4. Történés - Csajszi néni és a díszpintyek

A szomszéd falu egyik díszpintye

Jaj, én nagyon szeretem a választásokat, kár, hogy ojjan ritkán vannak és mer akkó ojjan, de ojjan szépeket mondanak a jelöltek és öröm nézni aszt a sok kipirútt orcát, ahogy beleélik magikat a szimpartizánsok, hogy mos eljön Kánaán, pedig már asse tuggyák, mi az a Kánaán, de mégis hisznek benne. És az is teccik, hogy minden polgijelölt megkérdezi: - Mer mi lenne a falu érdeke? Persze űszerintük csak az, hogy pont az ű személyük legyen a következő közjogi máltósággal megáldott, egyben bennünk megvert falu érdeke.Pedig igazibú mi lenne a falu érdeke? Hát, hogy a Katica kőtözne minnél messzebbre, oszt vissza se jönne! Eszt életmegtörte asszonytársaimmal együtt állítom és kívánom egybe. Addig itt nyukság úgyse lesz. Mer milyen a férfiember, ha alkalmat tanál, aszt az alkalmat ki is hasznájja, amíg tuggya, mer asziszik, az asztán a férfiasságuk legfőbb bizonyítéka, ha enyelegnek a balsorstól megkímélt vagy férfival megvert asszonyokkal. Egyszóval jobb, ha ijjen Katica félék más faluban keresik a boldogságikat, mégha tudván tudom, hogy ott is legszívesebben elhajtanák őtet, mint nálunk a Vivien a magzattyát. Egy ilyen Viviennek nem is való gyerek. Már asse tudtuk a Bözsinkkel, hogy minek köllött ijjen úri nevet adni egy falusi gyereknek, hogy Vivien. Há mire gondúttak, hogy ha itt ragad netalány a faluba és túrja a fődett, milyen hülyén hangzik az, hogy foglalkozása napszámos, neve Törek Vivien!? Na mindegy, nem nekünk fáj, mi csak nevetünk rajtok.Asztán itt vót a mi első ízben megtartott díszpinty avatásunk, de hivatalosan csak falunk díszpolgára a neve. Na, az egyiket egy érdemtelen kapta, ahogy lenni szok, csak hát ugye ő serénykedett, hogy a polgármesterünkből polgi legyen, asztán eszt ugye meg kellett hálálni valamivel, s mi reá a legjobb, ha a nagykönyvbe be van vezetve a neve, örök tanúlságul, hogy sose felejcsük el, miként sikeredett a póginknak a világot jelentő bársonyszékbe ülni, ami egyépként a német testvérvárosunk gáláns ajándéka, ott épp lomtalanítás volt és egy egész kamionnal kűttek bútort befelé. Kifelé nem is vót láccattya, nem is nagyon hívnak vendégeket magukhoz azóta a képviselők, a sváb kisebbségi honfiúkat és honleányokat is beleértve. Szóval a díszpintység pénzzel nemigen jár, mint ahogy a Julcsa mama se tuggya már a bájait pénzér árulni, de a télre való tüzifája épp kijön belőlle és nem gondúná senki, de fiatal ifjoncok is járnak hozzá, így a fa főhasogatása is megvan, szigorúan aktus előtt, ahogy aszt Julcsa mama előre kiköti, mer tud amit tud, hogy már ő sem lesz kívánatosabb, oszt ha csalódnak az ifjak, már a munka dandárja el van végezve. Na szóval így függ össze Julcsa mama késői virágzása és az emlékérem átadása. Amúgy a polgink fene mód meg volt hatva magátul, még a figyelmemet egy cseppet el is vonta attól a mocsok Jóskátul, pedig erőssen figyeltem, kit szemelt ki következő álduzatul, mert én a Katicás incidiens óta igencsak kéretem magam, bár ez nem jó taktika, mer a Jóska szemtől szembe, fésztúfész megmonta, hogy: - Lelkem, az élet rövid. Na, de nem is vettem észre, hogy már kinézte a következő áldozattyát, mert a polginkon ámultam szerfölött, mert elsírta magát a spórcsarnok sokatlátott színpadján, a saját maga nemeslelkűségén, hogy kitüntet most két embert. A másik kiválasztott igazán megérdemelte a pénz nélküli, erkölcsi díjat, mert nehéz időkben bátran viselkedett, ami ugye a Jóskárul, meg úgy átalányban a férfiakrú nem montható el teljes egészibe. No, de szegényke már meghalt vagyis poszt humusz vette át a díjat a képviseletiben egy rokonnya. Aszt megmondom, sokan kívánták akkor este, hogy bár a pógink személyessen atta vóna át meleg kézfogását szegény Péter bácsinak ott, ahol már igazán nem sokat törődnek avval, ki milyen elismerésben részesűt ezen a világon. Monta is a Bözsink, hogy még megérjük, hogy elhúnyta után Jóska is díjat kap, mint a falu legügyesebb miskárolója. De nem hiszem, hogy erre hamarost sor kerül, mer nagyon a fickósság láccatát keltette ott a spórcsarnokba, hamar el is távozott, fogadni mernék, hogy célirányosan. Hamar ki kell derittenem, merre vitt az úttya, mer az nem lehet, hogy ne az én karjaimba lehelje ki a lelkét egy boldog óra után.