2009. augusztus 17., hétfő

36. Történés - Csajszi néni szereti helybefalut


Helybefalu a fejlődés úttyára lépett, megtartva falusias jellegét


Énnékem a legkedvesebb szórakozásom és egybe legidegtépőbb elfoglalcságom a Bözsinket hallgatni, de ezzel nem mondok újat, pedig rengeteg újdonsággal gyarapodott az elmúlt pár napom, szabályosan ki kell pihennem magam, mielőtt új napba kezdek, habár az idő és a naptár nem áll meg, most szembesültem azzal, hogy nemsokára megin tele lesznek a buszok undok kölykekkel, akiket az anyjok-apjok-iskola eggyáltalába nem tanított meg a jómodorra.
Na de nem kesergek, keseregtem elleget, mer titokba annyi sajtostejfölös pogácsát ettem, amibe még margarén is volt, hogy asszem az epém akadhatott ki, habár műtöttek vele, ezért félek egy kicsit nagyon. Ez ugye azzal jár, már az epekiakadás, hogy szúr, nyom az ember oldala, hányingere van és ráér a vécén kiolvasni a Háború és békét vagy a Bözsi esetibe a kötelező olvasmáyait, vagyis a bulvármédia mértékadó újságjait, habár most én voltam oda, de valahogy nem kívántam Tolsztojt én se, ezér elővettem az anyósvicces és mindenfélevicces kis könyveket és arra lettem figyelmes, hogy így még könnyebben megy az, ami most amúgy se ment nehezen. A mai nappal úgy látom, hogy vagy a betegségnek, vagy nekem, de hál’ Istennek, kezd vége lenni. Épp ideje is, mer ma nem szabad, hogy helyhez kötött legyek, szaladnom kell a póstás után, mer az ingyenes újságokat van, amikor nem dobja be a póstaládába, ami nem mindig érdekes, de én például nagyon szeretem a reklámújságokat, a Bözsinkkel együtt szokunk szőrnyülködni rajtuk, hogy milyen drága máma minden és milyen jó, hogy nekünk van egy megbíszható beszerzési forrásunk, habár az illegális, de legalább olcsó, már említettem, a nevét is elárulom most, a Henrik, akit mi csak Hájninak hívunk, mer így németes és így mutattya a testi adoccságait is, ő szok bennünket Németből ellátni mindennel, de télleg, az égegyatta világon mindennel, a mosóportól kezdve a hokedliig, mindennel szolgál. Hüttőgépet és mosógépet is hozott már, ágyneműt, szőnyeget, reális áron. A Bözsink a legtöbbjét továbbaggya kevésbé reális áron, de aszt mongya, élni kell valamiből és mit tehetnék, igazat kell adnom neki. De most nem reklámújságok miatt fogok a póstásunk után futni, hanem mer megjelent a helybefalui újság különszáma, ami a várossá avatásunk programját közli és aszt, hogy szponzorokat várnak reája. Nem tudom, csak gondolom, hogy nagy bajba lehet az önkormányzat, ha az ünnepség előtt egy héttel akarja összekalapozni a műsorra a pénszt. Nem beszélve arról, hogy micsoda ünnepélyességes hozzáállás egy habparti? Olyan összetákolt jellege van az egésznek, mintha tényleg nem készültek volna fel rá. Én a helyükbe már egy éve szervezném az elszármazottak találkozóját, mer a Bözsinkkel nagyon kiváncsiak lennénk, van egy-két nagyon érdekes figura kösztük, meg művészek is, meg olyanok, akik elértek vallamit az életbe. Na, ezeknek külön lehetőséget is attam volna egy kis élménybeszámollóra, meg vetítést is tartottam volna régi fotókkal a régi helybefaluról, meg a gyerekeket megrajzpályáztattam volna, hogy hogy képzellik el helybefalut húsz év múlva például, meg lovaskocsis körutat szerveztem volna, bemutatni helybefalut, mi szép készült az elmúlt évekbe, mi szűnt meg, sajnos, hátha lett volna a látogatók köszt néhány módosabb helybefalui születésű, aki kicsit kitárja a buksztárcáját és nemes célokra adakozik, meg helyi finomságokat süttettem volna az asszonyokkal, meg a neves sportolókat is összetrombitáltam volna, meg meghívtam volna az eddigi faluvezetőket, tök mindegy, hogy szimpatikusak-e, de az életünk részei voltak, például a régi, még élő orvosok is, meg még ezeregy jó ötletünk van a Bözsinek, a Márja-lányoknak és nekem, akár többnaposra is lehetett volna tervezni, megtarthattuk volna az első városi bált satöbbi, szóval bevontam volna a falut, hogy közössen készülőggyünk, hogy mindannyiunké legyen ez az ünnep. Ha nem lettünk volna várossá nyalvánítva, akkor sem lenne baj, szórakoznánk így is egy jót. Így viszont a Bözsinkkel és a Márja-lányokkal úgy érezzük, hogy ki lettünk hagyva, mi és a falu a történésekből, elvették tőlünk az örömünket, hogy aszt érezzük, mi vagyunk, a helybefaluiak a fontosak, nemcsak egy pár ember, megse kérdesztek, hogy akarjuk-e, asse tuggyuk, mennyi előnnyel és hátránnyal jár. Mi ilyen demokráciás gondolkodásúak vagyunk, iparkottunk fölvilágosulni, de néha úgy láccik, ez csak bosszankodással jár, szóval igen szomorúak vagyunk, hogy ez nem a mi ünnepünk, hanem csak az ő ünnepük. De elfog múlni ez is, a többit majd megláttyuk. És ez még nem is a legfontosabb része az újságnak, hanem van egy melléklettye, amin már jót röhögnek azok, akiknek a kezébe került és ki nem adnák onnét, a világ összes kincséér sem, ez pedig a Bélbolyhnyúl. Ez amolyan tisztelgés a Playboy-nyuszik előtt, mer innen helybefaluból elindult egy kislány karriert csinálni. Sikerült is neki, mer leszollította az uccán egy híres rendező, most nem jut az eszembe a neve, de külföldi neve volt, pedig magyar, a lényeg az, hogy fölfigyelt az Ibolya adoccságaira és aszt monta neki, hogy az Isten is némafilmsztárnak teremtette, kár, hogy a némafilmek már kimentek a divatból, de ő azér tud olyan műfajt, amibe nem kell sokat beszélni, készen áll-e reá és, hogy hány éves és, hogy fokta-e már fiú a kezét? Ez utóbbi pláne neveccséges, mer az Iboly gyakrabban váltogattya a férfiakat, mint a Bözsink a tévécsatornákat egy unalmas estén, és hát, a Bözsinknek majdnem minden este unalmas, amit otthon kell töltenie, na meg az Ibolyka pont jókorú, elmúlt már huszonegy, de nincs még huszonkettő, úgyhogy neki már mindent szabad, a szülők is így nevelték, úgyhogy ne csodálkozzanak, ha Iboly mindent meg is tesz. A Bélbolyhnyúl a városavatás tiszteletére közölt néhány képet, ami asztán a jellegéből adódóan a legteljesebben néma és meg kell hagyni, ölég merész is egyben. Bár imitt-amott elég diszkrét, Ibolyát egy fiú takarja a szemérmetlenebb részeken, amúgy nincs más rajta, csak még egy fiú. A fotókkal nincs is probléma, helybefalu férfilakossága hamar megbarátkozott velük, az egyik szakértő képvisellője aszt is monta, kitűnő munka, éles képek, kevés szöveg, ez kell ide, helybefaluba, nyálcsorgató földműveseknek. Ilyen szépen még én se montam volna, pedig készültem egy kis kritikával, de ezek után minek? Amin mindenki hangosan hahotázik, az a melléklet címe. Szegény főszerkesztő már mindenféle közleménybe tudatta, hogy ez a nyomda ördöge vagyis Kis Áron tördellőszerkesztő műve, aki már szegény benne van a korba, legalább ötven éves, de még mindig a mamájával él és még életébe nem hallott a Playboy-ról, bélbolyhokról annál inkább, mer ő ápolja az édesannyát és hát eszt a szót alkotta. Megmondom őszintén, én direkt örülök ennek, nem kárörvendően, az távol álljon tőlem, én még senkinek rosszat nem akartam, úgyis mindenki megkapja a magáét, ez meggyőződésem és látom is, nap mint nap, de így legalább igazán helybefalui lett a melléklet és én imádom, hogy itt élhetek, mer helybefalunál nincs szívetmellengetőbb, szebb és jobb hely a világon, pláne érdekesebb és szórakoztatóbb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése