Zőcséges Lajcsi, a melegágyi Tavasz TündérOjjan kulisszatitkokat is elárulok a maszkabálba valló készülődésemrő, amit egyépként nem mondanék el, de éresztetni szeretném, hogy mijjen fontos vót nekem ez a jelmezbál. Az őtöszködést tussolással kesztem. Még a kényesebb és nehezebben hozzáférhető helyeket is meglátogattam a szappanyos szivaccsal, úgymint hónom ajja és kebleim halmai ajja. Gondúttam, azon az estén bármi leheccséges és akár bármi meg is történhet, ne legyen rám panasz. Sajnos a lábujjaim közit nem tuttam kezellésbe venni az idő röviccsége miatt, de a cipőimtű nem is akartam megválni, bármily örömtejjes események vótak is kilátásba helyezve. Mikó így túlestem a ritka alapos rituális mozsdáson, fölöltöttem magamra az ingyánasszonyos jelmezemet. Külön nekem varrta az Ági. Aszt monta, aszt ne kérdezzem, milyen bőrbű hoszta össze a ruhámat. Nem is kérdesztem. Aszt magamtól is láttam, hogy a tolldíszembe keverettek a különböző kultúrák viselletjegyei, mer mintha lúdtollat, pávatollat is láttam vóna, meg némi galambról, tyúkról lehántott tollazatot. De meg kell mongyam, az összhatás nagyon harmónikusra sikerűt. A mokkaszínt magam kötöttem, öt kötőtűvel, sötétbarna gyapjúfonalból. Az illúzijó tökéletes vót. Néhány gyöngynyakláncot aggattam a nyakamba, kezembe foktam a Valentin napi ajándékomat és elindútam a spórcsarnok felé.
Egy falusi jelmezbálnál szebbetjobbat elképzelni se lehet, pláne nem a mi helybefalui rendezvényünknél. Már útközben megkezdőttek a vígasságok. Előttem baktatott Csipkerózsika meg Világszépe. Emelgették a szoknyájukat, nehogy víz érje az aljukat, közbe meg sápítosztak, hogy mennyi idejükbe kerűt fölöltözni és mennyire szoríttya őket a míder. Én nem tudom, máshol hogy van, de nállunk mindig a legrandábbja őtözik ijjeneknek. Asziszik, mer habosbabos ruha van rajtuk, meg korona, attó már megszépűnek. Nem baj, meghaggyuk tévhitükbe, eccer legyen egy jó napjuk nekik is. A kistérségi eeső helyezett Kati is próbáta elrejteni természetes jegyeit, mint Júlia, de tallán, ha borotválkozott vóna, kellemesebb benyomást tett vóna. Egész vidáman értem a spórcsarnokhó. A kasszánál befizettem a kilencszáz forintos belépőt, mely tejjes egészébe jótékonysági célra fog költődni, a képvisellők utazását segíttyük, akik most épp a német testvérvárosi kapcsolatok elméjjittésén dógoznak feláldozva szabadidejüket a mi üdvünkér. A szivem úgy kallapált, allig vártam, hogy megláthassam az ingyánomat. De nem láttam sehol. Ellenbe megpillantottam az ellőre lefoglalt asztalunkat. Egybő megismertem az Ilust, aki Srekknek őtözött, illett is a méretihez! A párja is ott vót, a Fijona. Na, őt se lehetett nem kitanáni, az arcberendeszkedése szakasztott ojjan, mint az animácijós rajzfilmhősé. Hát persze, hogy a sajáccságos illatú Virág pompázott Fijonaként. Legigazibb barátnőmet kicsit nehéz vót kihámozni, nem is gondútam vóna, hogy ilyenre vetemedik, pedig sejthettem vóna, mer nem akarta megbeszélni velem, minek is szeretne őtözni. Pléjbojnyuszinak. Ha nem lett vóna ojjan vicces, komolyan mondom, sírva fakattam vóna. Ott ült szemüvegben, nyuszifülekkel a fején, fölpolcót mellekkel és hógolyót evett. Mijjen jókat fogunk röhögcsélni, ha megnézzük a falutévébe a kompromittálló fölvételeket! Szóltam a Bözsinek, hogy húzóckoggyék arrább és meséjje el, látta-e már a Jóskát. De nem tudott arrébb menni, meg tele is vót a szája, hát kis időre magára hagytam és elindútam a büffé felé. Így utólag is mondom és állítom, hogy az én ingyán jelmezem vót a legvisszafogottabb ebbe az évbe. Nem tudom, mi ütött az emberekbe itt helybefaluba, de a gazdasági világválság az agyukra ment, csak erre gondúhatok. A büffénél ott kacarászott a nyugdíjas klub komplett rokkant szakosztálya kánkánosoknak beőtözve. Kizárt dolog, hogy Spanyolországba engedik a hetven éven felülieknek, hogy ijjen hacukákba járjanak. Hacsak nem turistalátványosságként mutogattyák őket. Visszataszajtó egy látvány, mondhatom. Meglepő vót, de eggyátalán nem mulaccságos a Fodrászannus mint Monaliza. Fölakart vágni a művelcségével, mer a mi jelmezbáljainkra mindig