Kati, az I. Kistérségi Szépségverseny megérdemelten eeső helyezettye, biohumanoidaNem azér mondom, de hamvas fiatalságomba igen fájintos leány vótam és a tetejibe még szép is. Akkó sajnos más rencerbe éltünk és még nem vót nyakrafőre szépségverseny, penig bisztossan indútam vóna, bár szerepeni nem nagyon szeretek, az egy kivételtől eltekintve, hogy imádok a társaság középpontya és meghatározó elleme lenni. Mivel tejjesen jogossan kritikával illethetek bárkit, mivel ugye, ahogy írtam, messzefődön híres szépség vótam, de a szomszédos falukba mindenképp eljutott a hírem és néhanapján én is, hát nem állom meg keresetlen szók nélkül aszt, amiket én mostannába látok a tévébe. Én nem is értem, hogy micsoda egy kificamodott ízlésvilággal rendekeznek manapság az emberek. Hogy hova teszik a szemiket meg az esziket, eszt nem lehet tunni. A Jóska ugyan csak látásból ismert a virágzásom délidejébe, de aszt monta, maratt abbó nyomokban még mára is valami. Penig én nem is kentem magam ojjan mindenfélle kenőcsökkel, szappan, tisztavíz, oszt jónapot. A hajamra is jó vót a vúkettő meg a tojássárgája meg egy kis ecet az öblítéshő, oszt úgy ragyogott a hajam, hogy még. Nem aszt mondom, a szememet én is kikentem szemceruzával, meg festékkel, legtöbbször kékkel, aszt három okbú is, mer egyrészt gyönyörűszép kék szemem van, mint az Ilonnak, aki tejjesen magába bolondította az aranykezű Dezsőt, aki a falunk legjobb autószerellője, igaz, nincs is más. Csak az a baj, hogy az aranykezű Dezsőnek felesége és négy gyereke is vótt, na meglett az ötödik is, akit kéntellenkelletlen elismert magáénak, már csak azér is, mer kimutatta a pesti vizsgálat, hogy kizárásos alapon ő az apa feltehetőlleg. De még ez sem a legnagyobb baj, de még az se, hogy szegény arankezű Dezső nemsokára rá meghalt az idegtől meg a megnagyobbodott szívműködésitül, hanem az az igazi tragédija, hogy az Ilont és a Kisdezsőt ki akarja semmizni a Dezső özvegy felesége. Penig a Kisdezső is törvényes és jogos örökös. Nem is hallottam még ijjet, hogy kécségbe vonnyák a hiteles papírokat. Ilonnak úgyis ezeregy baja van, legalább azzal a jó érzéssel kelnefekünne, hogy valami kis tartaléka van a takarékba végszükség esetire, de nem.
A másik ok, hogy kékkel kentem a szemem, az az, hogy ez a kedvenc színem. Így mindenki tutta, hogy kissé hűvös vagyok, tartószkodó, ugyanakkor megbíszható és állhatatos. Szegény uram is az állhatatosságomba szeretett bele. Kérettem magam, kérettem, nem utósósorba azér, mer én másér vótam akkor épp elepedőfélbe, nem az én jó leendő uramér, de sok csalódás árán rá köllött jönnöm, hogy ő az igazi, mer ő kitartott mellettem, várt reám három évig, míg felnyílt a szemem a nagy igasságra, hogy az én legnagyobb szerelmem már sosem lesz az enyim.
Na meg persze nem is nagyon lehetett más szemport kapni akkoriban. Bezzeg ma akkora a választék, hogy bárkibül szépséget faragnak. Asztán meg nem vót ez a nagy csupasszittás sem. Ahogy a Jóisten bennünket megteremtett, szőröstül-bőröstül, úgy vittük magunkat az embervásárra, s mégis mindenki megtalálta a társát, az egy Katót kivéve, akinél a Jóisten kicsit elvetette a súlykot szőrileg. Mer szegénynek haja nem sok vót, ellenben a karja, meg a lába túlbúrjánzott. A Géza kiváncsiságbú vótt vele egyszer úgy is, ő mesétte, hogy a lányok legtitkosabb helyén borzasztó dógokat látott, egy hétig köllött egyfolytában innia, hogy végtire enni tuggyon. De ez az egy alkallom is ölég vót, hogy a Kató boldog anyuka legyen kilenc hónappal később, a Géza meg őrjöngjön, de erre még visszatérek, csak még elmondanám, hogy egyátalába nem tartyuk itt falun helyénvallónak, hogy szerencsétlen lányok mit sanyargattyák magukat, fogyóznak, meg alig valami felsőruházati termékekbe járnak. A tangárul már nem is beszéllek. Eleinte leszettem a teregetőrül a lányom bugyijait, mer aszittem csak odadobta a spárgát, a fenne se gondúta vóna, hogy az mos az alsónemű. Én, a Bözsink, meg a Márja-lányok többsége a természetességre szavazunk inkább. Le is írtam egy füzetbe, hogy mit mondott a lányom, hogy újra visszajön a divatba az emberi forma, mint ahogy visszajött Ámerikábul a nyughatatlan Lajos az ő Mancijáér, de a Manci is elég nyughatatlan vót, mos őrlődik mind a kettő, a Lajos azér, hogy megbocsásson-e a Mancinak, a Manci meg azér, hogy vajjon elszalasztya-e a jó partit, az élet apró örömei miatt, ahogy kifejeszte magát.
Meg is tanáltam a szót: bióhumanoida. Ez az elnevezése a természetes nőiségnek. A legszebb példány pedig a szőrős Kató és a Géza lánya lett, aki megnyerte az I. Kistérségi Szépségversenyt a múlt héten. Tele vót a helyi spórcsarnok, mer mindenki kiváncsi vót a versenyzőkre meg a zsűritagokra. A zsűribe megérdemelt helyet foglalt az öt pógármester, a mi önkéntes tűzótóságunk parancsnokhelyettese és meghífták abszolút szakértőnek a megyei közgyüllés elnökét, de sajnos ő nem tudott eljönni, ezér helyette beugrott a spórpályánk raktárosa. Aszt monták a pógiék, hogy szívás, hogy a Tamás nem tudott eljönni, mer mos bírájják el a területfejlesztési pályázatokat és szerették vóna a kistérséget jobb szímbe feltüntetni. Ez nem jött mos össze, de eszt már megszoktuk. Talán jó pályázatok beadásával többre mennénk. Na, mindegy. Lényeg, hogy megvótt a szépségkirálynő választás. Ahogy várni lehetett, a mi lányunk gyözőtt. Jövőre a szomszédos faluba lessz megrendezve ez a rangos essemény, akkor már más eredmény várható, de ez így is van rengyén, nem is hőbörgött senki. Még a díjakat sem sokallta senki. A Kató és a Géza lánya, a Kati kapott egy háromnapos hétvégét a parkerdőbe, meg egy próbautat a pógink vadonatúj Audijába, meg a siketek és nagyothallók sütöttek egy hét nyelven beszéllő tortát az első helyezettnek. Az udvarhölgyek pedig egyenként ötezer forintos könyvutalványt kaptak, a második helyezett plusz egy bonbont, a helyi ábécé felajánlásaként. Úgy hallottam, hogy az a mocsok Jóska különdijjat ajánlott fel a Katinak, amit négyszemköszt akar átadni, de reméllem a Katinak lessz annyi esze, hogy aszt nem fogaggya el. Én nem haragszok a Katira, bizonyságul mellékelem a fotóját, hagy gyönyörköggyön benne a Jóska, ha erre téved és legyen neki ennyi ölég is a Katibú.
A másik ok, hogy kékkel kentem a szemem, az az, hogy ez a kedvenc színem. Így mindenki tutta, hogy kissé hűvös vagyok, tartószkodó, ugyanakkor megbíszható és állhatatos. Szegény uram is az állhatatosságomba szeretett bele. Kérettem magam, kérettem, nem utósósorba azér, mer én másér vótam akkor épp elepedőfélbe, nem az én jó leendő uramér, de sok csalódás árán rá köllött jönnöm, hogy ő az igazi, mer ő kitartott mellettem, várt reám három évig, míg felnyílt a szemem a nagy igasságra, hogy az én legnagyobb szerelmem már sosem lesz az enyim.
Na meg persze nem is nagyon lehetett más szemport kapni akkoriban. Bezzeg ma akkora a választék, hogy bárkibül szépséget faragnak. Asztán meg nem vót ez a nagy csupasszittás sem. Ahogy a Jóisten bennünket megteremtett, szőröstül-bőröstül, úgy vittük magunkat az embervásárra, s mégis mindenki megtalálta a társát, az egy Katót kivéve, akinél a Jóisten kicsit elvetette a súlykot szőrileg. Mer szegénynek haja nem sok vót, ellenben a karja, meg a lába túlbúrjánzott. A Géza kiváncsiságbú vótt vele egyszer úgy is, ő mesétte, hogy a lányok legtitkosabb helyén borzasztó dógokat látott, egy hétig köllött egyfolytában innia, hogy végtire enni tuggyon. De ez az egy alkallom is ölég vót, hogy a Kató boldog anyuka legyen kilenc hónappal később, a Géza meg őrjöngjön, de erre még visszatérek, csak még elmondanám, hogy egyátalába nem tartyuk itt falun helyénvallónak, hogy szerencsétlen lányok mit sanyargattyák magukat, fogyóznak, meg alig valami felsőruházati termékekbe járnak. A tangárul már nem is beszéllek. Eleinte leszettem a teregetőrül a lányom bugyijait, mer aszittem csak odadobta a spárgát, a fenne se gondúta vóna, hogy az mos az alsónemű. Én, a Bözsink, meg a Márja-lányok többsége a természetességre szavazunk inkább. Le is írtam egy füzetbe, hogy mit mondott a lányom, hogy újra visszajön a divatba az emberi forma, mint ahogy visszajött Ámerikábul a nyughatatlan Lajos az ő Mancijáér, de a Manci is elég nyughatatlan vót, mos őrlődik mind a kettő, a Lajos azér, hogy megbocsásson-e a Mancinak, a Manci meg azér, hogy vajjon elszalasztya-e a jó partit, az élet apró örömei miatt, ahogy kifejeszte magát.
Meg is tanáltam a szót: bióhumanoida. Ez az elnevezése a természetes nőiségnek. A legszebb példány pedig a szőrős Kató és a Géza lánya lett, aki megnyerte az I. Kistérségi Szépségversenyt a múlt héten. Tele vót a helyi spórcsarnok, mer mindenki kiváncsi vót a versenyzőkre meg a zsűritagokra. A zsűribe megérdemelt helyet foglalt az öt pógármester, a mi önkéntes tűzótóságunk parancsnokhelyettese és meghífták abszolút szakértőnek a megyei közgyüllés elnökét, de sajnos ő nem tudott eljönni, ezér helyette beugrott a spórpályánk raktárosa. Aszt monták a pógiék, hogy szívás, hogy a Tamás nem tudott eljönni, mer mos bírájják el a területfejlesztési pályázatokat és szerették vóna a kistérséget jobb szímbe feltüntetni. Ez nem jött mos össze, de eszt már megszoktuk. Talán jó pályázatok beadásával többre mennénk. Na, mindegy. Lényeg, hogy megvótt a szépségkirálynő választás. Ahogy várni lehetett, a mi lányunk gyözőtt. Jövőre a szomszédos faluba lessz megrendezve ez a rangos essemény, akkor már más eredmény várható, de ez így is van rengyén, nem is hőbörgött senki. Még a díjakat sem sokallta senki. A Kató és a Géza lánya, a Kati kapott egy háromnapos hétvégét a parkerdőbe, meg egy próbautat a pógink vadonatúj Audijába, meg a siketek és nagyothallók sütöttek egy hét nyelven beszéllő tortát az első helyezettnek. Az udvarhölgyek pedig egyenként ötezer forintos könyvutalványt kaptak, a második helyezett plusz egy bonbont, a helyi ábécé felajánlásaként. Úgy hallottam, hogy az a mocsok Jóska különdijjat ajánlott fel a Katinak, amit négyszemköszt akar átadni, de reméllem a Katinak lessz annyi esze, hogy aszt nem fogaggya el. Én nem haragszok a Katira, bizonyságul mellékelem a fotóját, hagy gyönyörköggyön benne a Jóska, ha erre téved és legyen neki ennyi ölég is a Katibú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése