Ilus az ő mócerével aszt kap meg, akit csak akarÉn asztán nem tudom, ki hogy van velle, de én mostanság jövögetek reája, hogy mi minden hijányzik az életembű. Gyakori példának okáér ugye hijányt szenvedek a Jóskába és velle együtt az emberiség hímnemű tagjainak többi részébe is. Ezenkívül módfelett hijányzik a mindennapi kávém, ami nem is egy vót, hanem hat-hét pernap. De mijóta ijjen magas lett a vérnyomásom, elvétve, ha iszom eggyet napjába. A cigeretta nem is hijányzik, mióta másfél esztendeje letettem a bagót. Álmomban szoktam egy-két szippantást színi, de mijjen érdekes, akkor is azonnal elnyomom, hogy én má nem bagózok! Ojjan örömmel tőt el a tudat, hogy vót akaraterőm letenni! Majnem harminc évig szíttam a bűzrudacskát és mennyire szerettem! Majnem mint azt a mocsok Jóskát. És itt gyün az a gondulat, hogy az igenis hijányzik, hogy amikó nagyfárattan hazaértem a Jóskátul vagy egyéb élvezetes programrul, lerúktam a cipőt a lábamrú, mer itthon nem baj, ha mesztélláb vagyok, nem szagojja senki és akkó fősztem egy friss kávét, leűtem oszt rágyújtottam és elvótam az édes emlékekkel pár órácskát, csak úgy magamba. Mos meg mivan? Se bagó, se kávé, se édes emlékek, se Jóska. Sehun egy jó szertartás. Mer mindennek meg köll adni a móggyát. Csak gyüvök haza a bótbú, rugom le a cipőmet, leülök és nézem a sok mosatlant a mosogatóba. Ha nem szettem föl új híreket, még örűni sincs kedvem. Á, minek éjjen így az ember jánya? Kiköll tanálnom valamit, mongyuk teászhatnék, az megen lehetne egy új szertartás. Mer az ojjan jó, mikó mi összegyüvünk Márja-lányok a templonyba és együtt imátkozunk, meg kicseréjjük a magunk tapasztalattyait a világ dógairó és elláttyuk egymást jótanácsokkal. Itt tuttam meg például, hogy az Ilus naplót ír. De, hogy mivan benne, aszt nem árútta el, mer aszt monta, hogy vannak abban ojjan beírások is, amiket nem illik templomba eemondani, pedig minden a saját élettapasztalattyára épül. Leírta élte megmozdullásait, sőtt mi több, a véleményét is a dógok állásárú, s ami kincseskalendárijummá teszi, főjegyzett mindent minden eggyes személyrű a falubó, akirő csak valamit is hallott. Állítom, a KGB nem ijjen hatékony, mint az Ilusunk. Sokan szeretnének abba a kelendárijumba belepislantani! Az én lelkiösmeretem tiszta, nekem nincs eeszámónivallom senkivel. Csak a Jóistennel. Én mindent a Márja-lányok szeme előtt csinátam, ha pedig nem, aszt ojjan ügyessen, hgy kivan zárva, hogy én azokba a memoárokba szerepeljek a beírás erejéig. És aszt is elárútta az Ilus, hogy minden férfirul, aki vallaha is megfordútt az ágyába, továbbá minden férfirul, kinek vallaha is megfordútt az ágyába, valamint minden férfirul, akirű vallaha is fantázijált, de úgy monta, hogy fantazmagórijált, az összes mozzanat fölvan jegyezve. Montam neki, hogy jó vastag lehet az a napló, de aszt monta: - Á, töppkötettes.
Hogy így színt vallott, szerettünk vóna többet is megtudni a tartalmárul, de jelenleg nevekkel nem akart kedveskedni nekünk, inkább aszt árútta el, hogy mijjen mócerrel dógozik. Este, amikó má minden infórmácijót összegyűjtött és minden leheccségest átélt, leül a kisasztalhó, főkapcsójja a kisvillanyt, avval is spórol, abba csak hatvanas égő van, nem százas, mint a fürdőbe. Maga mellé készít egy pohár veresbort, tollat és füzetet. Lehúnnya a szemit és újra átélli a történteket, s asztán kezd írni. Mi áhítattal hagattuk az Ilust, mer ki gondútta vóna, hogy eggyátalába tud írni? Nagyon fúrdallta az ódalamat, ezér muszáj vót megkérdeznem, hogy a férfiakkal is ijjen szertartásossan viselkedik-e. – Hát igen, én nem adom könnyen magam! – húszta ki magát. Ezen szerfelett elgondókottam. Lehet, hogy ez a baj? Jól sejtettem, hogy több szertartás kéne az élletembe. Nem a kávé, nem a cigeretta, de még nem is a teja szertartása hijányzik énnekem az életembül, mos már tisztán látom. Nehéz bevallani, ha az élet eggyes gyakorlati területein nem vagyok a helyzet magaslattyán, de nagy a hajlandósságom a tanulásra. Ez most se lesz másként. Maj én rábeszéllem az Ilust, hogy csereszerződés keretébe hagy olvassam el legallább az engem érdeklő részeket, mer ő is tuggya, hogy nem jutok dűlőre azzal a mocsok Jóskával. Sürgőssen meg kell tanújjam a férfiakkal valló szertartások mócerét, ha már ennek ijjen tekintéjjes tapasztalatokra épüllő szakirodalma van az orrom előtt.
Hogy így színt vallott, szerettünk vóna többet is megtudni a tartalmárul, de jelenleg nevekkel nem akart kedveskedni nekünk, inkább aszt árútta el, hogy mijjen mócerrel dógozik. Este, amikó má minden infórmácijót összegyűjtött és minden leheccségest átélt, leül a kisasztalhó, főkapcsójja a kisvillanyt, avval is spórol, abba csak hatvanas égő van, nem százas, mint a fürdőbe. Maga mellé készít egy pohár veresbort, tollat és füzetet. Lehúnnya a szemit és újra átélli a történteket, s asztán kezd írni. Mi áhítattal hagattuk az Ilust, mer ki gondútta vóna, hogy eggyátalába tud írni? Nagyon fúrdallta az ódalamat, ezér muszáj vót megkérdeznem, hogy a férfiakkal is ijjen szertartásossan viselkedik-e. – Hát igen, én nem adom könnyen magam! – húszta ki magát. Ezen szerfelett elgondókottam. Lehet, hogy ez a baj? Jól sejtettem, hogy több szertartás kéne az élletembe. Nem a kávé, nem a cigeretta, de még nem is a teja szertartása hijányzik énnekem az életembül, mos már tisztán látom. Nehéz bevallani, ha az élet eggyes gyakorlati területein nem vagyok a helyzet magaslattyán, de nagy a hajlandósságom a tanulásra. Ez most se lesz másként. Maj én rábeszéllem az Ilust, hogy csereszerződés keretébe hagy olvassam el legallább az engem érdeklő részeket, mer ő is tuggya, hogy nem jutok dűlőre azzal a mocsok Jóskával. Sürgőssen meg kell tanújjam a férfiakkal valló szertartások mócerét, ha már ennek ijjen tekintéjjes tapasztalatokra épüllő szakirodalma van az orrom előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése