annyira, hogy használni tuggyam, de másvalakire már ne maraggyon energiája.
Ahogy így végiggondolom, mennyi minden történt itt, helybefaluba, mennyi minden változott és mennyi minden maratt ugyanaz. A hülyeség mongyuk teljessen állandó tüneteggyüttes itt, csak a személyek változnak, akik elkövetik. A nagyszerű gondolatok is megtalálhatók lakóhelyünkön, nem akarok igasságtalan lenni, csak az ezirányú adatok elég lassan törnek felszínre meg hát azok, valljuk be, nem is olyan érdekesek. Kicsit azért idegesittett, hogy nem létezik, hogy csak helybefalu ilyen fura, de pont ma kaptam több levelet is az ország különböző szegletéből, hogy honnan tudom, mi történik náluk, mert például pont szóról-szóra olyan kiköpött Hánzijuk van, mint nekünk, Terus, meg Piri, sőt mocsok Jóska szintén, meg még Bözsi is akad, bár azér az unikum továbbá kuriózum még mindig. Tuttam, hogy a költők is tévednek néha, nem volt hát igaza Kosztolányinak, hogy egyedüli példányok vagyunk.
Kérdesztem a Bözsinktől, hogy szerinte vane értelme annak, hogy megírom teljessen pontossan és valósághűen a helybefaluba történő eseményeket, amire aszt monta, hogy fogalma sincs, mennyire írom meg valósághűen, mert ő még eccer nem olvasta az írásomat, megelékszik az informátor szerepével, de abban biztos, hogy senki ilyen huncutul nem jegyzi le, hogy kit mikor csalt meg a kedvese. Ezen nevetnem kellett, mert a Bözsink megint félreértett eccer valamit. Még a papíros-jegyzetellős időben történt, hogy az egyik történet felett ez állt: UNCUT, ami angolul vágatlant jelent és így akartam figyelmesztetni magam arra, hogy ez a történet bizony még módosittásra szorul, legyek kicsit kíméletesebb. Eszt magyarásztam a Bözsinknek, aki persze rögtön úgy jegyeszte meg az uncut-ot, hogy huncut. És akkor jöttem rá, hogy milyen igaza van, senki más nem írja meg „huncutul” helybefalu történetét, mennyen minden vágatlanul, nézzük a puszta vallót.
Ez a Bözsink, mindig mondom, nagy kincs nekem, aszt mongya, nekem kiöntheti a lelkét, ami igaz, bár néha eléggé terhes ez nekem, és, ha másért nem is, de ezért azért örül, hogy vagyok.

49. Történés - Csajszi néni és a nagytakarítás

2010-04-14T13:47:00.006+02:00

Most ilyen allatt pihen a Helybefalui Nonfiguratív Vénusz

Tudom, hogy húsvét előtt kellett volna a nagytakarítást megejtenem, valamit végeztem is belölle, de objektív okok miatt még csak most állok neki a rendrakásnak. A Fodrászannus aszt monta, hogy ő két hétig meszelt, mint Tom Szójer, disznóólat, sufnit és kerítést. Már csak a spájz van vissza, de azzal vár, ilyen essős időbe nem akaródzik nekiállni. Meg is értem, amúgy is számtalan fontosabb dolog történik nemcsak világszinten, hanem országosan is, persze a legérdekesebbek mindig a helyi hírek, azért vagyunk mi lokális patrióták meg lokálpatrióták is, ez utóbb leginkább a Zoli, mert az ahányszor fölutazik Pestre, mindig felkeres egy lokált és ott nézegeti a rossz nők lábait. Aszt mongya, eggyáltalán nem rossz nők azok, sőt, inkább nagyon is jók. Mikor montuk, hogy nem úgy értyük, hanem hogy nem jó erkölcsűek, erre meg aszt monta, hogy az erkölcsükbe sincs semmi kivetnivalló, nem aggyák olcsón magukat, hanem inkább drágán, jól megkell értük dolgozni, aki megakarja kapni őket, eddig sajnos neki nem sikerült annyit keresni, ezért csak nézegeti őket odafönt, idele helybefaluba meg olcsóért egy-két lányt, meg még asszonyt is megkaphat. Erre persze mi, Márja-lányok megsértőttünk a helybefalui nők nevébe, pedig tudok én is, amit tudok, meg nem is titok, de a láccatra ugye adni kell. Aszt elismerjük, hogy vegyesek vagyunk külalakra és az erkölcsöket tekintve. De a szívünk és az eszünk a helyén van. Még mindegyikünk talált férjet vagy szeretőt vagy férjet és szeretőt magának, ennél többet nem is kívánhat senki, hiába emlegetik a karriert, mert mi az, múlékony dolog a mai világba mindenképp, asztán meg, ha olyan szerencsés valaki, hogy végigszolgálja a munkaidejét és nyugdíjba megy, akkor mi lesz? Ha nincs csalággya, semmi, rizikó az egész. Egyépként meg a barlangba, amit említettem és már várjuk, hogy kiszálljon a múzeumság megállapítani, hogy leszünke Altamira kettő, ott a fiatalok találtak néhány pattintott kődarabot is. A Hánzi szerint ezek sima kövek, gyerekkorukba ilyet tettek a csúzlijukba. Az Ádám vagy Adi, tökmindegy, mindkét nevére hallgat, meg aszt mongya, hogy szerinte ez egy nőalak, megtaláltuk a Helybefalui Vénuszt, ismeretlen előember alkotását. Hát, nézegettük-forgattuk egy páran, hogy tényleg mi lehet? Az biztos, hogy nem a milóira, hanem a villendorfira hajaz a külalakját tekintve, de még annál is elnagyoltabb, bár igen hasonlít a mostani túlsúlyos hölgyekre. Ezért inkább hosszabb nevet attunk neki, nem akartuk aszt mondani rá, hogy a Helybefalui Dagadt Vénusz, az mégse hangzik túl jól, az egész ország rajtunk nevetne, ha esetleg bekerülnénk édes hazánk hírkeringésébe. Ezért a Helybefalui Nonfiguratív Vénusz nevet attuk neki és eggyenlőre a tájházunkba helyesztük el, a sajttartóba, hogy se fény, se nedvesség, se okszigén ne érje. A kluturális bizoccság aszt is megállapította, hogy ez egy kubista alkotás, amibe ketten kételkettünk eddig, a Bözsink meg én. A Bözsi azért, mert szerinte akkor még nem voltak kubikusok, én meg azért, mert szerintem képzőművészeti irányzatok nem voltak még, de lehet, hogy a bizoccságnak van igaza és ez az első kubista alkotás a világon, akkor viszont nagyon jó, mert ez a HNV többet ér, mint az összes Pikásszó eggyüttvéve. Helybefalu többszörösen megvan mentve, gazdasági és kulturállis téren eggyaránt. Bár az utóbbira nincs panaszunk, van néhány duónk, eggyüttesünk, kórusunk és önművelődési körünk, gyerek és felnőtt, férfiak és nők vegyessen. Szép példáját aggyuk annak, hogy nem minden a tévé és a számittógép. Még sportol is helybefalu lakosságának egy része. Vannak rendes sportok, meg nem rendesek is, de abból is sportot űznek a találékony helybefaluiak.
Nekem a takarításból kéne sportot űznöm, méghozzá az általam kidolgozásra kerülő házi praktikákat igénybe véve, de erre most nincs időm, inkább gyorsan lefutok a boltba és veszek néhány vegyszert, amit az iskolába javasoltak a gyerekek meg a szülők. Tudom, hogy ez nem szép dolog tőlem, de a cél szentesíti az eszköszt és különben is a Bözsink is megmonta, hogy úgy lesz tudományos a tanulmányom, ha összehasonlittó elemzést végzek és úgy hozom ki győsztesnek a régi móccereket.

48. Történés - Csajszi néni praktizál

2010-04-13T15:31:00.007+02:00

Róza nemcsak az időbe fér bele

Nagyon lassan haladok a tananyaggal, aminek az lesz a címe, hogy „Amit tudni akartál a házimunkákról, de sosem merted megkérdezni”. Alcíme: „A Márja-lányok tudják, mi a praktikum vagy nem félnek megkérdezni”. Annyi jó ötlet van a tarsolyunkban, hogy győzzem írni, pedig igen sürgetnek, hogy legalább az ősszel indulló népfőiskolára legyen kész, addig talán elkészülök vele. Rengeteg valós élethelyzetet kell átírnom ehhez. Itt van mingyár a reklámokból jólismert mosógél esete, amit hol buszon kapnak elő, hol egy balettelőadáson. Na, ez utóbbi helybefalu kisvárosi polgárait nem fenyegeti, emberemlékezet óta nem voltak itt balettosok vagy nem vettük észre őket legallábbis. Asztán meg a buszon is menő előkapni a flakont, itt, a kistérségi ritkajáratokon ez elő is fordulhat, ha van olyan holdkóros, aki aszt mutogattya, hogy mit vett a hiperszupermárketekbe, mert abból messzemenő követkesztetéseket lebírnak vonni a rablók és tolvajok, meg még az apehh is, elis magyarászta nekünk szépen egy szép száll körzeti megbízott, hogy mire ügyeljünk, talán az apehhet kivéve. Legyen elég annyi, hogy rengeteget vacakollok a forgatókönyvvel, ebbe kell belevenni aszt, hogy a modern öblítők helyett bőven jó az ecetes víz, aminek kicsit szúrós az illattya, de kiteregetéskor hamar elillan és nemcsak lágyabbak, de rugalmasabbak is lessznek a teksztilek, meg fényesek is és közbe meg véggyük a mosógépet a vízkőlerakódástól, mert az ecet olgya a vízkövet. Dugullás előfordul máshol is, például a mosogatóba, meg ott vannak rossz szagok is, eszt a Róza állittya, nem tudom, mi a fészkes fenét tartogat a mosogatójába, nálam sosincs rossz szag, de esetleg, ha mégis még valakinél van, az öncsön a lefolyójába bőven szódabikarbónát, rá húszszázalékos ecetet, még nézni is szép, ahogy bugyog, onnan tudom, hogy magam is kipróbáltam, mert kipróbállás nélkül én nem ajánlok semmit, csak így tudok hiteltérdemlő lenni, eszt már a helybefalui bankba is megmonták. Vagy itt van a puffadás elleni szer. Eszt hogyan fogom illusztrálni, még nem tudom, nem akarnék én senkit léggömbként kikötni. Talán lefényképezem a Jóskát, ahogy eszi a köménymaglevest, asztán kisatírozom a szemit a képen, kész tininindzsa teknőst csinálok belölle vagy előzetesen elitéltet vagy reklámhordozót, mert asziszem ezek az esetek azok, amikor ki kell takarni az arcot, bár a Jóskának már nem sok személyiségi joga maratt, ismeri itt mindenki helybefaluba meg még távolabb is, a csúfos dolgaival egyetembe, amit velem szembe elkövetett, nem is tudom, mért vagyok ilyen lágyszívű, hogy mindig megbocsátok neki és még köménymaglevest is főzök, de hányszor, mert sűrűn puffad, amit megérdemel, csak én nem a távozó gázokat. Ha már a gyógyittó ételeknél tartunk, meg kell jegyeznem a tejbegríszt, amit mi tejbepapinak hívunk, ez visszafogja a hányingert, hacsak nem pont ettől van valakinek hányingerenciája. És a csuda az almáskompót, ami meg megfogja a székletet. Ezek mind jólbevált receptek, főleg az almakompót, mert a Francit például bélcsavarodással vitték a kórházba, mert a kedves neje egy hétig ezzel etette, asztán meg úgy kellett kirobbantani belölle az összeállt béltartalmat, tíz napig nem is tudott a ziccflejsére ülni. Csak a háta mögött merte mindenki kinevetni, mert erős a Franci, hentes és mészáros volt valamikor. Mi, Márja-lányok nem vagyunk se hentesek, se mészárosok, de van kösztünk egy-két antiönuralmista és hát a Kisrézi is aszt hitte, hogy még az ántivilágban él, amikor még szabad volt gyereket testi fenyítéssel nevelni és az iskolai előadásunk alatt némely kamasz nem a helyzethez megfelellően viselkedett a köménymagleves áldásos hatásának ismertetése alatt és a Kisrézinél elszakatt a cérna és pofon találta ütni a delikvenst. Lett nagy ribillió. Ezer szerencse, hogy a Treszka unokájáról volt szó, így szépen megtuttak egyezni, különben könnyen lehet, hogy a Kisrézit már a börtönbe látogathatnánk. Az viszont eggyáltalán nem volt szép a Treszkától, hogy még aszt is kérte, sőt egy kicsit szinte követellés íze volt a dolognak, hogy a könyvbe ne kerüljön be a Kisrézi fényképe. Nem mondom, a Kisréziből apszolút hiányzik a fotó gén, ezért nem is vallami fotogén, de hát ki az a Hejdi Klummon és a Szindi Krófordon kívül, a mi sorainkból azért annyira nem lóg ki, és ahogy már említettem, ismerem én a fotósoppot. Mindent el lehet rendezni, csak praktikusan kell gondolkodni.

47. Történés - Csajszi néni és a pályát tévesztettek

2010-04-12T19:45:00.008+02:00

Ándrész itten bolyong és integet vallahol

Nem tudom, meddig esik még az eső, már nagyon elegem van abból, hogy sosem lesz szép tavasz, pedig itt lenne az ideje és még ráadásul a meleget sem szeretem, bár, lehet, hogy a szervezetem jelez, kívánja már a jó időt, a rügyfakadást, eddig még sosem csalt meg. Nem a rügyfakadás, hanem a testem. Mióta így helyhezkötött vagyok, keveset járok el otthonról akkor is legtöppször orvoshoz, a múlt héten is elmentem, mert nagyon dagatt a bokám, hát erre nem kisütötték, hogy megcsípett egy rovar, a nevét se tudom, de nyomják belém az innyekciót, nem is nézek oda, akkora tűvel aggyák. De hát nem is ez a lényeg, hanem az, amit már ezerszer megírtam, hogy kitűnő információs forrás a váróterem, történtek itt már csodás gyógyulások is, lehet, hogy szent hely lesz eccer. Persze az igazi a szomszéd város esztékája, mert oda többen járnak több helyről és hát az ember váljék széleskörűen műveltté, ne csak lokális problémákkal foglalkozzon, legyen szélessávú, globális érdeklődésű. Meg hát kicsi ez a mi volt járásunk, mai nevén kistérség, ismerjük mi egymást épp eléggé névről-arcról, oda-vissza házasodunk, kész Kóza Nosztra vagyis minden a mi közös ügyünk. A lényeg, hogy szerencsém volt beutallót kapni az esztékába pontosan kilenc órára és pontosan dél volt, amikor sorra kerültem, épp harangosztak, amikor az asszisztens hölgy megkérdeszte a főorvost, hogy nem éhese, de szerencsére igen masszív orvossal álltam szembe, aki bírja az éhezést, úgy láccik, mert én még szerencsére átvilágittásra kerültem. Le is kellett vetkeznem, irultam-pirultam, mert mostanában csak a Jóska lát, ahogy kombinéba mosakszok, itt meg még aszt is le kellett venni, meg még a szájamat is ki kellett nyitnom, holott a bokám dagatt, ezeket az orvosokat ki érti? Nem azért, de volt a dokinak néhány mellényúlása, nem rajtam sajnos, hanem a diagnózis tekintetébe, de eszt én már fel se veszem, a fiksza ideámból eddig még senkinek se sikerült kigyógyittani, ami áll egyrészről egy fejlett, de kezeletlen hippohondriából, meg egy kis téves eszméből, ami meg abból áll, hogy szabadon gondolhatok és írhatok bármit és nem kell engedélyt kérnem a saját véleményem megformállásához és kimondásához vagy leírásához. Na de ennél sokkal nagyobb horderejű ügyekkel múlattuk az időt, amíg vártunk a sorunkra. Megtuttam, hogy amikor felszámolták itt, a szomszéd városba a bőrszíjkészítő gyárat, akkor több nő is kapott jókora végkielégittést az üzemvezetőtől, ami eccerűen szólva annyit tesz, hogy még utoljára elvitte őket egy tartalmas pásztorórára. Ez az értesüllés azért kózanosztra, mert az üzemvezető helybefalui sváb legény, hogy nehogy ráismerjenek véletlenül se, ezért nem az igazi nevét írom ide, úgy hívják, hogy Kornveszthejmer Kvitlávac. Az aszték utónév kicsit neveccséges egy svábnak, de reméllem elég férrevezető. Ha esetleg így is magára ismer valaki, az csak a véletlen műve, ami azért elég megszokott itt, helybefaluba, mármint az, hogy véletlenek összjátéka szokott lenni. A másik nagy témakör, amit kitárgyaltunk, az a pályatévesztés. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi nő és férfi nem ott tart a karrierjébe, ahol kéne neki tartania. Mingyár itt van az a sok rokkantnyugdíjas, aki már nem is fogja kifutni magát és ez nem gúnyolódás, hanem konkrét és átvitt értelem. Az átvitt értelemről a Bözsink jut eszembe, aki nemrég rontott be a konyhába és épp rajtakapott, ahogy a szocsegélyemet dugom el a titkos helyemre, most kereshetek egy másikat, mert képes és kikotyogja, a rablók meg sok kicsi nagyra megy alapon jól kirabolnak. Szóval a Bözsink mongya, hogy képzeljem el, most monta be a rádió, amit én ritkán hallgatok, ezért a Bözsink ilyen téren sokkal jobban értesült, mint én, bemonta, hogy az eggyik amerikai űrhajó letért a kijelölt pályájáról és most az űrben bolyong valahol. Ez ám az igazi pályaelhagyás, nem ám a Mancié, aki sokáig profi akart lenni, de megmaratt amatőr művésznek. Mint ahogy a Kvitlávac is lehetett volna Kaszanova a maga korába. Az űrpályaelhagyás azért is szívszorító a mi szívünknek, mert van egy magyar származású utasa, az Andrew Little vagyis a Litöl Endrú, aki nem is magyar, hanem helybefalui félig magyar félig sváb, a Klein Ándrész. Sosem fért a bőrébe, a tanárok mindig aszt monták neki, hogy legszívesebben fellőnék a holdba, most meg lehet, hogy már onnan integet. Persze perpillanat nagy büszkeségünk ő és a kisatírozott fényképét épp a héten állíttyák helyre a tablón.
Hát ijjen érdekes emberekkel van tele helybefalu, van, aki eltávolodik innen, van, aki visszatér vagy else megy. Az én dolgom az, hogy feljegyezzem, mi történik itt, azon a helyen, amit sose titkoltam, sőt fennen hírdettem, ha valaki visszaolvas, láthattya maga is, szóval amit nagyon szeretek. Annak meg külön örülök, hogy én nem lettem pályaelhagyó, hanem visszataláltam a lényegemhez, az íráshoz és csak javasolni tudom a sok helyét keresőnek, hogy ne törőggyék semmivel, kövesse a saját úttyát, mert külömben megbetegíti saját magát. Én már csak tudom, szerencsére úgy néz ki, hogy gyógyulok.

46. Történés - Csajszi néni pletykafészekbe ült

2010-04-08T22:20:00.006+02:00

Pletyikék

Bözsink a héten rengeteg új hírrel érkezett, de csak ma délelőtt értem rá meghallgatni. Föl is ment a pumpám rendesen, asztán inkább csak nevettem, mert ugye egyrészről a Bözsink megbíszható forrás, ha az ember levesz a mondandójából tíz százalékot, a többit elosztya szépen kettővel és akkor el lehet gondolkodni, hogy a maradéknak mennyi lehet a valóságtartalma. De azért előbb elmondanám, hogy olyan jól sikerültek a háztartástan órák az iskolába, hogy népfőiskolai anyag lesz bellölle, ha ráérek legépelni a sok remek tanácsot és lessz, aki bespirálozza. Most egy jó rajzolót meg fotóst keresek, hogy színesiccsük ábrákkal a mondandónkat, úgy sokkal érdekesebb, meg a nevünk mellett a pusztavalós arc- és testképünk is megmarad az utókorra, bár némely Márja-lány kiretusállásáról magam fogok gondoskodni, ahogy a fotósoppolásról is, a legtöbb úgyis asziszi valami képvásárlás, így rámhaggyák az egészet szerencsére, mert nem azért mondom, de a legjobb ízlésem és kifinomult érzékem nekem van az ilyesmikhez. Ezért is bírtam megtartósztatni magam és nem használtam csúnya szavakat, amikor a Bözsink aszt monta, hogy van egy rakás hírje, de nem is tuggya, hogy elmongyae nekem, mert én mindent megírok az internetre, jobb lenne, ha nem írnék és nem is használnám eszt az ördögtől valló csúfságot. Na, mondom, most te a te véleményedet mondod vagy másét? Erre aszt mongya a Bözsink, hogy ez az ő kiallakult véleménye. Kérdesztem, hogy vajjon olvasotte csak eggyetlen bejegyzést is tőlem, persze nem, de eszt nemcsak sejtettem, de tuttam is. Aszt is bevallotta a Bözsink, hogy a helybefalui reprezentatív vélemény az három embert takar, akik persze szintén nem olvassák a helyi híreket az én tolmácsolásomba, mert gondolom a számítógépet sem tuggyák bekapcsolni, ők is úgy hallották valami betűvadásztól, hogy mik mennek itten és hát fölháborittó. Namost ezzel csak az a baj, hogy én csak megírom, hogy mi történik, arról asztán igazán nem tehetek, hogy ijjen fura dolgok esnek meg itten velünk, talán nem kéne, hogy megessenek és akkor nem tudnám megörökíteni a hírre éhes emberiségnek és a kórrajza se ijjen lenne helybefalunak, bár lehet, hogy ez most rövid óval a helyes. Tehetek én arról, hogy a Terus szerelmes a Sanyi doktorba és a Hánzinak már fickósittó kell a kellő eredmény eléréséhez? Ezen mit kell megsértődni? Elis mentem délután a Terushoz és megkérdesztem tölle egyazegybe, hogy haragszike rám, hogy kiírtam ide, ő aszt monta, egy cseppet se, igaz, már nem a Sanyi doktorba szerelmes, de emelem a kalapom előtte, hogy ijjen méltósággal viselte, hogy megírtam aszt, amiről mindenki tud és beszél, csak úgy láccik, leírni tilos. Reméllem, a polgink is így gondollja a dolgokat, vele ma nem szeánszoztam, de csak aszt tudom mondani, ha legközelebb megnyeri a fogadást, arról is beszámolok, úgyanolyan vallóságtartalommal, mint a vesztésről és akkor a másik vesztes félről teszek fel képet, kellett neki ilyen hülyeségbe fogadni!? Montam is a Bözsinknek, hogy amikor ő kifiguráz valakit vagy mongya a véleményét, az szép dolog? Az se, szerinte, de megbocsátható, mert a szó elszáll, az írás megmarad, ahogy már a régi vikingek is megmonták. Nem akartam teljesen bellebonyolódni, hogy azok nem a vikingek voltak, de minek, lehettek volna azok is, nemigaz? Kellett néhány perc, hogy megenyhüjjünk egymás irányába, asztán a Bözsink belátta, hogy nagyon erős a mi szimbiózisunk, az ő használatába trombózisunk, ő nem bír meglenni anélkül, hogy el ne mongya, amit hall, én meg nem bírom ki, hogy meg ne hallgassam és ne írjam meg, amit a Bözsink is nagyon jól tud, tehát igencsak tuggya, hogy megírásra kerül a hír, amit hoz. Most például az, hogy helybefalu határába van egy barlang és az Ivettke meg a Patrik ott szoktak találkozgatni és etyepetyézni, ami szerintem is túl korai még, de ők eszt cáfolják nagyon, mert persze az Ivettke annya utánuk osont és lelepleszte őket, csak túl hamar, vagyis nem lettek tettenérve, viszont azzal védekesztek, hogy csak a nemrég felfedezett barlangrajzokat jöttek tanulmányozni. Na, eszt Ivettke anyukája nem vette be, erre az ellemlámpával rávilágítottak a barlangfalra és tényleg rajzok vannak ott, allig kivehetőek, ezért a polgink már telefonált is a megyei múzeumba, hogy jöjjenek ki megnézni, mert hátha mi leszünk az Altamira kettő és, ha semmi más vállalkozás nem fogja fellendíteni helybefalu gazdaságát, hát ez bisztosan. Reménykedhetünk abba is, hogy talán valami előember csontvázára is ráakadunk, gondolkodás tekintetébe vígan él néhány leszármazottya itt …

45. Történés - Csajszi néni kötelező jelleggel tévét néz

2010-02-10T15:59:00.006+01:00

Lajos hosszantartó vírussal a kintibe

Nem akartam hinni a fülemnek, de a Márja-lányok felkérést kaptak egy előadássorozatra az iskolába. A gyerekeknek kéne megmutatnunk néhány fogást vagy házi praktikát. Bözsink mingyárt jelentkezett, hogy megtartya a Testi-lelki tisztaság megőrzése című órát, bemutatva a saját testét, mint metafórát és a saját lelkét, mint valóságot. Sejtettük, hogy erről a demonstrációs eszközről lemondanak a pedagógusok, és persze nekem kellett elmondani a Bözsinek, hogy beszélhet, rajzolhat, de magát nem mutogathattya és névvel ellátott példákat sem hozhat. Szerinte így nem lesz olyan hatásos, amivel egyet kell ércsek, de legalább megrázó sem lesz annyira a gyerekeknek és elhárul egy akadály az egészséges fejlődésük további úttyából. Kicsit bánatos lett a Bözsink, de ígértem neki egy plussz teadélutánt nálunk, ettől egy kicsit megvigasztalódott. Egyébként meg pusztán annyi a dolgunk, hogy cáfolnunk avagy megerősítenünk kell a tévébe leadott reklámok valóságtartalmát. Illetve a Mivel helyettesíccsük az öblitőt? összefoglaló címmel kell mutatnunk olyan fogásokat, amik kiváltyák a sok szemetet, amit ránk akarnak tukmálni. Eszt mongyuk a Szepi igazgató szebb szavakkal monta, de a lényeget megértettük. A Hédi egyből kapcsolt és javasolta, hogy alapíccsunk népfőiskolát, mert az olyan divatos dolog manapság és akkor egy egész helybefalut fogunk nem középiskolás fokon tanítani, ami József Attilának is szivevágya volt valamikor. A Bözsink csodálkozott egy sort, hogy József Attila itt akart helybefaluba tanítani, de mi nem törőttünk vele, teljesen felajzott az a tény bennünket, hogy pénszt is kaphatnánk a tudományunkért, csak akkor csalóttunk egy kicsit, amikor megtuttuk, hogy a népfőiskolán mindenki ingyér aggya a tudása legjavát. De mindegy, unaloműzőnek így is jó, asztán ki tuggya, lehet, hogy hívnak másik faluba vagy pláne városba, ahol még nem olyan felvilágosult a nép a régi praktikákat illetően, csak az a gond, hogy mindenhol vannak öregek, akik azért emlékeznek még errearra, de nem számít, majd megcélozzuk a lakótelepeket, ahol fiatalok laknak, majd ott szervezünk lakógyűlést. Nem is tudom, milyen régen voltam már ilyen kreatív és aktív, asszem mégis sokat köszönhetek a Jóskának, aki megaggya a napi betevőmet kenyérbe és egyebekbe. Azóta szárnyalok csak igazán. Szóval az első feladatunk az lett, hogy rengeteg reklámot kell néznünk, jegyzetelnünk, amit látunk, asztán kiokoskodni, hogy mi mit tudunk ajánlani, ami ugyanolyan jó, csak olcsóbb meg természetesebb is. A gond az, hogy a reklámok között elég sok filmet meg egyéb műsorokat is adnak, komolyan mondom, alig lehet már kivárni, mikor kezdődnek a reklámblokkok, hogy végre munkához lássunk. Ennek azért van némi hozadéka, mert olyan filmeket is megnézünk így mi, Márja-lányok, amiket egyébként eszünkbe se jutna. Itt említhetném például a politikai beszélgetős műsorokat, de nem említem, mert ezekkel tele van a bugyrunk. Viszont nagyon teccet az Embertelen helyeken című folytasásos sorozat a spektrum tévén, persze először aszt hittem, hogy a helybefalui tévé fölvételeit mutattyák be, amit a helybefalui tévés készített, pedig nem, hanem például olyanokat, hogy a sivatagos helyeken, meg az örök hó országa, ebbe pedig az örök hülyeség települése, azaz helybefalu simán belefért volna. Ha már eszt nésztem, hát itt is jegyzeteltem, mert azért tudnék adni tanácsokat egykét forgatócsoportnak is. Innét átnyergeltem a national sanelre, ahogy Bözsink mongya a nesönel dzsiografik csanelt, ez még abból az időből maratt, amikor eredeti sanel parfümöt használt, méghozzá nem magán, hanem a szekrénybe, a ruhái közé tette, hogy vegye át az illatát minden, de minden, a szeplőtelen testét megkímélte a vegyianyagoktól. Most vagy ez vagy az érintetlenség az oka, de Bözsinknek olyan szép, sima, tejfehér bőre van, hogy egy húszéves is megirigyelné. Kéne találnom egy sprét használó aggszüzet és akkor össze tudnám hasonlítani a kettőt és akkor kiderülne, mi a célravezető, látatlanba én asszem inkább a vegyszerekről mondok le. Szóval most ott tartok, hogy rákaptam a természetfilmekre, meg a tanulságos filmekre, nem gond, ezeknél is van reklám, ezeket az adókat se kímélik meg a betétes csinnadrattáktól. Minden másnap összejövünk a Márja-lányokkal és egyeztettyük az álláspontyainkat, meg az ötleteinket és a javaslatainkat, ami alapján elmondhatom, hogy szépen haladunk előre. Már kezd körvonaladzódni a tantervünk, már csak egy jó címet kéne kitalálnunk, meg levédetnünk, mert meggyőződésem, hogy szinte a spanyol viaszt találtuk föl, nem is tudom, talán a Fábrisóba kéne beírni, hogy hívjanak meg és mutassanak be bennünket, mindenképpen olyan műsor kell, aminek nagy a nézeccsége, mert a helybetévé ebbe a viszonylatba lestagnált, mint a Lajos a trónon vírusfertőzés fennállásakor.

44. Történés - Csajszi néni és a választások

2010-02-09T20:28:00.012+01:00

A partizán meg a forradalmár nagypapák jól kijöttek egymással

Mindenki örömére elindult a kampány. Tele van a postaláda mindenféle szóróanyaggal, az egész az enyészeté meg a Bözsinké, mert ő gyűjti. Aszt mongya, honnan tudná akkor, hogy melyik diétát válassza, ha nem tud összehasonlító elemzést végezni? Mindent elolvas bötűről bötűre, kalóriákat, nyomelemeket, mi hogyan hat a férfiaktól megkímélt szervezetére, asztán hosszú latolgatás után amellett dönt, amelyik a legolcsóbb.
Sajnos így választunk mi is képviselőket, meg polgármestereket, asztán csak utóbb derül ki, hogy milyen gagyik, de kicserélni már nem tuggyuk és a pénzünket sem kapjuk vissza. Annak azért örülök, hogy őket annyira nem viselte meg a válság, ahogy olvasom a vagyonnyilatkozatokat. Nem tudom, máshol miképp van, nálunk szinte alapfeltétel, hogy köztartozása legyen a jelöltnek és homlokegyenest mást csináljon, mint amit ígért a megválasztása előtt. Ez a mi helybefalunk egy roppant mazohhista település. Amíg nem töltik be a fontos vagyis pénzes pozíciókat, addig mindenki a pont megválasztott polgira szavaz, ha meg lemarad a koncról, akkor jönnek a kritikákkal. Mi, a Márja-lányok, egyfelől nagyon nevetünk ezen, másfelől meg hánnyuk a kereszteket, ha már nagyon elszabadulnak az indulatok. Most például a bányászbéka feneke alatt vagyunk és már nagyon örülnénk, ha legalább a mélyművelésű bánya szinytyére felkapaszkodnánk, de ez sem olyan egyszerű. Én eddig eggyetlen elégedett családot ismerek, akik eddig mindig jól jártak, mindenből jól jöttek ki. Ez egy régi, patinás família, ahol az eggyik nagypapa még partizán volt, amiért a múlt rencerbe valami nyugdíjkiegészítést is kapott, bár ahogy mesélte a gyerekeinek, szerencsére inaktív volt és a felszabadulásig nem is aktíválták, úgyhogy valami titkospartizán volt. A másik nagypapa meg résztvett az ötvenhatos forradalomba a forradalom oldalán. Aszt, hogy mit csinált pontosan, aszt senki nem tuggya, fegyver nem volt nála, az tutti. Na, erre a forradalmis dologra kicsit ráfaragott a család, mert, ahogy a nagypapa mesélte az unokáknak, nem vették fel se főiskolára, se egyetemre, az is igaz, hogy nem is jelentkezett, de pont azért nem, mert bisztosan nem is vették volna fel. Ezért asztán inkább elment suszternak, és csak mosolgott, amikor sutyorogva ujjal mutattak rá, hogy az egy forradalmár. Persze ő vallásos is volt, de a hívő suszterokat, még abban az időbe se molesztálták. A partizán nagypapa nem nagyon volt vallásos, de a forradalmas nagypapával jókat kártyáztak a kocsmába a vasárnapi mise után, amire mind a ketten elmentek, mert itt, helybefaluba ez egyszerűen szokás, sőt inkább követelmény volt és még ma is az. A suszter nagypapára persze rámosolygott a szerencse, amikor jött a rencerváltás. Egyszer még az ötvenhatos kopjafánál is mondhatott beszédet és még a szabaccságharcos érzelmű polgármester is kitüntette. Nagyon sajnálom eszt a polginkat, mert annyira buzog benne a forradalmi vér, hogy már-már egy kisebbfajta lázadás kirobbantásán gondolkottunk a Bözsinkkel, hogy hagy tuggyon bátorkodni. A tartozásai megszellőztetésére gondoltunk, de elvetettük az ötletet, mert neki van pénze ügyvédre, nekünk meg nincs. Na, visszatérve a szerencsés családra. A suszterpapi jól járt most, a partizán meg nem, mert most rá mutogattak ujjal, de ez hamar elmaratt, mert a papi kilencvenkilenc éves korába meghalt. Jobb is neki így, mert szerintem hiába lett volna százéves helybefalu díszére, bisztos nem ünnepelték volna hivatalossan a partizánságára való tekintettel, mégha nem is aktíválták sosem.
A két nagymama sokkal békésebb vizeken harcolt, eszük ágába sem volt ellenállni, mint a nők általába, praktikusan gondolkottak és eszerint is cselekettek, ez elmondható a Márja-lányok nyolcvanhét százalékáról és itt most pontos adatot mondok, mert felmértem a helyzetet egy alapos kikérdezéssel. Szóval, ahogy az említett szerencsés család kicsit szégyellős tagja monta: egy öregapám forradalmár, egy öregapám partizán, két öreganyám meg kurtizán volt.
Asztán meg ez mindegy, eggyik sírkövére sincs odaírva, hogy mik voltak, csak élni akartak, mint mindenki más.
Ezért én nem ítélek el senkit, aki jelentkezik politikusnak, valamiből élni kell.

43. Történés – Csajszi néni és a szüzesség kérdésköre

2010-01-29T20:53:00.012+01:00

Gyantaszűztestvér

Olyan hideg van mostanába mifelénk, hogy eszembe jutott, milyen jó, hogy ha esetleg olykorolykor szerelmeskedni támad kedve a Jóskának legkiváltképp velem, nem kell megallázó helyre mennünk, mint fiatalságunkba, bár én személy szerint semmi megalázót nem találtam a helyzetünkbe a szegény Urammal sem, mentes volt minden perverzitástól, bezzeg a Jóska hála Istennek nem. Fel is dobtam témának a Márja-lányok körébe, hogy kihogyan szabadult meg a testi érintetlenségitől, persze gyónás után, mer még képesek és nyomba meggyonnyák a Miatyánknak, hogy miről beszéltünk és ki javasolta a témát, jövő hétig meg legalább elfelejtik. Volt irulás-pirulás, de persze mindenki monta a magáét, mert nálunk kötelező mindenkinek színt vallani, ha valaki elkeszte már. Én annyit montam, hogy csillagos ég alatt történt meg a dolog szegény Urammal és csak azért voltam boldog, mert eccer olyat csináltam, amit tiltottak, de mégis megtettem.
Nem hittem volna, hogy ilyen lavinát indítok el, feszengtek persze először, de asztán egymást túlkiabálva mesélte mindenki az élményeit. A Nusira nagyon meg is haraguttam, mert ő is nagyon szereti az ingyánokat, meg az ingyános történeteket, pont úgy, ahogy én, és ő sokáig arról fantáziált, hogy egyszer elrabolja őtet egy ingyán és a prérin, bölénybőrön becézgeti Vinetú, de készült másik változattal is, jó sok rokonuk élt Németországba és mindig hosztak nekik olyan szerelmes lányregényeket, amiket nálunk a rencerváltás után lehetett kapni. Szóval a Nusi tudott németül, mint a fél falu, csak inkább mégis svábul, de azért kisilabizálta a lényeget és ez alapján arra gondolt, hogy ha nem jön ingyán, akkor még van esélye arra, hogy kastélyban, kandalló mellett, medvebőrön szabaduljon meg féltett kincsétől. Nem tudom, mi ez az állatbőrimádat nála, de hát mindenkinek megvan a maga hóbortya. Kérdesztük, hogy ehhez képest hogy történt. Aszt monta, nem kevésbé romantikusan. A Vili elvitte a Mautner-szállóba, vagyis a helybefalui csillagos ég alá, a parkba, ami akkor még tele volt fával, fűvel, bokorral és paddal és a Vili kabáttya imitálta az állatbőrt, legalább tehénszar szagos volt, mert a Viliék hét tehenet tartottak, meg rengeteg birkát, úgyhogy bölény meg medve helyett szarvasmarhaszag atta a hangulatot és préri helyett közönséges fű volt alattuk, de az is remekül szolgált arra a pár másodpercre. Nusi aszt monta, ő végig nevetett, mert arra gondolt, hogy milyen furcsa kifejezés az, hogy valaki elveszti a szüzességét, mert aszt nem lehet. Vagy aggya valaki vagy elveszik, de elveszteni!? Persze erre Bözsink rögtön kontrázott, hogy de, ő elvesztette. Erre elhallgattunk mi, Márja-lányok és akkor a Bözsink aszt monta, hogy neki hétfőn még megvolt, de kedd reggel úgy ébrett, hogy nincs meg. Még, ha szerdát mondott volna, lehet, hogy elhiszem, de így erősen kételkedem. A gyanúm meg egyre erősödött, amikor nem akarta elárulni, hogy legalább férfi volt-e mellette vagy sem. Gyorsan túlléptünk Bözsin, mert, ha nem így teszünk, sose emésztyük meg a hallottakat. Majd eccer még kifaggatom négyszemköszt.
Komolyan mondom, ezek után olyan történetek jöttek, hogy elállt még a szavam is. Már nem is az volt a kérdés, hogy hol és hogyan vesztették el a szüzességüket, hanem hányszor.

Aszt tudni kell, hogy itt helybefaluba életerős, tenyerestalpas parasztlányok voltak többségébe, a szüleik állatokat is tartottak, könnyen kifigyelték a szerelmeskedés csinnyátbinnyát, megszokták, nem szégyellték. Bezzeg az én szüleim nem gazdálkottak, állatokat se tartottak, de még egy rühes macskánk vagy kutyánk se volt, akiktől tanulhattam volna. Amikor ilyen bujaságos dolgokat meséltek néha a Márja-lányok, akik akkor még nem voltak Márja-lányok és most nem is értem, hogy hogyan is lehetnek azok, szóval fogalmam sem volt, miről beszélnek. Elárulták aszt is, hogy mér informálták le később a gyerekeik párját, nem ám csak a vagyon miatt, hanem azért is, hogy ki fiaborja, nehogy a féltestvérével essen szerelembe a szerencsétlen. Szodoma és Gonorrea! Hát így állunk! Szóljon bárki egy rossz szót a mai fiatalokra! Megmondom őszintén, hogy megrendültem egy kicsit. Azt hittem, aszt mesélik majd el, hogy milyen sokáig óvták, ápolták, féltették a legdrágább kincsüket, amit először és mindenkorra a férjüknek tartogatnak és adnak oda. A rossebb egye meg, hogy engem meg olvastattak, meg a művészek szeretetére neveltek, kivéve a mesztelen szobrokat, csak lopva nézegethettem a Dávidot, az élet meg elment mellettem.Ez olyan jellemző és elkeserítő, hogy a legszentebb előimádkozónak is mozgalmasabb élete volt, mint nekem, ők viháncolva mindenüket odatták, bezzeg a Bözsinkkel van olyan, amit a mai napig tartogatunk, ráadásul meg még gyantaszüzek is vagyunk.

42. Történés - Csajszi néni a gyüttmenteket védi

2010-01-27T18:12:00.004+01:00

Bella fara, aki miatt Ilon kimonta az igent

Csak úgy röpülnek a napok, nemrég volt karácsony, most meg már gondolkozhatok a névnapom méltó megünneplésén, de ezen kívül is rengeteg dolog forgott az eszembe. Most, hogy a Bözsink úton van az évi szokásos zarándokuttyán, ami nem más elfoglalcságot jelent, mint aszt, hogy visszaimádkozza a felesleges ajándékokat a boltokba a szégyellős rokonság helyett. Ezért szokott is kapni hol egy hajszárítót, hol egy kenyérsütőt, persze jól megnézi, hogy ne az a rázós kínai gyártmány legyen, mert a rokonságnak azért lenne pofája olyat adni, ha nincs résen. Szóval most, hogy nélkülözöm a Bözsink mindennapos jelenléttyét és a Jóskának is kielégítő a jelenvalósága, ami őt eléggé kifárasztya, engem viszont feltölt energiával, hát így én ráérek gondolkodni, ami eddig csak jóra vezetett. Amibe én teljesen belemerítkesztem, mint a babtisták az avatásukkor, az a betellepülők kérdésköre. Én személy szerint a tarka világ mellé teszem le a voksomat. Az, hogy ez esetleg problémákkal jár, az egy dolog és a problémákat meg kell oldani. Ezzel mindkét fél tanul. Azért is vagyok befogadó lelkületű, mert annakidején az én szüleim is úgy jöttek ide helybefaluba, nem is volt rokonságunk itten, csak az ország számtalan táján, az, hogy nagynéni, meg ángyom, meg sógor, az nekem csak elvi valóság volt. Anyuékat mégis szépen befogatták, persze szépen is viselkettek, aszt meg kell hagyni, mondhatnám notabilitások lettek, amit ugye sejteni lehet, a Bözsink nótabilinek fordítana le, de szerencsére nincs itt. Az, hogy miért jöttek ide a szüleim, az nagyon érdekes, két külön történet, az egyik ágam szerelmi bánatában futott idáig, a másik pedig az édesannya önkényuralma elől szökött ide, mint ahogy szegény kalapos királyunk tette volna Márja Terézjától, ha móggyába állt volna, de régóta tuggyuk, hogy uralkodónak lenni nehéz. Az Ilon, aki nemrég itt volt nálam, tudom, leginkább körülnézni, hogy hogy vagyunk a Jóskával, mert igen kiváncsi fajta és valljuk be, a Jóska azért még kapós bizonyos körökbe, státuszszimbóleum, ahogy a Márja-lányok egyike-másika mongya. Szóval az Ilon is elmesélte, hogy ő hogyan keveredett ide helybefaluba és micsoda véletlen tartotta itt. Az egész úgy kezdődött, hogy panaszkottam, hogy félóra utazási sugarú körön belül tudok csak mozogni a vízhajtók miatt, akkor valahol lehetőséget kell keresnem. Erre monta, hogy ó, ő már egész fiatal korába szenvedett a kompetenciahiánytól, amit először nem értettem, hogy mi, de asztán rájöttem, hogy az inkontinenciától szenvedett, Bözsink kettő, Istenem! Na de mindegy. Szóval az udvarlója, mert akkoriba még udvaroltak, különösen a Pista, elhoszta a közeli városból ide helybefaluba, de a végcélig, Pista szülei házáig már nem bírta az Ilon, be kellett kéretőzniük egy gazdához, ahol az udvari vécéhez az istállón keresztül vezetett az út, ahol szép lovakat tartott a Jóska. Nem az én Jóskám, hanem a Fuvarosjóska. Ilon szerint ő meg is simogatta a ló farát, tisztára, mint Pepin bácsi a sörgyárban, aki mindig aszt monta, a lófarát. Ekkor döntötte el, nem a Pepin bácsi, hanem az Ilon, hogy igent mond a Pistinek, ha esetleg lánykérés lesz a dologból. Hát lett, de azért a Pisti várt még egy ideig és teljesen méltó körülmények köszt kérte meg az Ilon kezét. Az Ilon meg elmonta, hogy nagyon kellemes benyomásai voltak a mi helybefalunkról, kivéve a kiabálós polgármesterünket, ha őtet előbb láttya, mint a Bella farát, nem bisztos, hogy frigyre lép a Pistivel, mert ki akar olyan helyen lakni, ahol a polgármester és a szakálla balprofilból úgy néz ki mint Jézus, jobbról mint Rumcájsz, szemből meg mint egy ritkaszőrű kungfumester? Ez fogós kérdés, de mit tegyünk, nekünk ilyen jutott akkor, szerencsére ma már nincs szakálla és nem is polgármester, hanem szegény lakatos, még felfelé se tudott bukni, csak lefelé. Nem érdemli meg, de én sajnálom őt, mert egy Márja-lánynak kötelessége szánakozni és könyörületet gyakorolni. Az Ilon meg szépen bebírt illeszkedni közénk, egy cseppet se lóg ki, ugyanolyan pletykafészek lett, mint bármelyikünk. Két gyerekük is született, kiköpött apja mindkettő, úgyhogy legalább aszt tuggyuk, hogy a Pisti nyugottan hagyhattya a vagyont a két gyerekre, mert azok az ő vérei.
Javasolni fogom egyébként, hogy a gyüttmenteket ne gyüttmenteknek hívjuk, hanem bebíróknak, ahogy más helyen is szokták, például a Tapolcai-medencében, ez sokkal szebb, mert aszt jelenti, hogy a gyüttmentek bebírtak illeszkedni, a közösség meg erőt véve magán bebírta fogadni őtet, mégha ehhez olykor egy ló farán vezet is az út.

41. Történés - Csajszi néni meg a hiányzó láncszem

2010-01-17T18:20:00.007+01:00

A Hánzi azér nem ilyen szőrös

Világéletembe hiánygazdaság volt idehaza, hol egy kis liszt hiányzott, hol a tojás, hol a pénz, hol a szeretet, olyan sose volt, hogy minden meglett volna eccerre, még a nyakláncomból is hiányzott néhány láncszem, de nem erről akarok most beszélni, pedig érdekes lenne az is, mer az a mocsok Jóska rántotta le a nyakamról az aranyláncot, mer még szegény uram fotóját tartalmazó amulett lógott rajta, igaz később kiengesztelt, de sokkal fontosabb láncszemről elmélkedtem. Egy ismerősöm szerint jól ismerem az emberek lelkivilágát, pedig véleményem szerint pocsék emberismerő vagyok, mindenkiről csak a jót föltételezem egy-két kivétellel, de azok még nekem is szemet szúrnak, mint például a körzeti Sanyi doktor, ezér most figyelmesztetek minden olvasót, úgy olvasson most, hogy Bözsink egyrészt nem értette aszt, amit fejtegettem neki, másrészt meg mégis elkapta a lényeget, ahogy szokta, ilyen ellentmondásos alapon, akár rolla is vehetnének mintát mongyuk a britt tudósok, azok úgyis annyi marhaságot tanulmányoznak, jobb dolguk nincs, láccik, hogy jóléti államba élnek, ha nem is kösztársaságba. Szóval engem már gyerekkoromba teljesen levett a lábamról az evolúció, meg persze a mumpsz, a kanyaró, a bárányhimlő és a gennyes mandulagyulladás, ki is vették hatéves koromba, na, az nagy trauma volt. Szerencsére a ragályos betegségek elmúltak, az evolúció vagy ahogy itt helybefaluba a fölvilágosultabb pedagógusok mongyák, az egyedfejlődés maratt. Nekem teljesen logikusnak tűnik a folyamat, mintahogy az Ádáméva is, a Márja-lányoknak persze ez az utóbbi jön be, rengeteg festményt nésztek az első emberpárról és csak eggyet nem értenek, hogy a falevél hogyan maradhatott a kényes testtájukon, mer láthatóan nincs odarögzítve eggyikhez se, jó közelről megnészték, a Bözsi még nagyittóval is az eggyik könyvbe, akkor járt életébe ellöszőr könyvtárba, asztán egész jól odaszokott, nagyon jókat bír beszélgetni a Jolánka öreglány könyvtárossal, bár ő jobb szereti az aggszűz megnevezést, mer szerinte ez többet elárul őrolla. Kerüli is mindenki rendessen. Én viszont nem kerülgetem tovább aszt a tényt, hogy nemcsak írogatásra használom az internetet, hanem tudásszerzésre is, rengeteg receptet olvastam már és a tyúkszememet is kituttam kúrálni ilyen kompúterorvos segíccségével. Meg az ember köti a baráccságokat meg az ismereccségeket és így van egy férfi, aki hasonló érdeklődési körű, mint én, ő is mindig elvan foglalva a saját témáival, rengeteget ír ő is és szerencsére olvas is és mindig elküldi nekem az érdekesebb híreket a világról, a minap is például valami olyasmi hírrel lepett meg, nem emlékszek rá teljessen pontossan, de valami olyasmi volt, hogy találtak megint egy többezer éves leletet, egy gyerekét, akinek a fogairól megállapították, hogy ez az ártatlan tetem a hiányzó láncszem és ebből kifolyólag tovább tartott az evolúció, mint gondolták régebben. Na, erre kár volt ennyi pénszt áldozni, ölég lett volna, ha eljönnek helybefaluba, itt sírásás nélkül is megállapithattyák, hogy van, akinél még bese fejeződött. Én neveket most nem mondanék, mer tisztába vagyok a személyiségi jogokkal, de szerintem nem is kellenek nevek, elég, ha az ember simán ránéz a Hánzira, a Franciról ugye nem gondolnánk a külalak alapján, de elég két percet beszélni vele és tejjes a bizonyosság. Van néhány nőnemű egyed is, akik nem bírtak lépést tartani a fejlődéssel, de a leszármazottaik már igen és így úgy hülyitik szegényeket, ahogy csak akarják. Arra azér kiváncsi lennék, hogyha majd a Bözsink fogsorát tanulmányozzák kétezer év múlva, milyen követkesztetést fognak levonni a tudósok a mi helybefalui életünkről? Aszt bisztos, hogy a két számmal nagyobb protkó lehetett a divat, mer a Bözsink, ha beszél, mindig attól félek, hogy kiesik a fogsora, de a nyelvével mindig a helyére löki, nem szép látvány, de mégse bírja levenni az ember a szemét a látványról, mer igen érdekes. És hát, ahogy montam, érdemes meghallgatni a Bözsinket, mer az egyedfejlődésre monta, hogy lehet benne igasság, mer most nészte a tévét, hogy az eggyik állatkertbe született egy gorillabébi, de nem tuggyák, ki az apja és ez szóról szóra így van Piroséknál is, a Kispiros se tuggya, kitől van a magzattya. Úgy láccik, van, ami az evolúció során se változik.

40. Történés - Csajszi néni sokáig szeretne élni

2010-01-11T23:01:00.005+01:00

Julis mama tuggya a tutit

Itt helybefaluba ünnep ünnep hátán következik, allig bírjuk a Bözsinkkel követni az eseményeket. Mire kihevertük a szilvesztert, máris itt a Julis mama születésnapja. Gyötröttem nagyon, hogy miről is számoljak be előbb, a Jóskával valló szerencsés összegyüvetelemről vagy Julis mama születésnapjáról, de gondolom jól döntöttem, hogy inkább a Julis mamán gondolkodom el, ha eddig ráért a Jóska, aszt a kis időt kibírom, míg újra rendezem a gondolattyaim halmazát őrolla. A Julis mamáról egyébként is el kell mélázni, nemcsak most, hogy kerek száz éves lett, hanem amúgy is. Mondhatni, akár a példaképem is lehetne, ha a Márja-lányok nem a Szűz Márját jelölték volna ki erre a posztra, röktön utána pedig a Kiszel Tündit. Igaz, Julis mamának sosem dagadozott úgy a keble, mint némely celebnek, nem is ez a lényeg. Az énszámomra a mérvadó a függetlensége. Soha senkihez nem alkalmaszkodott, se az urához, se az anyósához, se a menyéhez. Ez mindenkit csodálattal tölt el itt helybefaluba, kivéve a fent említetteket, azokat értelemszerűen utálattal. Ő öntörvényűnek monta magát, az ura csökönyös szamárnak, az anyósa eccerűen gyilkosnak neveszte, a menye pedig keményfejű satrafának. Julis mama csak nevet ezen. Ment a kijelölt úttyán, egész életébe. A kocsmába bárkit az asztal alá ivott, a fiának meglett korába is akkora frászt adott, hogy arról kódult. Nyolcvanévesen még szeretőt tartott, orvost sosem látott, még az is elkerüli Julis mamát és a száját, mer attól retteg mindenki, mer akit eccer a szájára vesz, annak nincs maradása, inkább elköltözik helybefaluból. Szóval olyan igazi szimpatikus teremtés az én szemembe. A polgárőrök tiszteletbeli rendfenntartónak akarták maguk közé választani, de letettek róla, mer ők is nagyon félnek tőle. Csak egy esetet ismer a helytörténet, az amatőr helytőrténész fel is jegyeszte, hadd maraggyon meg az utókornak, hogy volt valami, ami kifogott Julis mamán, bár kifogott állapottyába nem látta senki, mer elvonult egy titkos helyre, mint Ágáte Kriszti, hogy jobb erőbe kerüjjön elő, mint amibe volt vallaha is. Hozzá kell tennem, csak a tejjes és valóságos igasság kedvéér, hogy nemcsak Julis mama lett olyan, amilyen, hanem a fél falu, ha nem a háromnegyed. Gyorsan mondom, hogy én ebből kimarattam, hálistennek, szegény Bözsink persze nem, azóta is halálra vállik, ha csak egy kicsit is viszket valamije. Hogy szavam tovább ne szaporiccsam, arról van szó, hogy van nekünk egy rakat testvértelepülésünk, nyugatról, keletről eggyaránt. Sok értelme nincs a dolognak szerintem, mer velünk asztán kinn vannak a vízből, és hát eddig mi se sok hasznát láttuk a kapcsolatoknak, illetve annyi azér van, hogy nagy számba képezünk felderittőket. Ha ennyi felderittőnk lett volna a háborúba, mint most itt helybefaluba, állítom, az összeset megnyertük volna. A mindenkori képviselők, plussz a mindenkori polgik, akik örvendetessen váltogattyák egymást négyévente, állandóan mennek ki felderíteni, milyen közös kulturális és gazdasági pontot találnak leginkább a nyugati testvéreinknél, pedig keleten sokkal több szegény van, de erre könnyű rájönni, ehhez nem kell felderittés.

Szóval rengeteg közös pontot találtak a mi felderittőink, jobbára kulturális téren, a gazdasági különbözőség eltörlését pedig előnyös megállapodások megkötésével garantálták. Ez pontosan aszt jelentette és jelenti a mai napig is, hogy évente négy-öt kamionnal kapunk ruhákat és bútorokat, meg könyveket.

A legutóbbi EU-Falu ünnepségen a saját szememmel láttam olyan német testvért, aki szentül megvolt győződve arról, hogy helybefalut csak a levetett gönceik húzzák ki a nyomorból, ezért küldenek be a használt bugyiktól a múzeumba való iskolai bútorokig mindent, amit mi szemétnek hívunk, ők is, csak úgy nem engednék át a határon, így meg még küldöccség is jön, van ünnepélyes átadás-átvétel, megvendégelés kb. egy milla kifizetése per kamion, oszt szentségelés, ha már elmentek. És akkor azt hihetnénk, hogy ingyér lesz kiosztva a dzsörzé és nájloning, de nem, a kisebbségi önkormányzat 100-600 Ft/db áron engedi turkálni a népet, mielőtt ő már ugye leturkálta. A turkálást társadalmi munkába a nyugdíjasok végzik, akik cserébe néhány kiló "anyagot" hazavihetnek grátisz. Igazán öltöznivaló cuccos már nincs, ezért, hogy üres kézzel ne mennyenek, mindent visznek, ami lassan ég... Ettől meg téli estéken olyan büdös füst lepi be helybefalut, hogy már minden házba van okszigénpalack, a körzeti Sanyi doktor receptre írta föl. Hiába, szegény ember csizmával, ridiküllel és irhakabáttal fütt. Meg német nyelvű könyvekkel. Úgyhogy a kulturálódás terén is van mit behoznunk, eszt egészen őszintén mondom. Mi a Bözsinkkel nagyon iparkodunk, annyit bevallhatok. Ez még nem a történet vége, mer még hozzá kell tennem, hogy ami meg így megmarad, azt a polgink fölkarolja és viszi el keletebbre, ahol meg ő tündököl az adományozó szerepébe. Nem is tudom, hogy félcsem-e, de eccer bisztosan megverik. A Julis mama korábban csatlakozott be ebbe a nemes történetbe, akkor, amikor még értékelhető vagyis viselhető ruhadarabokat is talált a szemfüles és kevésbé finnyás újrahasznosító. Sajnos itt találkozott azzal a szörnnyel, aki legyőszte helybefalut. Ennyire még eggyetlen polgármester se tudott kibabrálni a lakossággal, pedig nem egynek törekvése volt reá. Az eggyik szállítmány gombával volt fertőzve. Hogy az úton kapták-e el a ruhák a fertőzést vagy már erdetileg is ezzel a tulajdonsággal bírtak, aszt nem tutták még a legremekebb bőrgyógyászok se megmondani. Büszkén mondhatom, hogy a megye orvosai kerek fél évig helybefalu polgárai gyógyittásával voltak elfoglalva. Még konferenciát is szervesztek és gondolom jó nagyokat röhögtek rajtunk. A gombák nem voltak vállogatósak, se személyre, se személyen bellül testtájékokra. Nagyot esett abba az évbe a születések száma, nem mertek a fiatalok etyepetyére vetemedni, az öregek se, de ott már ugye gyerekre nem kell számittani. Én a sors különös kegye folytán, meg azér, mer túlóráznom kellett a szállítmány kiárusításakor, megmenekültem a viszketőkórtól. Bezzeg Bözsink nem. Pedig millijomszor montam már neki, hogy nem kell mindenhol ottlenni. De mondhatom. Szóval Julis mama is egy nap arra ébredt, hogy nincs elég keze a testéhez, hogy mindenhol eccerre tuggyon vakarózni.
Általunk ismeretlen helyre távozott, s ahogy már említettem, csak akkor jött elő, amikor már újra egésséges lett. Azóta is vígan elvan. Többen kérdeszték már, mi a hosszú élet titka. Mivel titok, hát nem árulhattya el, eszt felelte. De én kifigyeltem az életmócerét és aszt szűrtem le, hogy a stresszmentes életmód, vagyis a nagyszájúság, az önzőség, az önfejűség és az önszeretet a titka. Akkor nem árt sem az alkohol, sem a cigeretta, se semmi. Nagyon szeretnék sokáig élni, de nem tudom, hogyan valósiccsam meg az önzőséget például, az önfejűség még azér megy valahogy, de az összesnek eccerre kell lennie. A bagóról már leszoktam és inni sem iszom, nem tudom, jó-e ez? Mindenesetre reménykedek és a Julis mamának még további éveket kívánok, mer nagyon csípem, ahogy bosszantya a puszta létével a csalággyát.

39. Történés - Csajszi néni boldog új évet kíván

2010-01-04T20:34:00.010+01:00

Polgink fogadásvesztés közbe

Mindenkinek a lehhető legjobb évet kívánom, személy szerint kilátásom van is reá, mer a lehhető legjobban végződött az év itt, helybefaluba. Ha a fene fenét eszik, akkor se fog a szám ráállani a helybevárosra, na. Szóval nagyon jót mulattam az év utolsó két hetébe, ami szép szépítés volt a megelőző időszak szomorúságaira. Röviden elmesélem, mer várom a Bözsinket újabb pletyik begyűjtésére, mer itten a fagy se gátojja meg az embereket a maguk hülyeségei elkövetésére.
Az úgy volt, nagyba készültünk a karácsonyra, ahogy illik, ünneplőbe öltösztettük a lelkünket, mi Márja-lányok. Sajnos a Berta a külalakját szintén, ha égők is lettek volna rajta, bisztosan kicsapja az összes bisztosítékot. A lelki felkészülésünket Szécsi Pál és Zámbó Dzsimmi számok hallgatásával kesztük, ráhangolódva Jézus megszületésére. A hangolódást a templomba folytattuk, ahol a Tiszi vagyis a Miatyánk bisztosított bennünket arról, hogy ebben az ádventi időszakban ha lehet, még fontosabb a gyónás, a lelki megtisztulás, ezér ő minden mozdíthatatlan hívőt felkeres otthonában, feltéve, ha férfi az illető vagy legalább nyolcvan éven felül van. Ez nem előírás, ez a Miatyánk társalkodónőjének a kitétele volt, amit mi meg is értünk, bár nem helyeslünk, mer az újinfluenza majnem ledöntött minket a lábunkról, de nem ért ide a járvány, úgyhogy Sanyi doktor jól járt a sok oltással, mer mind beadattuk, asztán betegek meg mégse lettünk. Hacsak nem számoljuk ide a Terust, de ő állandóan beteg vagy szerelmes a Sanyi doktorba, eszt néha nehéz eldönteni, tehát iparkottunk talpon maradni és eljárni a templomba, mer a Miatyánknak nagyon kellemesen zengő férfias hangja van. Ha a Franci csak a negyedét örökölte volna a hangmélységének, akkor most nem Kimiskárolt lenne a beceneve vagy ahogy számítógépes berkekbe mongyák, a nikkneve. Azér az az előnye megvan, hogy gyönyörűen szólózik a kórusba, a Hánzi meg aggya az orgona hangját alája, teljes révületbe esünk őket hallgatva.
Asztán meg a kisebbségi önkormányzat szokott minden évben büntetést is szervezni az öregeknek, csak ők eszt karácsonyi műsornak hívják. Fele német nyelvű, fele magyar, de a padok akkor is marha hidegek és két óra múlva törik az öregek fenekét, mégha kispárnákkal fölszerelkezve is érkeznek. A tapasztaltyabbja tenalédit is fölcsapott magának. Ennek ellenére feltehetölleg fellendült a Sanyi doktor praxisa, ha már a járvány elmaratt, legalább a felfázósok serege lepje el a rendellőt, Zsóka asszisztens legnagyobb örömére, aki néha összekeveri a kapott mintákat és például az Imre fatrnak meg kellett ismételni a mintaadást, mert az jött ki ellöször eredménynek, hogy kismama. Ezer szerencse, hogy nem gratuláltak hozzá. Na az idén igazi nagy meglepetéssel szolgált a művház a sok előre elgyötört öregnek, színdarabot hozattak, méghozzá a Kaméliás hölgyet, amin jól lehet sírni, csak aszt nem tudom, hogy mér gondolják, hogy a karácsonynak sírósnak kell lenni. Én kifejezetten örülök, hogy megszületett a Kisjézus, aki felnőve megszabadított a bűneimtől, mer ez egyedül nem sikerülne nekem, meghát nem elég nyomorultak szegény nyugdíjasok, mér kell még direkte megsirattani őket. Habár, ha jobban belegondolok, itt helybefaluba talán egyedül nekik van fiksz jövedelmük, tisztelet a munkahellyel rendelkező kisebbségnek. Na de nem elég, hogy siratós előadást kellett végignézniük, de még át is lettek rázva. Ugyanis a könyvtárba dolgozó közcélú munkás Klamídiás hölgyet nyomtatott Kaméliás hölgy helyett. Ritkán szokok ilyet tenni, de kénytelen vagyok mekkérdőjelezni a művelcségét, pedig még a Kiszel Tünci, aki a mi példaképünk, is hallott már az írójáról, Dümáról, Tünci úgy ejti, hogy Duma, de ennyi celebszabaccság jár neki. Aszitték a népek, hogy végre vígjáték, de nagyot kellett csalódniuk. A kis nyomorultak csak ülték, törték a feneküket, fásztak és bőgtek héthatárra, hogy az est végén hazavihessék a batyut, benne némi teafilterrel, szaloncukorral és háztartási keksszel, amit persze nem tudnak elrágni, de mindegy is, mert mindent odaadnak úgyis az unokáknak. Én csak aszt nem értem, hogy senki nem vette észre az elírást a plakátokon? Ilyenkor bezzeg nem működik a jól bejáratott demokratikus cenzúra kisvárosunkba. A másik lehetőségre inkább nem gondolok. És ez a történet még mindig nem az évvége poénnya volt, az a szilveszteri tüzijátékot megelőzően, délután következett be. A polgármesterünk ugyanis elvesztett egy fogadást, még nem tuggyuk pontosan mit, csak a szereplők körvonalazóttak eddig, azok se konkrétan, csak úgy, hogy nő, ló, palást és egy fogalom, a becsület. Szép munka lesz az új évben kibogozni a dolgokat és összerakni a puzlét. Egyelőre beértük annyival, hogy a polgink erősen bízott magába, de mégse nyerte meg a fogadást és pucér kisangyalnak kellett öltöznie, helybefalu legnagyobb örömére. Mivel kösszereplő az illető és nyilvános helyen lapátolta a havat, ezér nem volt tilos lefényképezni, sőt az se tilos, hogy ide föltegyem. A Márja-lányok véleménye az, hogy ahhoz képest nem is olyan ráncos a feneke. Kérdés, hogy eszt a jövő évi választásokon hogyan tuggya majd a javára fordítani? De az még relatíve messze van.
Még aszt dióhéjba elmondom, hogy nem egyedül köszöntöttem ám az új évet! Az a mocsok Jóska megjelent karácsony másnapján egy tisztázó beszélgetésre, de a beszédig eggyelőre nem jutottunk, túl sok más bepótolnivalónk volt, azér pezsgőkoccintáskor annyit még elrebegtünk, hogy minden jót, egészséget, boldogságot és legfőképp gazdagságot kívánunk egymásnak és mivel mi nem a smucigabb svábokhoz tartozunk, hát egész helybefalunak, sőt, az egész világnak eszt kívánnyuk!

38. Történés - Csajszi néni olvas

2009-08-24T21:06:00.007+02:00

Ilona-Helénnek szembetűnő a művelcsége

Gondoltam beiktatok néhány pihenőnapot a folyamatos megújulásomba, ami indokolt is, mer eggyelőre nincs pénzem fodrászra meg manikűrpedikűrre, csak majd két hét múlva, addig viszont a lelkemet akarom egyrészt lecsillapítani és kisimítani, másrészt meg a kellő hangulatba hozni párkeresésileg, ha már egyremásra kapom a leveleket fotóstul. A zeneszámok hallgatása állandósult nállam, ahogy van egy kis időm, már hallgatom is hol a jó pörgős számokat, hol a romantikusokat és így vagyok az olvasással is. Rengeteg könyvet olvasok eccerre egyidőbe. Kevés újdonságot, inkább a már eccer végigélvezetteket veszem elő, van kösztük elég sokféle, például romantikusnak mingyár mondhatom a Megtorlást, ami a müncheni olimpián történt sportolólegyilkolások utáni bosszúhaggyárat igaz története, maga a főhös mesélli el, mi hogy volt, habár kicsi és vékonyka a szerelmi szál benne, azér ez az egyik kedvenc könyvem, mer a kémeket szeretem, ha kevésbé is érnek rá szerelmesek lenni. Arra inkább jó a Szamártestamentum, ami középkori francia meséket és bohózatokat foglal magába, amit nem szabad félreérteni, mer nem gyerekmesék, hanem nagyonis megpirongató erotikus történetekről szólnak a történetek, hiába mongyák, hogy milyen erkölcstelen népség a mai, a középkor se volt szebb, azóta érik már az emberiség a pusztullásra, ami azért remélem még várat kicsit magára, mer megakarnám érni az unokám születésit, meg még pár generáció, asztán pusztulhatunk, hacsak addig meg nem javulunk, ahogy a Bözsink is bölcsen megjegyeszte. Ez a fabuláskönyv igen csallóka, mer amellet, hogy pironkodva bár, de jólesik olvasni, eszt azér mondom meg, mer őszinte vagyok, ha nem lennék, elvileg Márja-lány se lehetnék, szóval muszáj némely dologba engedményt tennem és az igasságot mondani, vagyis igen jólesik huncutságokat olvasgatni, csak ennek az a háttulütője, hogy épp nincs senki mellettem, akivel olvasás után jót huncutkodhatnék és ez bizony nem esik jól, viszont így már olyan szinten huncutkodhatnékom van, hogy ha lesz megfelellő alany, akkor máris mehet a huncutkodás részemről és szerintem így egy kicsit kevésbé is vagyok válogatós, nem tettem olyan magasra a mércét, ami a szellemi dolgokat illeti, most nem is az a fontos. E könyv mellett olvasom a Bogáncsot is, ami abszolút nem gyerekes, hanem jó természetközeli szaga van, mint a három házzal odébbi szomszédnak, aki a város kellős közepén disznófarmot tart, iszonyú büdöset, ez ellen is föl kell majd lépnem, ha már teljesen megújultam és a nagyközönség elé lépek az új kinézetemmel. Asztán száz híres emberről megjelent könyvet is nézegetem, és meg kell állapittanom, hogy a frissített kiadásba szerintem belefogok férni, mer itt nem is az a lényeg, hogy hányan ismernek valakit, hanem hogy az illető milyen hatással van a többiekre. Mondhatom, hogy én elég nagy hatással vagyok bárkire, akivel érintkezésbe lépek, eszt szinte mindenki elmongya rólam és csakis pozitív, tehát kedvező megittélés szerint. Nem is tagadom, én csakis jó benyomást akarok gyakorolni mindenkire és már csak azér is bele kell, hogy kerüjjek ebbe a társaságba, mer például én csakis az elfogadás eszméjét terjesztem és se háborút nem robbantottam ki, se nagyobb csatákat, az intrikát se szeretem, abban az Annusunk a mester, de én őtet is mindég csak csillapittom, tehát szerintem a világbékéér is elég sokat teszek, talán nem olyan látványosan, de eddig mindenképp hatásosan, mer világháború még nem robbant ki és ha rajtam múlik, nem is fog. Ennek a taktikáját Lukács Györgytől lestem el, aki Csörcsillről, aki igaziból Churchill és Hitlerről, akit így írunk, írt könyvet. Eszt többször kellett elolvasnom, mire kirajzolódott előttem minden szépsége, de azér nem veszem elő minden évbe, elegem van a háborúkból meg a sok cselezésből teljesen. Habár a napisajtó se jobb, a zizegős, igazi papír, meg itt a neten, ami információforrást találok, igyekszem elolvasni, néha órák mennek el az életemből, hogy olvasom a sok szörnyűséget, meg amit egymásra kiabálnak a még szörnyűbb politikusok, épp azon eszeltem, hogy milyen hülye vagyok én, hogy ezekkel keserítem a mindennapjaimat, ahogy a Bözsi monta, sokkal fontosabb, hogy a Hánzinak használt-e a fickósító, mer az befolyásolja a mi életünket, meg mi is befolyásoljuk a Hánziét, feltéve, ha mi szerezzük be a tablettákat, de az országos események hiába szabják meg a mi életünk irányát, ezellen kitérni nem tudunk, maraggyunk mi csak a mi köreinknél. Hát nem tudom, még vacillálok. Mindenesetre olvasom még a KRESZ-könyvet is, igaz nyolcvanas évek végebeli kiadvány, azóta sokminden változott, de az alapok talán nem, frisset nem akarok venni, mer úgysem lesz autóm, jogsim mégúgyse, csak gondoltam muszáj valami művelcséget ezen a téren is fölszedni, meg hát a hiúság is hajt, ebbe megint őszinte vagyok, hiába, ilyen rohamom van ma, erre bezzeg nincs gyócer, szóval az anyakönyvezett nevén Ilona, aki csak Helénnek hívattya magát, mer szerinte az sokkal jobban kifejezi a valóját vagy mijét, ő bezzeg szerzett jogsit ráadásul mingyár elsőre levizsgázott, a rossz nyelvek szerint azér, mer nemcsak a sebváltót markolta erősen, de eszt az oktató se megerősitteni, se cáfolni nem óhajtotta, ami Helén szerint szeméccség, ugyanis nem igazak a kistérségi információk, ő csakis és szintisztán nem a mellbőségével, hanem az eszével szereszte a gépjárművezetői engedélyt. Most gőzerővel tanulja az autószerellő szakmát a Helén, hogy még ebbe se szoruljon a férfiakra. Az a félelmünk nekünk, Márja-lányoknak, hogy teljessen elfog hidegülni a férfiaktól és a nők baráccsága felé fog fordulni a Helén, bár, ha meggondoljuk, az is jó téma lenne, mi ebbe nem vagyunk olyan válogatósak. Mindenesetre aszt tapasztalom, hogy a művelcség az bizony olykor ártalmas lehet, minimum nem egy alkalommal inkább bonyolittya a dolgokat, semmint könnyítené, jó példa erre a Bözsi, akinek végletekig letisztult a gondolkodása, mindig minden helyzetre tuggya a választ, mer ő asztán nincs ellátva azzal a rengeteg adattal és tudáshalmazzal, mint én, ő csak a bulvármédiába jártas, ahol általába a felvetődött kérdésekre mingyár ott is a felelet, megkönnyítve a kliensek élettyét, néha irgyelem is, de azér mégis jó tudni, hogy ennyire összetett a világ és nemcsak én vagyok az eggyetlen, aki sokmindent nem ért belölle, egy nyittya van a megértésig való eljutásnak: folyamatossan kell próbálkozni.

37. Történés - Csajszi néni megújul

2009-08-22T19:42:00.008+02:00

Késztetésem allanya, igen szerelmes fajta

Teljesen beszűkültem mind helyileg, mind emberileg, most, hogy a megújulás úttyára léptem, szinte csak a Bözsinkkel tartom a kapcsolatot, így a külvilág eseményeiről csak az ő szemüvegén át értesüllök, ami ugyebár egyrészt rózsaszín, másrészt torz, nem győzöm kiegyensúlyozni a belső világommal, de azér szerintem elég jól sikerül. Méregtelenítek is, ezér nem is nagyon vagyok kiváncsi a külvilág híreire, mert csak mérgelődnék rajtuk, így meg nem fog a kellő mennyiségű méreg távozni a testemből, más megközellités szerint a természet szent templomából. Én ezekkel a kifejezésekkel mélységesen eggyetértek, csak olyan hosszúak, hogy én példul biztos nem fogok így beszélni, de megnézném aszt az elrugaszkodottat, aki ilyen beszédekkel tölti a saját és a mások idejét. Mink a Bözsinkkel allig vártuk már agusztus huszadikát, mer igaz, hogy helybefalu az idén eszt nem ünnepelte se méltóképp, se méltóképtelenül, mer ugye a várossáavatásra gyűjtötték az energiájukat, meg az sokkal fontosabb is, mint az államalapításunk és István is csak egy szent volt, nem lovag, de azér utólag ez megbocsátható neki, szóval vártuk az ország mínusz helybefalu ünnepét, szépen letelepettünk a kanapéra, vagyis rekaméra, amit egy francia kétes nőről neveztek el, csak akkor aszt még rekamiénak hívták, nem is tuggyuk, minek oda egy plussz i, bekapcsoltuk a tévét, ölünkbe vettük a helybefalui csipszet, ami olcsó töpörtyű, amit a helyi hentes rak nekünk félre, nem is igazi töpörtyű, inkább csak a kisebb-nagyobb morzsaléka, de ízre jó és egy kis hagymával meg sóval meg tejföllel nekünk a Bözsivel pont megfelelő és elalélva nésztük a tűzijátékot. Az emlegetett méregtelenítést némiképp a kényszer szülte, mer én a megújulásomat kívülről befellé terveztem, vagyis hogy elmegyek a Fodrászannushoz, vágatok, festetek, ha kell új fazont is kipróbállok, de ez a rövid hajnál nem annyira lényeges, szóval az Annus után teljes bizodalmamat a manikűrbe meg a pedikűrbe fektettem volna, utána meg új ruhákat vettem volna, a lányom szerint már épp itt volt az ideje, habár ő még nem tuggya, hogy mi adott késztetést nekem ehhez a nagy megújuláshoz, mikor épp nem a tavasz közelít, hanem a tél, előtte gondolom egy rövid ősz lessz, ahogy ez az utóbbi években már megszokott. A külső megújulás után jött volna a belső, már beszereztem néhány jógakönyvet, végtelenül szimpatikus, hogy a legtöbb gyakorlatot ülve is ellehet végezni, bár még halvány fogalmam sincs, hogy fogja a bal lábam a jobb vállamat átölelni és nem is a sonkáimról van itt szó, de elég rövidek a lábaim, behajlítva méginkább, úgyhogy asszem eszt a gyakorlatot kihagyom, meg még néhány mást is, de a medittálást minden további nélkül a magamévá tudom tenni, ahogy valamikor aszt a mocsok Jóskát is. Meg egésségesen táplálkoztam volna, különösen ügyelve a megfelellő mennyiségű folyadékbevitelre, talán még répalét is ittam volna, de őszintén szólva a zablé meg a szénalé eccerűen taszít, lehet, hogy ez az elvárosiasodás első jele, de megnem bírnám inni. Eszt a szép tervet húszta át néhány vírus és kesztem a megújulást belülről, teljesen kipucolóttam, jól is érzem magam, hosszú ideje ellöször. Mindegy, legalább ezen túlvagyok, ha jól beosztom az időmet, holnaptól kezdhetek medittálni, bár aszt mindig szoktam, csak nem direktbe vonulok el füstölővel, hanem csak úgy, házimunka közbe filózok dolgokon. Meg persze a Bözsink lát el állandó gondolkodnivallóval. Most is, ahogy nésztük a tűzijátékot, mongya a műsorvezető, hogy eszt a műholdról is lehet látni. Erre aszt mongya a Bözsink, hogy jajj, de jó, akkor a műholdon lakó magyarok is láthattyák. Eccerűen nem bírom kiverni a fejéből eszt a gyerekes gondolkodásmódot, hogy ne képezze le eggyazegybe, amit mondanak neki. Mint egy gyerek, komolyan. Ezér is nem montam még el neki, hogy föliratkosztam itt a hálón párkereső oldalakra és már volt is érdeklődés a személyem iránt, pedig aszt elhatároztam, hogy őszinte leszek, ami a koromat illeti, úgy szeressenek belém, amilyen vagyok, ne egy képzelletbeli valakibe. Nem mondhatnám, hogy minden válasz nagyon ígéretes volt, de akatt egy, aki küldött képett magáról és hát látni, hogy igen szerelmes fajta és őszintén szólva nekem most erre van a legnagyobb szükségem, egy kis udvarlásra, dédelgetésre, szép szavakra és virágszedésre a tettek mezején. Érzem már, hogy talán ez az utolsó esélyem, megtalálni a Jóskát vagy egy másik igazit, ajtóbecsukási pánik lett úrrá rajtam, asziszem. Hogy megfelelő hangulatba jöjjek a párválasztáshoz egész nap a jutyubot néztem-hallgattam, amit youtube-nak kell írni, csak ejteni ejtyük jutyubnak, bár a Bözsink eszt juhtubusnak mongya, az állandó magyarittás mániája meg a fura logikája miatt, hogy megtuggyon érteni mindent és hát a juh meg a tubus értelmezhető a számára, a jutyub nem. Jó régi számokat találtam, amire még fiatal korunkba roptuk vagy andalogtunk reája, mi a nagy és korai diszkós nemzedék vagyunk, amibe a rokk is belefért, meg klóggya berri bugivugidenszingsúza eggyaránt, no és a régebbiek közül Neil Sedaka meg Neil Young, a fonetikusokat most nem írom ide, azér felhívom a figyelmet, hogy a fonetikusok nem a filharmónikusok akarnak lenni, szóval mégis inkább leírom, hogy níl szedeka meg níl jáng. Széles a paletta. Ahogy meg a Kissztől, nem a kommunista szervezettől, hanem az eggyüttestől hallgattam a menekülő rókát, hát mégeccer akkorát méregtelenittettem, hogy úgy érzem, többre már nincs is szükségem. Ha meg elmúlik az az ordénáré pattanás az orromról, ahol szintén a mérgek távoznak láthatóan és kissé fájdalmasan, hát készen állok a külső megújulásra is.

36. Történés - Csajszi néni szereti helybefalut

2009-08-17T10:34:00.008+02:00

Helybefalu a fejlődés úttyára lépett, megtartva falusias jellegét

Énnékem a legkedvesebb szórakozásom és egybe legidegtépőbb elfoglalcságom a Bözsinket hallgatni, de ezzel nem mondok újat, pedig rengeteg újdonsággal gyarapodott az elmúlt pár napom, szabályosan ki kell pihennem magam, mielőtt új napba kezdek, habár az idő és a naptár nem áll meg, most szembesültem azzal, hogy nemsokára megin tele lesznek a buszok undok kölykekkel, akiket az anyjok-apjok-iskola eggyáltalába nem tanított meg a jómodorra.
Na de nem kesergek, keseregtem elleget, mer titokba annyi sajtostejfölös pogácsát ettem, amibe még margarén is volt, hogy asszem az epém akadhatott ki, habár műtöttek vele, ezért félek egy kicsit nagyon. Ez ugye azzal jár, már az epekiakadás, hogy szúr, nyom az ember oldala, hányingere van és ráér a vécén kiolvasni a Háború és békét vagy a Bözsi esetibe a kötelező olvasmáyait, vagyis a bulvármédia mértékadó újságjait, habár most én voltam oda, de valahogy nem kívántam Tolsztojt én se, ezér elővettem az anyósvicces és mindenfélevicces kis könyveket és arra lettem figyelmes, hogy így még könnyebben megy az, ami most amúgy se ment nehezen. A mai nappal úgy látom, hogy vagy a betegségnek, vagy nekem, de hál’ Istennek, kezd vége lenni. Épp ideje is, mer ma nem szabad, hogy helyhez kötött legyek, szaladnom kell a póstás után, mer az ingyenes újságokat van, amikor nem dobja be a póstaládába, ami nem mindig érdekes, de én például nagyon szeretem a reklámújságokat, a Bözsinkkel együtt szokunk szőrnyülködni rajtuk, hogy milyen drága máma minden és milyen jó, hogy nekünk van egy megbíszható beszerzési forrásunk, habár az illegális, de legalább olcsó, már említettem, a nevét is elárulom most, a Henrik, akit mi csak Hájninak hívunk, mer így németes és így mutattya a testi adoccságait is, ő szok bennünket Németből ellátni mindennel, de télleg, az égegyatta világon mindennel, a mosóportól kezdve a hokedliig, mindennel szolgál. Hüttőgépet és mosógépet is hozott már, ágyneműt, szőnyeget, reális áron. A Bözsink a legtöbbjét továbbaggya kevésbé reális áron, de aszt mongya, élni kell valamiből és mit tehetnék, igazat kell adnom neki. De most nem reklámújságok miatt fogok a póstásunk után futni, hanem mer megjelent a helybefalui újság különszáma, ami a várossá avatásunk programját közli és aszt, hogy szponzorokat várnak reája. Nem tudom, csak gondolom, hogy nagy bajba lehet az önkormányzat, ha az ünnepség előtt egy héttel akarja összekalapozni a műsorra a pénszt. Nem beszélve arról, hogy micsoda ünnepélyességes hozzáállás egy habparti? Olyan összetákolt jellege van az egésznek, mintha tényleg nem készültek volna fel rá. Én a helyükbe már egy éve szervezném az elszármazottak találkozóját, mer a Bözsinkkel nagyon kiváncsiak lennénk, van egy-két nagyon érdekes figura kösztük, meg művészek is, meg olyanok, akik elértek vallamit az életbe. Na, ezeknek külön lehetőséget is attam volna egy kis élménybeszámollóra, meg vetítést is tartottam volna régi fotókkal a régi helybefaluról, meg a gyerekeket megrajzpályáztattam volna, hogy hogy képzellik el helybefalut húsz év múlva például, meg lovaskocsis körutat szerveztem volna, bemutatni helybefalut, mi szép készült az elmúlt évekbe, mi szűnt meg, sajnos, hátha lett volna a látogatók köszt néhány módosabb helybefalui születésű, aki kicsit kitárja a buksztárcáját és nemes célokra adakozik, meg helyi finomságokat süttettem volna az asszonyokkal, meg a neves sportolókat is összetrombitáltam volna, meg meghívtam volna az eddigi faluvezetőket, tök mindegy, hogy szimpatikusak-e, de az életünk részei voltak, például a régi, még élő orvosok is, meg még ezeregy jó ötletünk van a Bözsinek, a Márja-lányoknak és nekem, akár többnaposra is lehetett volna tervezni, megtarthattuk volna az első városi bált satöbbi, szóval bevontam volna a falut, hogy közössen készülőggyünk, hogy mindannyiunké legyen ez az ünnep. Ha nem lettünk volna várossá nyalvánítva, akkor sem lenne baj, szórakoznánk így is egy jót. Így viszont a Bözsinkkel és a Márja-lányokkal úgy érezzük, hogy ki lettünk hagyva, mi és a falu a történésekből, elvették tőlünk az örömünket, hogy aszt érezzük, mi vagyunk, a helybefaluiak a fontosak, nemcsak egy pár ember, megse kérdesztek, hogy akarjuk-e, asse tuggyuk, mennyi előnnyel és hátránnyal jár. Mi ilyen demokráciás gondolkodásúak vagyunk, iparkottunk fölvilágosulni, de néha úgy láccik, ez csak bosszankodással jár, szóval igen szomorúak vagyunk, hogy ez nem a mi ünnepünk, hanem csak az ő ünnepük. De elfog múlni ez is, a többit majd megláttyuk. És ez még nem is a legfontosabb része az újságnak, hanem van egy melléklettye, amin már jót röhögnek azok, akiknek a kezébe került és ki nem adnák onnét, a világ összes kincséér sem, ez pedig a Bélbolyhnyúl. Ez amolyan tisztelgés a Playboy-nyuszik előtt, mer innen helybefaluból elindult egy kislány karriert csinálni. Sikerült is neki, mer leszollította az uccán egy híres rendező, most nem jut az eszembe a neve, de külföldi neve volt, pedig magyar, a lényeg az, hogy fölfigyelt az Ibolya adoccságaira és aszt monta neki, hogy az Isten is némafilmsztárnak teremtette, kár, hogy a némafilmek már kimentek a divatból, de ő azér tud olyan műfajt, amibe nem kell sokat beszélni, készen áll-e reá és, hogy hány éves és, hogy fokta-e már fiú a kezét? Ez utóbbi pláne neveccséges, mer az Iboly gyakrabban váltogattya a férfiakat, mint a Bözsink a tévécsatornákat egy unalmas estén, és hát, a Bözsinknek majdnem minden este unalmas, amit otthon kell töltenie, na meg az Ibolyka pont jókorú, elmúlt már huszonegy, de nincs még huszonkettő, úgyhogy neki már mindent szabad, a szülők is így nevelték, úgyhogy ne csodálkozzanak, ha Iboly mindent meg is tesz. A Bélbolyhnyúl a városavatás tiszteletére közölt néhány képet, ami asztán a jellegéből adódóan a legteljesebben néma és meg kell hagyni, ölég merész is egyben. Bár imitt-amott elég diszkrét, Ibolyát egy fiú takarja a szemérmetlenebb részeken, amúgy nincs más rajta, csak még egy fiú. A fotókkal nincs is probléma, helybefalu férfilakossága hamar megbarátkozott velük, az egyik szakértő képvisellője aszt is monta, kitűnő munka, éles képek, kevés szöveg, ez kell ide, helybefaluba, nyálcsorgató földműveseknek. Ilyen szépen még én se montam volna, pedig készültem egy kis kritikával, de ezek után minek? Amin mindenki hangosan hahotázik, az a melléklet címe. Szegény főszerkesztő már mindenféle közleménybe tudatta, hogy ez a nyomda ördöge vagyis Kis Áron tördellőszerkesztő műve, aki már szegény benne van a korba, legalább ötven éves, de még mindig a mamájával él és még életébe nem hallott a Playboy-ról, bélbolyhokról annál inkább, mer ő ápolja az édesannyát és hát eszt a szót alkotta. Megmondom őszintén, én direkt örülök ennek, nem kárörvendően, az távol álljon tőlem, én még senkinek rosszat nem akartam, úgyis mindenki megkapja a magáét, ez meggyőződésem és látom is, nap mint nap, de így legalább igazán helybefalui lett a melléklet és én imádom, hogy itt élhetek, mer helybefalunál nincs szívetmellengetőbb, szebb és jobb hely a világon, pláne érdekesebb és szórakoztatóbb.

35. Történés - Csajszi néni életet ment

2009-08-14T01:51:00.009+02:00

Jóska eccer részegen egy rakás birkát kimiskárolt, Gyuri meg kóstolgatta

Bözsinkkel aszt tárgyaltuk, hogy milyen csodálatos dolog életet adni. Bözsi teljesen odavolt a gyönyörtől, félig megkötöttem a télre való sálat, mire abbahagyta a női nem és az élet magasztallását, így végre megkérdezhettem, hogy akkor ő mér nem szült.
- Hülye vagy? Erre a világra? – kérdeszte és megnyugottam, hogy a régi logikával gondolkodik, nagyon rosszul esne, ha változás állna be a Bözsibe, nekem ő az eggyetlen bisztos pont az életembe, sarok- és ékkövem ő. Ezután áttértünk arra, hogy a második legszentebb dolog az életbe az életmentés, vagyis visszaadni a már elszállni készülő életet, ha leheccséges. Sajnos az édesanyám életét nem tuttam visszaadni és Bözsi se az övét, meg neki már apukája sincsen, tejjesen árvaleány, mindig mongya kéthetente szombatonként, hogy menek, megmosom az árvalányhajamat. Szokom is mondani, hogy néha annál lejjebb is merészkedhetne, de még mindig így is ő az eggyik legigényesebb testű ismerősöm helybefaluba. Remélem az ő életét nem kell megmentenem, szeretnék előbb én meghalni, pont elég volt az utóbbi időbe a veszteségekből, csoda, hogy a szívem nem szakatt még meg, jó erős sváb géneket örköltem úgy láccik, de azér persze anyutól is van valami, bár ők és így én is, Tököli Imréig vezetik vissza a családfát, aki azér nem volt egy tökölődös fickó a neve ellenére se, jól elcsábította a kétgyerekes Zrínyi Ilont. Szóval legutóbb, amikor a Bözsinkkel életet mentettünk vártuk az érdemérmet, de nem kaptuk meg, csak utóllag jutott a fülünkbe, hogy végülis egy részeg asszonyt szállítottunk akarattya ellenére mentővel a kórházba, ahol végül jól kialutta magát, miután az ügyelletes orvos mérgébe, hogy fölköltöttük, mer mi Trabanttal bekísértük az ájult egyedet, persze, mer nagyon vágyóttunk a dicséretre, kimosta a gyomrát. A gyomormosástól meg az alany lett fölöttébb mérges ránk, úgyhogy végülis szereztünk két haragost magunknak, pedig úgy indult az egész, hogy ojjan tizenhat-tizenhét évesek lehettünk, a Bözsi meg én, az öcsém meg két évvel fiatalabb, a mai napig is annyival fiatalabb, ebbe nincs változás. Anyuék a Rába SZOT üdülőbe üdültek Győrbe, így szabad volt a vásár, ezér olyan éjfél körül mentünk haza, Bözsi is hozzánk, mer megengették a szülei, hogy nálunk aluggyon. Addig meg a harmadik barátnőnknél voltunk, akinek a szobája ablakja nagyon értékes helyen volt, ma már nagy pénzeket elkérhetne a helybefalui tévétől, ha onnan közvetittenék a falu, oppárdon a városunk koncentrált eseményeit, vagyis egyenest a kocsmaajtóra nézett és mi is nésztük az ablakkal együtt. Ez volt akkoriban a legfelkapottabb szórakozóhely presszóval egybekötve, de az nem mindig működött, jobbára csak hétvégén, de akkor mindig éllőzenével, itt zenélt szegény Ede is a Rió Trióban. De amikor életet mentettünk, akkor csak a kocsma volt nyitva, mi meg este nyóctól nésztük a fölhozatalt, ki megy be az ajtón. Nem mondom, nem volt a legjobb férfianyag, amit ott láttunk, és nem is gondoltam volna, hogy már akkor fikszéroztam a most már volt férjemet, föl se tűnt az ő alacsonyságával, meghát ott volt a mocsok Jóska is, bezzeg őtet megjegyesztem, mer már elejibe is reá fájt a fogam. Na, ez a harmadik barátnőnk csak fanyalgott a kínálatot nézegetve, nem is maratt idehaza, a nagy büdös Budapestre ment, fogott magának egy orvost, még dolgoznia se kell, otthon unatkozik, nevelli a gyerekit meg a rakás macskáját és nem boldog. Akkor meg mi értelme volt finnyáskodni? Nem mondom, mi sem vagyunk olyan nagyon boldogok, de az esélye még megvan reája, viszont unatkozni nem unatkozunk, ez az előnye megvan a helybefalui életnek és így végülis mi jártunk jobban. Amikor életet mentettünk, akkor még mindeszt nem tuttuk, akkor még egy szép életre voltunk elszánva, és éjfélkor, hazafelé menet ez teljesen reális vagyis megvalósítható életcélnak tűnt. A hazaúton hallgattam a Bözsi hülyeségeit, mer ő nem később kezdett furcsának lenni, hanem röktön, kiskorától, amikor eccercsak nyöszörgésre lettünk figyelmesek, mielőtt épphogy bekanyarottunk az uccánkba. Ha bevesszük a kanyart, még így, lassan, gyalogosan is, sose figyelünk föl a nyöszörgésre, de így igen. Közelebb mentünk, mer akkoriba még ártatlanok voltunk és nem féltünk senkitől és semmitől. Ráhajoltunk a nyöszörgés tárgyára és mingyár láttuk, hogy ez nem is a tárgya, hanem az alanya. Egy idős néni nyöszörgött, de álmába, amit mi ájulatnak véltünk. Ketten voltunk, jó erőbe, ezér elhatároztuk, hogy elcipeljük hozzánkig, kibírjuk aszt a tíz métert és otthon jobban szemügyre vesszük a nénit. Így is történt. Nálunk leültettük egy székre és akkor hőköltünk vissza, mer csupa vér volt az arca, a mellkasa és a karjai is vérbe ásztak. Én ettől nem ijettem meg, csak a Bözsi, hányta is a kereszteket, de nem rendesen jött ki belölle az étel, hanem a kezével vetette őket, pedig akkor aszt még annyira nem szabadott, bár helybefaluba sose tiltották, akárki is mehetett templomba. Meg az öcsém ijett meg annyira, hogy kiugrott az ablakon és elszalatt a baráttyához és ott is aludott. Én addig lemozsdattam a nénit, szemrevételesztem a sebeit, vittem mullpólyákat, meg sebhintőport meg tapaszt és a félig ájuldozó Bözsinkkel elláttam a közben kómába esett nénit. Nekem azér nem jelentett gondot ez az egész, mer az anyu védőnő volt, én beleszülettem az egésségügybe meg az elsősegélyre, tanfolyamot is végesztem és tartottam is. Úgy döntöttünk, hogy kihívjuk a mentőket, mer nagyon súlyosnak tűnt az állapottya a néninek. Nagy szerencse volt, hogy akkor helybefaluba volt mentőállomás, de ölég messze, ezér egy közelbe lakó ismerős fiúhoz mentünk, hogy segíccsen értesíteni a mentőket. Olyan szerencsénk volt, hogy ez a fiú épp beszélgetett az eggyik baráttyával, aki később papp lett, nem is rossz papp, ügyes, dicsérik, de akkor még próbálkozott a lányoknál, de nem sok sikerrel, így érthető, hogy papp lett, de akkor ő eszt még nem tutta, még rengeteg visszautasítás előtt állt, de még eszt se tutta. Milyen érdekes is ez, hogy az ember visszaemlékszik dolgokra és már tuggya, hogy miből mi lesz, kicsit hátborzongató, őszintén szólva. De maraggyunk a mentésnél. Szóval ez az ismerős fiú meg a leendő papp azonnal Trabantba ugrott és följött hozzánk. A leendő pappot meg a Bözsinket nálunk hatytuk, bár mindketten féltek, hogy meghal a néni, de nekünk muszáj volt mentőér menni. Elis mentünk, elmontam, hogy milyen súlyos beteget őrizek otthon. Kijött a mentő és ők legalább megdicsértek és bepakolták a nénit és vitték be a városba a kórházba, mi meg utánuk. Asztán a kórháznál vette észre a barátom, hogy elhagyta a buksztárcáját, tele pénzzel, persze az akkori régi pénzekkel. Nekem a húsz forintos volt a kedvencem, a papíron széttárulkozó hőssel. Kár, hogy már nincs olyan a mostanin, bár papírhuszas sincsen. Na, az ügyeletes orvos kikászállódott az ágyból és fölvette a kókatt nénit, nézett ránk pislogva, az orvos, nem a néni, de látta, hogy nagyon kéccségbeesett arccal nézünk, ezér aszt monta, hogy mindent megtesznek, hogy megmencsék az életét és nagyon köszöni, hogy ilyen rendes fiatalok vagyunk. Hát hógyne, a Bözsink maga az ártatlanság most is, volt ugye egy leendő papp, a barátom is rendesnek mondható, engemet meg ítéljen meg a történelem, mongyuk ne helybefalu, mer nagyon csúnya szája van az itteni népeknek, ha úgy alakul. Igazából nekem elmesélte később a helybefalui mentős, hogy ők végigröhögték az utat, mer egy ismerős alkoholista középkorú hölgyet vakartunk ki az árokból, ahol rencerit kiszokott kötni. Csak úgy bűzlött a pálinkától, amit mi fogalmam sincs, hogyan nem tuttunk észrevenni. A dokit csitították, bár nagyon berágott, ezér a néninek kimosta a gyomrát, nem is kímélletessen, aszt monta, hátha ez elveszi a kedvét az ivástól. A néni is nagyon dühös volt ránk, egy ideig télleg nem járt kocsmázni, mer félt, hogy az útvonalunkba fekszik és rátalálunk és a doktor beváltya a fenyegetőzésit, és megint kimossa a gyomrát. Biszton állíthatom, hogyha kellett volna, mi mentettünk volna, ahányszor kellett volna. De szerencsére többször nem és a barátom buksztárcája is meglett. A Trabant tetejére tette és onnan esett le és a városból lépésbe gurultunk helybefaluig, mindent megnéztünk, minden helyet, ahol az autóval megfordultunk és végülis a mentőállomásnál lett meg a buksztárca. Szerintem ez egy szép történet. Ma már inkább, hiába tudom, hogy az alkoholizmus betegség, én eszt nem bírom így fölfogni, ez csak a Bözsinknek sikerül, én, ha alkoholistát látok, inkább kikerülöm és, ha a Jóska visszajönne hozzám és inna, mentés helyett inkább jó nagyot belerúgnék, ahogy ez nemegyszer meg is történt, amikor még itt volt mellettem, ezér most nem is tudom, mér vágyom arra, hogy megint itt legyen, úgy láccik végzetes vonzereje van.

34. Történés - Csajszi néni emlékszik még a szabadságra

2009-08-12T23:22:00.004+02:00

Az afrikai strandon tök mindegy ki vagyol, mi vagyol

Aggódom Abdulér. Tegnap aszt monta, hogy ne aggóggyak, több mamája is elfenekelte már, amikor szóltam, hogy öltözzön föl, mer megfázik, igazán csalóka az időjárás. Kérdesztem, hát hány mamája volt, volt tán mostohája is? Persze, monta. És kiderült, hogy nevelőanyáknál is volt, nem is egynél. Még meg is korbácsolták! Na, ennek megértéséhöz azér elő kelletett vennem a szótárt, van ám magyar-angol, angol-magyar, össze is lehet keverni, én persze nem keverem, én kiigazodok benne ügyessen, megis találtam a korbácsot. Montam Abdulnak, szerintem kapna kártérítést, az ilyen ügyek nem évülnek el. Hát marhára sajnálom szegényt, milyen élettye van. Nem is lehet lebesszélni a verésről, mintha még örülne is neki. Asszem beszélni fogok egy cihiáterrel, azzal, akihez én is jártam, hogy aggyon tanácsot, hogyan kezeljem az Abdulnak eszt a traumáját, hátha tudok rajta segíteni. Sajnos olyan sokat nem tuttam vele beszélni, mer teljesen elvonta a figyelmemet egy repüllőgépeltérítéses hír. Ez engem mindig érzékenyen érint, mer megfogattam, hogy eccer még visszaröpülök Afrikába, de egyre jobban félek az AIDS-től, amit éccnek kell ejteni és amit a Bözsink soha a büdös életbe föl nem fog fogni, hogy hogyan lehet valakinek immunhiánya, pláne, hogy aszt mér nem lehet pótolni. Á, minek magyarázzam, amikor még a bacillus és a vírus köszt se tud külömbséget tenni. A másik meg ezek a térítések. Régen is voltak, nem mondom, pont úgy, mint a laza erkölcsök itt, helybefaluba, eszt se most tanálták föl, nem is tudom, mit képzelnek ezek a fiatalok, asziszik régen nem volt kilengés? Ó, ha a szénaboglyák beszéllni tudnának! Meg a parkunk, amit csak Mauthner szállónak montunk, méghozzá többcsillagosnak. Magam is ott tuttam, meg, hogy a férfiak nemcsak képletesen, de ténylegesen is külömböznek tőllünk, nőktől. Mondhatni tallán én voltam az utolsó fölvilágosult, a többi velem egykorú már rég tutta, mitől döglenek a legyek, de mit tehetek, én ilyen erkölcsös nevellésbe részesültem, aminek azér volt jó oldala is, ha az elharapózó művi vetéllésekre gondolok, ami engem szerencsére elkerült és nagy a valószínűsége, hogy ez így is fog maradni. Viszont aszt is meg lehet nézni, hogy mióta olyan csúnyán megritkították a parkot és tiszta átláccó lett az egész, rohamtempóba csökkent a helybefalui szaporulat. Amikor én még a jövendő Márja-lányokkal koptattam az iskolapadot, még öccáz tanullót számlálhattunk, mos meg nincs ennek a fele se óvódástul. Nem tudom, ez hova fog vezetni, pláne, hogy már város vagyunk, a végén még kihalt város leszünk és porcicákat fog fújni a szél a nemsokára fölavatandó vadiúj útszakaszon. Nem is bosszankodok ezen, inkább az eget nézem, mer ott messze fenn látom a repüllőgépeket és odaképzelem magam tizenkét évvel ezelőttre, amikor mindenki engemet féltett, hogy nem fogom bírni a repüllést, de én maj kiugrottam a bőrömből és végignevettem az utat és csak nésztem, hogy kanyarog a Duna, nem is gondoltam volna és láttam a Bákkingem palotát is és szerintem Erzsébet épp reggelizett, kicsit köd volt, de így is eltuttam képzelni. És végigörömköttem az egészet cakkumpakk londoni átszállás után egészen Afrikáig. Teccettek még a széllökések is és nem féltem, hogy be kellett kapcsolni az öveket. Kicsit kicsi volt a hely, de gyakran hosztak ennivalót, olyat, amit addig még nem ettem és mindent megettem, becsuktam a szemem és aszt montam, hogy mindenre emlékezni fogok és ez így is van. Főleg, mióta itt a világháló, olyan nap nincs, hogy ne nézném meg Fokvárost, és ne néznék repüllőgépes oldalakat, főleg bőing 747-eseket, mer olyannal repültünk. Visszafele, meg milyen érdekes az élet, egy arab illetőségű egyén mellé kaptam ülőhelyet, akinek külön speciális ételeket hosztak, amikbe nem volt hús. Én kínálgattam a savanyúcukrot neki, de nem fogatta el, azér a lányom fotóját megnészte. Montam, hogy ő vár haza. Igyekesztem konfliktusba kerülni vele, hogyha esetleg gépeltérítő, akkor velem kíméletes legyen és csak mongyuk erőszakoljon meg, de az életemre és a becsületemre ne törjön. De mégse volt eltérítő, lehet tapasztalatszerzésből utazott, mer csak rá négy évre történt az ikertornyos támadás és az is Amerikába, nem Afrikába, lehet, csak elterelésként utazgattak össze-vissza a világba. Jól megnésztem az ikertornyos gyanúsítottakat, de nem hasonlítottak az én arabomra, lehet, hogy mégis békés szándékú volt, mosolyogni éppen mosolygott. El is gondolkoztam azon, hogy mit éreznék a gépen, ha tudnám, hogy meg fogok halni. Erre nem tudok jó feleletet adni, mer én annyira el akartam menni Afrikába, hogy aszt montam, hogy ez is benne van a pakliba és kész. A másik meg az, hogy hogyan lehet olyat csinálni, hogy mások halálát okozom. Ez nem fér a fejembe. A hazaszeretet nem ez és nem ilyen, szerintem. Lehet, hogy az Abdul-fajták lesznek ilyenek, akikkel nem jól bánnak gyerekkorukba? Ez a fiatal Abdul is, látni, hogy szívesen verne ő is. Mos már biztos, hogy kikezelem szegénykét, nehogy gépeltérítőként végezze, ezzel az éles elmével és gyönyörű testtel. Valamikor én is ilyen voltam, csak lányba. Szerencsére az éles elmém megvan, a testemen meg dolgozom. Ez mongyuk nem lenne probléma Afrikába, mer ott a kutyát se érdekli, hogyan néz ki a másik. Ott nincsenek Márja-lányok, meg Berták, meg Terusok, meg még Bözsi se, hogy dicsérjenek szembe és kibeszéjjenek a hátad mögött, asztán eszt meg visszamongyák. Ott, Fokvárosba csak kiteszed az uccára a lábod és szabad vagy. Ha közellítesz a zebrához és nem az állathoz, hanem a fölfestett csíkokhoz, az autósok megállnak és mosolyogva várják, mit teszel. A boltba, mindenhol mosolyognak. Ha véletlenül hozzádérnek a tömegbe, elnézést kérnek. Ha levetkezel fürdőruhába, nem bámulnak meg, hanem fecsegnek veled tovább. Ott nem az a fontos, hogy milyen vagy kívül. A Bözsink eszt képtelen fölfogni. Mindég aszt kérdezi, mikor felejted már el Afrikát? Nem hiszi el, hogy két hét is egész életre hatyhat nyomot, mint az első szerelem is. Az ember odavágyódik vissza, ahol tökéletesen boldog volt és nem számít, hogy az egy perc volt, egy év vagy két hét. Csak tudnám valahogy kifűrkészni, hogy mongyuk tíz év múlva nem pont Afrika felett fognak-e robbantani a terrorista elszáncságú emberek, mer kiszámoltam, hogy addigra összebírok spórolni annyit, hogy elutazhassak, akár azzal a mocsok Jóskával, akár nélküle., de az fiksz, hogy csak odafelé veszek repüllőjegyet, ami, most jut eszembe, nem is lehet, mer bisztosítani kell az afrikaiakat, hogy nem maradok ott. Mindegy, legfennebb bukok egy kis pénszt, de én onnan vissza nem jövök, az holtziher.

33. Történés - Csajszi néni felköszönt

2009-08-07T13:48:00.008+02:00

Teri, a Fántásztise Fráu, Ámri oma megmentője

Ebbe a nagy mellegbe egyenlőre nem megyünk a városba, a rossebb se fog nyomorogni a ritkajáratokon, mer mi így hívjuk a gyorsjáratokat itt, helybefaluba. Hiába lettünk város, a közlekedésünk akkor se lett jobb. A ritkajáratok meg ugye tömve vannak, mer mindenki akkor akar utazni, amikor jön a busz, ezen én nem is csodálkozom. Azon inkább, hogy még mindig, ebbe a modern korba is vannak emberek, akik nem mozsdanak. Ha nem, hát nem, szagollják csak magukat otthon, ahogy akarják, de legallább utazások alkalmával legyen annyi tisztelet bennük, hogy átöblítik magukat. Ebbe a mellegbe meg a kipárolgásuk, hát az gusztustalan, mit ne mongyak és ez értendő nőre, férfira eggyaránt. Kivéve ugye minket a Bözsivel, mer mi amúgy is szokunk fürdeni, ha más közelünkbe se jön, mer önmagunkra is igényesek vagyunk, csak a Bözsi választhatna már végre valami más parfümöt, mer megőrülök attól az édeskés pacsulitól, amit használ. Én nem sajnállom a pénszt, még négy vagy ötezer forintot is áldozok valami jó illatra. Szeretem a Prisszilla Presztlit, márcsak az Elviszre valló tekintet miatt is. De jöhet az ekszklamésön, eszt így tanította a lányom, hogy így kell kiejteni. Persze a Márja-lányok köszt is van kimondottan pisiszagú, nem árulom el a nevét, de szegény már nem is tud mit tenni ellene, mer szerintem ez már egyenest a bőrébe ivódott belle, elkell viselnünk, nincs mese, imátkozok is minden alkalommal, hogy a Jóisten tompiccsa a szaglásomat a Márja-lány-testvérem közelében, de ez nemigazán történik meg, kivéve, ha a Terus ül a másik oldalamon, mer ő meg masszív pörkölt meg húsleves szagú, meg mindenféle más ételszagot áraszt, legfőképp a hajából, mer főz az egész családra és látta a tévébe, hogy egy modellfiú évekig nem mosott hajat és be is bizonyosodott, hogy minek, mert öntisztító a hajunk, mint a hüttőm, ami önolvasztó, de mégis rá köll segíteni egy picit, na a Terusunkra is rákéne, mer lehet, hogy tiszta, de nem szagtalan.
Az a lényeg, hogy ebbe a nagy mellegbe nem tudok vebkamerát venni, így az Abdullal maradunk a képzelet mezejin, de aszt mongya, jó neki így is, tud várni. Azér ez az Abdul nagy csibész, néha olyanokat tud kérdezni, meg mondani, hogy belepirullok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog menni az angol. Sajnos csak ez van, meg egy kis német, úgyhogy csalódást okoztam az Abdulnak, hogy franciául nem tudok, de én csak ilyen eccerű falusi gyermeke vagyok a Teremtőnek, ahogy szinte mindannyian itt, helybefaluba. Világot se sokat láttam, Londonba voltam átszállással Fokvárosba menet meg a régi NDK-ba úttörőtáborba, ahol igen jól éresztem magam, a végén haza se akartam jönni, ahogy most a Klári, aki vetésforgóba van az Anival, odaki Németországba. Asszem a volt endékás területhez tartozik Stuttgart, meg Fulda, meg Reichelsheim, meg Teunz. Nem vagyok olyan bisztos benne, de ezekre a környékekre járnak innen helybefaluból leginkább a lányok-asszonyok. Mink csak Golyómosóknak hívjuk őket, mer leginkább ágyhoz kötött betegeket, jobbára férfiakat kell ápolniuk, a test teljes lemozsdatásával együtt. Vannak olyan helyek, ahol eszt nem kell csinálni, csak takarítani, meg főzni. Ha nem kényesztetik el a munkaadókat, akkor a főzés kimerül a mikróban melegíthető ételek melegítésébe. Asztán vannak olyan helyek, ahol semmit sem kell csinálni, csak társalkodni az öregekkel. Ezek a legjobb helyek és ide kell a legjobb nyelvtudás. Ide csak protekcióval vagy kihalásos alapon lehet bejutni, mer ezek a szívós volt endékások mindenkit túlélnek. Vagy ha meghalnak, akkor a gyerekük lesz már olyan korba, hogy őtet is lehet ápolni vagy beszélgetni vele.
Most az egyik ilyen helyen épp egy vendégművész van, mer a váltakozó állandó hármasból pont eggyik se ér rá. Nagyon irigyeljük a Terit, mer egy hónap alatt megkeres ezer ajrót, ami kilenc hónapi renceres szociális segélynek felel meg idehaza. A Teri nem ellöször van kinn, vágyódik is mindig vissza, mer tavaly példul az óktóberfeszt idején időzött odaki. Kicsit félreértelmeszte az óktóberfeszt célját, aszt hitte, ez valami jelmezbálos buli, hát fölöltözött szupervumennek, vagyis Fántásztise Fráunak vagyis nagy efnek, mint az Ámri oma megmentője, így hívják aszt a nénit, akivel társalkodnia kell, bár halványlila fogalmunk sincs, miről beszélgethetnek ezek ketten. A Teri amúgy nagy sikert aratott a jelmezébe, ő volt az est fénypontya, ha jól keveri a kártyákat, a végén még megkéri a kezét egy nyugalmazott folkszvágengyári segédmunkás. Emelletes háza van, két nagy gyereke, meg két folkszvágen autója, egy terepjáró, meg egy rendes a nyugalmazott Kárlnak, ez a magyar Károly megfelelője. Lehet, hogy a terepjáró nem folkszvágen, de mindenesetre ezüst színű. Ilyenkor sajnállom, hogy nekem igaziból csak a Bözsink a legjobb barátnőm, mer, ha a Terinek beáll a szerencse a házához, akkor talán az évi rendes kinti lomtalanításkor rám is gondolna. Rengeteg bútort, ruhát, műszaki cikket hosztak már így be helybefaluba és hoznak most is. Van, aki kereskedik is vele, van, aki csak a fuvarkőcséget kéri el. De ezen már nem tudok váltosztatni, már azon, hogy egy legjobb barátnőm van az életben. Viszont ez a világháló, ahova eredetileg a lányom küldött föl úgy két éve, arra is jó volt, hogy itten azér szert bírtam tenni ismerősökre és talán barátokra is. Na, itten van egy hozzám hasonló korú fiatalasszony, aki azér mégis négy évvel fiatalabb nállam, de a gondolkodásmóggya hasonlóan érett, mint az enyém és művészlélek ő is, csak ő nem gyöngyöt fűz, meg nem pöcsvörközik, hanem fadobozokat mázol be, de nagyon szépen. Én mondom, legalább olyan ügyes a maga nemébe, mint én az enyémbe. Na, ez a virtuális barátnőm sokat vigasztalt a bajomba, meg kihúzott a gödörből, ha a mocsok Jóska miatt benne voltam, de együtt is örült velem, ha sikerélményem volt véletlenül valami miatt. Egész megkedveltem őtet. Holnap lesz a születésnapja. Rendeznék neki meglepetéspartit, de messze lakunk egymástól, ezér csak írni tudok neki, hogy milyen jó, hogy van és sokat jelent a számomra. Kívánni fogom neki, hogy legyen egésséges, boldog és gazdag. Pont, amikre én is vágyok. Nagyon reméllem, hogy Abdullal is ilyen belsőséges lesz a viszonyunk. Meg aszt is igen erőssen reméllem, hogy a kalandozásból kifolyólag folytatott társkeresésem után mégiscsak kikötünk egymás mellett újra, a Jóska meg én.

32. Történés - Csajszi néni más kultúrákkal ismerkedik

2009-08-05T13:52:00.006+02:00

Abdul, az arab benzinkutas levellezőpartnerom

Hihetetlen dolog történt. Bözsink és Piroska szinte ugyanaszt álmotta, pedig nem ikertestvérek, sőt nem is testvérek. Sőt, Piroskának van egy rakás gyereke, Bözsinknek meg egy sincs, ezért szokott mindig az enyémmel szórakozni, meg osztani az észt a többi szülőnek, hiába mongyuk, hogy hogyan mondhat bármit, amikor fogalma nincs a gyereknevellésről. Erre mindig aszt mongya a Bözsink, hogy dehogynem, ő kellőképpen elvan távolodva érzelmileg a szereplőktől, így teljesen objektumosan megtuggya állapítani, mi a baj, jobban rálát bizonyos dolgokra. Annyi élettapasztalattya meg van, hogy aszt megosztya másokkal. Ja, de annyi esze nincs, hogy ne keverje az objektumot az objektívval, de most már mindegy letettem én arról, hogy állandóan kijavíccsam. Na, ez a Piroska, akiről már eccer írtam, hogy bizony gond van a leánygyermekeivel, nem is csodállom, hogy éjjelente nem tud aludni, na, ez se egy eccerű eset, de itt helybefaluba semmise eccerű, erről vagyunk nevezetesek és még csak a bonyodalmak elején tartunk, a bánya még megse nyitott, majd megláttyuk asztán mi lessz.
Szóval a Bözsink meg a Piros aszt álmotta, hogy sötét fellegek gyülekesztek az Ilon feje felett. Az Ilonnak konyhája van, nem ilyen házi, mint mindenhol, hanem olyan kifőzdés jelleg. Nem tart fönn éttermet, csak főz minden nap iskolának, óvodának, öregeknek, meg aki előfizet. Kétféle menü van: vagy kéred vagy nem. Az mongyuk érdekes, hogy ugyanaszt eszik a gyerekek, mint a felnőttek és vicaverza, bár az öregek gyomra van olyan kényes, mint a gyerekeké, de háromszor egy hónapba borsostokányt etetni a gyerekekkel nem bisztos, hogy egésséges. Eszt mindeszt azért írtam le, mert mi állandó konfliktusba és nem konflisba, mer az elé lovat kell fogni, vagyunk, vagyis örök dilemmába, hogy mit tegyünk. Ilon esete az egy nagyon sarkalati kérdés, mikösztünk, Márja-lányok köszt. Mer ugye végignésztük eccer, ahogy egy nagy fekete szemeteszsákból húszta elő a helybefalui vadászok adományát, egy jólfejlett őz tetemét, hogy megfőzze pörköltnek a majálisra. Nem azér, a kukazsák nem volt használva, feltehetőleg gyártiszta volt, csak hát a véres lé, ami csurgott belölle. Mer az Ilon nem tette hüttőbe a húst, mer aszt monta, hogy hagyni kell a vadhúst érlelődni. Én nem tudom, ilyen tekintetbe én semmi pikánságra nem vágyódom. Szóval végignésztük, hogyan lesz az oszlásnak induló őztetemből őzpörkölt. Rettenetesen féltünk, hogy megmérgeződik helybefalu és akkor mi lesz velünk, mer mi nem ettünk egy falatot se. Leesett az állunk, amikor mindenki megnyalta a tíz ujját, kivéve az András fatr, mer neki csak hat ujja van, nem az egy, hanem a két kezén. Fakitermellő vagy másnéven favágó volt és neki is volt egy pillanattya, ami örökre megváltoztatta az élettyét. Most rokkantnyugdíjas, nagyon szép nyugdíjjal, éli világát, főleg, mióta Klárikám, a felesége meghalt. A gyerekei meg az új Klárikám szépen elláttyák. Az új Klárikámmal mennek a régi és huzamosabb ideig volt Klárikám sírjához. A fiatal Klárikám olyan rendes, hogy vele sír a sírnál. Na, az András fatr csak hat ujját nyalta meg, de aszt azért megnyalta. Az a lényeg, hogy életbe maratt a lakosság. Azóta se tuggyuk a Márja-lányokkal, hogy mit tegyünk Ilonnal. Zárassuk-e be a kifőzdéjét vagy majd a Jóisten intézkedik. Eccer már megbüntette az áentéesz, mer nem tért rá időben a hapci-rendszerre. Mingyár árat is emelt az Ilon, hogy kituggya fizetni a bűntetést, amit így a befizetők fizettek ki igazából. A legtőbb Márja-lány csőrét persze ez bántya.
Mióta a Bözsink, meg a Piros eszt a felleges dolgot álmották, igyekesztünk kielemezni a kialakult helyzetet, teológiai alapon. Van, aki aszt mongya, biztos a Jóisten külte az álmot és szólni kell Ilonnak. De lehet, hogy mégse akarja, hogy közbeavatkozzunk a dolgok menetébe, mer mégiscsak ő a Jóisten, majd ő elintézi a legjobb belátása szerént. Neki kell eldöntenie, hogy mi legyen helybefalu sorsa, megmenekül-e a lakosság vagy nem egy következő nagy ünnep alkalmával, ami feltehetőleg a várossá nyilvánittásunk ünnepélyes ünnepére tervezett haccacáré lesz. Egy kicsit még gondolkodunk ezen a dolgon.
Igazából nem is emiatt vagyok nagyon földobódva. Lelkemben kis rőzsenyalábok égnek, hogy az ismert költőt citájjam ide. Teljesen váratlanul, emesenezés közbe kaptam egy levelet. Egy nagyon helyes fiatalember írt angolul. Na, nem a legjobb az angolja neki se, mer Franciaországba él és arab származású, ha jól vettem ki a mondókáját. Ölég fiatal, harmincöt éves és egy benzinkútnál dolgozik. Tudvalevő, hogy én imádom az angolt, még tanfolyamra is jártam vénségemre, mit tegyek, ez életem álma volt, meg sokkal inkább hasznát veszem a világba az angolnak, mint a helybefalui sváb nyelvjárásnak vagy az irodalmi magyarnak. Igaz, nemigen mozdullok ki innen, de például a hálón azér leginkább angol a nyelv. Szóval, ahogy a lányommal levelezek emesenen, előkúszik egy kis kép és Hi! – ez volt odaírva. Ez az Abdul, mer így hívják, van a képen. Szép izmos, a karját a feje fölé emelli, sehol egy szőrszáll se a hónajjába, amit a lányom úgy mond, hogy szőrkutya. Kicsit hátra van dőlve, nem a lányom, hanem az Abdul és nincs rajta ing vagy póló, de ebben a melegben legszívesebben én se vennék fel semmit, eszt megírtam neki viccesen. Erre ő aszt írta, hogy őt nem zavarja, ha nincs rajtam semmi. Kérdeszte, hogy hány éves vagyok. Montam talájja ki. Nem sokat tévedett, de azér őszintén megmontam, hogy annál tizenöttel több. Aszt monta nem baj, ő szereti az idősebb hölgyeket, mer azok tapasztaltabbak. Eszt meg is mondom majd a lányomnak, hogy vannak még olyan fiatalok, akik hallgatnak az idősebbekre, mer a lányom szerint én maradi vagyok és a megszerzett tudásom már elavult. Asszem jól megértyük egymást az Abdullal. Mindenképpen látni akar, kérte, hogy vegyek vebbkamerát és akkor élőbe is beszélgethetünk. Ilyenre még nem is gondoltam. Hát, nem is tudom. Lehet, hogy a Bözsinkkel bemegyek majd a városba, nem a helybefalui városba, hanem a távolabbi városba, ami úgy is néz ki, mint egy város és ott veszek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy néz ki egy arab benzinkutas mozgás közbe Franciaországba, mer aszt írta az Abdul, hogy szerinte én olyat még nem láttam, mint amilyet ő a kamerába mutatna vagyis saját magát. Ebbe igaza van. Kérdesztem, hogy hívhatom-e fiamnak a korkülömbségre valló tekintettel, amire aszt monta, persze és, ha rossz fát tesz a tűzre, virtuálisan el is fenekelhetem. Meg majd ő mesél, hogy milyen kultúra és szokások vannak az ő népénél, mer írtam, hogy őszintén érdekel, hogyan él, mit csinál szabadidejébe, kivel tart kapcsolatot és más ilyenek. Hát, nagyon élvesztem az írogatást, előszettem minden angol szókészletemet, meg ő is az övét, és ahhoz képest egész jól megértettük egymást. Mindenki óvott, hogy micsoda emberek vannak fönn a világhálón és itt a legjobb példa, hogy mennyire tisztelettudóak más országban a fiatalok, az itteniek példát vehetnének rólluk. Persze tisztelet a kivételnek.

31. Történés - Csajszi néni nagyot ugrik

2009-07-31T13:00:00.010+02:00

Ede, amint Bözsinket hallgattya

Múltkorába, amikor átlátogattam Bözsinkhez, nehogy csak ő jöjjön mindég, egállba legyünk, látom ám, hogy kinn ül a gangon, városiassan folyosón és nézi a holdat. Gondoltam, megint romantikus hangulatba van, mer akkor mereszti a szemit föl az égre, bár leginkább eszt nappal szokja, mer imággya a felhőket, mindenféle alagzatokat képzel beléjük és megvan győződve róla, hogy a Jóisten őtet különleges képességekkel vérteszte föl és minden nap számtalan csodát lát meg a felhőkbe. Én személy szerint meghagyom ebbe a hitébe, mer az igaz, hogy a Jóisten rendessen fölvérteszte, a kemény buksiján nehezen hatol be a tudomány vagyha mégis, akkor annak valami fura átirata vagy képződménye vagy mije, lényeg az, hogy Bözsink állandóan magyarázza magának a világot, hogy az hogyan van összerakva és a Jóisten tulajdonképpen mit is akart azzal a valamivel, amin épp ő, a kis porszem morfondérozik. Először aszt hittem, hogy Bözsinknek így kerek a világ, de aszt monta, legfeljebb elliptikus. Na persze, fogalma se volt arról, mi az az elliptikus és a paralellogrammát is két hétig memoárizálta, mire megjegyeszte, persze ezeket már az álltalánosba meg kellett volna tanulnia geometriából, de már írtam eccer, hogy a Bözsink egészen másra használta az iskolát, nem ismeretszerzésre.
Ezért teljessen meglepett, amikor közölte, hogy aszt próbájja elképzelni, ahogy az Amsztrog a holdra lépett. Nem is gondoltam volna, hogy tud a világűr meghódittásáról a Bözsink, arról nem beszélve, hogy ijjen szépen akar megemlékezni a holdséta negyvenedik évfrdullójáról és pláne, hogy teccik neki a kislépésnekemnagyugrásazemberiségnek szöveg, habár legelőször aszt monta, hogy kisugrás nekem, nagylépés neked. Biztos összekeverte a hosszúlépéssel, mer még az özönvíz előtt volt neki egy udvarlója, aki rendes gyerek volt a maga nemében, csak szegény aszt nem tutta eldönteni, hogy kinek a nemében van, ilyen identitásos zavaros volt szegény, de eszt a Bözsink nem bánta, mert azon az állásponton volt, hogy ijjennek is köll lenni. Egyrészből liberális a Bözsink, de másrészről meg módfelett konzervatív. Aszt mongya, hogy őtet még férfi ruha nélkül nem látta és nem is fogja, beleértve az orvosokat is, hacsak nem érnek valami fejlettebb szintre. Szóval ezzel az Edével elejibe egész jól elvoltak, nincs is több Ede nevű helybefaluba, ebből is láccik, hogy Ede egy unikum, nem az ital, mer az túl drága neki, hanem az egyedi jelentéstartalmára vonatkozóan. Szóval elejibe nem ivott az Ede, mer az még jobban összezavarta volna a gondolattyait, asztán mégis a pohár fenekére nézett és nem azér, mer nem nézhetett a Bözsink fenekére, hanem azér, mer úgy örültek egymásnak, az Ede és a Bözsi, hogy kiteregették egymásnak a lelküket. Eszt nem kellett volna, mer a Bözsink, ha fogalmaszhatok így, talán túlságosan is letisztult gondolkodású, ebben a minimalizmus a kedvenc stílusa, de a lelke az barokk, sci-fi elemekkel vegyítve. És eszt az egész katyvaszt napokon át ömlesztette megszakítás nélkül az Ede fülibe, még véletlenül se volt benne rencer, gondolom, menet közbe nem ojjan eccerű ez a művelet, talán még nekem sem, eccer meg kellene próbálnom beszéd közben gondolkodni, szerintem sikerülne, de Bözsink valami hihetetlen káoszt bír teremteni még az aránylag rendezettnek indult gondolatai köszt is. Eszt nem bírta szegény Ede elviselni. Bözsi neki eccerűen túl sok volt. Így az italhoz menekült, bízva abba, hogy ittasan a Bözsink már nem fogja szeretni és így is lett. Most elvonón van Ede, önként jelentkezett, máshogy már nem is lehet, Bözsink meg itt maratt egyedül, bambulva a holdat. Azér van ebben valami megható, hogy egy ennyire eccerű lélek, ennyire érdeklődik a tudomány iránt. Aszt kérdeszte a Bözsi, hogy tudom-e mi lenne igazán nagy ugrás az emberiségnek? Hogy eccer férjhez mész, montam viccesen. Nem, az nekem lenne nagy ugrás - monta a Bözsi és így folytatta: - Az lenne nagy ugrás az emberiségnek, ha eccer sikerülne elgondolkodnia és kitalálnia, hogy mit is akar itt a Földön és a Földdel, mer ez nekem még nem tiszta.
Ez a Bözsi, komolyan mondom, a falhoz támasztott egyből. A kínai bölcsek csak tanulók lehetnének mellette. Ahogy így álltunk a gangon, Bözsi nézvést a holdat én nézvést Bözsinket, az jutott az eszembe, hogy télleg, mit akarok én még az élettől, pláne, hogy már szegény Májköl Dzsekkszön sincs velünk. Egyből az a mocsok Jóska jutott az eszembe és az, hogy én is nagyot fogok ugrani nemcsak a Bözsi és az emberiség és kerek perec megkérdezem tőlle, remélhetek-e még, vagy felejcsem el örökre.
De előbb, a már rég feltett szándékom szerint ismerkedni fogok itten a világhálón, mer az nem leheccséges, hogy a sokmillió ember közül nekem pont a Jóskát kellett megtanálnom és pont őérette sírri még mindig a lelkem és legfőképp a testem is.
Nagyon kiváncsi vagyok, megtalállom-e a társam, és itt nem elsősorban a lelkire gondolok, abből bőven sok nekem a Bözsim.

30. Történés - Csajszi néni sajnálja szegény Michael Jacksont

2009-07-27T23:37:00.004+02:00

Hajnalka és Harmónikás Misi eggyesülésük napján

Ha nem lennék olyan illemtudó és születésemtő fogva intelligens, mostan szétkacarásztam vóna magamat. Azér, mer nem mentünk el a kúrára, azér élvesztem néhány momentomát, amit így visszahallottam, legallábbis aszt. Aszt mesélte ugyanis a Terka, aki sose vesz kávét magának, pedig kávéfüggő, de végglátogattya az ismerőseit, akik persze megkínájják, hát én is, nehogy szó érje a házam elejit, szóval ez a Terka fölnyomja a vérnyomását meg helybefalu összes lakóját meg még annál is többeket, mer nem elégszik meg az itteni pletykákkal azaz kistérségi információkkal, hanem gyakran utazik a környező települlésekre. Ez a Terka mesélte, aki személyében képviselte magát a kúrán, hogy az Annusunk, nem a fodrász, hanem a másik, mijjen látványosságot jelentett a masszérozáson s később a strandon is, mer a mellegvizes fürdőt is minden áldott napon igényelte, egyhuzamba három órát töltve a habokba. Aszt mongya Terka, hogy olyan élveteg ábrázattal ült a medencébe, mint azok a jappán majmok ott Jappánba, ahol kint esik a hó, az állatok meg ott ülnek réveteg tekintettel a meleg vízbe. Na, else akartam kébzelni, mer tuttam, hogy nem állom meg vinnyogás nélkül, de a Terka aszt monta, hogy Most képzeld el! és így muszáj voltam, szalattam is a fürdőbe, nehogy elmongya a Terka, hogy kinevettem az Annusunkat, mer ugye barátnénk és hát Márja-lány is. Visszajőve se volt jobb, mer akkor meg aszt monta, hogy az még haggyán, hogy mijjen volt a tekintettye, de tutták jól, hogy mi zajlik a vízbe ott körülötte. Eszt pláne hogy nem akartam elkébzelni, mer tudom én is, hogy vízhajtót szed és a szárazon se bírja ki fél óránál tovább, a masszérozó ágyról is leugrál, ha tovább tart a gyömöszködés harminc percnél. Egy tisztességes misét nem bír végigülni, aszinné az ember, hogy mindig nagyon fontos dolga van, pedig nem fontos, csak sürgős. Utazni is csak oda megy busszal, ami fél óra alatt elérhető oszt fut az illemhelyekre, már mindenhol ismerik. Na, gondolhatni, ha három órán keresztül nem jön ki a vízből, mi lehet ott!? Asztán csodállta, hogy a lányok mér nem mennek vele. Panaszkodott is a Terka, hogy nem tuttak rendesen kiásztatódni, csak a versenymedencébe mentek néha, de az nagyon hideg volt. És még mindig nem ez a legérdekesebb és visszataszítóbb egyben az Annusunknál. Nagyon nincsen fölvilágosulva, ez az Istennek nagyon eccerű leánya. Monták neki a Terkáék, hogy epilláltassa ki a bikinivonalát, de mégse tette, ahogy ez ottan az első átőtözésnél kiderült. Kérdeszték is, hogy hát miér nem. Aszt felelte az Annus, hogy rájött, neki nincs is bikinije csak egyberészes fürdőruhája. Még szerencse, hogy a bölcs természet nem csak a dicsfényt koptattya, hanem egyebeket is, így azér nem volt ojjan vészes, de láthatatlan sem. A természetről és a sorsról jut eszembe szegény Májköl Dzsekkszön. Annyira, de annyira sajnállom szegényt. Hát milyen élete volt ennek a szerencsétlenynek? Pedig jobb sorsra volt érdemes, eszt biszton állíthatom. Olyan szépen tudott mosolyogni, úgy hallottam, nevetni is szeretett. No meg ölég jó hangja volt és táncolni is öléggé jól tudott, továbbá fejlett volt a szociális érzékenysége is. Csak hát nem sokat tanult életébe, így ki volt szolgáltatva a környezetének és allaposan kihasználták, elsősorba az apja meg később az orvosai. Innen, helybafaluból is tisztán láccik. Nem azér mondom, de mi a Márja-lányokkal meg tuttuk volna védeni, nem hagytuk volna, hogy elveszejcsék szegényt. De hát mi se lehetünk ott mindenhol. Egyépként szegény Májköl Dzsekkszön hasonló utat járt be, mint minálunk a Misi, a harmónikás. Ez a Misi se panaszkothatott, hogy felfedezetlen teheccség volt, mer felfedeszték. Allapító tagja volt a Rió Triónak, ami állt egy dobosból,egy gitárosból és belölle, a harmónikásból. Mind énekeltek is, bár az állandó színvonalat csak a Misi tutta bisztosítani. Imátták is a nők, meg néhány férfi is, de ő maratt a lányoknál, sajnos akkor is, amikor már megnősült. Szóval eccer a Misi nekem elmesélte az élettyét, ami persze itt előttünk, a nyilvánosság előtt folyt-folydogált. Már az élete végén tette a vallomást nekem a Misi, aki pont ötven volt, mint szegény Májköl Dzsekkszön, amikor meghalt. Igaz nem gyócer-, hanem alkoholtúladagollásba.
Úgy mesélte, hogy az apja már gyerekkorába kényszerítette, hogy harmónikázzon, mer az tisztán láccot, hogy Misiből földműves nem lesz, mer ahhoz túl gizda az alkattya. Elis külték lakatosnak. Nem mintha szerette volna a lakatoskodást, de elvolt vele. De előbb még tanult harmónikázni. Mindenféle versenyeken is föllépett, nyert egy rakás díjat a szülei legfőbb örömire. Másban nem is nagyon jeleskedett, mer tanulni nem szeretett. Viszont szívesen focizott volna, meg szaladgált volna, meg bicajozott volna, ilyen sorrendbe, de az apja nem engette. Fúrt és faragott is volna, de aszt se engették, nehogy baja legyen az ujjainak és akkor oda a harmónika. És oda a kereset, mer fölnőve gyakran hívták lagzikba. Jól húszta a nótákat, na. Nem aszt mondom, hogy én nem élvesztem – monta a Misi nekem. De csak felnőttként. Gyerekként jó lett volna megmaradni gyereknek. A szívem szakatt belé, ahogy hallgattam, szegényt. Asztán, mer igény volt rá, megalakították a Rió Triót, a Misi, a Péter és a Feri. És minden hétvégén jáccottak a helybefalui presszóba, ha nem volt épp fölkérésük lagziba. És itt jöttek a gondok. Ugye a presszói közeg, az nem egy józan közeg. Először is, szárnyra vette őket a hírnév. Úton-útféllen megállították, otógrammot kértek tölle, még a megyei újságba is töppször szerepeltek, meg külön a Misi is, mer ölég jóképű volt. Igen ám, de a munkahelyén meg egrecírosztatták, hogy ígymegúgy, te híres ember. Eszt a feszülcséget nem bírta a Misi, hát persze, hogy elfogadott néhány felest a presszóba, meg sört és bort is. Észre se vette, mikor indult lefellé a lejtőn el. Egy kitörési pontya lett volna, mint szegény Májköl Dzsekkszönnak, mégpedig a nősüllés és a család. Hajnalka igazán szerette, eszt utólag látta Misi is, de pont akkor szégyellte őt nagyon, mer kicsit túlsúlyos volt Hajnalka, de hát az első gyereküket várta, így el kellett vennie feleségül, mer abba az időbe ez így volt szokás. Szóval, ahogy a Misi fogalmazott, a szívivel köllött volna látnia, nem a szemivel, akkor még megmenekülhetett volna. De ő csak nészte, nészte Hajnalkát és más lányokkal vigasztalódott. Asszem lesz néhány keresetlen szavam a Márja-lányokhoz! Asztán az átzenélt éjszakáktól nem tudott rendesen aludni, így hát altatókat kezdett szedni. De nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem a mája. Az fölmonta a szolgállatott. Mire velem beszélt, már tiszta egy roncs volt. Nésztem aszt a szép szemét és arra gondoltam, reméllem nem szomorkoggya ki másnak magát, pláne hogy nem árujja el, hogy Hajnalkát velem is próbálta feledtetni. Meg is ígértettem vele, hogy nem beszél az élettyéről másnak, hisz kegyetlenek az emberek, nem kezelik diszkréten a hallottakat, mint én. Szerencsére, ami egybe persze nagyon szomorú is, nemsokára eltávozott a boldogabb vadászmezőkre, ahol reméllem nem kell harmónikáznia mindenáron, ha nem akar. A temetése nagyon puccosra sikeredett. Jó sok zenész kollegája eljött, elhúszták a nótáit-dalait, így tisztelegtek a soha elnem múló emléke előtt. A lányok, akikkel vigasztalódott, most a templomi kórust alkották és igen szép egyházi énekekkel siratták a Misit és a múltyukat.
Erre mondom én, hogy szegény Májköl Dzsekkszön ugyanaszt az utat járta be, mint a közismert Misink, meg egyébbként is, nincs a világnak ojjan eseménye, ami már ne jáccódott volna le, itt, helybefaluba, vagy épp jáccódik vagy jáccódni fog.
Merem állítani, hogy Bredpitt és Angyalikajoli valahogy láthatta a helybefalui tévét és itt tájékozódhatott a Jóska meg az én történetemről, amikor még jóba voltunk, és együtt andalogtunk a Kékduna keringőre úttörőnek beőtözve a nyugdíjasok jelmezbálján.
Csak nehogy úgy járjanak, mint mi asztán.
Igazán sajnálnám, ha válsággal kéne küzdeniük. De azér vagyunk, hogy eszt is megolgyuk.

29. történés - Csajszi néni és a várossá nyilvánítás

2009-06-30T13:39:00.011+02:00

Itt, helybefaluba jó a közbisztonság

Nem tudom, ki hogy van velle, de énnékem tele van a puttonyom má mindennel. Itt rinyál a Bözsi mellettem álló nap, hogy mér nem mentünk el a többiekkel a kúrára, mer a Márja-lányok zömje ojjan kalandokat élt át, hogy ebből élhetnénk halálunkig. Először is, ahogy én a Márja-lányok kúrás csapattyát ismerem, az lehetett a legnagyobb élményük, hogy megbotlottak a szauna küszöbibe, ha eggyátalába elmentek szaunázni. Nem vót valami jó a fölhozatal, nem vót szerencsés az összeállítás csapatilag, bár a Bözsinknek bőven ott lett vóna a helye. A második oka, hogy nem vót kedvem masszérosztatni a lábamtól fölfele a vállamig, mer fordítva nem szabad, mindég a szív felé kell, hogy gyúróggyék az ember. Szóval a második oka annak, hogy most kúrás napok nélkül marattam az, hogy túl sok vót a haláleset a családba mostanába. Ez a Bözsinket allig hattya meg. Őszerinte inkább mi sírjunk, minthogy minket sirassanak. Ölég lelketlen, ha úgy nézzük, de az eccerű voltába mégis nagy igasságot nyilvánított ki, mer azér én is még fölülről szeretném szagúni az ibolyát, ameddig csak leheccséges és amég a Jóisten úgy rendelkezik. Montam a lányomnak is, hogy azér öt éven belül szeretnék már nagymama lenni, még szeretném leéreccségiztetni az unokámat, az se lenne baj, ha akár több is lenne, vagy akár diplomát is szerezhetnek, valami ojjasmit, amivel jó sok pénszt kereshetnének, mer erősen reméllem, hogy lesz még becsülettye a tanultcságnak. Lám, én is mire vittem, ha nem tanútam vóna annyit, tudnék-e írni a számítógépen? Ugye, hogy allig. Mostanába fejesztem be az utolsó tanfolyamomat, pályázatíró-projektmenedzser lettem végülis. Nem tudom, tudom-e hasznosittani valahogy, de megvan. Így már elmondhatom, hogy igazi világpolgár lettem, mer lassan az égvilágon nincs ojjan dolog, amihez én ne értenék, de hozzászólás szintyéig bisztosan eljutok, mint a Terusunk. Szégyenszemre tölle tuttam meg, hogy holnaptól várossá fognak nyilvánítani bennünket. Próbálták titokban tartani, mer aki tud róla, az gurgulázva közlekedik a három főuccán. Hihhetetlen, hogy ijjen dógot megengednek odafönn a minisztériumba. Kiváncsi vagyok, milyen önünneplés keretébe lesz megtartva a városiasodás. Bisztos kapnak néhányan jutalmat vagy vállveregetést, ami jár is nekik, mer szerény, ám mérvadó véleményem szerént ölég nehéz lehetett kiharcúni a polgárosodás eme lépcsőfokját. Persze előremenekvés az egész, mer így több kottát vagy kvottát vagy mit kapunk az iskolára, hogy mindenképp megtarthassuk, mer rezeg a léc rendessen. Na, de mitől város egy város? Tudom, hogy Amerikába, ha már van egy farm meg egy istálló, az már kisváros. Hát ijjen alapon mi is jogosan vagyunk sziti, de ha a londoni szitire gondolok, akkor ugye nehezen ájja ki az összehasonittás tűpróbáját a mi kis helybefalunk, amiről szerintem nehezen feltételezem, hogy letudnám írni aszt, hogy helybeváros. Az is igaz, hogy az egyik faluköszpontban áll a takarékunk, amit ezentúl hífhatunk banknak is meg bankcenternek is. Meg fölvan virágozva a falu, egyéb más nem történt. Csak most a pógink nem egyszerű falusi pógármester lesz, hanem városi, meg a képviselők városatyák lessznek. És nem falu tévé lesz itt, helybefaluba, hanem városi tévé. Kész röhej, na. Én meg ugye szerződött megmondóembere vagyok a GFK-nak, ami ijjen érdeklődő cég. Többek köszt rajtam tesztelték a Turbó Diéta szlogennyét, ami nem gyulladásos területet jelent, hanem frappáns, a termékre utaló mondást, meg más fontos terméket, amiért, ha összegyűjtök száz pontot, akkor kapok egy háromezer forintos ajándékutalványt, amit most nem jut eszembe, hol válthatok be és igen lassan gyűlnek a pontok, de én tudok várni a nemes cél érdekébe. Na, itt van ojjan szeméjjes kérdés, hogy milyen települlésen lakok, falun, városba, tanyán satöbbi. Na, holnaptól már várost ikszelhetek, marha jó. Egyépként meg azon szoktam néha nehesztelni itt, mer van olyan kérdés is, hogy Mennyit keres Ön? És felvannak sorolva az összegek és hát én ojjan nagyon sokat azér nem teszek zsebre és akkor írják, hogy köszönik, de most nem én vagyok a célcsoport, ami egyrészt jó, mer nem mindig jó célcsoportnak lenni. Például akkor nem, amikor néhány elszánt emberszerető segíteni akar, de nekem csak ugye munkahely kéne rendes fizetéssel és akkor mást már nem kéne segíteni, mer ölég jól elvagyok én a munkával. Erre is kiváncsi vagyok, hogy mint város, mi lesz a szociális koncepció meg foglalkoztatottcság terén mi fog változni. Idetelepül néhány gyár meg üzem? Bár, ahogy már említettem, itt helybefaluba vannak, aki űzik az ipart, nem is kevés eredménnyel. Amin mostanába jókat röhögök a sok szomorkodás mellett, mer ugye, ahol árnyék van, ott fény is van, az a mocsok Jóska próbálkozásai. Nem tudom, mi ütött a mostani idősebb nőkbe, de csak a friss husi köll nekik. Még fennen is hangosztattyák, hogy a példaképük a Demimúr. Így a Jóska hoppon maradott nem egy alkalommal. A baj csak az, hogy nagyon büszke és még nem fanyalodott vissza rám, de tallán nem is baj, mer most új mócerhez folyamodok, az újság általi és az internetes párkereséshez. Van néhány ötletem, amivel felhífhatom a figyelmet magamra, bár annyira azér nem szeretném, mint amennyire a mi új papunk, aki a társalkodónőjével eggyüt költözött ide. Még nem csitult el a szóbeszéd, de örvendetesen megnőtt a katolikus templomunk látogatottcsága. Valami ilyesmiben bízok én is, asztán már könyöröghet a Jóska, csak egy fakulló emlék lesz zivataros életem vizén.

28. történés - Csajszi néni Józsefet köszönt

2009-03-19T19:29:00.006+01:00

Gizus szivarhamuja adott erőtt nem ellöszőr

Ma van annak a mocsok Jóskának a nevenapja. Muszáj ilyen jelzővel ellátnom, hijába az eggyetlen nagy szerelmem az összes többi közül és óta. Elvonulcságomban sem voltam tétlen és kiderítettem, hogy nem a Jóska megszemélyesítette ingyán hagyott helybe olyan jólesően a spórcsarnokba. Most már úgy érzem, hogy egye rossebb, ami kis idő visszavan nekem ebből a földi életből aszt má tőcsem kellemesen, ha nem a Jóskával, hát nem a Jóskával. Habár épp a mai napon beszégettünk szűk körbe a világhálón, hogy rengeteg buddhista, szám szerint legalább százmillijomtizenötmillijomhatszáztizen-
háromezernegyvennyóc a hozzávetölleges számuk, asziszi, hogy nem eggyetlen életünk van, hanem állandóan újjászületünk. Ez elég érdekes, jó sokan vannak jó nagy tévedésbe. Szerintem elfáradunk mi, hogy újra élni akarnánk, bár itt helybefaluba is rengeteg öregasszony és öregember van, aki ragaszkodik a kis életéhez, pedig a gyerekeik bedugják őket a helyi öregotthonba, ahol rendesek ugyan, de milyen rossz az, ha nem érzik a gyermeki szeretetet. Én is félek kicsit, micsinál maj velem a gyerekem, de még jól bírom magam, reméllem sokáig így maradok. Most, hogy így belegondótam, lehet hinni fogok az újjászületésbe, mer abba őszintén szólva nem vagyok bisztos, hogy a mennyországba jutok. Most inog a hitem. Hogy fogom eszt elmondani a Márja-lányoknak? A buddhisták számáról meg aszt monta a Bözsi, hogy ő else tuggya képzelni, hova fér el ennyi ember. Itt helybefaluba saccperkábé kétezernégyszázan vagyunk, mégis alig férünk el egymás mellett, ha mégis, sokszor egymás idegeire megyünk és kész a konflis. Persze nem konflis, ahogy a Bözsink mongya, hanem komfliktus a helyes meghatározás, de már fáratt vagyok őtet is kijavittani. Szerintem ez a tavaszi fáraccság lehet, ami minden évben ledönt a lábamról, bár tavaly ilyenkor ebbe a Jóskának is vezettő szerepe vót, már a lábomról valló ledöntésnek. De nem akarok nosztalgijázni, mer egyrészibű elbőgöm magam, másrészt, meg hol van a tavalyi hó!? Az idei van épp itt, no nem nálunk, hanem egy kedves ismerősnél az országunk északkeleti részin. Meg hát időm sincsen epekedni, mer beíratkosztam egy tanfolyamra. Igen, ijjen vén fejjel még tanúni szeretnék. A másik okom meg a társkeresés. Városba van a képzésünk, és amilyen az én szerencsém, a csoportunkba egyetlen hímnemű férfi jár és csak az egyik oktatónk szintén férfi, de nem az esetem, s ami még rosszabb, úgy látom én se vagyok az övé. El se merem árulni a Márja-lányoknak, hogy mi a hivatallos neve a tanfolyamnak, mer még asziszik, hogy nagyzolok, pedig ők nagyon monták, hogy mennyek csak. A Gizus még a szivarja hamujából is kióvasta, hogy sikeressen elfogom végezni, ez adott kellő bátorságot, hogy jelentkezzek. Meg a Szamanta, aki szintén helybefalui, csak kicsit fiatalabb nálam. Aszt monta: - Ne aggóggy, anyus, majd én vigyázok rád! – így, ilyen szépen tegez, habár majnem húsz év korkülömbség van kösztünk, de én szeretek fiatalok köszt lenni és aszt se bánom, ha tegeznek, csak kellő tisztelettel bánnyanak velem. Na, ez a Szamanta se egy eccerű lány, de aszt már írtam, hogy itt helybefaluba távolról se átlagos emberek élnek. Inkább átlagon aluliak, ritkábban átlagon felüliek, mint amilyen én magam vagyok, meg ez a Szamanta is. Szerencsére nem ez a hivatallos neve, bár az sem kevésbé borzasztó, mer az meg Timotea. Ez a Timoteusz női megfelelője. A rossebb se érti, hogyan engedhet meg ilyen neveket az akadémia. Bár ojjan mindegy, sváb vezetékneve van szegénykének, nem is akármilyen. Angolul például betűzni sem tuggya, mer ojjan betű nincs is az angol ábécébe, igaz az én egyik-másik betűm is korrózium. Szóval úgy lett ő Szamanta, hogy a szülei nagyon szerették a Dallaszt, mi Márja-lányok is imátkosztunk akkoriba Bobiér, nem is hiába. De, mire elindult a sorozat, akkorára már Timotea, röviden Timoti, megszületett. Így az anyakönyvezésével elkéstek. Ezér becenévnek ragasztották rá a Szamantát. Tejjesen illik is rá mosmár: idősebbnek néz ki a koránál, az egyik szeme kisebb mint a másik, issza a viszkit, mint más a vizet és nyughatatlan mint Csoki amikor olajat szagolt. És ez még mind semmi. Valami félelmetes nevetése van. És ez még mindig semmi, mer ami még félelmetesebb az az, hogyha nevet, akkor hátravágja magát, szanaszét repülnek a végtagjai és nem bírja abbahagyni a nevetést. Én nem egyszer ijettem meg komolyan, hogy mingyár hanyattesik vagy lever valamit és nem bírom elkapni. De szerencsére nem. Hiába, a Jóisten gondot visel a részegekre meg az eszementekre. Jó tudni, hogy a Szamantára duplán vigyáz a Jóisten. Az is igaz, hogy eszement, de egybe az is, hogy mégse buta teremtés, mer a mi tanfolyamunkon kívül még jár aranykalászos parasztképzőbe is. Na erről az iskoláról napmintnap beszámol, természetesen életveszélyes kacagások közepette. Tegnap például tehenet fejt, gépekkel, mer már itt vidéken sem ülnek a tehén mellé kézzel fejni, gondolom városba sem ez a divat. Aszt monta, hogy ezek a tantehenek sokkal nagyobbak, mint az ő teheneik és elég félelmetes közel menni hozzájuk, de nem is velük járta meg igazán, hanem a lovakkal, mer lovagolni is szeret, csak az egyik ló leharapta a gyűrűsujja első percét. Már megbeszélte, hogy plasztikáztatni fogja. El is magyarászta a műtét menetét, de szerintem nem ér annyit az egész, nem is feltűnő, hogy csonka az ujja. A fogaival is baj volt, mer vagy annyi vagy akkora fogai voltak, hogy nem fértek a szájába és ritkítani vagy mit kellet szegénykének. Nem is csodálom, hogy rászokott a viszkire. De most inkább a Jóskákhoz szólnék, Szamantáról majd még meséllek, mer igen érdekes egy teremtménye a természetnek. Azér, mer énnekem ilyen Jóska adatott, azér én még a többi Józsit szeretem, tisztelem és néhányat még kívánok is. Úgyhogy, ha úgy gondojják a többi Jóskák, hogy személyesen is átvennék szívem minden melegét, nyugottan kopogjanak be, mer a csengőm momentán nem működik. Aki esetleg megfosztya magát kedves társaságomtól, annak innen, a hálóról minden elképzelhető jót kívánok!

27. Történés - Csajszi néni kivizsgáláson

2009-03-03T10:37:00.005+01:00

Tuttam én, hogy a gravitácijó mindenre hat

Elhatározás szerént cselekettünk, mi Márja-lányok. Elmentünk elébb a körzeti Sanyi doktorhoz, hogy aggyon nékünk beutallót a rejumatológiára, ahol majd adnak nekünk beutallót egy dögönyözős szanatóriumba. Főkészűtünk rendesen, még a Mári is megmozsdott, mer a körzeti Sanyi doktor igen kiszámíthatatlan fajta, van, amikor csak rápillog az emberre, aszt már mongya is a diagnózist, de van, amikor le is köll vetkezni. Magunk köszt szólva én bizony nem lennék kiváncsi egy rakás ráncosbőrű, lógómellű öregasszonyra, nem mintha én a kelleténél jobban ráncosodnék és még a kebleim sem lógnak a kívánatosnál alig jobban, ámbár a gravitácijó valós voltát igazolhatom magam is. Nem szeretek orvoshoz járni, na, még a végén kiderít valami kórságot, pedig a magas vérnyomáson, az orrpolipon és az enyhe fokban elhízáson kívül nincs énnekem semmi bajom, ja, csak még az izületeim fájnak néha annyira, hogy alig bírom mozgatni bármelyik végtagomat is. A többiek is így vannak ezzel. Bár műtéttye mindenkinek vót, én is megtapasztaltam a mandulakivétet, az epekőeltávolítást s hát a lányom is császárral jött a világra, de mi ez a többiekhez képest!? Igazán én a rendellőbe se szeretek várakozni, mer ott mindenki elsorolja a maga keservit és én attól mély depresszióba esek, meg mindenki osztya az okos tanácsait, van, amikor a delikvencs haza is megy, mer a Treszka elmongya neki, mit szeggyen a bajaira, nem kell ide Sanyi doktor. Persze a Sanyi doktor kész Isten csapásának híja a Treszkát és már ordibált is vele, hogy nehogy másnak merjen bármit is mondani, előbb ő kivizsgájja. De a Treszka nem hallgat a Sanyi doktorra. Aszt mongya, az ő annya is gyógyító volt, ő is ennek a tudománynak a jó ismerője, még a kézrátétel is szerepel a tevékenységi körébe. Őszintén szólva mi azér hiszünk kicsit a Treszkának, mer azér néhanapján eltalájja a dógokat, de a láccat kedvéér megfenyegettük, hogy kizárjuk a Márja-lányok sorából. Ez pedig nagy presztízsveszteség itt, helybefaluba, mer Márja-lány nem lehet akárki. Maj megírom aszt is, hogy milyen föltételei vannak bejutni ebbe a körbe. Az egyik mindenképpen az, hogy óvja az ember a testi egésségét is, ezér muszáj néha orvoshoz is eljárni. Az más kérdés, hogy rajtam kívül szinte mindenki szeret is orvoshoz járni. Elsőrangú információs forrás, ahogy a Bözsink mongya. Pedig a Bözsink jobb, ha ritkábban járna ide, mer folyamatossan rápirítanak. Múltkorába is reggeli vizeletet kellett behoznia áttanulmányozásra. Egy egész dunctosüveggel vitt be. Szólt is a Zsóka asszisztens, hogy elég lett volna egy kis gyógyszeresüvegnyi. Erre a Bözsink a nagy eszével aszt monta, hogy abba nem talált vóna be. Az asszisztens csak legyintett, a mi Bözsinken nem lehet segíteni. Aszt se értettem, amikor arról beszélt, hogy az orgazmust méterben is lehet mérni és van, aki a színét is megbírja állapítani, mer az is van neki, sőt van tejjesen új és használt orgazmus is. Persze aszt se tutta, mi az az orgazmus, én meg nem álltam neki magyarázni, ha eddig kimaratt az életéből, haljon meg ijjen tudatlanul, de boldogan. Nem kis munkámba kerűtt, mire kiderítettem, hogy organzáról van szó. A Kati akarja a nappalijukba kicserélni a függönyöket, talán, hogy kevésbé lássanak be hozzájuk, nehogy elijeggyenek a bebámészkolódok a Katótól. Az a gyanúm, hogy a mi Bözsinket inkább iskolába kéne beutalni, nem szanatóriumba. Amúgy meg kész tortúra volt a kivizsgállás további része, mer a Sanyi doktor elküldött minket az esztékába, laborba, ékágéra meg ultrahangra is el kelletett mennünk. Ebből persze a labortól féltünk a legjobban, bár énnekem nem okoz gondot a vérvétel, nem aggódok emiatt. A Bözsi a maga bárgyúságába semmitől se fél, csak mindég elájul, de azér megyünk csapatosan, hogy hamar észhez tériccsük. Most is ez volt a helyzet, bár a vérvétel előtt ájult el, ez a stratégiánk része volt. Ha túl sokan vannak, mindig összetöpörödünk, aranyos öreg nénik leszünk köhögőrohammal, ájulásokkal. Ettől általába megsajnálnak és előreengednek. A rossebb, aki órákat ül végig a hideg folyósón. Inkább elmegyünk utána a kávéházba és iszunk egy jó kávét vagy kapuccsinót meg eszünk finom süteményt, éhgyomorra. Hál’ Istennek, most is bevállt a tervünk és ölég hamar sorra kerültünk. Annak mégjobban örültünk, hogy nincs a meglévőkhöz új betegségünk, a Treszka felfekvése és a Liszka petefészekgyulladása is rendeződni látszik. A Mári csontritkulása nehezebb tészta, főként, hogy nem szereti a tejtermékeket és a sok kálciumtól székrekedése van és emiatt már volt majdnem bélcsavarodása is, de a Treszka megígérte, hogy talál erre is majd gyógymódot. Már csak a Berta tüdőtágulását kéne helyrerakni egy kicsit. Így felvidámodva mentünk a rejumatológushoz, aki már jól ismer bennünket. Mi is őtet, úgyhogy a borítékokat már előkészítettük. Úgy gondoltuk, fejenként ötezer forintot megér, hogy beutaljon bennünket eccerre a megszokott szanatóriumunkba, bár az idén valami új helyre szeretnénk menni, ahol új ingerek érnek és ahol néhány méter organzára is szert tehetünk. Nagyon rendes volt a főorvosasszony, mindent megértett. Azér átvizsgálás nélkül nem engedett el bennünket. Emelgettük a karunkat, lábunkat, amilyen magasra csak tuttuk. Aszt monta a főorvosasszony, hogy örömmel állapittya meg, hogy térd alatt bárkire veszélyes a rúgásunk még. Ennek mi is örültünk. Midannyian kaptunk innyekciót is, én a vállamba, mer a karom meg a vállam szok fájni. A többiek ölég változatos helyen lettek megszúrva, de a legfontosabb, hogy zsebünkbe volt a beutalló. Három izgalmas hét előtt állunk. Húsvét után egy nappal kell bevonulnunk gyógyíttatásunk színhelyére. Addigra legalább kiderül, hogy csak adok tojást itt helybefaluba vagy kapok is, mer, ha csak az előbbi, hiába vágyakozok a Jóska után, a testilelki egésségem megóvása érdekébe másik nyúl után kell néznem, hacsak átmenetileg is.

26. Történés - Csajszi néni tervezget

2009-03-02T14:15:00.007+01:00

Tavalyi kép, a Márja-lányokkal vagyunk kúrán

Bármilyen hihetetlen még a saját magam számára is, az élet megy tovább annak ellenére, hogy még mindég nem tudom fikszre, hogy a Jóska lapogatta-e a farhátamat a jelmezbál jeles napján. Nem érek rá hosszan búsúlni, mer itt helybefaluba állandóan pörögnek az események, legutóbb is például megin bál volt a spórcsarnokba. Egy napon tartották az országos operabállal, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez a mijenk is mijjen jelentős esemény. Ez már a harmadik ilyen bál volt, hivatalos nevén a Kozmodiszket Használók Bálja. Itt is csak az elit jelent meg, volt nyitótánc is, meg elsőbálozók. Ők azok, akik kevesebb, mint egy éve hasznájják a kozmodiszket, de már mozgásképesek. Igaz, a belépő valamivel olcsóbb volt, mint Pesten, pedig itten is voltak finom falatok, például a Treszka vitt grízestésztát babfőzelékkel. Nagyon sajnálom, hogy a nagy bánatom miatt nem látogattam el és nem emeltem az est fényét, így csak a Bözsinktő értesűtem a fontosabb történésekrő, például, hogy a Kitti kiköpött Angyalina Joli vót, már csak az annya miatt is, akit Jolinak hívnak, de entül több hasonlósága nincs is a filmsztárral és szerintem a Kitti is csak szürkületkó, erős sminkkel kiköpött olyan. Én soha nem akartam senkire se hasonlítani, jó vót az én saját ábrázatom magamnak, meg még az udvarlóimnak is, sőt, még férjhez is tuttam menni, igaz, nem vótam túl válogatós. Mos se lennék, de úgy láccik a férfiak tejjesen meg vannak bolondúva, állítólag több van belöllük, mint lányokbó és hirtelen kifinomult lett az ízlésük, mint nálunk a Márinak, aki most vett épp új franciaágyat. Szerinte ez már kitart élete végéig, bár ki tuggya, még csak hetvenöt lesz júliusba, de hetente többször ingázik a két gyereke meg az unokái köszt. Aszt van még energijája a szerelemre is, ki a fene tuggya, mit szed, állítólag van valami titkos receptye és majd valamikor meg is osztya velünk, de félek, én aszt már nem érem meg. Ő a mi repüllő nagykövetünk. Hogy mi hírt össze nem szed útközbe! A héten azzal a kűdetéssel indítottuk úttyára, hogy nézgelőggyön körbe, ebbe a nehéz gazdasági helyzetbe mégis hova tudnánk elmenni nyaralni vagy legalább hova kéne beutallót kérni. Valami ojjan fürdőhelyre, ahol koedukált medencék vannak. Eszt a koedukáltat lefordítottam vegyesre, mer nem bísztam a Bözsit a saját eszire, ki tuggya, minek értette volna egyébként. Jött is egy ajánlattal, hogy a közös nevezőnk mentén tudakozódott, márpedig ez a reuma, mikösztünk a Márja-lányok között. Tuti tippje is van, úgyhogy valószínüleg főkeressük a reumaorvosunkat és kérünk mindannyian egy beutallót. Ide még viszonylag ép betegek járnak, csak kicsit rokkantak, semmi súlyos, reméllem talállunk párt mindannyian, ha tovább nem, hát arra a három hétre, míg ott vagyunk, így igazán felüdülhetünk testileg-szellemileg eggyaránt. Ahogy a Hánzi szokta mondani, csak jól el kell találni a kúrát és aszt életünk végéig betartani. Ja, könnyű a Hánzinak, neki már semmi gongya a nőkkel, mer már régen nem férfi, csak a maga móggyán. Szegény felesége persze eszt nem nészte jó szemmel, de asztán megeggyesztek, hogy nyitott házasságban élnek, úgyhogy kész átjáróház lett a családi fészek. A Hánzi meg aszt mongya, az ő fennmaradó bajaira gyógyír a Rigó Jancsi nevű sütemény. Állíttya, hogy a Mártáék, a helybefalui cukrászék valami titkos hozzátevőt tesznek hozzá, amitő egybő rendbejön, bármi baja is vót előtte, szinte csodaként emlegeti a Rigó Jancsit. A felesége se panaszkodhat, neki is sokat segítenek a Jancsik, igaz, nem mindegyik Rigó. Ha már csodánál tartunk, mit vett fejébe a pógink!? Illetve nem is őtőlle indult az ötlet. Felkereste őtet egy nagyon vallásos család, hogy az eggyik útkanyarba, itt helybefalu közepén emelnének egy karját áldást osztón széttáró Jézus szobrot. A pógink csak rábólintott, mer semmi jónak nem elrontója, csak olykor úgy sikerül. Egy kicsi föltétele vót, amit könnyen lehetett vóna tejjesíteni, ez pedig nevezetesen az, hogy a Jézus arca kicsit hasonliccson az övére. Nem is lett vóna rossz ötlet, de amellett, hogy mindegyikőnk vidámságát kiváltotta, balesetveszéjjesnek is bizonyult. Ojjan nagyon sajnáltuk, hogy nem lettünk mini Rijódezsanéjró. Már nagyon kéne valami jó megvalósítható ötlet, amivel bekerülhetnénk az országos hírekbe, de főleg, ami pénszt is hozna ide, helybefaluba, mer igen levan rongyolódva a kőcségvetésünk, úriassan büdzsénk. Aszittem, hogy a sok lököttagyúval világcsuccsot dönthetünk, aki itt él helybefaluba, de úgy láccik máshun sincs kevesebb a nemszázasokbó vagy nagyon rossz a píártevékenységünk. Ezen mindenképpen váltosztatni kell. El is kezdek rajta iparkodni. De előbb alapossan ki kell pihennem magam, oldanom kell az idei évben történt szörnyűségek során fölszedegetett stresszt. Ha máshova nem jutnánk el nyaralni, hát ide a srégen szomszédba, a Piriék elé elmegyünk, mer épp a napokba alakít itt ki az önkormányzat Jézus Szíve Szocialista Brigággya egy szigetet. Ha már a Kanári vagy Papagáj vagy milyen szigetekre nem jutunk el, legalább itt van a Szelektív Hulladékgyűjtő sziget. Kiváncsi vagyok, jönnek-e a népek a szemettyükkel, az ablakunkból pont odalátni, még este is jó, mer épp közvilágittás alatt áll, röktön észreveszem aszt a mocsok Jóskát, ha a pillepalackját akarja itt elhelyezni.

25. Történés - Csajszi néni ocsúdni kezd

2009-02-28T12:47:00.004+01:00

Ők rendes kóbojok, itt marhák nélkül

Mos má mindenki aszt mongya, hogy jöjjek ki az apátiámból, bár én semmiféle apáccságba nem vonútam befellé, csak még a jelmezbálba történteket emészgetem magányomba, bár a Bözsink mindennapos vendég nállam és abba erősít meg sajnos, hogy az ingyánom, aki levett ott a lábamró, nem is a Jóska vót, mer csak nevet nagyokat az eseten és a füle bottyát se mozgassa irányomba. Ez tejjes mértékbe megbetegittet, amikó én annyira vágytam reája, mint a sivatag egy csepp termálvízre vagy Jozefa, a bolond lány egy kis észre vagy Treszka egy pici ízlésre, mer az borzasztó, ahogy őtözik, mackónadrágra otthonka! Ez már húsz évvel ezelőtt se vót divatba nálunk, legalább cicanadrágot húzna! Persze ő pont aszt a divatot követi, amit a szekönhendes turkállóba hoznak a német testvérvárosi küldöttyeink. A Jozefát meg etanolnak hívja a Bözsi, nem bírom megmagyarázni neki, hogy az nem etanol, hanem etalon, méghozzá a butaság etalonnya. De a Bözsink csak állittya, hogy az etanol, még a képletét és a gyűrűket is lebírná rajzolni. Asszem meggondolandó, hogy Jozefa-e a bolond lány ténylegessen vagy inkább a Bözsink. Néha az agyamra tud menni, de télleg. Avval ugyan segített egy kicsinyt a lelkiállapotomon, hogy elmesélte, milyen háború bontakozott ki a kóbojok köszt még a jelmezbálba, mer az ingyánok mellett vótak kóbojok is, ami kész röhej, mer ha a Pistit elképzelem kóbojnak, hát az világ csúfsága lenne. Allig bírtam fődógozni gyerekkoromba, hogy tulajdonképpen kik is azok a kóbojok, a fene se gondúta vóna, hogy egy egészen kis közük is van a tehenekhő. Aszittem csak úgy lovagónak a prérin, néha harcolásznak az ingyánokkal és kész. Bajba is vótam, mer nagyon vonzottak engem az ingyánok, ahogy írtam is már, de a képzeletembe a kóbojok is csoda férfiak vótak. De mikor feketénfehéren kiderűt, hogy eccerű tehénpásztorok, végleg az ingyánokkal fantáziáltam tovább. Mos meg itt a Pisti, meg a Karcsi és a Feri, akik marhákat nevelnek, majhogynem a falu kellős közepén és tele van léggyel meg büdösséggel a szomszéccság, nyakrafőre jelengetik őket fölfelé, nem is lehet aszt kibírni. De ők meg aszt mongyák, hogy megélhetési farmerok. Az egész falu rajtok röhög, már amelyiküket nem érintenek a legyek meg a büdösség, hogy farmerok! Ők asztán parasztok maradnak, amíg élnek, még hótukban is, ahogy a képvisellőink sem lesznek sose szenátorok! Na szóval ittam én a pívizet kerek egy hétig, hátha segít a fölépülésembe, mer van itten helybefaluba egy gyógytrutyikat árusittó bót, ott asztán minden megtalálható, az is, amit épp nem keresel. Például mindenféle lisztek meg csírák, kenyőcsök, teák, szóval minden, amitől úgy gondójjuk, hogy örökké élünk vagy legalábbis egésségesen halunk meg. Itt lehet kapni a pívizet, ami láccatra ojjan, mint a csapvizünk, ízre meg hajszálra ugyanojjan, csak ijjen ízléstellen műanyagkannákba árujják. Jó messzirő hozattya a Lidi, ahol megpízik és ez a pízett víz naggyon jó hatással van a testilelki felüdülésünkre. Mer máshová úgyse tudunk menni üdülni asziszem. Pedig vettem két pár új nájlonyharisnyát, arra gondúlván, hogy helyreállítódik az életközösség kösztem és az a mocsok Jóska köszt és tán elvisz megint a mozgássérűtek üdüllőjébe, ami közvetlenül a Duna partyán álldigál és rettentő sok a szúnyog, de én még ennél is több szenvedést képes lennék elviselni, mint ahogy a pógink felesége is, aki csak mos tutta meg, hogy mennyit veszített a férje a kártyán, mer a mi pógink sokegyéb köszt mellett kártyázn is szeret. Aszt mongyák a népek itt helybefaluba, hogy ez egy különleges kártya, valami Széchenyi és ebből kifolyólag tartozik nem is a helybefalui kártyapartnereknek, hanem az államnak, fönn is van valami listán, meg is lehet nézni. De nézi a rossebb. Mással is előfordul, hogy ideoda tartozik, a pógink is ember, mégha páran istenítik is, de abba azér lehet egy kis igasság, hogyha ő nem rendezi a dógait, akkó mijjen erkőcsi alapja van adófizetésre buzdítani a népet, mi több, be is hajtani rajtok. Nem értek én a politikához, ha jobban értenék, a Jóska itt lenne mellettem, mer a csavaros politikusi eszemmel már lukat beszéltem vóna a hasába. De régen vót, amikó jobban tuttam hatni a férfinépre! Bezzeg a macskánk! Olyan népszerű mostanába a bakok köszt, mint én vótam lánykoromba. Egész nap csak hessegetem innen a kandúrokat. Aszt micsinál az én macskám? Fut utánuk! Semmi tartás nincs benne, mint a Piriék lányaiba se. Asszem sok unokára számithatnak szegények, bár a gyereknek örülni kell, fogy a nemzetünk, aszt mongyák. Néha arra gondúlok, talán nem is ojjan nagy baj ez, mer ha a helybefalui szinevirágokat nézegetem, hát egyrészt senki se hinné, hogy ezek eggyátalába életképesek, ha meg mégis, akkor minőségi romlással kell szembenéznünk. Még asse mondhatom, hogy nem ér ide a modern kor jónéhány vívmánya, mer ugye a mi körzeti Sanyi doktorunk is felettébb szeret kísérletezni rajtunk, de jópáran vannak, akik a saját fejük után mennek. Például itt van ez a szójakérdés, ami ráadásul nem is egy új vívmány. Én sose szerettem. Utálatomnak az alapja egy saját kezüleg elkészített szójapörkölt vót, még vagy húsz évvel ezelőtt. Azóta szója nem teheti be a lábát az én konyhámba. Mos meg még kiderűt az is, hogy sok a női hormon benne, ezér már én semmin se csodálkozom, főleg nem Viktorkán, akit a szülei nagyon egésséges életmóddal nevelgettek fölfelé. Az apja is nagyon kifinomultan tuggya tartani a csészét, de a fia még rajta is túltesz. Már írtam, hogy mi a hozzáállásom a melegekkel kapcsolatban, de a természetes hajlam más, mint a szója által befolyásolt, szerinem. Kiváncsi lennék, hogy a Jóska mit evett, hogy ennyire elorientálódott tőlem? Az ad nekem új erőt, hogy mindenképp utána kell járnom, ki tett engem egy röpke időre boldoggá ott, a sokmindent látott spórcsarnokba. Tippjeim és reményeim már vannak. Eljött a megbizonyosodás ideje.

24. Történés - Csajszi néni a jelmezbálban

2009-02-17T10:51:00.005+01:00

Zőcséges Lajcsi, a melegágyi Tavasz Tündér

Ojjan kulisszatitkokat is elárulok a maszkabálba valló készülődésemrő, amit egyépként nem mondanék el, de éresztetni szeretném, hogy mijjen fontos vót nekem ez a jelmezbál. Az őtöszködést tussolással kesztem. Még a kényesebb és nehezebben hozzáférhető helyeket is meglátogattam a szappanyos szivaccsal, úgymint hónom ajja és kebleim halmai ajja. Gondúttam, azon az estén bármi leheccséges és akár bármi meg is történhet, ne legyen rám panasz. Sajnos a lábujjaim közit nem tuttam kezellésbe venni az idő röviccsége miatt, de a cipőimtű nem is akartam megválni, bármily örömtejjes események vótak is kilátásba helyezve. Mikó így túlestem a ritka alapos rituális mozsdáson, fölöltöttem magamra az ingyánasszonyos jelmezemet. Külön nekem varrta az Ági. Aszt monta, aszt ne kérdezzem, milyen bőrbű hoszta össze a ruhámat. Nem is kérdesztem. Aszt magamtól is láttam, hogy a tolldíszembe keverettek a különböző kultúrák viselletjegyei, mer mintha lúdtollat, pávatollat is láttam vóna, meg némi galambról, tyúkról lehántott tollazatot. De meg kell mongyam, az összhatás nagyon harmónikusra sikerűt. A mokkaszínt magam kötöttem, öt kötőtűvel, sötétbarna gyapjúfonalból. Az illúzijó tökéletes vót. Néhány gyöngynyakláncot aggattam a nyakamba, kezembe foktam a Valentin napi ajándékomat és elindútam a spórcsarnok felé.
Egy falusi jelmezbálnál szebbetjobbat elképzelni se lehet, pláne nem a mi helybefalui rendezvényünknél. Már útközben megkezdőttek a vígasságok. Előttem baktatott Csipkerózsika meg Világszépe. Emelgették a szoknyájukat, nehogy víz érje az aljukat, közbe meg sápítosztak, hogy mennyi idejükbe kerűt fölöltözni és mennyire szoríttya őket a míder. Én nem tudom, máshol hogy van, de nállunk mindig a legrandábbja őtözik ijjeneknek. Asziszik, mer habosbabos ruha van rajtuk, meg korona, attó már megszépűnek. Nem baj, meghaggyuk tévhitükbe, eccer legyen egy jó napjuk nekik is. A kistérségi eeső helyezett Kati is próbáta elrejteni természetes jegyeit, mint Júlia, de tallán, ha borotválkozott vóna, kellemesebb benyomást tett vóna. Egész vidáman értem a spórcsarnokhó. A kasszánál befizettem a kilencszáz forintos belépőt, mely tejjes egészébe jótékonysági célra fog költődni, a képvisellők utazását segíttyük, akik most épp a német testvérvárosi kapcsolatok elméjjittésén dógoznak feláldozva szabadidejüket a mi üdvünkér. A szivem úgy kallapált, allig vártam, hogy megláthassam az ingyánomat. De nem láttam sehol. Ellenbe megpillantottam az ellőre lefoglalt asztalunkat. Egybő megismertem az Ilust, aki Srekknek őtözött, illett is a méretihez! A párja is ott vót, a Fijona. Na, őt se lehetett nem kitanáni, az arcberendeszkedése szakasztott ojjan, mint az animácijós rajzfilmhősé. Hát persze, hogy a sajáccságos illatú Virág pompázott Fijonaként. Legigazibb barátnőmet kicsit nehéz vót kihámozni, nem is gondútam vóna, hogy ilyenre vetemedik, pedig sejthettem vóna, mer nem akarta megbeszélni velem, minek is szeretne őtözni. Pléjbojnyuszinak. Ha nem lett vóna ojjan vicces, komolyan mondom, sírva fakattam vóna. Ott ült szemüvegben, nyuszifülekkel a fején, fölpolcót mellekkel és hógolyót evett. Mijjen jókat fogunk röhögcsélni, ha megnézzük a falutévébe a kompromittálló fölvételeket! Szóltam a Bözsinek, hogy húzóckoggyék arrább és meséjje el, látta-e már a Jóskát. De nem tudott arrébb menni, meg tele is vót a szája, hát kis időre magára hagytam és elindútam a büffé felé. Így utólag is mondom és állítom, hogy az én ingyán jelmezem vót a legvisszafogottabb ebbe az évbe. Nem tudom, mi ütött az emberekbe itt helybefaluba, de a gazdasági világválság az agyukra ment, csak erre gondúhatok. A büffénél ott kacarászott a nyugdíjas klub komplett rokkant szakosztálya kánkánosoknak beőtözve. Kizárt dolog, hogy Spanyolországba engedik a hetven éven felülieknek, hogy ijjen hacukákba járjanak. Hacsak nem turistalátványosságként mutogattyák őket. Visszataszajtó egy látvány, mondhatom. Meglepő vót, de eggyátalán nem mulaccságos a Fodrászannus mint Monaliza. Fölakart vágni a művelcségével, mer a mi jelmezbáljainkra mindig jellemző vót a megszokott és a különleges mezek jelenléttye. Az aktuális pógármester és párja mindig királyi vagy legalább hercegi párnak őtözik, amibő mingyár láccik, milyen elkötelezett hívei a demokrácijának. Most is így vót. Amíg szememmel kerestem az én ingyánomat, rákezdett a zenekar, a Helybefalui Mennydörgés. Ennél találóbb nevet kise filozófálhattak vóna. A zenéjükre aszt mondanám, hogy hangos. Jáccanak keringőt, polkát, egyebeket, amiket egy sváb falu közönsége kívánhat. De most ez a retróőrület, ami van, ők se vonnyák ki magukat belölle, hát előveszik a régi számaikat, amiket harminc-negyven éve tanúttak és újfent megörvendesztetnek velük. Az angol kiejtésük cseppet sem változott, hagyománytisztelők ebbe a kérdésbe is. Eccercsak, tejjesen váratlanul valaki befokta a szemem hátúrró. Ahogy kiszabadittottam magam és megfordúttam, még a szívverésem is elállt. Ott feszített előttem az én ingyánom, talpig harci díszbe, ódalán egy ugyanojjan tomahók, mint amilyet kűdött nekem. Nem szót egy szót se, csak megfokta a kezem és fölvitt az emeletre, az egyik őtözőbe. Ojjan pillanat varázsa élménybe vót részem, hogy hosszú percekig a hatása alá kerűtem. Az én ingyánom már rég nem vót ott, mire felocsúttam. Ez a Jóska bármerre járt, nagyon sokmindent tanút. Abba a szent pillanatba mindent megbocsátottam neki. Iparkottam lefelé, nehogy föltűnést kelcsek a hiányommal. Épp akkor értem le, amikor Dartfateron mesterséges lélegesztetést végesztek, szegény nem kapott levegőt az álarca alatt és elájult. Szerencsére, mire a színpadi fölvonulás elkezdődött, Dartfater is jobban lett. A Hófehérkétől a hét törpéig megmutatták magukat a helybefaluiak. Mondhatom, hogy vastapsot kaptam a pávatollas ingyánjelmezemre és már vártam, mikor lép színre az én Vinettúm. Leültem a Pléjbojnyuszi mellé és már majnem beleharaptam a hógolyóba, amikor bekonferálták a három vidám ingyánt. Aszt hittem, engem is újra kell éleszteni, mer három szakasztott egyforma Vinettú vonút a szímpadra, még a szivecskés tomahókból is vót mindeggyiknek. Má asse érdekelt, hogy a Zőcséges Lajcsi melegágyi Tavasz Tündére nyerte el az első díjat és vele egy egész testre kiterjedő szépészeti beavatkozást a Klára manikűr-pedikűr szalonba.
Rohantam haza, ahol az influenza maradéka és a megrászkóttatás leterített. Azóta se tértem tejjes egészébe magamhó. Sürgősen aktiválnom kell az alvó ügynökeimet, ki kell derittenem, melyik ingyán vót a Jóska, az ő személyével tőtöttem-e azokat az édes perceket vagy se. Mer nekem csakis az a mocsok Jóska kell még mindég. Vagy az az ügyes másik. Hát ijjen fontos momentuma vót az életemnek az idei helybefalui jelmezbál, nem csoda, ha annyira készűtem reája.

23. Történés - Csajszi néni és a Valentin nap

2009-02-14T20:51:00.004+01:00

Valentin napi ajándékom

Van abban valami misztikus, mifellénk csak érthetetlen, ha korosodó nők kipiperézik magukat és várják, hogy a lovagjuk meglepje őket vallamivel. Nállunk, itt helybefaluba nagyüzembe dógozott má eggész héten a Fodrászannus és kinyitott a kozmetikus meg a manikűrös is. Szegényeknek nemigen van munkájuk az évbe, csak nagyobb ünnepekkó, nem, mintha nem szorúna kűlső ápollásra nőtársaim töppsége, ölég csak a Virágra meg a Katira és a Katóra gondúni, egybő kirázódik a hideg az ember hátán. A manikűrös meg futhattya a kűrjeit a befagyott patakunkon, akkor se lesz több kuncsaftya, mongyuk pedikűrre még mennek az igényesebbek, vagyis inkább házhó hívják az öregekhez. Panaszkodott is az Editke, hogy hétszámra csak az öregfiúk bütykeit láttya és a túságosan bő alsógatyáikat bámulássza, hiába mongya, hogy untig ölég, ha felhúzzák a nadrág szárát, de nem, a sok vén kéjenc asziszi orvosnál van és levetkőzik kisgatyára. Persze nem megy zökkenőmentessen a lábápolás, mer a sok trottyos má víszhajtót is szed, úgyhogy ókórókor meg kell szakittani a vágást-reszellést. Editke má nem bírja hova emelni az árait, hogy lerövidiccse az idejét, de ezek a vén kecskék minden pénszt megadnak neki, csak hogy kézbe vegye a lábukat, bokáig vagy antul kicsit fejjebb is. Van is ebbő cirkusz néhány helyen. Bözsink meséte, hogy a tyúkos Erzsi hijába Márja-lány, ojjan cifraságok haggyák el a száját, ha a Gyuri eekezd óbégatni, hogy jaj, de fáj a bütyköm, mer akkó má tuggya, hogy nem sokáig halogathattya az Editke eljövetelét, pedig Erzsi leginkább az utósó óra eljövetelét kívánnya a Gyurinak. Szóval betört ide helybefaluba is az egyenjogusság és má a férfiak is szépítkeznek szerfelett, csak néha összekevernek dógokat, mint a Franci, aki a kedves neje hajlakkjával fújta be a hónajját, amitő ugyan jobb szaga lett, mint szokott vót, de pár óráig nemigazán tudott szalutáni, monta is, hogy a fene esne a drájvettertrafba, emmég télleg a víznek is ellenáll bármijjen éfszakba. Nem először keveri a szezont a fazonnal, habár a fazont ölég svábosan ejti. Múltkorába majnem teknokol rapidos főtt tojást csinált a kedves neje, mer csípős aranynak nészte a Franci és betette a hüttőbe. Emesélte a kedves neje, muszáj szegény Mártikát így szólittani, mer a Franci így szokta és a Mártika is szereti, mer ez úriassabb, habár parasztok maradnak amíg élnek és ebbe semmi szégyellnivalló nincs, nem sok egyetem épűt itt helybefaluba, oszt minek is épűne, itt állana kihasználatlanul, szóval mesélte a Mártika, kedves nej, hogy ő eddig nem értette, hogy mi az a rapid és mér híjják a rapid Lackót rapid Lackónak, de végre elárútta a Franci a rapid jellentését az afférkor. Mos má eggyet nem értek, monta a Franci kedves neje, és egyben fölvillágosittást is kért személyemtől, de én kételkedek, hogy csak egyvalami van ezen a világon, amit a kedves nej nem ért, de nem adok hangot a kételyemnek, mer udvarias is vagyok egybe. Na, a kedves nej meg a Franci ijjen éltes kórba, mint az övéké is, még jáccadoznak egymással, így Valentin, vagy ahogy ők mongyák úriassan, Valentájn napon, de eggyátalában nem áll jól nekik a kiejtés. Szóval szerelmesest jáccadoznak egymással és szerelmes levelekkel kedveskednek egymásnak. A héten kapott is a kedves nej a kedves férjétő hangulatmegallapozó levellet, amit a Mártika el is óvasott és tanát is benne helyesírási hibát, de a Franci ragaszkodott az ű változatáhó. Elhoszta hozzám a Mártika, hogy én tegyek igasságot. Nem mondom, mindég szerettem az ijjen feladatokat, más levelébe leskelődni, kiváncsi vótam, mit írhatott a Franci és mi az, amihez ijjen eszellősen ragaszkodik. Én még ehhő fokható gusztustallan levellet még nem óvastam. Ölég legyen annyi, hogy szerepelt benne együtt valló tusolás, meg csokikenyegetés testtájakon, pezsgőfürdő és óriási helyesírási hibák. Mártika szépen kijavittotta piros filccel, néha tévedésbe van esve, de, amirő beszélt, abban neki adok igazat. Csak idézem „…minnél gyorsabb, anál jobb!” Azér én nemhijába tanúttam annyit, az fiksz, hogy a minnél helyesen van leírva, az análban viszont keveslem az enbetűt. Mártika aszt mongya, pontossan, de a Franci ragaszkodik ehhez a formához. Montam Mártikának, van ennél nagyobb jellemhibája is a Francinak, tekincsen el most ettől, vegye eszt az ő szeméjjes költői szabaccságának. Ha aszt akarja, hogy legyen anál, legyen úgy, bólincson rá a kedves nej. Mártika hamar belátta, hogy több is veszett Makónál, így szépen hazaballagott. Én meg má aszt hittem tejjes egészébe lekell mondanom a Valentin napról, egyrészrő, mer még ingencsak körülugrának a bacik, másrészrő, mer Jóskán kívül az utóbbi időbe senkit nem bátorittottam velem valló kapcsollatfelvételre. De hatalmassat dobbant a szívem, mer csomagot kaptam, átkötve vörös masnival. Sokáig nem is mertem kibontogatni, körbefújtam a Jóska itthagyott spréjével, mer bisztos, hogy ő külte, kiengesztellésül. Szinte körbejelöltem, mint a mi helybefalui Kasszanovánk a hódittásait. Mindnek adott az együttlétük emlékére egy kisállatott, ami mostanság a virág mellett naggyon divatos, legalábbis a hírekbe eszt monták, habár szerintem nem pontossan ijjen kisállatokra gondútak a riporterek, mer a helybefalui Kasszanovánk ojjan mikroszkópikusfélle kisállattal ajándékozza meg kedveseit, mikkel kapcsolatba lépve elharapózik a vakarózás. Nagy önurallom szükséges ahhoz, hogy megállják az asszonyok a testük kapargatását. Nem is sikerű mindenkinek, a helybefalui öregasszonyok szeme meg élles mint a sasoké, röktön észreveszik, mejjik tisztességes családanya kerűtt a Kasszanovánk területtyén belülre. Én szerencsés vótam, még tiszta kórszakába találkosztam a Kasszanovával. Mos má nem bírom tovább, el köll árulnom, hogy mi vót abba a gyönyörű csomagba, s akkor mindenki láthassa, hogy csakis a Jóska kűthette nekem, hasznát a sok ima, meg üzengetés, meg még a fodrászat, manikűr és kozmetika, nem utósósorba a helybefalui vudumester ténykedése: meglágyút a Jóska szíve irányomba. Ide is teszem az ajándékrú készűt fotót és kezdek őtöszködni, mer egy óra és mán röpüllök is a jelmezbálba, ahol vár az én ingyánom és biszton ígérhetem, hogy a tomahókja alá hajtom a fejem, tegyen vellem amit csak akar, a kedve szerént.

22. Történés - Csajszi néni beteg

2009-02-12T21:46:00.004+01:00

Jóska fűnyírás előtt, egy melleg nyári napon

A testi eleseccség szívszorittó tüneteit véltem felfedezni magamon már nemcsak e napon. Gondútam, tán a kimondatatlan bizsergés jáccik vellem, hisz hónapután lesz a jelmezbál, amitő sorsom jobbrafordullását várom és igen erőssen óhajtom. De nem. Ráz a hideg és nemcsak akkó, amikó a Francira nézek, ahogy szerelli az otómata mosógépemet és közbe-közbe köp eggyet-eggyet a mosdóba, mer felvan gyüllemelve a slájm a tüdejibe és attó meg kell szabadúnia, de aszt senki nem monta, hogy pont az én kézmosómba kell belepöknie. Töllem asztán ne várjon borravalót, úgyis feketén, számla nékül dolgozik, mint itt, helybefaluba szinte mindenki. Nem is érné meg semmit se csináni külömben. Örüjjön az állam, hogy így próbáll segíteni magán, aki csak tud és nem lop, meg nem rabol ebbe az ínységes időbe. Mongyuk az is az igassághó tartozik, hogy kevézsbé ínséges időbe se mindenki adott számlát, csak végig kell sétálni az uccákon és megnézni a házakat, van egy-két kirivvó eset, amirő nehéz elképzeni, hogy például a Zsuzsa néni meg a Jóska bá segiccségével fölhúzott épülettye az a Sanyinak és a Jolánnak. Ha tuttam vóna, hogy rongyokbú, meg használt bútorokbó ijjenképpen meg lehet gazdagodni, hát nem utasittom vissza a Karcsi vagy mos má Kárl ajánlattyát húsz évvel ezelőttrű. És nemcsak gazdag lennék, de tejjessen föl is térképeszhettem vóna eggyes családok gazdasági helyzettyét. De nem baj, a kellő információkhó így is hozzájutok, hála a Bözsinknek. Most is elküldöm majd egy kistérségi informácijócserére a körzeti Sanyi doktor rendellőjébe, szívja be magába a friss adatokat, meg kérjen egy kis fölvillágosittást, mit is kéne csinálnom az én betegségemmel, mer én orvoshoz csak tejjesen végszükség esetén megyek, ami most tán még nem áll fönn. Bár a végtagjaim is naggyon fájnak, fáslizom a lábam, masszéroztatom a Bözsivel a vállam meg a hátam, de nem lett sokkal könnyebb. A következő stácijó valamelyik tévédoktor fölhívása lesz. Nemigen hittem ezekbe a dógokba, de múltkor a Piri, miután kapott szegény megint egy adag megérdemelt verést a férjétő, felhífta a Tamás távgyógyászt, aki ijjen messziről megállapította, hogy a gerincével van a baj és fogott egy mosógépfüttőszálat, azzal kilengette a Piri baját és azonmód, ott helybe a stúdióba csavaró-tekerő mozdulatokkal megis műtötte a Pirit, közbe meg kérdeszte, hogy mit érez. A Piri monta, hogy zsibbad a lába és fáj a dereka, de mintha már enyhülne a fájadalom. Hihetetlen vót az egész, tejjesen elvótam káprásztatva. Pedig én nem szeretem se a hókuszpókuszt, se a babonát, annál én sokkalta tanútabb vagyok, de a szememnek csak hihetek. Nem gondónám, hogy a Piri zsibbadását a lányom barátnőjének a kisfia okoszta vóna, pontosabban a meccsbokszgyűjteménye, amire a Piri ráült, de azér él bennem egy kis gyanúper. Maj még utánnajárok a dógoknak. Csak a torkom ne fájna, meg ne lenne hányingerem, mint a Zsókának, aki negyven is elmúlt má és mos várja a harmadik gyereküket, ez úgynevezett nemtervezett baba, ahogy itt helybefaluba a gyerekek közel fele, de nem úgy híjják őket élőszóval, nehogy traumájuk legyen és később emiatt legyenek az alkohol lenemültetett rabjai, pláne drogisták, de nem ojjan drogisták, mint a Márti a gyógytrutyijaival, hanem kábszeres, de nem, mit a Vili, aki kábeltévéjavittónak képzelli magát, hanem kábittószerélvező. Mi a nemtervezett helyett úgy mongyuk reájuk, hogy szerelemgyerek, arró má mindenki tuggya, hogy a parkcenterbe fogantak. Ha megtuggyák, szerintem ez is trauma lesz nekik, de majd ők is ott fogják fogantatni az ő gyerekeiket, mer titkos kapcsollatból fognak születni ők is, mer ez nállunk már hagyomány és hagyományossan szinte sose fogaggyák el a szülők a gyerekük párját első látásra. Én se fogattam vóna el, ha a Béla lett vóna a kiszemelt vőjelöltem, mer, hogy valami nem kerek nálla, az fiksz, pedig nem lenne rossz szakmája, ács az istenatta, csak kitört belölle a művészkedés és minden szál deszkát meg gerendát kifarag, aszt mongya az örökkévallóságnak. Az lehet, de nincs is munkája, mer sosem készül el időre, maj tallán az örökkévallóság végin, nincs az a megrendellő, aki kivárja, hogy végezzen. Megkérdesztük már tölle, miér nem farag szobrokat, aszt még látnák is az emberek, nem kéne senki padlására fölmászni műélvezetet élvezni, de aszt monta, neki az nem kihavás, mint vót a cselendzsdéj itt, helybefaluba. Mi is benevesztünk ebbe a felemellő világjátékba. Vállalni kellett valami sportolást vagy legallábis testmozgát, ám jószerivel csak imitálta mindenki a dolgot, mint szegény Hánzi a házaséletet. Persze vót, aki rendessen megerőltette magát, például a pógink, aki képes vót és elsöpört a hivatal előtt, demonsrálva, magyarul megmutatva, neki nincs takargatnivallója, a maga házatáján kezdi a rencsinállást. De mindenki tuggya, hogy ez píártevékenység, azaz reklámfogás. Azér jó vót nézni, hogy eccer őtet is láttuk valóságos munka közbe. Jaj, beszakad a hátam, én nem tudom mi lesz, de nekem szombaton ott köll lennem a spórcsarnokba, mer ojjan hírt kaptam, amitő a szívem megállt kerek három másodpercre: a Jóska hajlandó vót indiánnak beőtözni. Ez már jelent vallamit, többek között aszt, hogy nekem meg indiánlányként kell megjelennem. Sürgőssen gyógyulásra fogom magam. Nagy segíccségemre van a rohamos felépüllésembe a Jóska egy régebbi fotója. Még a boldog békeév egy szép meleg napján kaptam lencsvégre, ahogy épp a fű nyírásának készülődött neki. Most aszt nézegetem és érzem, ahogy enyhül a fájdalom, ijjen szép emberér érdemes megküzdenem az influenziával és a többi, alattomban támadó ellenségemmel, a helybefalui kikapós asszonyokkal.

21. Történés - Csajszi néni példálózik

2009-02-10T15:34:00.004+01:00

Háturró a negyedik csippendél a Jóska

Feszt készülünk a jelmezbálba, oszt még nem is tudom, minek őtözzek be. Valami intellektuállis vagyis fönnkőt jelmezre gondútam. Mongyuk lehetnék Zabhegyező, de nemigen értenék itt helybefaluba, mire is akarnék utalni, akárha a Száll a kakukk fészkire című kedvenc regényemet óhajtanám megszemélyesitteni, pedig ez tejjes egészibe jogos lenne a részemrő, mer tiszta bolondokháza van itt néhanapján, és még az ojjan értelmét tisztán megőrző egyén is megzavarodik ókorókor, mint amijjen én magam valék. Reményem lenne, hogy fölismernek, ha Ajrópának őtöznék, de kéne egy bika, aki az elrablásomat imitáná, az meg ugye mos nincs, bikafélékbe hiányt szenvedek. Ha már a hímneműeknél tartunk, föllebbentem a homály fátylát és elárulom, hogy óriási meglepetést keltettem azzal, hogy elmagyarásztam a Márja-lányoknak, mi is az a Kanosszajárás és mit jelent valójába a Kansas. Először persze bizonygatták, hogy itt titkos dógok vannak, mer a Kanosszát Kanosságnak vélték és nem is nagyon csodálkosztak, hogy ez hogy kapcsolódhat az egyházhó, mert már ölég idősek, láttak ők meg eleget. A Kansas meg hangos nevetés tárgya vót, mer a Berci pompázott ijjen feliratú mellegittőfölsőbe. Azon hamar túljutottunk, hogy nem magát akarta eképp reklámozni, a Kansas nem hímsas, hanem Amerika egy szép állama kenszesz kiejtéssel. A Kanosszának elébb szintén a kiejtését tanítottam meg, asztán elmeséltem a hozzátartozó szép történetet, nem vót ojjan nehéz mégse, mer helybefalusiakon körösztül érzékelltettem a történellem eme eseményét. A helybefalui Lajosnak meg a Marinak van egy fölvállaltan furcsa gyereke, a Kislajos. Ez a Kislajos úgy kigyúrta magát, hogy má nem akart az apjának szót fogadni, kitört rajta az uralkodhatnék, tisztára megfélemlítette a szüleit, aszt akarta, hogy az legyen, amit ő mond. Elejibe tartottak is tölle, de véktére megemberelte magát az apja és aszt monta, hogyha továbbra is így viselkedik, kitagaggya mindenibő. A Kislajos erre csak nevetett, de asztán a Nagylajos írt egy papírost az ügyvéddel, hogy kirekeszti minden vagyonábú és takaroggyék a házábul a Kislajos. Na, erre rettentő pánikba esett a Kislajos, hogy oda a hatalma, oda a pénze, így nem élhet tovább, mit tegyen. Aszt tanácsóták neki, hogy kövesse meg az apját, hátha a bűnbocsánat jegyibe megkegyelmez a fiának. Erre a Kislajos három nap és három éjjel, hidegbe ott ordétozott az aptya háza előtt, épp csak hamut nem szórt a fejire, mint a történelmi IV. Henrik. Persze a Mari szive lágyútt meg inkább, a Nagylajos aszt monta, úgy sejti, kutyábú nem lesz szallonna, de a felesége kedvire megbocsátott a Kislajosnak, még másik papírokat is csinátatott az ügyvéddel, hogy mindenük a Kislajosé. Na, csak erre várt a büdös kölke, nyomorgatta a szüleit rendessen, elvette a nyugdíjukat, asztán csak hesszelt egész nap. Volt megbánás, nincs megbánás. A Mari egésszen belebetegedett, de a Nagylajos is odavót tejjesen. Oszt egy szép napon összeszorította a szájjaszéllit és újra elment az ügyvédhő és véglegessen meghoszta utósó akarattyát. Esztán végiglátogatta az összes italbótokat és kocsmákat és közőte, hogy ezentúl semmilyen számlájját sem fizeti ki a Kislajosnak. Ezek után persze senki sem adott semmit a Kislajosnak. Ráadásul az atya fokta a fiát és kipenderítette, egy önkéntes polgárőrrel meg is félemlítette, hogy többet a házatájára se mennyen, pedig nem vót mindegy se a Lajosnak, se a Marinak, ez vót az eggyetlen gyerekük. Szinte szórul szóra ez történt IV. Henrik németrómai császárral, kivéve a kocsmákat és a szüllőket. Ü a hetedik Gergely pápát akarta átejteni a pallánkon, hogy ü az erősebb, nem a pápa. Képes vót a lakhelyitől egészen Canossáig elzarándokóni mesztélláb, szőringbe a pápához óbégatni, hogy vonnya vissza a kiátkozását. A pápa meg jót akart tenni és visszavonta. De nagyon hálátlan vót a Henrik, akár mint Kislajos, megint csak nekiment a pápának, na nem szó szerént, csak a hatalmának. A vége az lett, igaz, kicsit később, hogy a pápaság győzött és azontúl ők koronáznak meg minden királyt, akit jónak látnak és még a papság tiszvisellőit is ők nevezik ki.
Lajosék példáján okulva, itt helybefaluba is naggyon odafigyelnek a szülők mosmá, hogy a gyerekiknek üéltükbe semmit ne aggyanak, mer előfordúhat, hogy könnyen az otthonba találják magukat. Ami nem egy rossz hely, már nézegetem én is, odabe kőtözök, ha má nem fogom bírni ellátni magamat, de eggyellőre jó egésségnek örvendek, kívánom eszt mindenkinek, főlleg egy személynek, aki reméllem eljön a jelmezbálba és elássa a tomahókot. Tavaly csippendélbe vót levetkőzve, ez lett a vesztem, mer itt látta meg a Katica és itt határoszta el, hogy megszerzi magának, ami tanálkozott a Jóska akarattyával is, de azóta sok víz lefolyott a Dunán, rengeteg inkognitóbetétet elhasznát a Bözsink, ahogy mongya, pedig az inkontinencija, de nem érdekes, ezen mos nem hergellem föl magam, mos csak a Jóska a fontos, elakarja-e rabolni újra a skalpomat vagy sem. Attó tartok, ez mihamarabb kiderül.

20. Történés - Csajszi néni újságot alapítana

2009-02-10T14:19:00.004+01:00

Teca szerént a hosszú élet titka a levegővétel

Azzal a naccerű ötlettel jáccadosztam elfele a minap, hogy mi lenne, ha indítanék egy helybefalui újságot.
A műfaja természetbulvár lenne, mer a szűkebb és tágabb értelembe vett emberi természet lenne a középpontba állítva, különös tekintettel a saját településünk csupa érdekes tulajdonságokkal felruházott embereire. Helybefalui Lafatyoló lenne a neve és tág teret adnék a műkedvelő újságíróknak is, meg lehetne képeket is bekűdeni, erős rosta után meg is jelentetném azokat. Azér ez a szándékom, mer föl kell, hogy világosújjanak a népek, egyrészibő, hogy többoldallú tájékosztatást kapjanak, ne csak a megyei kanászkürtnek csúfolt nyomtatott médijatermékbő, másrészibő meg ne csak a helybefalui kábeltévéből nyerjék az egyoldalú híreket. Asztán van még egy harmadik oldal is, ez meg az én áldásos tevékenységem, miszerint úton-útfélen magyarázom a rosszul értelmezett dolgokat, csakúgy mint fogalmakat. Példának okáér említem a Tecát, aki épp a héten keresett föl azzal, hogy segíccsek neki kulturális műsort rendezni. Rettentően csodálkosztam, mer kevesektől áll ojjan messze bármiféle kultúra itt, helybefaluba, mint a Tecátó. Há, mondom, mire gondótál? Neki mindegy, aszmongya. Akkó aszt áruld el, mi a célod vele. Több vendéget akar a házába bevonni, ez vót az indoka. És, hogy látta a tévébe, hogy Pesten a Francia Intézetbe rendezett kulturállis eseménysorozat meghoszta a várt hatást, sőt azon jóval fellül többen látogattak el oda, mint remélték. Még aszt is monta, hogy egy igen szimpatikus és jólöltözött mádám nyilatkozott erről. Na, gondúhattam vóna, hogy megen nekem köll helyretenni a zűrzavart a fejibe. Elmagyarásztam szépen, lassan, hogy az az intézet nem keverendő össze az ő illegálissan működő szobásztatásával. .Ott nem ojjan vendégeket várnak, mint ő és a mádám sem ojjan átvittértelmű mádám, mint ő, hanem a szó eredeti értelmében vett asszonyt . Eltartott egy fél óráig, míg oszlani kezdett a fölhő benne. Asziszik itt egyesek, hogy nekem kuttya kötelességem elmagyarázni a tényállásokat. Há mi vagyok én? Népművellő? A kertemet se művellem, hátmég az emberi elmét! Amúgy meg azér nem ojjan nagy baj, hogy jönnek hozzám házhoz, meg még az uccán is megállítanak, mer így jutok hitelles informácijókhó, hogy mégis mi történik a faluba. Mos legútöbb a Mári tánti zápút meg, elkötelezett Etka anyó fan lett. Akkorákat lélegzik álló nap, hogy egésszen elszívja a levegőt a környezetétül. Nem mondom, a lábát már a nyakába bírja rakni, de ez nem újdonság, mer öt évvel ezelőtt még a Teca foglalkoztatottya vót, de asztán elment a Sanyink innen helybefalubó és a Mári tánti elvbő nem huncutkodik harmincéven alulliakkal. Ez a hír a sportrovatot gazdagíthatná szerintem. A tudományteknika rovatba meg végre ki lehetne nyílváníttani, hogy az Eszterünk, aki nemrég jött vissza Oroszországbó, nem az űrben vót, hanem zűrben vót, épp azér köllött hazagyönnie. Kint valami nemzetközi egyetemre járt, de túl szoros kapcsollatot ápolgatott több nemzetközi diákkal, akik fenemód fétékenyek vótak és ölég nagy összetűzés lett a vége, megbomlott a világ fijataljainak baráccsága és eszt az egyetem nem tűrhette. Azóta itt sírrí az Eszter, de nem árujja el, hogy mi hiányzik neki a legjobban, győzik a szülei kitanáni. Az egésségügyi rovatba egy naggyon érdekes fölfedezést tennék. Átvilágítottak egy múmiját, akirő már elejtő tutták, hogy harminc éves énekesnő és hátromezer éve halott szegényke. Marha kiváncsiak vótak a tudósok, hogy férfi nékül élte le az életét vagy vót egy kis öröme is. Hát nem tutták megállapítani, mos nagy a tanácstallanság. Nem úgy, mint a soklányos Piriéknél. Ott is fenemód kiváncsiak vótak, mitől ojjan étvágytallan, kedélybeteg a harmadik lány, a Brigitta. Elcipelték orvoshó, aki néhány tapogatásbú egybő megmonta, hogy a Brigi nem élte férfi nélkül az élettyét, sőt, úgy tűnik, gyerek nélkül se fogja. Egyben megegyeznek a Brigi szülei az egyiptomi tudósokkal, szintúgy ők is tanácstallanok, legjobban abban a kérdésben, hogy ki az apa és mibő fogják főnevellni a nemkívánt magzatot, ha már éllő gyerek lesz belölle. Ha jobban belegondulok, ez az eset akár a fejtörő rovatba is beleillik. De mégsem, abban maraggyon csak a Kansas, meg a Kanosszajárás. Ezeken agyalnak ugyanis a Márja-lányok, én nem, mer én tudom, mi mit jelent, de öröm haagatni, ahogy ők meg tanálgatnak. Még hagyom őket, de előbbutóbb fölvilágosítom mindegyiket.
Szóval így tervesztem én eszt az újságot. Az utósó oldalon meg lehetne egy társkereső rovat, ahova én magam is föliratkoznék a következő, a rejális valóságot leíró szífhezszolló szöveggel: Delelőmön innen, formás alakkal, kék szemekkel, pallérozott elmével, ügyes kezekkel, renceres szociállis segéjjel keresem párom hasonló adoccságokkal rendelkező Jóska nevű férfi szeméjjébe.
Jelige: Tettek mezeje

19. Történés - Csajszi néninek az indiánok a gyengéi

2009-02-07T20:00:00.006+01:00

Idejálom, Májköl Gréjájsz

Ijjen ínységes időbe, amikó az ember társtalanul forgollódik az ágyába, jobb, ha főkapcsojja a vellanyt és olvasásba fog, nekem ez a tapasztallatom. Sajnos ez se mindég vezet jóra, eszt a Márja-lányokkal is megbeszétük, szigorúan a templomon kívül, mer csakha sejtené is a mi Atyánk, hogy a mi korunkba mi jár még a fejünkbe, biztos kitiltana innen bennünket. Ja, hát persze, azér mi sem gyónunk meg mindent. Van, ami még a közvettitőre se tartozik, csak a Jóistenre és reánk. Szóval nagy bajba vót a Bözsink, meg a Treszka is, meg még egy jópáran, akik nem szeretnek óvasni, mer ők asztán egyedül megszenvették a pártallanul tőtött éccakákat rendessen. Én beszeresztem egy csomó gyilkolászós könyvet és aszt óvastam, úgy a múlt század közepe után, asztán elérkesztek azok a rencerváltós idők, amikó mindenféle mást is lehetett kapni meg kikőcsönözni a könyvtárakbul. Még ojjan szerelmes füzeteket is. Telle is vót a könyvespócom szerelmetes románcokkal. Na, nésztem egy jó nagyot. Tejjes vakvágány az, amin itt helybefaluba a férfiak haladnak, de asszem mi is tejjesen rosszul képzeltük az igaz szerelmet. Először is, eszt mongyuk életem elejitő fogva sejtettem, tanúni köllött vóna. Mer az összes szerelmes füzetbe az van, hogy halbijológus, meg tanár, meg bankigazgató, meg régésznő a főszereplő. Meg testépítésre is köllött vóna járni, magyarul badibildingre, abbú a badi a test, a többi meg az építtés, hogy jó erőbe érjen bennünket a megpróbálló szerelem. Az is igaz, hogy ezekkel a művelt szerelmesekkel is kibabrál az élet, mer nekik se megy könnyen a dolog. Rettentő sokminden történik velük, pedig nem is áll rendelkezésükre ojjan sok oldal, mer nagyon vékonyak ezek a füzetecskék. De azér egymásra találnak időbe, még mielőtt elfogy a papír, nagyon szép hajnalon, vagy napnyugtával, homokos parton vagy hajón. Na jó, itt helybefaluba nincs homok, habár nyáron itt is ölég meleg szok lenni, a Hánzi ojjan kényelmes rövidnadrágot hord, hogy kiláccik a himbilimbije, ez nem is lenne akkora baj, mer ölég beszédalapot ad egy-két napra mindég, mer látnivalólag évről-évre örekszik odale is, csak hát eggyátalán nem szép látvány ahogy vakargattya. Én aszt szeretem, ahogy leírja a szerző, hogy miként hajol le a főhős, hogyan csillog a napsugár a vizes testin, hogyan lehet gyönyörködni az izmai játékán és hát a főhősnő gyönyörködik is a főhősön. Én akárhogy is idejalizállom a mocsok Jóskát, ijjen szép kép nem él bennem rolla. Szóval, azér ezek a füzetek igen veszéjjesek is tudnak lenni. Szokom is mondani a Bözsinknek meg a Treszkának, hogy forgológgyanak csak inkább, de ijjet ne óvassanak, mer erős késztetést érzek én is, hogy kevézsbé illedelmessen viselkeggyek, mer őszintén szólva, ha nem kaptam vóna kitűnő nevellést von Haus aus, már a gázos Szepi nyakán lógnék. Azér az övibe, mer a gázos Szepi a dzsollidzsóker, ha má minden férfi elfoglalt hirtelennyibe, ű marad, kitanálhatni mér ű a maradék, mer nem a szakmája miatt nevezik gázos Szepinek. Szóval, ha reája fanyalodnék, az már a női tartásom tejjes egészbeni feladása lenne. Pedig naggyon a határon vagyok, mer ojjan támadás érte az érzékszerveimet a múlt héten, hogy a borogatóvíz egyfolytában az ágyam mellett van. A lányom megtanította ugyanis a jutyub kezellését. Én meg tanátam néhány indiános filmet. Nekem az indiánok mindig a gyengéim vótak. Leánykorom hajnalán naggyon megragadott erős és tiszta jellemük, az, hogy nekijek nem köllött sosem a jók oldalára állniuk, mer maguk vótak a jók. Cseperedvén meg a helybefalui moziba elvarázsolt az arányos testalkatuk, igaz, később megtuttam, hogy emigráns indiánok vótak, Gojkómitics vezetésivel. Ami bámullatos az az, hogy a mái napig hatnak rám, úgy veszem észre. Akit én láttam, ideírom a nevét is: Májköl Gréjájsz, a lehető legszebb példány. Minden ojjan külsőbelső tulajdonságokkal rendelkezik, amikben a Jóska hijányt szenved. Először is rézbőrű, de erről a Jóska nem tehet, asztán meg atléta termetű, ismeri az élővilág ottani honos példányait, jól tűri a hideget és a meleget is, családszerettő, kiválló harcos és szépen hallad az angol nyelv elsajáttitásában is. Mongyuk, fogat mosni nem láttam, ebben azér megeggyeznek a Jóskával. A legfontosabb jellemvonásának mégis aszt tartom, hogy ha köll, elbírja ásni a csatabárdot. Nem tudom, mi módon beszéjjem rá a Jóskát, hogy nézze meg eszt a filmet és okkuljon belülle. Talán fondorlatos úton rá kéne vennem, hogy jöjjön a spórcsarnokba el a jelmezes bálba, oszt őtözzék be indiánnak. Aközben ragadna tán rá vallami, nem fontos, hogy ojjan rendíthetetlenül egyenes jellem legyen, csak a csatabárdot ásná má el, hogy ne kejjen a gázos Szepire fanyalodnom.

18. Történés - Csajszi néni piacra ment

2009-02-07T13:03:00.004+01:00

Az új zőcséggyalluval alkottam: Jóska továbbá én

Éccaka belémnyillalt a valóság ereje, hogy honnan a fenébű szettem téllegesen össze a lábgombámat. Há pijacon vótam sokegyebet nézegetni és vásárúttam is néminemű vásárfiát, többek köszt fölpróbáltam néhány papucsot is. Szerintem itt van a bajnak a forrása elásva. Kituggya mijjen firmák próbálgatnak itt mindenféle árút, tallán vannak ojjanok is, akik nem is mosakszanak, mint helybefaluba is név nélkül említem, hogy kik. Azok, ha eccer buszra szállnak, igen kényelmessen elférnek, mer se előttük, se utánnuk nem ül, de nem is áll senki, sőt, ha tehettyük, a következő járattal megyünk, mégha el is pazarolunk másfél órát a drága időnkbű. Na, eccer fültanúja vótam, ahogy ezek a büdösék, elárulom nőneműek nagyobb szégyenükre és a mázsát is jócskán elhagyták már, arról beszégettek, hogy miképp telnek a napjaik, oszt az egyik mesélli a hugának, hogy a férje ojjan büdös, hogy már allig bírja elviselni. – Montam neki, csinájj má valamit! – amikó ez a mondat megütötte a gyakran mosott füleimet, önkénytelenül felnevettem. Egyrészt, mer mijjen lehet már az az illat, ami az ü orrát is zavarja, másrészt, meg az a burkót tanácstalanság, hogy csináljjon már valamit, de hogy mit, aszt vagy nem tuggya, vagy a férje nem tuggya. Egyépként beszélgettem eccer ennek a nőnek a jóravalló anyósával, aki aszt monta, hogy hét éve kőtösztek hozzájuk kényszerűségbű, azóta se látta még fürödni, de még mosakodni se. Tallán a sapanyol Izabella királynére akar hajazni, mer az fogatta meg, hogy amég a férje a körösztös háborúbó haza nem gyön, nem mozsdik. Szegényke pont hét évig várt reája és az asóneműje gyönyörűen elszineződött. Azóta híjják a piszkosrózsaszínt Izabella-színnek. Ez ám az igazi szerelem! Azér kiváncsi lettem vóna, mit is szót a hites ura, amikó hazatért. Habár nem gondúnám, hogy a történellem tisztelete váltotta ki ezekbű a büdösékbő a nemmozsdást. Szóval ijjenek után próbálgathattam a papucsot vallószínüleg. Mos má aszt is értem, mér híjják a pijacunkat bolhapijacnak. Szerintem még most is lehetne bolhát kapni, de tetűt mindenképp. Oszt égő pofával köllött a gyógyszertárba mennem, még szerencse, hogy ott dógozik egy igen kedves ismerősöm, aki a receptek és nem utósósorban a élőszóbani ténybelli közléseim alapján ismeri az összes kóromat, ami időlegesen támaggya meg a gyenge testemet vagy hosszabb ideig is próbára teszi, mint a magas vérnyomásom. Ez a Rita nevű patikus nemcsak feltérképeszte az egésségügyi állapotomat, de mögötte meglátta az embert is, vagyis enmagamat és úgy tűnik nagyon megkedvelt, mely érzellem kőcsönös, külömben lesűne a pofámró a bűr, hogy gombaölőszert kérjek, bár az Annus aszt monta, „Várj csak, nemcsak lábgomba létezik, az ám csak a kellemetlenség!”. Nem is gondútam vóna, hogy ezt az Annust külsőleg amijjen egésségesnek tűnik, belül rágja vallami. Szóval bátran fordulok én mindenfélle problémával a Ritához, mindég segít rajtam. Elújságótam aszt is neki, hogy a bolhapijacon ojjan új fölfedezéseket is veszek, mint a zőcséggyalú. Ijjeneket eddig én a telesopbú vásárótam, de asztán megláttam, hogy itt harmadannyiba kerül a majnem eredetti, hát akkó minek annyi pénszt kiadni érette? Húsz év alatt fejlesztették ki a német tudósok aszt a pengét, amivel ezentúl a zőcségeket hámozom és aprítom. Egész más szemmel is nézek reájok. Meg itt lehet kapni a platinumos folyadékot, amit kedvenc előadóm a Horszt Fuksz ajángat. Pikkpakk eltünteti a lövésnyomot és a mázsányi galamszart. A Szepi szerint nincs is annyi galamb helybefaluba és igen ritkán lődöznek az autójára. De ez tejjességgel kiszámíthatatlan, úgy romlik a közbisztonság itt minállunk is. Bár a körzeti Robi rendőr igen hattékonyan dógozik, hogy megfélelmlítette a Lujza mamát, pedig ővelle csak nagyon erős és nagyon bátor ember bír elbánni. Jut is eszembe, asszem fölbérelem Lujza mamát, hasson oda a Jóskára. A pozitív kimenetel reményébe én meg nem vesztegetem az időmet, itt, a bolhapijacon veszek egy marék kék Nijagara tablettát féláron, a Jóska testibe valló bevitelle után csak lesnem kő a kedvező hatást. Igen reménykedek a mielőbbi megvalósulásába.

17. Történés - Csajszi néni fényképeket nézeget

2009-02-05T23:33:00.006+01:00

Bözsink szerént ő is magyar származású

Mútkorába fotókat nézegettem a Bözsinkkel, ami külön élvezet, mer a Bözsink ojjanokat tud mondani, hogy főfordulok eccer a röhögéstő. Nem köll nekem vidámittó gyócer, ölég, ha a Bözsinket haagatom egy félóra hosszat, kivéve, ha a Jóskárul hoz híreket, mer azzal igen elkámpicsorít, de eszt is kiköll bírnom, mint a gombás fertőzést a lábamon, amit a rossebb se tuggya hol szettem össze, nyílvános helyekre nem járok, talán csak a Becsületsüjjesztőbe, de ottan nem megyek a klozettra vagy tojlettra, egyet jelent a kettő. Aztán a barátnéimhez megyek alkalomattán, de eggyikrű se feltételezem, hogy nemileg érintkezett vóna bárkivel is, szerintem a buszon szettem össze, ott asztán a környék színevirága utazik, maj még meséllek arról is, de most a fényképekrű szeretnék, meg a Bözsinkrű. Szóval nésztük a képeket és felse tételesztük vóna, hogy mi már mijjen régi barátnők vagyunk, de itt a bizonyitték, szeméjjesen, a saját kezével lökött a bokorba és pont így fényképezett le az Édesanyám. Akkó lehettem vagy nyóc-kilenc éves és a Bözsi setöbb, sekevesebb tizenkettőné. Én mindig az idősebbekhez vonzóttam, nemtom mér, aszt nem mondhatom, hogy azér, mer sok bőcsességet lehetett tőllük tanúni, mer a Bözsinktő ugyan aszt a sok tudást föl nem szedem, amire fődi létem során eddig szert tettem. Ha hinnék a rejinkarnácijóba, else tunnám képzelni, mi a fene lehetett a Bözsink az előző életibe, mer most véktelenül eccerű személyiségjegyekkel van megáldva. De én kedvellem ütet, mer a legtöbb információt ő bírja házhoz hozni, nem is értem, erre úgy kap az agya és ojjan memórijával rendelkezik e téren, de például se egy verset, se a kéccerkettőt nem bírja megtanúni. Hát, így van teremtve, így köll elfogadni. Meg itt van az a mániája, hogy sok dógot nem ért, de addig csiszógattya a maga szája izire, míg az őszámára tejjesen elfogadottá nem vállik, de ettű meg pont más számára totállisan zagyvaság lesz az egész. Példaként ájjon itt, hogy szerettyük a sztárok fényképeit is nézgetni, a külfődiekét is, nem csak a hazaiakat. Na, van az Uma Tőrmen, akinek az Uma részit nem érti, a Tőrment ízekre szedi, aszt még megtuggya magának magyarázni, de az Uma sehogyse megy. Ezér fiksza idejája vagyis rögeszméje, hogy ez egy rövidittés és születésekor biztos Trauma Tőrmen vót, de persze a Bözsi úgy ejti, hogy Trajuma Tőrmen. Kész idegbaj, hijába magyarázom, hogy ezek nem magyarok. Ő magyarít mindent. Abba mongyuk lehet igassága, hogy a Ricsárd Dzsír magyar ősökkel rendelkezett, mióta magam is ismerem a Gera nevű focistát, a Ricsárdnál az e lehet szimplán elanyakönyvezés, ahogy helybefaluba a Lófinkot Lófinggá nemesítették, hogy asztán átirassák magukat és Lovas legyen a nevük, de hát mink sváb falu vagyunk és a vé az németű továbbá svábul tudvalevölleg efnek ejtendő, az es meg hol esz, hol zé, de szóvégén leginkább esz, szóval csöbörbő vödörbe. Továbbá a Bözsink a Kínau Rívszt meg Kínai Sírrívsznek híjja. Én má ugyan idegbajos vagyok tölle, de egybe jól is mulatok. Persze előkerűnek a Jóskárul is fotók, és akkó mongya Bözsink, ami dűl belölle, hogy mitis csinál most az a mocsok Jóska és kivel. A Jóuram fényképeit már régóta nem nézgetem, de azok is előkérecckednek néhanapján és akkó ezer szerencse, hogy itt a Bözsink, mer csak szónom köll, hogy tegye mán el a Jóuram és a Jóska fotóit alúrra és meséjje el, kit lát azon az újságkivágáson és akkó aszt mongya teszemaszt a Vóren Bítit helyett, hogy Tivornya Tibit és már fölis derülök és megcsókollom mind a két órcáját azér, mer van nekem.

16. Történés - Csajszi néni tudományos eredményeket támogat

2009-02-05T17:29:00.005+01:00

A lábamon a hivatallos egésségügy nem segít

Mint tudvavalló rólam, mindenféle tudományok elkötelezettye, alkalmazója és támogattója vagyok. Az elmúlt rencerben is úttörő vótam, most is az vagyok, csak most máshogy. Nyugott szívvel állíthatom, hogy mindenfajta kezdeményezést kipróbállok, feltéve, ha már eső látásra ígéretesnek tűnik a mócer vagy a termék. Nem eccer vótam vendége bemuttatóknak. Kábé havonta jönnek ide helybefaluba komoly orvoshelyettesek, akik mindég mutatnak vallami újat a tudományos kutatások eredményibű. Abból is láccik, hogy mijjen komojjan gondújják az ismeretterjesztést, hogy példának okáér úgy megtisztelik a részvevőket, hogy vacsorával kínájják őket, vagyis minket a helyi Becsületsüjjesztő különtermébe. Engem már nagyon ismernek, megis bíznak avval, hogy hozzak magammal még nyóc személyt és kapok plusz ajándékot. Má egész kispárnagyűjteményem van, de eccer kaptam vesemellegittőt is. Teszem föl a kérdést, ha nem hinnének ennyire a termékük gyógyerejibe, kőtenének ránk ennyi pénszt? Etetnének, itatnának bennünket? Kis híjja, hogy nem az egész falu jön ezekre a bemutatókra. Oszt még aszt is eemongyák, hogy a gyapjúgarnittúra jó a derékra, a lábra és a fő fájdalmára. Télen melegít, nyáron hűtt. A kételkedők meg azonnal elhallgatnak, ahogy meggyújtyák öngyújtóval a gyapjút és az nem kap lángra. Meg állandóan akcijóznak. Közel félmillió forint helyett majnem háromszázezerbe kerül csak egy paplan egy nagypárna, egy kispárna meg egy szivespárna. Az első három vásárló meg kap plussz egy gyapjúmacskát. A hülyének is megéri. Vett is a Liszka, nem is tudom, hogy tudott annyi pénszt összespórúni reája, meg a Treszka is és muszáj vótt a Fodrászannusnak is érdeklődést mutatnia, mer ő azér nagyra van a sok pénzivel, amit azzal ér el, hogy próbájja követni a hetvenes évek divattyát a mi fejünkön, holott, mi már ebbe a kétezerkilencedik évbe vagyunk. Szóval én nem is tudom, ezek a bemutatósok mibül élnek eggyátalán, bezzeg a Bözsink, van pofája harminc forintot elkérni egy tojásér! Még jó, hogy barátnék vagyunk és tesz egyébb szógálatot nekem, ezér asztán nem beszéllem ki a háta megett. Szóval én kardoskodok ahogy csak tudok az orvostudomány mai állása mellett gyapjúgarnittúra ügyben is, mer sosem vót ingyenes a gyógyittás, csak eddig aszt hittük. Én például a rejumámmal vótam kezelléseken, kaptam mágneses kezellést is, akkor meg hogy a fenébe ne hinném el, hogy a mágneses csuklópánt is hasznos. Csak ezek az úttörők kivannak kerűve a hivatallos egésségügybő, mer ugye konkurencija. Én a kikerüllésest már alapbó támogatom, mióta kikerűttem a Jóska pikszisébű, nagyon megértem az elnyomottakat. Ezér beszétem rá a Bözsit a gyógylámpa vásárlására is, különfélle színek különfélle betegségeket gyógyittanak. Tellik rá a Bözsinek a sok tojásbú, az a százhúszezer forint megse kottyan termékeny tyúkok esetén. Őszintén szólva, ha nem renceres szocijális segélybű élnék, többet fordíttanák ezekre a dógokra, de be kell érjem buksztárcailag a kedvencemmel, az alójévera krémmel. Első hallásra aszittem ez is ojjan Viktória Bekam parfümnév, de kiderűtt, hogy ez nem ojjan vera, hanem ez a latin neve a növénynek. Így még bizallomgerjesztőbb vótt, mer csak komoly gyógyhatással bíró növényeknek van latin nyelvű besorollásuk, eszt monta az orvoshelyettes is a bemuttatón. Ahogy a kiválasztott lábomra kent a krémbű én máris éresztem bizsergést magamba. Tuttam, hogy ez jótfog tenni a Jóskának is. Röktön vettem két tégejjel, csak legyen alkalmam kenyegetni a testrészeit is. Reméllem nem fog fulladozni a röhögéstű, mer legutóbb, amikor még érintkesztünk testileg és társadalmilag eggyarányt, aszt taláta mondani, hogy „Édes rózsám az alóllam krém hatásosabb, mint bármi más”. Ebben mongyuk kis igasság van, de már bebizonyosodott nemegyszer, hogy a Jóska szavahihetetlen, és inkább hiszek a tudományossan alátámasztott krémeknek, mégha a lányom aszt mongya is, hogy ez csak parasztvakittás.

15. Történés - Csajszi néni a szertartások szükségességéről

2009-02-04T19:57:00.005+01:00

Ilus az ő mócerével aszt kap meg, akit csak akar

Én asztán nem tudom, ki hogy van velle, de én mostanság jövögetek reája, hogy mi minden hijányzik az életembű. Gyakori példának okáér ugye hijányt szenvedek a Jóskába és velle együtt az emberiség hímnemű tagjainak többi részébe is. Ezenkívül módfelett hijányzik a mindennapi kávém, ami nem is egy vót, hanem hat-hét pernap. De mijóta ijjen magas lett a vérnyomásom, elvétve, ha iszom eggyet napjába. A cigeretta nem is hijányzik, mióta másfél esztendeje letettem a bagót. Álmomban szoktam egy-két szippantást színi, de mijjen érdekes, akkor is azonnal elnyomom, hogy én má nem bagózok! Ojjan örömmel tőt el a tudat, hogy vót akaraterőm letenni! Majnem harminc évig szíttam a bűzrudacskát és mennyire szerettem! Majnem mint azt a mocsok Jóskát. És itt gyün az a gondulat, hogy az igenis hijányzik, hogy amikó nagyfárattan hazaértem a Jóskátul vagy egyéb élvezetes programrul, lerúktam a cipőt a lábamrú, mer itthon nem baj, ha mesztélláb vagyok, nem szagojja senki és akkó fősztem egy friss kávét, leűtem oszt rágyújtottam és elvótam az édes emlékekkel pár órácskát, csak úgy magamba. Mos meg mivan? Se bagó, se kávé, se édes emlékek, se Jóska. Sehun egy jó szertartás. Mer mindennek meg köll adni a móggyát. Csak gyüvök haza a bótbú, rugom le a cipőmet, leülök és nézem a sok mosatlant a mosogatóba. Ha nem szettem föl új híreket, még örűni sincs kedvem. Á, minek éjjen így az ember jánya? Kiköll tanálnom valamit, mongyuk teászhatnék, az megen lehetne egy új szertartás. Mer az ojjan jó, mikó mi összegyüvünk Márja-lányok a templonyba és együtt imátkozunk, meg kicseréjjük a magunk tapasztalattyait a világ dógairó és elláttyuk egymást jótanácsokkal. Itt tuttam meg például, hogy az Ilus naplót ír. De, hogy mivan benne, aszt nem árútta el, mer aszt monta, hogy vannak abban ojjan beírások is, amiket nem illik templomba eemondani, pedig minden a saját élettapasztalattyára épül. Leírta élte megmozdullásait, sőtt mi több, a véleményét is a dógok állásárú, s ami kincseskalendárijummá teszi, főjegyzett mindent minden eggyes személyrű a falubó, akirő csak valamit is hallott. Állítom, a KGB nem ijjen hatékony, mint az Ilusunk. Sokan szeretnének abba a kelendárijumba belepislantani! Az én lelkiösmeretem tiszta, nekem nincs eeszámónivallom senkivel. Csak a Jóistennel. Én mindent a Márja-lányok szeme előtt csinátam, ha pedig nem, aszt ojjan ügyessen, hgy kivan zárva, hogy én azokba a memoárokba szerepeljek a beírás erejéig. És aszt is elárútta az Ilus, hogy minden férfirul, aki vallaha is megfordútt az ágyába, továbbá minden férfirul, kinek vallaha is megfordútt az ágyába, valamint minden férfirul, akirű vallaha is fantázijált, de úgy monta, hogy fantazmagórijált, az összes mozzanat fölvan jegyezve. Montam neki, hogy jó vastag lehet az a napló, de aszt monta: - Á, töppkötettes.
Hogy így színt vallott, szerettünk vóna többet is megtudni a tartalmárul, de jelenleg nevekkel nem akart kedveskedni nekünk, inkább aszt árútta el, hogy mijjen mócerrel dógozik. Este, amikó má minden infórmácijót összegyűjtött és minden leheccségest átélt, leül a kisasztalhó, főkapcsójja a kisvillanyt, avval is spórol, abba csak hatvanas égő van, nem százas, mint a fürdőbe. Maga mellé készít egy pohár veresbort, tollat és füzetet. Lehúnnya a szemit és újra átélli a történteket, s asztán kezd írni. Mi áhítattal hagattuk az Ilust, mer ki gondútta vóna, hogy eggyátalába tud írni? Nagyon fúrdallta az ódalamat, ezér muszáj vót megkérdeznem, hogy a férfiakkal is ijjen szertartásossan viselkedik-e. – Hát igen, én nem adom könnyen magam! – húszta ki magát. Ezen szerfelett elgondókottam. Lehet, hogy ez a baj? Jól sejtettem, hogy több szertartás kéne az élletembe. Nem a kávé, nem a cigeretta, de még nem is a teja szertartása hijányzik énnekem az életembül, mos már tisztán látom. Nehéz bevallani, ha az élet eggyes gyakorlati területein nem vagyok a helyzet magaslattyán, de nagy a hajlandósságom a tanulásra. Ez most se lesz másként. Maj én rábeszéllem az Ilust, hogy csereszerződés keretébe hagy olvassam el legallább az engem érdeklő részeket, mer ő is tuggya, hogy nem jutok dűlőre azzal a mocsok Jóskával. Sürgőssen meg kell tanújjam a férfiakkal valló szertartások mócerét, ha már ennek ijjen tekintéjjes tapasztalatokra épüllő szakirodalma van az orrom előtt.