27. Történés - Csajszi néni kivizsgáláson

Tuttam én, hogy a gravitácijó mindenre hat

Elhatározás szerént cselekettünk, mi Márja-lányok. Elmentünk elébb a körzeti Sanyi doktorhoz, hogy aggyon nékünk beutallót a rejumatológiára, ahol majd adnak nekünk beutallót egy dögönyözős szanatóriumba. Főkészűtünk rendesen, még a Mári is megmozsdott, mer a körzeti Sanyi doktor igen kiszámíthatatlan fajta, van, amikor csak rápillog az emberre, aszt már mongya is a diagnózist, de van, amikor le is köll vetkezni. Magunk köszt szólva én bizony nem lennék kiváncsi egy rakás ráncosbőrű, lógómellű öregasszonyra, nem mintha én a kelleténél jobban ráncosodnék és még a kebleim sem lógnak a kívánatosnál alig jobban, ámbár a gravitácijó valós voltát igazolhatom magam is. Nem szeretek orvoshoz járni, na, még a végén kiderít valami kórságot, pedig a magas vérnyomáson, az orrpolipon és az enyhe fokban elhízáson kívül nincs énnekem semmi bajom, ja, csak még az izületeim fájnak néha annyira, hogy alig bírom mozgatni bármelyik végtagomat is. A többiek is így vannak ezzel. Bár műtéttye mindenkinek vót, én is megtapasztaltam a mandulakivétet, az epekőeltávolítást s hát a lányom is császárral jött a világra, de mi ez a többiekhez képest!? Igazán én a rendellőbe se szeretek várakozni, mer ott mindenki elsorolja a maga keservit és én attól mély depresszióba esek, meg mindenki osztya az okos tanácsait, van, amikor a delikvencs haza is megy, mer a Treszka elmongya neki, mit szeggyen a bajaira, nem kell ide Sanyi doktor. Persze a Sanyi doktor kész Isten csapásának híja a Treszkát és már ordibált is vele, hogy nehogy másnak merjen bármit is mondani, előbb ő kivizsgájja. De a Treszka nem hallgat a Sanyi doktorra. Aszt mongya, az ő annya is gyógyító volt, ő is ennek a tudománynak a jó ismerője, még a kézrátétel is szerepel a tevékenységi körébe. Őszintén szólva mi azér hiszünk kicsit a Treszkának, mer azér néhanapján eltalájja a dógokat, de a láccat kedvéér megfenyegettük, hogy kizárjuk a Márja-lányok sorából. Ez pedig nagy presztízsveszteség itt, helybefaluba, mer Márja-lány nem lehet akárki. Maj megírom aszt is, hogy milyen föltételei vannak bejutni ebbe a körbe. Az egyik mindenképpen az, hogy óvja az ember a testi egésségét is, ezér muszáj néha orvoshoz is eljárni. Az más kérdés, hogy rajtam kívül szinte mindenki szeret is orvoshoz járni. Elsőrangú információs forrás, ahogy a Bözsink mongya. Pedig a Bözsink jobb, ha ritkábban járna ide, mer folyamatossan rápirítanak. Múltkorába is reggeli vizeletet kellett behoznia áttanulmányozásra. Egy egész dunctosüveggel vitt be. Szólt is a Zsóka asszisztens, hogy elég lett volna egy kis gyógyszeresüvegnyi. Erre a Bözsink a nagy eszével aszt monta, hogy abba nem talált vóna be. Az asszisztens csak legyintett, a mi Bözsinken nem lehet segíteni. Aszt se értettem, amikor arról beszélt, hogy az orgazmust méterben is lehet mérni és van, aki a színét is megbírja állapítani, mer az is van neki, sőt van tejjesen új és használt orgazmus is. Persze aszt se tutta, mi az az orgazmus, én meg nem álltam neki magyarázni, ha eddig kimaratt az életéből, haljon meg ijjen tudatlanul, de boldogan. Nem kis munkámba kerűtt, mire kiderítettem, hogy organzáról van szó. A Kati akarja a nappalijukba kicserélni a függönyöket, talán, hogy kevésbé lássanak be hozzájuk, nehogy elijeggyenek a bebámészkolódok a Katótól. Az a gyanúm, hogy a mi Bözsinket inkább iskolába kéne beutalni, nem szanatóriumba. Amúgy meg kész tortúra volt a kivizsgállás további része, mer a Sanyi doktor elküldött minket az esztékába, laborba, ékágéra meg ultrahangra is el kelletett mennünk. Ebből persze a labortól féltünk a legjobban, bár énnekem nem okoz gondot a vérvétel, nem aggódok emiatt. A Bözsi a maga bárgyúságába semmitől se fél, csak mindég elájul, de azér megyünk csapatosan, hogy hamar észhez tériccsük. Most is ez volt a helyzet, bár a vérvétel előtt ájult el, ez a stratégiánk része volt. Ha túl sokan vannak, mindig összetöpörödünk, aranyos öreg nénik leszünk köhögőrohammal, ájulásokkal. Ettől általába megsajnálnak és előreengednek. A rossebb, aki órákat ül végig a hideg folyósón. Inkább elmegyünk utána a kávéházba és iszunk egy jó kávét vagy kapuccsinót meg eszünk finom süteményt, éhgyomorra. Hál’ Istennek, most is bevállt a tervünk és ölég hamar sorra kerültünk. Annak mégjobban örültünk, hogy nincs a meglévőkhöz új betegségünk, a Treszka felfekvése és a Liszka petefészekgyulladása is rendeződni látszik. A Mári csontritkulása nehezebb tészta, főként, hogy nem szereti a tejtermékeket és a sok kálciumtól székrekedése van és emiatt már volt majdnem bélcsavarodása is, de a Treszka megígérte, hogy talál erre is majd gyógymódot. Már csak a Berta tüdőtágulását kéne helyrerakni egy kicsit. Így felvidámodva mentünk a rejumatológushoz, aki már jól ismer bennünket. Mi is őtet, úgyhogy a borítékokat már előkészítettük. Úgy gondoltuk, fejenként ötezer forintot megér, hogy beutaljon bennünket eccerre a megszokott szanatóriumunkba, bár az idén valami új helyre szeretnénk menni, ahol új ingerek érnek és ahol néhány méter organzára is szert tehetünk. Nagyon rendes volt a főorvosasszony, mindent megértett. Azér átvizsgálás nélkül nem engedett el bennünket. Emelgettük a karunkat, lábunkat, amilyen magasra csak tuttuk. Aszt monta a főorvosasszony, hogy örömmel állapittya meg, hogy térd alatt bárkire veszélyes a rúgásunk még. Ennek mi is örültünk. Midannyian kaptunk innyekciót is, én a vállamba, mer a karom meg a vállam szok fájni. A többiek ölég változatos helyen lettek megszúrva, de a legfontosabb, hogy zsebünkbe volt a beutalló. Három izgalmas hét előtt állunk. Húsvét után egy nappal kell bevonulnunk gyógyíttatásunk színhelyére. Addigra legalább kiderül, hogy csak adok tojást itt helybefaluba vagy kapok is, mer, ha csak az előbbi, hiába vágyakozok a Jóska után, a testilelki egésségem megóvása érdekébe másik nyúl után kell néznem, hacsak átmenetileg is.