11. történés - Csajszi néni szerint jön a tavasz

Dzsekk, szógállaton kívül, szabadidejébe

Tennap esett valami kis hó, örűttem is vóna neki, csak hát minden lefagyott, mer fagyott is és így nem tuttam emenni a bótba. Nem mintha köllött vóna valami, csak itt vót és még darabig van is a hétvége, oszt ijjenkor bespájzolok néhány imformációt, amin lehet eszeni szombat-vasárnap. Mer ugye jönnek a barátnéim is, mer én vagyok a soros a vendéglátásba és muszáj jólértesűtnek lenni. Na meg gondútam, meglátom a Katicát, aki ejtette a Jóskát és másfelé kacséngatott, de aszt mongyák nem jött össze a dolog. Hát ezér sajnátam, hogy a srégen szembeszomszédot köllött megkérnem, hogy mennyen má le tejfölér, közbe meg reménykettem, hogy hoz valami hírt, de á, semmit, láccik, férfiember, tejjesen hasznavehetetlen ijjen kűdetésekben.

Egyébként meg hiába esett a hó, jön a tavasz. Eszt én a saját testem rejakciójából tudom és még sosem csaptam be magam, érdemes figyelnem a testemet, mer abbó mindent ki lehet óvasni. Szóval átvan állva a bijológiai órám, dagad a lábom, puffad a hasam és ijjen delelőbe ért koromba is rügyezik az orcám, továbbá felettébb vágyakozok a Jóska után, bár ez nem éfszakfüggő. Ha ez nem lenne elég annak bizonyságául, hogy itt a tavasz, hát véletlenül meglesem a szembeszomszédot, az Ilust. Ijjenkó, ha télleg jön a tavasz, végre kinyittya az elsőszoba ablakát és kiszellősztet. Kéccer szok egy évbe friss légmozgást beengedni a házba, a tavasz eejövetelekó és ősz emúttával. Szóval az Ilus ma reggel felhúszta a rödőnyöket és kitárta az ablakokat. Ez nekem untig elég bizonyíték, de a másik srégen szembeszomszéd, nem az, aki lement tejfölér és télleg csak aszt hozott, híreket meg semmit, az asztán a perdöntő bizonyíték az éfszakváltásnak. A Piriéknek öt lányuk van és a lekkissebb is serdül már vagyis ivarérett. Ez a Palinak, az apjuknak rengeteg sok gondot okozott, de már felatta. Elejébe rohangát a lányok után, mikó kirajzottak, mint a méhecskék, hogy porozzák be üket. A méhecskék szép szó és bijológiai okokbú is illik reájuk, ütötte-verte üket, hogy ne mászkájjanak el, legyenek tisztességesek, ne falú szégyene mind. De egy idő után bemonta az unalmast, hogy lehet öt lány után szaladgáni, pláne úgy, hogy azok nem aggyák meg a pontos kórdinátájukat, magyarán hazudnak a hollétükrő, mint a víszfolyás. Na, a Pali felatta és mos már csak kűső megfigyellő álláspontyára helyeszkedett, mint az ENSZ a háborús övezetekbe. Már megelékszik avval, hogy csak a Pirit veri, mer szerinte a Piri rontotta el a lányokat. Mintha ő ott se lett vóna. De ez legyen az ü bajik, nekem is megvan a magamé, bár azér aszt nem hiszem, hogy én eltűrném a verést a Jóskátul vagy bárki mástul, annál én fölvilágosúttabb és érzékenyebb vagyok. Eggyet bánok, hogy amikó itt vótak az SFOR vagy KFOR vagy a fenne se tuggya mijjen bötüjű amerikai katonák, nem mentem el a Dzsekkel az óceján túrra. Formára is szép vót, ojjan nem túl magas fajta, viszont pont ott szőrős, ahun köll, a lekfőbb erénye mégis az vót, hogy más asszonyoknak nem tette a szépet, sőt mi több, ő vót az eggyetlen ábécés katona, aki a falunkba tévett, mer eltévesztette a buszmegállót és itt szállt le, épp kirándút, mer az a hobbija a szabadidejébe. Kecsegtetett minden jóval, hogy van háza, kocsija meg egy anyukája, akivel eggyütt él. Ijjen családszerettő ember ez a Dzsekk. Meg még hallottam aszt is, hogy odakint, ha elválik egy ember az asszonytól, bár az ember is asszony, szóval feleségtartást fizet a vót férj a vót feleségnek. Kész röhej, nem is tudom megérteni, mer itt nálunk ugye, amég házasok, akkó sem aggya oda a férj a fizetésit tejjes egészibe, tisztelet az átallam még nem látott kivételnek. Ha belegondulok, már mijjen bódog elvált feleség lennék!? De persze pont akkor meséte a Miklós bácsi, hogy mijjen borzasztó dolog a reppülés, mijjen hallálfélelme vót, amikó Kanadába repűtt a fiához meg az annak a csalággyához láttogatóba. Köllött is két hónap mire készakarva főtutták tenni az ejrópába tartó gépre, hogy mos akkó már mennyen haza. Aszt meséte, hogy akkora a menye, mint az ott honos grízlimedve. Meg köllött keresni a lekszikonba, hogy mijjen az a grízli, mer még egyikünk se látott ojjat, először valami nyápic grízestészta zabálló kismedvére gondótunk, de tejjesen elvótunk tévelyedve. Jól elijesztett a Miklós bácsi, ahogy emesétte, miként verte ki a víz, meg kapaszkodott a karfába, eszt mindig úgy mongya farkába, így szokta meg, sokmindent főcserél, például a cukorborsút kucorborsónak mongya, úgy köll kikövetkesztetni a szövegkörnyezetébű, hogy mos télleg karfa vagy farka, de megolgyuk. És sajnos nagyon nyomós érv vót az is, hogy én akkó már testestül lelkestű a Jóskáé vótam. Mos meg már etelt néhány tavasz és a lelkit eggyátalában nem tuthatom a magaménak, s annak is jó ideje már, hogy a testit se. Föl köll készűnöm lelkileg, hogy egyre jobban támadnak a hormonnyaim, testem eggyetlen ellenségei, de tallán pont az ű segíccségükkel fogom az idén visszaszerezni aszt a mocsok Jóskát. Reméllem ő is érzi, hogy itt a tavasz, s nem lesz ojjan vállogatós és végre a kebleim halmára ölelhetem.