Ők rendes kóbojok, itt marhák nélkülMos má mindenki aszt mongya, hogy jöjjek ki az apátiámból, bár én semmiféle apáccságba nem vonútam befellé, csak még a jelmezbálba történteket emészgetem magányomba, bár a Bözsink mindennapos vendég nállam és abba erősít meg sajnos, hogy az ingyánom, aki levett ott a lábamró, nem is a Jóska vót, mer csak nevet nagyokat az eseten és a füle bottyát se mozgassa irányomba. Ez tejjes mértékbe megbetegittet, amikó én annyira vágytam reája, mint a sivatag egy csepp termálvízre vagy Jozefa, a bolond lány egy kis észre vagy Treszka egy pici ízlésre, mer az borzasztó, ahogy őtözik, mackónadrágra otthonka! Ez már húsz évvel ezelőtt se vót divatba nálunk, legalább cicanadrágot húzna! Persze ő pont aszt a divatot követi, amit a szekönhendes turkállóba hoznak a német testvérvárosi küldöttyeink. A Jozefát meg etanolnak hívja a Bözsi, nem bírom megmagyarázni neki, hogy az nem etanol, hanem etalon, méghozzá a butaság etalonnya. De a Bözsink csak állittya, hogy az etanol, még a képletét és a gyűrűket is lebírná rajzolni. Asszem meggondolandó, hogy Jozefa-e a bolond lány ténylegessen vagy inkább a Bözsink. Néha az agyamra tud menni, de télleg. Avval ugyan segített egy kicsinyt a lelkiállapotomon, hogy elmesélte, milyen háború bontakozott ki a kóbojok köszt még a jelmezbálba, mer az ingyánok mellett vótak kóbojok is, ami kész röhej, mer ha a Pistit elképzelem kóbojnak, hát az világ csúfsága lenne. Allig bírtam fődógozni gyerekkoromba, hogy tulajdonképpen kik is azok a kóbojok, a fene se gondúta vóna, hogy egy egészen kis közük is van a tehenekhő. Aszittem csak úgy lovagónak a prérin, néha harcolásznak az ingyánokkal és kész. Bajba is vótam, mer nagyon vonzottak engem az ingyánok, ahogy írtam is már, de a képzeletembe a kóbojok is csoda férfiak vótak. De mikor feketénfehéren kiderűt, hogy eccerű tehénpásztorok, végleg az ingyánokkal fantáziáltam tovább. Mos meg itt a Pisti, meg a Karcsi és a Feri, akik marhákat nevelnek, majhogynem a falu kellős közepén és tele van léggyel meg büdösséggel a szomszéccság, nyakrafőre jelengetik őket fölfelé, nem is lehet aszt kibírni. De ők meg aszt mongyák, hogy megélhetési farmerok. Az egész falu rajtok röhög, már amelyiküket nem érintenek a legyek meg a büdösség, hogy farmerok! Ők asztán parasztok maradnak, amíg élnek, még hótukban is, ahogy a képvisellőink sem lesznek sose szenátorok! Na szóval ittam én a pívizet kerek egy hétig, hátha segít a fölépülésembe, mer van itten helybefaluba egy gyógytrutyikat árusittó bót, ott asztán minden megtalálható, az is, amit épp nem keresel. Például mindenféle lisztek meg csírák, kenyőcsök, teák, szóval minden, amitől úgy gondójjuk, hogy örökké élünk vagy legalábbis egésségesen halunk meg. Itt lehet kapni a pívizet, ami láccatra ojjan, mint a csapvizünk, ízre meg hajszálra ugyanojjan, csak ijjen ízléstellen műanyagkannákba árujják. Jó messzirő hozattya a Lidi, ahol megpízik és ez a pízett víz naggyon jó hatással van a testilelki felüdülésünkre. Mer máshová úgyse tudunk menni üdülni asziszem. Pedig vettem két pár új nájlonyharisnyát, arra gondúlván, hogy helyreállítódik az életközösség kösztem és az a mocsok Jóska köszt és tán elvisz megint a mozgássérűtek üdüllőjébe, ami közvetlenül a Duna partyán álldigál és rettentő sok a szúnyog, de én még ennél is több szenvedést képes lennék elviselni, mint ahogy a pógink felesége is, aki csak mos tutta meg, hogy mennyit veszített a férje a kártyán, mer a mi pógink sokegyéb köszt mellett kártyázn is szeret. Aszt mongyák a népek itt helybefaluba, hogy ez egy különleges kártya, valami Széchenyi és ebből kifolyólag tartozik nem is a helybefalui kártyapartnereknek, hanem az államnak, fönn is van valami listán, meg is lehet nézni. De nézi a rossebb. Mással is előfordul, hogy ideoda tartozik, a pógink is ember, mégha páran istenítik is, de abba azér lehet egy kis igasság, hogyha ő nem rendezi a dógait, akkó mijjen erkőcsi alapja van adófizetésre buzdítani a népet, mi több, be is hajtani rajtok. Nem értek én a politikához, ha jobban értenék, a Jóska itt lenne mellettem, mer a csavaros politikusi eszemmel már lukat beszéltem vóna a hasába. De régen vót, amikó jobban tuttam hatni a férfinépre! Bezzeg a macskánk! Olyan népszerű mostanába a bakok köszt, mint én vótam lánykoromba. Egész nap csak hessegetem innen a kandúrokat. Aszt micsinál az én macskám? Fut utánuk! Semmi tartás nincs benne, mint a Piriék lányaiba se. Asszem sok unokára számithatnak szegények, bár a gyereknek örülni kell, fogy a nemzetünk, aszt mongyák. Néha arra gondúlok, talán nem is ojjan nagy baj ez, mer ha a helybefalui szinevirágokat nézegetem, hát egyrészt senki se hinné, hogy ezek eggyátalába életképesek, ha meg mégis, akkor minőségi romlással kell szembenéznünk. Még asse mondhatom, hogy nem ér ide a modern kor jónéhány vívmánya, mer ugye a mi körzeti Sanyi doktorunk is felettébb szeret kísérletezni rajtunk, de jópáran vannak, akik a saját fejük után mennek. Például itt van ez a szójakérdés, ami ráadásul nem is egy új vívmány. Én sose szerettem. Utálatomnak az alapja egy saját kezüleg elkészített szójapörkölt vót, még vagy húsz évvel ezelőtt. Azóta szója nem teheti be a lábát az én konyhámba. Mos meg még kiderűt az is, hogy sok a női hormon benne, ezér már én semmin se csodálkozom, főleg nem Viktorkán, akit a szülei nagyon egésséges életmóddal nevelgettek fölfelé. Az apja is nagyon kifinomultan tuggya tartani a csészét, de a fia még rajta is túltesz. Már írtam, hogy mi a hozzáállásom a melegekkel kapcsolatban, de a természetes hajlam más, mint a szója által befolyásolt, szerinem. Kiváncsi lennék, hogy a Jóska mit evett, hogy ennyire elorientálódott tőlem? Az ad nekem új erőt, hogy mindenképp utána kell járnom, ki tett engem egy röpke időre boldoggá ott, a sokmindent látott spórcsarnokba. Tippjeim és reményeim már vannak. Eljött a megbizonyosodás ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése