5. Történés - Csajszi néni és a természetgyógyászat

Katica, a társtulajdonostárs

Mos jövök reá, hogy még nem is montam el, csak hivatkosztam a Jóska és a Katica incidiensérű., pedig igazán széppé tették a napomat, mégha nem is vótam szeméjjesen szem- és fültanúja a rettenetes történéseknek. Az úgy vót, hogy, amint már írtam, a Katica után eszi a rossebb az én Jóskámat, de monhatnám úgy is, hogy a mi Jóskánkat, mer osztoznom kell rajta másokkal is, pedig a számtan sosem vót a kedvenc tantárgyam, nem úgy az Annának, aki kitűnt szépségével és eszével közülünk. De ő vitte is valamire, ott csücsült a bankba meg a bankigazgató ölibe, csak akkor még nem banknak hítták, hanem ótépének és azóta már persze nyugdíjas, mint mi magunk, meg már boldog özvegy is és majnem ojjan szép sima a bőre az arcán meg a kezin is, mint a nyugati embereknek. Persze, ő nem a földet túrta és csak annyi terhe vót az életibe, hogy eldöncse, hova mennyenek nyaralni. Na, gyerekük az nem lett, az nem derűt ki mifelénk, hogy nem lehetett vagy eltetették, pedig a legfinomabb eszközökkel érdeklőttünk a dolgok után, mégse tuttuk kideritteni, mi az igasság, nem mintha felattuk vón a próbálkozást, csak mos épp szüneteltettyük, mer a Berta betegségbe esett és nem bír egyelőre utazni. De, szavamat ne felejcsem, a Katica kirúkta a mi Jóskánkat, mer aszongya, nem tutta aszt nyújtani, amit várt tüle. Há ezen elkacarásztam egy ideig, mer én biztos vótam benne, hogy nem tuggya nyújtani, sem anyagi, sem fizikai, sem szellemi azaz értelmi téren. Nem, mintha a Katica mindezen örökbecsű értékekel rendelkezne, de hát pont azér keres magának mindig ojjanokat, akik a fősorúttak köszt meg vannak áldva valamivel. Ahogy eenézem, a legfontosabb a Katicának, hogy anyagiakkal rendelkezzen, asztán jön a sorba a fizikai és végül a szellem. Rájöttem, hogy korán nevettem, mer a mocsok Jóska, azóta folyamatosan aszt bizonyítgattya, hogy nem a fizikai képességeivel van a gond. Hogy állja is a sarat, még természetgyógyászhoz is eement, ahunnan futva menekűt, amikor az akkumulátorpuntos kezelést akart adni neki. Aszitte a Jóska, hogy feltöltik energiával, mer féreértette, ahogy először itt mindenki a faluban, hogy az nem akkumulátorpuntos kezelés, hanem akkupuntúrás. Szóval vót nagy szaladása, amikó meglátta a tűket. Egy szerencséje vót az orvosnak, hogy nem kérte a Jóskátul, hogy csukja be aszt a gyönyörű kék szemit, mer, amint szúrást érzett vóna önmaga testin, akkorát rúgott vóna, mint a Szepi szódás lova, s így lett nyomorék szeginy Kisszepi, az annya meg egész odavót a fájdalumtó, asszem két tejjes hónapig nem is hált a Szepivel. Így kerűt a Jóska vissza a körzeti Sanyi doktorhoz, hogy akkor ü próbálkozzék a fizikai erőnléttye fenntartásával. Mongyuk a körzeti Sanyi doktor is természetgyógyász igazibul, mer nagybölcsen legtöbbször a természetre bízza, hogy ki gyógyul meg és ki nem. Az ember aszinné, hogy ezzel a természetes kiválasztódással egyre életképesebb utódok születnek, de ez a falunk és az emberiség legnagyobb tévedése. Furcsa és egybe vidám fintora a sorsnak, hogy bőven akad itt selejt, neveket nem említek, mer még magára ismer valaki és aszt nem szeretném, mer rajta kívül úgyis tuggya mindenki, hogy selejtes, minek én világosíccsam föl róla? De hát mit is várunk olyan népségtű, akinek a legnagyobb öröme a heti bálabontás, úgy páváskodnak mások levetett gönceiben, mint a falunkbó elszármazott Ármány György divatdiktátor modelljei a világ kifutóin. A lányom úgy mongya, hogy szekönhenvilidzs. És még ez sem elég, mer mások levetett férjét, feleségét hasznájja, ki ritkábban, ki sűrűbben, mongyuk a Jóska a sűrűjéhez tartozik, a Katicárul nem beszélve, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a természetgyógyászat rajtik sem segített, selejtnek itt marattak a hátunkon, ami a Jóska esetibe nem is lenne baj, ha reám nézve eszt a szó szoros értelmében érezhetném.