40. Történés - Csajszi néni sokáig szeretne élni

Julis mama tuggya a tutit

Itt helybefaluba ünnep ünnep hátán következik, allig bírjuk a Bözsinkkel követni az eseményeket. Mire kihevertük a szilvesztert, máris itt a Julis mama születésnapja. Gyötröttem nagyon, hogy miről is számoljak be előbb, a Jóskával valló szerencsés összegyüvetelemről vagy Julis mama születésnapjáról, de gondolom jól döntöttem, hogy inkább a Julis mamán gondolkodom el, ha eddig ráért a Jóska, aszt a kis időt kibírom, míg újra rendezem a gondolattyaim halmazát őrolla. A Julis mamáról egyébként is el kell mélázni, nemcsak most, hogy kerek száz éves lett, hanem amúgy is. Mondhatni, akár a példaképem is lehetne, ha a Márja-lányok nem a Szűz Márját jelölték volna ki erre a posztra, röktön utána pedig a Kiszel Tündit. Igaz, Julis mamának sosem dagadozott úgy a keble, mint némely celebnek, nem is ez a lényeg. Az énszámomra a mérvadó a függetlensége. Soha senkihez nem alkalmaszkodott, se az urához, se az anyósához, se a menyéhez. Ez mindenkit csodálattal tölt el itt helybefaluba, kivéve a fent említetteket, azokat értelemszerűen utálattal. Ő öntörvényűnek monta magát, az ura csökönyös szamárnak, az anyósa eccerűen gyilkosnak neveszte, a menye pedig keményfejű satrafának. Julis mama csak nevet ezen. Ment a kijelölt úttyán, egész életébe. A kocsmába bárkit az asztal alá ivott, a fiának meglett korába is akkora frászt adott, hogy arról kódult. Nyolcvanévesen még szeretőt tartott, orvost sosem látott, még az is elkerüli Julis mamát és a száját, mer attól retteg mindenki, mer akit eccer a szájára vesz, annak nincs maradása, inkább elköltözik helybefaluból. Szóval olyan igazi szimpatikus teremtés az én szemembe. A polgárőrök tiszteletbeli rendfenntartónak akarták maguk közé választani, de letettek róla, mer ők is nagyon félnek tőle. Csak egy esetet ismer a helytörténet, az amatőr helytőrténész fel is jegyeszte, hadd maraggyon meg az utókornak, hogy volt valami, ami kifogott Julis mamán, bár kifogott állapottyába nem látta senki, mer elvonult egy titkos helyre, mint Ágáte Kriszti, hogy jobb erőbe kerüjjön elő, mint amibe volt vallaha is. Hozzá kell tennem, csak a tejjes és valóságos igasság kedvéér, hogy nemcsak Julis mama lett olyan, amilyen, hanem a fél falu, ha nem a háromnegyed. Gyorsan mondom, hogy én ebből kimarattam, hálistennek, szegény Bözsink persze nem, azóta is halálra vállik, ha csak egy kicsit is viszket valamije. Hogy szavam tovább ne szaporiccsam, arról van szó, hogy van nekünk egy rakat testvértelepülésünk, nyugatról, keletről eggyaránt. Sok értelme nincs a dolognak szerintem, mer velünk asztán kinn vannak a vízből, és hát eddig mi se sok hasznát láttuk a kapcsolatoknak, illetve annyi azér van, hogy nagy számba képezünk felderittőket. Ha ennyi felderittőnk lett volna a háborúba, mint most itt helybefaluba, állítom, az összeset megnyertük volna. A mindenkori képviselők, plussz a mindenkori polgik, akik örvendetessen váltogattyák egymást négyévente, állandóan mennek ki felderíteni, milyen közös kulturális és gazdasági pontot találnak leginkább a nyugati testvéreinknél, pedig keleten sokkal több szegény van, de erre könnyű rájönni, ehhez nem kell felderittés.

Szóval rengeteg közös pontot találtak a mi felderittőink, jobbára kulturális téren, a gazdasági különbözőség eltörlését pedig előnyös megállapodások megkötésével garantálták. Ez pontosan aszt jelentette és jelenti a mai napig is, hogy évente négy-öt kamionnal kapunk ruhákat és bútorokat, meg könyveket.

A legutóbbi EU-Falu ünnepségen a saját szememmel láttam olyan német testvért, aki szentül megvolt győződve arról, hogy helybefalut csak a levetett gönceik húzzák ki a nyomorból, ezért küldenek be a használt bugyiktól a múzeumba való iskolai bútorokig mindent, amit mi szemétnek hívunk, ők is, csak úgy nem engednék át a határon, így meg még küldöccség is jön, van ünnepélyes átadás-átvétel, megvendégelés kb. egy milla kifizetése per kamion, oszt szentségelés, ha már elmentek. És akkor azt hihetnénk, hogy ingyér lesz kiosztva a dzsörzé és nájloning, de nem, a kisebbségi önkormányzat 100-600 Ft/db áron engedi turkálni a népet, mielőtt ő már ugye leturkálta. A turkálást társadalmi munkába a nyugdíjasok végzik, akik cserébe néhány kiló "anyagot" hazavihetnek grátisz. Igazán öltöznivaló cuccos már nincs, ezért, hogy üres kézzel ne mennyenek, mindent visznek, ami lassan ég... Ettől meg téli estéken olyan büdös füst lepi be helybefalut, hogy már minden házba van okszigénpalack, a körzeti Sanyi doktor receptre írta föl. Hiába, szegény ember csizmával, ridiküllel és irhakabáttal fütt. Meg német nyelvű könyvekkel. Úgyhogy a kulturálódás terén is van mit behoznunk, eszt egészen őszintén mondom. Mi a Bözsinkkel nagyon iparkodunk, annyit bevallhatok. Ez még nem a történet vége, mer még hozzá kell tennem, hogy ami meg így megmarad, azt a polgink fölkarolja és viszi el keletebbre, ahol meg ő tündököl az adományozó szerepébe. Nem is tudom, hogy félcsem-e, de eccer bisztosan megverik. A Julis mama korábban csatlakozott be ebbe a nemes történetbe, akkor, amikor még értékelhető vagyis viselhető ruhadarabokat is talált a szemfüles és kevésbé finnyás újrahasznosító. Sajnos itt találkozott azzal a szörnnyel, aki legyőszte helybefalut. Ennyire még eggyetlen polgármester se tudott kibabrálni a lakossággal, pedig nem egynek törekvése volt reá. Az eggyik szállítmány gombával volt fertőzve. Hogy az úton kapták-e el a ruhák a fertőzést vagy már erdetileg is ezzel a tulajdonsággal bírtak, aszt nem tutták még a legremekebb bőrgyógyászok se megmondani. Büszkén mondhatom, hogy a megye orvosai kerek fél évig helybefalu polgárai gyógyittásával voltak elfoglalva. Még konferenciát is szervesztek és gondolom jó nagyokat röhögtek rajtunk. A gombák nem voltak vállogatósak, se személyre, se személyen bellül testtájékokra. Nagyot esett abba az évbe a születések száma, nem mertek a fiatalok etyepetyére vetemedni, az öregek se, de ott már ugye gyerekre nem kell számittani. Én a sors különös kegye folytán, meg azér, mer túlóráznom kellett a szállítmány kiárusításakor, megmenekültem a viszketőkórtól. Bezzeg Bözsink nem. Pedig millijomszor montam már neki, hogy nem kell mindenhol ottlenni. De mondhatom. Szóval Julis mama is egy nap arra ébredt, hogy nincs elég keze a testéhez, hogy mindenhol eccerre tuggyon vakarózni.
Általunk ismeretlen helyre távozott, s ahogy már említettem, csak akkor jött elő, amikor már újra egésséges lett. Azóta is vígan elvan. Többen kérdeszték már, mi a hosszú élet titka. Mivel titok, hát nem árulhattya el, eszt felelte. De én kifigyeltem az életmócerét és aszt szűrtem le, hogy a stresszmentes életmód, vagyis a nagyszájúság, az önzőség, az önfejűség és az önszeretet a titka. Akkor nem árt sem az alkohol, sem a cigeretta, se semmi. Nagyon szeretnék sokáig élni, de nem tudom, hogyan valósiccsam meg az önzőséget például, az önfejűség még azér megy valahogy, de az összesnek eccerre kell lennie. A bagóról már leszoktam és inni sem iszom, nem tudom, jó-e ez? Mindenesetre reménykedek és a Julis mamának még további éveket kívánok, mer nagyon csípem, ahogy bosszantya a puszta létével a csalággyát.