jellemző vót a megszokott és a különleges mezek jelenléttye. Az aktuális pógármester és párja mindig királyi vagy legalább hercegi párnak őtözik, amibő mingyár láccik, milyen elkötelezett hívei a demokrácijának. Most is így vót. Amíg szememmel kerestem az én ingyánomat, rákezdett a zenekar, a Helybefalui Mennydörgés. Ennél találóbb nevet kise filozófálhattak vóna. A zenéjükre aszt mondanám, hogy hangos. Jáccanak keringőt, polkát, egyebeket, amiket egy sváb falu közönsége kívánhat. De most ez a retróőrület, ami van, ők se vonnyák ki magukat belölle, hát előveszik a régi számaikat, amiket harminc-negyven éve tanúttak és újfent megörvendesztetnek velük. Az angol kiejtésük cseppet sem változott, hagyománytisztelők ebbe a kérdésbe is. Eccercsak, tejjesen váratlanul valaki befokta a szemem hátúrró. Ahogy kiszabadittottam magam és megfordúttam, még a szívverésem is elállt. Ott feszített előttem az én ingyánom, talpig harci díszbe, ódalán egy ugyanojjan tomahók, mint amilyet kűdött nekem. Nem szót egy szót se, csak megfokta a kezem és fölvitt az emeletre, az egyik őtözőbe. Ojjan pillanat varázsa élménybe vót részem, hogy hosszú percekig a hatása alá kerűtem. Az én ingyánom már rég nem vót ott, mire felocsúttam. Ez a Jóska bármerre járt, nagyon sokmindent tanút. Abba a szent pillanatba mindent megbocsátottam neki. Iparkottam lefelé, nehogy föltűnést kelcsek a hiányommal. Épp akkor értem le, amikor Dartfateron mesterséges lélegesztetést végesztek, szegény nem kapott levegőt az álarca alatt és elájult. Szerencsére, mire a színpadi fölvonulás elkezdődött, Dartfater is jobban lett. A Hófehérkétől a hét törpéig megmutatták magukat a helybefaluiak. Mondhatom, hogy vastapsot kaptam a pávatollas ingyánjelmezemre és már vártam, mikor lép színre az én Vinettúm. Leültem a Pléjbojnyuszi mellé és már majnem beleharaptam a hógolyóba, amikor bekonferálták a három vidám ingyánt. Aszt hittem, engem is újra kell éleszteni, mer három szakasztott egyforma Vinettú vonút a szímpadra, még a szivecskés tomahókból is vót mindeggyiknek. Má asse érdekelt, hogy a Zőcséges Lajcsi melegágyi Tavasz Tündére nyerte el az első díjat és vele egy egész testre kiterjedő szépészeti beavatkozást a Klára manikűr-pedikűr szalonba.
Rohantam haza, ahol az influenza maradéka és a megrászkóttatás leterített. Azóta se tértem tejjes egészébe magamhó. Sürgősen aktiválnom kell az alvó ügynökeimet, ki kell derittenem, melyik ingyán vót a Jóska, az ő személyével tőtöttem-e azokat az édes perceket vagy se. Mer nekem csakis az a mocsok Jóska kell még mindég. Vagy az az ügyes másik. Hát ijjen fontos momentuma vót az életemnek az idei helybefalui jelmezbál, nem csoda, ha annyira készűtem reája.
Egy falusi jelmezbálnál szebbetjobbat elképzelni se lehet, pláne nem a mi helybefalui rendezvényünknél. Már útközben megkezdőttek a vígasságok. Előttem baktatott Csipkerózsika meg Világszépe. Emelgették a szoknyájukat, nehogy víz érje az aljukat, közbe meg sápítosztak, hogy mennyi idejükbe kerűt fölöltözni és mennyire szoríttya őket a míder. Én nem tudom, máshol hogy van, de nállunk mindig a legrandábbja őtözik ijjeneknek. Asziszik, mer habosbabos ruha van rajtuk, meg korona, attó már megszépűnek. Nem baj, meghaggyuk tévhitükbe, eccer legyen egy jó napjuk nekik is. A kistérségi eeső helyezett Kati is próbáta elrejteni természetes jegyeit, mint Júlia, de tallán, ha borotválkozott vóna, kellemesebb benyomást tett vóna. Egész vidáman értem a spórcsarnokhó. A kasszánál befizettem a kilencszáz forintos belépőt, mely tejjes egészébe jótékonysági célra fog költődni, a képvisellők utazását segíttyük, akik most épp a német testvérvárosi kapcsolatok elméjjittésén dógoznak feláldozva szabadidejüket a mi üdvünkér. A szivem úgy kallapált, allig vártam, hogy megláthassam az ingyánomat. De nem láttam sehol. Ellenbe megpillantottam az ellőre lefoglalt asztalunkat. Egybő megismertem az Ilust, aki Srekknek őtözött, illett is a méretihez! A párja is ott vót, a Fijona. Na, őt se lehetett nem kitanáni, az arcberendeszkedése szakasztott ojjan, mint az animácijós rajzfilmhősé. Hát persze, hogy a sajáccságos illatú Virág pompázott Fijonaként. Legigazibb barátnőmet kicsit nehéz vót kihámozni, nem is gondútam vóna, hogy ilyenre vetemedik, pedig sejthettem vóna, mer nem akarta megbeszélni velem, minek is szeretne őtözni. Pléjbojnyuszinak. Ha nem lett vóna ojjan vicces, komolyan mondom, sírva fakattam vóna. Ott ült szemüvegben, nyuszifülekkel a fején, fölpolcót mellekkel és hógolyót evett. Mijjen jókat fogunk röhögcsélni, ha megnézzük a falutévébe a kompromittálló fölvételeket! Szóltam a Bözsinek, hogy húzóckoggyék arrább és meséjje el, látta-e már a Jóskát. De nem tudott arrébb menni, meg tele is vót a szája, hát kis időre magára hagytam és elindútam a büffé felé. Így utólag is mondom és állítom, hogy az én ingyán jelmezem vót a legvisszafogottabb ebbe az évbe. Nem tudom, mi ütött az emberekbe itt helybefaluba, de a gazdasági világválság az agyukra ment, csak erre gondúhatok. A büffénél ott kacarászott a nyugdíjas klub komplett rokkant szakosztálya kánkánosoknak beőtözve. Kizárt dolog, hogy Spanyolországba engedik a hetven éven felülieknek, hogy ijjen hacukákba járjanak. Hacsak nem turistalátványosságként mutogattyák őket. Visszataszajtó egy látvány, mondhatom. Meglepő vót, de eggyátalán nem mulaccságos a Fodrászannus mint Monaliza. Fölakart vágni a művelcségével, mer a mi jelmezbáljainkra mindig jellemző vót a megszokott és a különleges mezek jelenléttye. Az aktuális pógármester és párja mindig királyi vagy legalább hercegi párnak őtözik, amibő mingyár láccik, milyen elkötelezett hívei a demokrácijának. Most is így vót. Amíg szememmel kerestem az én ingyánomat, rákezdett a zenekar, a Helybefalui Mennydörgés. Ennél találóbb nevet kise filozófálhattak vóna. A zenéjükre aszt mondanám, hogy hangos. Jáccanak keringőt, polkát, egyebeket, amiket egy sváb falu közönsége kívánhat. De most ez a retróőrület, ami van, ők se vonnyák ki magukat belölle, hát előveszik a régi számaikat, amiket harminc-negyven éve tanúttak és újfent megörvendesztetnek velük. Az angol kiejtésük cseppet sem változott, hagyománytisztelők ebbe a kérdésbe is. Eccercsak, tejjesen váratlanul valaki befokta a szemem hátúrró. Ahogy kiszabadittottam magam és megfordúttam, még a szívverésem is elállt. Ott feszített előttem az én ingyánom, talpig harci díszbe, ódalán egy ugyanojjan tomahók, mint amilyet kűdött nekem. Nem szót egy szót se, csak megfokta a kezem és fölvitt az emeletre, az egyik őtözőbe. Ojjan pillanat varázsa élménybe vót részem, hogy hosszú percekig a hatása alá kerűtem. Az én ingyánom már rég nem vót ott, mire felocsúttam. Ez a Jóska bármerre járt, nagyon sokmindent tanút. Abba a szent pillanatba mindent megbocsátottam neki. Iparkottam lefelé, nehogy föltűnést kelcsek a hiányommal. Épp akkor értem le, amikor Dartfateron mesterséges lélegesztetést végesztek, szegény nem kapott levegőt az álarca alatt és elájult. Szerencsére, mire a színpadi fölvonulás elkezdődött, Dartfater is jobban lett. A Hófehérkétől a hét törpéig megmutatták magukat a helybefaluiak. Mondhatom, hogy vastapsot kaptam a pávatollas ingyánjelmezemre és már vártam, mikor lép színre az én Vinettúm. Leültem a Pléjbojnyuszi mellé és már majnem beleharaptam a hógolyóba, amikor bekonferálták a három vidám ingyánt. Aszt hittem, engem is újra kell éleszteni, mer három szakasztott egyforma Vinettú vonút a szímpadra, még a szivecskés tomahókból is vót mindeggyiknek. Má asse érdekelt, hogy a Zőcséges Lajcsi melegágyi Tavasz Tündére nyerte el az első díjat és vele egy egész testre kiterjedő szépészeti beavatkozást a Klára manikűr-pedikűr szalonba.
Rohantam haza, ahol az influenza maradéka és a megrászkóttatás leterített. Azóta se tértem tejjes egészébe magamhó. Sürgősen aktiválnom kell az alvó ügynökeimet, ki kell derittenem, melyik ingyán vót a Jóska, az ő személyével tőtöttem-e azokat az édes perceket vagy se. Mer nekem csakis az a mocsok Jóska kell még mindég. Vagy az az ügyes másik. Hát ijjen fontos momentuma vót az életemnek az idei helybefalui jelmezbál, nem csoda, ha annyira készűtem reája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése