2011. március 5., szombat

65. Történés - Csajszi néni és a játékok sora

Hasznájjon korégatapszot vagy egyen keletlen kenyeret!

De jót nevettem mingyárt az este elején, pláne, ha nem lennék ilyen jólnevelt, röhögést is mondhatnék, de maraggyunk csak a nevetésnél. Szeretek olyat jáccani, hogy lenémítom a tévét és úgy figyelek, mi zajlik benne. Különösképp szeretem így nézni a reklámokat. Ma például egy vadiújat láttam, egy láthatóan parókás néni, aki csak allig volt tízhúsz évvel idősebb nállam, ajánlott valamit és nem tuttam rájönni, hogy mit. Persze a végén kiderült, hogy a korégatapszot reklámoszta. Ez nem is lenne olyan mulaccságos, de nem sokkal később újra leatták a nénit, de most már a hang rajta maratt és így meghallottam, hogy miként akarja rásózni a fogsorragasztót a kortársakra. Arról panaszkodott, hogy annyi nevetnivalója lett volna az utóbbi időbe, de nem mert kacarászni, mert félt, hogy kiesik a protkó a szájából. És akkor felfedeszte a korégatapszot, mint Kolombusz Indiát és egyből visíthat, ahogy csak akar, mert a fogsora a helyén marad. Na én csak arra lennék kíváncsi, hogy mi a fityfenén van olyan halaszthatatlan röhögnivalója? Először is ugye a skorbuttól kiestek a fogai, mert ne mongya nekem senki, hogy az átlagnyugdíjas bír még egésségesen táplálkozni annyi pénzből, amennyit kap. Asztán meg asse mongya, hogy attól a szörnyű csirizes kenyértől, amit megtud engedni magának, nem cuppan a szájpadlására a fogsora örök időkre? Bármi történne vele, a halottkémnek jó kiindulópont lenne az épen maratt protkója, mert aszt meg nem semmisíti semmise, ha eccer kóstolta a helybefalui kenyeret, amit ki tuggya honnan hoznak a boltba, pedig van helyi pékünk is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy én mostanába hahotázó nyugdíjast nem láttam és bárcsak fognék látni, de nem sok esélyem van rá. Ha mégis, az bisztos azért lessz, mert szóba elegyedett a Bözsinkkel, aki a héten háromszor is itt volt, nem ez a csúcstartása látogatásilag, mostanában ritkábban jön, aszt mongya, hogy a magánéleti részét rendezi az életének, bármit is jelencsen ez. Szóval jött és mongya, hogy mostanában milyen hülye nevet adnak a gyerekeknek. Montam, hogy egy Márja-lány így nem beszélhet, erre aszt monta, hogy ne haraguggyak, de elkapta a hevület, amikor meghallotta, hogy az unokaöccse markolászta a Marika karját és aszt monta, hogy jáccanak Szabó Maót. Ki a fene ad a mai rencerbe olyan nevet a gyerekének, hogy Maó és mit jelent Szabó Maót jáccani? Biztos nem túl jó dolog, mert a Marika aszt hajtogatta, hogy az neki olyan durva dolog. Hát tényleg hülye név a Szabó Maó, montam én, elfeledkezve arról, hogy egy Márja-lány így nem beszél, de valahogy lepleznem kellett a nevetésemet, ez a Bözsink annyira ártatlan teremtménye az Úrnak, hogy jobb is, ha nem tuggya meg, hogy mi is az a szadó-mazó játék. No lám, ráadásul még nevetnem is kell, pedig nyugdíjas vagyok én is, bár én könnyen megtehetem, mert rokkantnyugdíjt húzok az államtól és minden eggyes polgárától, nem tudom, hova fogok menekülni, ha utolér a népharag, lehet, hogy addig kergetnek, amíg adósságcsapdába esek, onnan asztán már kise jövök holtomig, pedig kedvem lenne még pár évig jáccogatni, akár a Jóskával is, mert már rég letettem a finnyásságról ezügybe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése