Bözsink asziszi lufit fúj fölAhogy haladok ellőre a korba, antul inkább fiksza idejám lesz, hogy a tanúlcság segít eeviselni az életet, bár munkahejjet nem ad, ez az eggyetlen hátránya, meg tallán még az is, hogy a kevésbé tanútt embereknek napestig magyarázhatom, hogy a Hozé Ármándónak a Hozé is a neve, nem pedig az, hogy teszemaszt, hoz-é valamit a bótbú. A kultúra átmegátitattya az életünket, kezdve avval, hogy nem egy fazékbú esszük a grízestésztát, hanem mindenkinek külön tányérja van. Aszt megengedem, hogy fáraccságkímélésbül elég a leveses a másodiknak is. Asztán az őtöszködés és a jómodor is a kultúrálcságból fakad. Ezér mingyár fölismerni a tanútt embereket, már a járásukról is. Azok valahogy jobban kihúzzák magikat, meg nem köpnek az uccán, mint a mitérdekelengem Jani. Az csak mindég vonogassa a vállát, hogy mit érdekli ütet a kultúra. De példának hozom a lányomat óvasoccságbú. Ma is azzal állított be, hogy megen a Kvazimódó ekszpresszel jött haza a nagyvárosbú, ahun tanul. Ő bezzeg tuggya, hogy több Eszmeralda is létezik, ponthogy a Kvázimódós könyvbe is szerepel egy, nemcsak a szappanyoperákba van, ahol az összes főhös vagy vak vót vagy vak vagy vak lesz, oszt meggyógyul. Bevallom, én előszeretettel nésztem ezeket a sorozatokat, bár tudom, hogy ez a kultúra alsóbb foka, de teccet az a jólöltözöccség, amit mutattak és a móccerek, ahogy visszahódittották a szeretett férfit a nők. Itt láttam aszt is, hogy türelmesnek kő lenni, ha elakarunk érni vallamit. A Treszka is szerette nézni, monta is a Fodrászannusnak, aki már a sokadik hajnövesztővel kísérletezik a hajhullást produkálló fejin, hogy: - Azokbú tanúttam meg inytrikákodni. Pedig nem is igaz, a Treszka legföjjebb csak magasabb szintre emelte az ármánykodását. Hozzám azér mégse a mai korunk áll közel kultúrából, hanem az ókor. Nem a néhanapjáni ókor-ókor, hanem időszámittásba az ókor. Azon bellül meg az ókori Egyiptom és az ókori görögök. Bár lehet, hogy a görögökbű a mégrégebbiek. És nem azér, mer a Márja-lányoknak elmeséltem és nem győsztünk csodálkozni, hogy mik megnem történtek akkoriba, csak néhány példa. A fáraók kedvenc szokása vót családon bellül házasodni. Képesek vótak felleségű venni az annyokat vagy a hugukat. Mos nem mondom, itt helybefaluba is előfordúnak furcsaságok, csak úgy pusmogunk rolluk, de házasság még nem történt, mer az törvényellenes, de szalladgál néhány szerencsétlen gyerek, akirő sejteni lehet, hogy mitő ojjan, amijjen. Az ókori egyiptomiak meg eggyenesen tutták is, de nem törőttek vele, mer annyi utód született a fáraói családba, hogy mindég akatt egy-két normális is kösztük. Ha meg nem, az se vót baj, az épelméjűség nem vót feltétel az uralkodáshó, akárcsak minállunk helybefaluba bármely magasabb tiszcség betőtéséhez. Meg tanúmányosztuk a görög életet is, visszamenve az időbe. Ők már rég kiharcóták a melegek jogait, nem értem, néhányezer évvel később minek mindent előrő kezdeni. Éjjen mindenki úgy, ahogy jónak lássa, ha nem bántya a másikat. Széppen néznénk ki, ha én is avval törődnék, hogy mit mond a Julis vagy az inytrikás Treszka az életemrű. Abba senkinek nincs belleszóllása, esetleg hozzásegélhet a Jóskáhó és kész. Na meg mijjen életet étek az istenek, már a görög istenek! Tejjesen fővótunk háborodva! A legparnehajderabb a Zeusz vót, csakúgy, mint az a mocsok Jóska, nem vót elég nekije egy nő, aki az úttyába kerűtt, megcirógatta, ha köllött el is kábétotta a kéjsóvár céjja elérése végett. A Jóska csak a szövegivel tud kábétani, de tanúsítom, hogy hatássos, bár engem nem kelletett kábétani, a céllal én mindég egy állásponton vótam a Jóskáva. Azon gondúkottunk mi, Márja-lányok, hogy mi ütött az illetékesekbe, hogy az Ödusszejját aggyák föl kötelező óvasmánynak. Aszt meg csodákoznak, mi lett az ifjúságbó. Hát csupa hempergés az is. Egyépként meg micsoda szerencse, hogy ennyire járatos vagyok ebbe az óvasmányba is, mer a Bözsink nemrég kérdeszte, hogy hogyan tunnám röviden összefoglalni ennek a Homájos nevű kőtőnek a szép kőteménye tartalmát. Láccik a Bözsin, hogy ü az iskolát egész más célbó látogatta, mint én, mer még asse tutta, hogy az nem Homájos, hanem Homérosz. De legallább aszt megtanittottam neki, hogy hová fordújjon bizalommal, ha nem ért valamit.
Aszt montam neki: - Bözsi, én most a jellen állapotom tükrébe fogom eemondani az Ödusszejja történettyit. Én vagyok Pénelopé, a főhöss Ödusszejusz kedves fellesége.
Csak én nem vagyok a Jóska kedves neje. De a Jóska ugyanojjan nyuktallan, mint az Ödusszejusz vót. És aszt gyanittom, hogy az Ödusszejusz se harcóni akart ojjan nagyon, hanem inkább kalandokat keresett. Oszt vót pofája eemeséni, hogy mennyire ellen akart állni a kísértéseknek, mint mikó eccer a Jóka is visszagyött hozzám. Szóval én is otthon ülök többnyire, várom a Jóskát, csak én pecsvörközök, Pénelopé meg szőtt. Bisztos ott ojjan ógörög szakkör indútt. A történet szerént várunk, várunk türelmessen, nekem készül a takaróm, Pénelopénak meg a vászna. Na itt jön az egyik kis külömbség az eseményekbe. Pénelopénak rengeteg kérője akatt, akik versenyesztek a kezéér, nekem nincs egyse. Szóval Pénelopé nem lehetett oda a szerelmeskedésér, mer majnem húsz évig várt Ödusszejuszra és nem engedett közel magához egy kérőt se. Na, itt jön a második kis külömbség a történetbe: aszt feltételezem magamrul, hogy én azér húsz év alatt az enyelgésnél tovább mennék, eszt csak a történelmi hitelesség kedvéér mondom. Azok a kérők viszont nagyon türelmesek vótak, mai felfogásba inkább maflának mondanák. Jobb dóguk nem akatt, hát vártak, de már naggyon forró vót a hangulat, de nem ojjan nagyon görögössen, ahogy érdekességképp említettem, de ki tuggya, erről nem írt semmit Homérosz. Keszték úgy érezni, hogy átverte őket a palánkon Pénelopé rendessen, mer aszmonta, amint kész a leppedő, abba a szent pillanatba választ magának vallakit, de a leppedő csak nem készűtt el, ha meg halatt vele, éjjel, alkalomattán lebontotta, ijjet is csak férfiakkal lehet eehitetni. Asztán megjelent még egy kérő, de Ödusszejusz kutyája szagot fogott. Ő felismerte a főhösst, a többiek nem. Nem csodállom, engem se ismer föl senki, aki húsz éve nem látott, annyi bőcsességet és kilót szettem magamra, hogy egész megvátosztam. Viszont kiváncsi lennék én egy húsz évnél idősebb kutyára. Lehet akkoriba ojjan sokáig éltek az állatok. Minden előfordúhat, mer, ha jól számolom, az ókor előtt nemsokkal köllött meghalnia Matuzsálemnek is, aki azér ölég idős vót a maga párszáz évivel. Szóval Ödusszejusz is beszállt a nyillazásba és akkor már többen felismerték, a fia is apjára ismert benne, pedig nem sok emléke lehetett rolla. Pénelopé is egész megvót hatva. Gondulom egésszen addig, amég elnem kezte kábétani a szövegivel, hogy ő ellenállt a sziréneknek, de Kirké fogást tallált rajt, meg a hókarú Nósziká így, a hókarú Nósziká úgy, meg az egyszemű Kiklopsz, meg az a sok hajózás, mire visszatért Itakába. Centire, mintha a mocsok Jóskát hallanám. Megis nésztem a térképen, hogy mijjen messze is ment Ödusszejusz. Hát a gazemberit, szinte egyhelybe tocsogott! Szerencséjére, abba a korba még nem vót ojjan fejlett a műholdas térképkészítés, külömben Pénelopé egyrészibű biztos nem várt vóna reá, másrészibű meg leverte vóna a derekát. Nem is tudom, az akkori nők, hogy bírták ki aszt a bizonytalanságot, hogy mos éle még az uruk vagy nem, mer amijjen gyorsan mentek a hírek, lehet, hogy már rég özvegy vót vagy épp bigájmista. Mamár szerencsére háromhónapos ismeretlen távollét után újra lehet házasodni az ittmaradottnak, ha jól tudom, de legallábbis reméllem. Szóval neveket nem említettem a Bözsinek, meg egy-két szállat kihagytam a cselekménybű, mivel csak összezavartam vóna, de nem eskünnék reája, hogy így is megértett vóna vallamit belülle. Végülis az egész gyönyörüsséges történetnek az a mondanivallója, hogy már az ókori görög férfiak is hazuttak, mint a vízfolyás, s képesek voltak a leghihetetlenebb történeteket is kitanáni, csak hogy leplezzék a gerjedellmes természetüket. Tanulcságombú kifolyólag ha én így átláttam a furfangos Ödusszejuszon, képzelhetni, mennyire nem hiszek én a Jóskának, aki nem tud ojjan szép szavakat használni, mint Homérosz, bár, ha köll, várnék én is rá, akár még húsz évet is, csak közbe azér legyenek egyébb kérők is, hogy némi vidámsággal eltuggyam múlatni aszt a hosszú időt, amíg visszatér hozzám.
Aszt montam neki: - Bözsi, én most a jellen állapotom tükrébe fogom eemondani az Ödusszejja történettyit. Én vagyok Pénelopé, a főhöss Ödusszejusz kedves fellesége.
Csak én nem vagyok a Jóska kedves neje. De a Jóska ugyanojjan nyuktallan, mint az Ödusszejusz vót. És aszt gyanittom, hogy az Ödusszejusz se harcóni akart ojjan nagyon, hanem inkább kalandokat keresett. Oszt vót pofája eemeséni, hogy mennyire ellen akart állni a kísértéseknek, mint mikó eccer a Jóka is visszagyött hozzám. Szóval én is otthon ülök többnyire, várom a Jóskát, csak én pecsvörközök, Pénelopé meg szőtt. Bisztos ott ojjan ógörög szakkör indútt. A történet szerént várunk, várunk türelmessen, nekem készül a takaróm, Pénelopénak meg a vászna. Na itt jön az egyik kis külömbség az eseményekbe. Pénelopénak rengeteg kérője akatt, akik versenyesztek a kezéér, nekem nincs egyse. Szóval Pénelopé nem lehetett oda a szerelmeskedésér, mer majnem húsz évig várt Ödusszejuszra és nem engedett közel magához egy kérőt se. Na, itt jön a második kis külömbség a történetbe: aszt feltételezem magamrul, hogy én azér húsz év alatt az enyelgésnél tovább mennék, eszt csak a történelmi hitelesség kedvéér mondom. Azok a kérők viszont nagyon türelmesek vótak, mai felfogásba inkább maflának mondanák. Jobb dóguk nem akatt, hát vártak, de már naggyon forró vót a hangulat, de nem ojjan nagyon görögössen, ahogy érdekességképp említettem, de ki tuggya, erről nem írt semmit Homérosz. Keszték úgy érezni, hogy átverte őket a palánkon Pénelopé rendessen, mer aszmonta, amint kész a leppedő, abba a szent pillanatba választ magának vallakit, de a leppedő csak nem készűtt el, ha meg halatt vele, éjjel, alkalomattán lebontotta, ijjet is csak férfiakkal lehet eehitetni. Asztán megjelent még egy kérő, de Ödusszejusz kutyája szagot fogott. Ő felismerte a főhösst, a többiek nem. Nem csodállom, engem se ismer föl senki, aki húsz éve nem látott, annyi bőcsességet és kilót szettem magamra, hogy egész megvátosztam. Viszont kiváncsi lennék én egy húsz évnél idősebb kutyára. Lehet akkoriba ojjan sokáig éltek az állatok. Minden előfordúhat, mer, ha jól számolom, az ókor előtt nemsokkal köllött meghalnia Matuzsálemnek is, aki azér ölég idős vót a maga párszáz évivel. Szóval Ödusszejusz is beszállt a nyillazásba és akkor már többen felismerték, a fia is apjára ismert benne, pedig nem sok emléke lehetett rolla. Pénelopé is egész megvót hatva. Gondulom egésszen addig, amég elnem kezte kábétani a szövegivel, hogy ő ellenállt a sziréneknek, de Kirké fogást tallált rajt, meg a hókarú Nósziká így, a hókarú Nósziká úgy, meg az egyszemű Kiklopsz, meg az a sok hajózás, mire visszatért Itakába. Centire, mintha a mocsok Jóskát hallanám. Megis nésztem a térképen, hogy mijjen messze is ment Ödusszejusz. Hát a gazemberit, szinte egyhelybe tocsogott! Szerencséjére, abba a korba még nem vót ojjan fejlett a műholdas térképkészítés, külömben Pénelopé egyrészibű biztos nem várt vóna reá, másrészibű meg leverte vóna a derekát. Nem is tudom, az akkori nők, hogy bírták ki aszt a bizonytalanságot, hogy mos éle még az uruk vagy nem, mer amijjen gyorsan mentek a hírek, lehet, hogy már rég özvegy vót vagy épp bigájmista. Mamár szerencsére háromhónapos ismeretlen távollét után újra lehet házasodni az ittmaradottnak, ha jól tudom, de legallábbis reméllem. Szóval neveket nem említettem a Bözsinek, meg egy-két szállat kihagytam a cselekménybű, mivel csak összezavartam vóna, de nem eskünnék reája, hogy így is megértett vóna vallamit belülle. Végülis az egész gyönyörüsséges történetnek az a mondanivallója, hogy már az ókori görög férfiak is hazuttak, mint a vízfolyás, s képesek voltak a leghihetetlenebb történeteket is kitanáni, csak hogy leplezzék a gerjedellmes természetüket. Tanulcságombú kifolyólag ha én így átláttam a furfangos Ödusszejuszon, képzelhetni, mennyire nem hiszek én a Jóskának, aki nem tud ojjan szép szavakat használni, mint Homérosz, bár, ha köll, várnék én is rá, akár még húsz évet is, csak közbe azér legyenek egyébb kérők is, hogy némi vidámsággal eltuggyam múlatni aszt a hosszú időt, amíg visszatér hozzám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése