A partizán meg a forradalmár nagypapák jól kijöttek egymássalMindenki örömére elindult a kampány. Tele van a postaláda mindenféle szóróanyaggal, az egész az enyészeté meg a Bözsinké, mert ő gyűjti. Aszt mongya, honnan tudná akkor, hogy melyik diétát válassza, ha nem tud összehasonlító elemzést végezni? Mindent elolvas bötűről bötűre, kalóriákat, nyomelemeket, mi hogyan hat a férfiaktól megkímélt szervezetére, asztán hosszú latolgatás után amellett dönt, amelyik a legolcsóbb.
Sajnos így választunk mi is képviselőket, meg polgármestereket, asztán csak utóbb derül ki, hogy milyen gagyik, de kicserélni már nem tuggyuk és a pénzünket sem kapjuk vissza. Annak azért örülök, hogy őket annyira nem viselte meg a válság, ahogy olvasom a vagyonnyilatkozatokat. Nem tudom, máshol miképp van, nálunk szinte alapfeltétel, hogy köztartozása legyen a jelöltnek és homlokegyenest mást csináljon, mint amit ígért a megválasztása előtt. Ez a mi helybefalunk egy roppant mazohhista település. Amíg nem töltik be a fontos vagyis pénzes pozíciókat, addig mindenki a pont megválasztott polgira szavaz, ha meg lemarad a koncról, akkor jönnek a kritikákkal. Mi, a Márja-lányok, egyfelől nagyon nevetünk ezen, másfelől meg hánnyuk a kereszteket, ha már nagyon elszabadulnak az indulatok. Most például a bányászbéka feneke alatt vagyunk és már nagyon örülnénk, ha legalább a mélyművelésű bánya szinytyére felkapaszkodnánk, de ez sem olyan egyszerű. Én eddig eggyetlen elégedett családot ismerek, akik eddig mindig jól jártak, mindenből jól jöttek ki. Ez egy régi, patinás família, ahol az eggyik nagypapa még partizán volt, amiért a múlt rencerbe valami nyugdíjkiegészítést is kapott, bár ahogy mesélte a gyerekeinek, szerencsére inaktív volt és a felszabadulásig nem is aktíválták, úgyhogy valami titkospartizán volt. A másik nagypapa meg résztvett az ötvenhatos forradalomba a forradalom oldalán. Aszt, hogy mit csinált pontosan, aszt senki nem tuggya, fegyver nem volt nála, az tutti. Na, erre a forradalmis dologra kicsit ráfaragott a család, mert, ahogy a nagypapa mesélte az unokáknak, nem vették fel se főiskolára, se egyetemre, az is igaz, hogy nem is jelentkezett, de pont azért nem, mert bisztosan nem is vették volna fel. Ezért asztán inkább elment suszternak, és csak mosolgott, amikor sutyorogva ujjal mutattak rá, hogy az egy forradalmár. Persze ő vallásos is volt, de a hívő suszterokat, még abban az időbe se molesztálták. A partizán nagypapa nem nagyon volt vallásos, de a forradalmas nagypapával jókat kártyáztak a kocsmába a vasárnapi mise után, amire mind a ketten elmentek, mert itt, helybefaluba ez egyszerűen szokás, sőt inkább követelmény volt és még ma is az. A suszter nagypapára persze rámosolygott a szerencse, amikor jött a rencerváltás. Egyszer még az ötvenhatos kopjafánál is mondhatott beszédet és még a szabaccságharcos érzelmű polgármester is kitüntette. Nagyon sajnálom eszt a polginkat, mert annyira buzog benne a forradalmi vér, hogy már-már egy kisebbfajta lázadás kirobbantásán gondolkottunk a Bözsinkkel, hogy hagy tuggyon bátorkodni. A tartozásai megszellőztetésére gondoltunk, de elvetettük az ötletet, mert neki van pénze ügyvédre, nekünk meg nincs. Na, visszatérve a szerencsés családra. A suszterpapi jól járt most, a partizán meg nem, mert most rá mutogattak ujjal, de ez hamar elmaratt, mert a papi kilencvenkilenc éves korába meghalt. Jobb is neki így, mert szerintem hiába lett volna százéves helybefalu díszére, bisztos nem ünnepelték volna hivatalossan a partizánságára való tekintettel, mégha nem is aktíválták sosem.
A két nagymama sokkal békésebb vizeken harcolt, eszük ágába sem volt ellenállni, mint a nők általába, praktikusan gondolkottak és eszerint is cselekettek, ez elmondható a Márja-lányok nyolcvanhét százalékáról és itt most pontos adatot mondok, mert felmértem a helyzetet egy alapos kikérdezéssel. Szóval, ahogy az említett szerencsés család kicsit szégyellős tagja monta: egy öregapám forradalmár, egy öregapám partizán, két öreganyám meg kurtizán volt.
Asztán meg ez mindegy, eggyik sírkövére sincs odaírva, hogy mik voltak, csak élni akartak, mint mindenki más.
Ezért én nem ítélek el senkit, aki jelentkezik politikusnak, valamiből élni kell.
Sajnos így választunk mi is képviselőket, meg polgármestereket, asztán csak utóbb derül ki, hogy milyen gagyik, de kicserélni már nem tuggyuk és a pénzünket sem kapjuk vissza. Annak azért örülök, hogy őket annyira nem viselte meg a válság, ahogy olvasom a vagyonnyilatkozatokat. Nem tudom, máshol miképp van, nálunk szinte alapfeltétel, hogy köztartozása legyen a jelöltnek és homlokegyenest mást csináljon, mint amit ígért a megválasztása előtt. Ez a mi helybefalunk egy roppant mazohhista település. Amíg nem töltik be a fontos vagyis pénzes pozíciókat, addig mindenki a pont megválasztott polgira szavaz, ha meg lemarad a koncról, akkor jönnek a kritikákkal. Mi, a Márja-lányok, egyfelől nagyon nevetünk ezen, másfelől meg hánnyuk a kereszteket, ha már nagyon elszabadulnak az indulatok. Most például a bányászbéka feneke alatt vagyunk és már nagyon örülnénk, ha legalább a mélyművelésű bánya szinytyére felkapaszkodnánk, de ez sem olyan egyszerű. Én eddig eggyetlen elégedett családot ismerek, akik eddig mindig jól jártak, mindenből jól jöttek ki. Ez egy régi, patinás família, ahol az eggyik nagypapa még partizán volt, amiért a múlt rencerbe valami nyugdíjkiegészítést is kapott, bár ahogy mesélte a gyerekeinek, szerencsére inaktív volt és a felszabadulásig nem is aktíválták, úgyhogy valami titkospartizán volt. A másik nagypapa meg résztvett az ötvenhatos forradalomba a forradalom oldalán. Aszt, hogy mit csinált pontosan, aszt senki nem tuggya, fegyver nem volt nála, az tutti. Na, erre a forradalmis dologra kicsit ráfaragott a család, mert, ahogy a nagypapa mesélte az unokáknak, nem vették fel se főiskolára, se egyetemre, az is igaz, hogy nem is jelentkezett, de pont azért nem, mert bisztosan nem is vették volna fel. Ezért asztán inkább elment suszternak, és csak mosolgott, amikor sutyorogva ujjal mutattak rá, hogy az egy forradalmár. Persze ő vallásos is volt, de a hívő suszterokat, még abban az időbe se molesztálták. A partizán nagypapa nem nagyon volt vallásos, de a forradalmas nagypapával jókat kártyáztak a kocsmába a vasárnapi mise után, amire mind a ketten elmentek, mert itt, helybefaluba ez egyszerűen szokás, sőt inkább követelmény volt és még ma is az. A suszter nagypapára persze rámosolygott a szerencse, amikor jött a rencerváltás. Egyszer még az ötvenhatos kopjafánál is mondhatott beszédet és még a szabaccságharcos érzelmű polgármester is kitüntette. Nagyon sajnálom eszt a polginkat, mert annyira buzog benne a forradalmi vér, hogy már-már egy kisebbfajta lázadás kirobbantásán gondolkottunk a Bözsinkkel, hogy hagy tuggyon bátorkodni. A tartozásai megszellőztetésére gondoltunk, de elvetettük az ötletet, mert neki van pénze ügyvédre, nekünk meg nincs. Na, visszatérve a szerencsés családra. A suszterpapi jól járt most, a partizán meg nem, mert most rá mutogattak ujjal, de ez hamar elmaratt, mert a papi kilencvenkilenc éves korába meghalt. Jobb is neki így, mert szerintem hiába lett volna százéves helybefalu díszére, bisztos nem ünnepelték volna hivatalossan a partizánságára való tekintettel, mégha nem is aktíválták sosem.
A két nagymama sokkal békésebb vizeken harcolt, eszük ágába sem volt ellenállni, mint a nők általába, praktikusan gondolkottak és eszerint is cselekettek, ez elmondható a Márja-lányok nyolcvanhét százalékáról és itt most pontos adatot mondok, mert felmértem a helyzetet egy alapos kikérdezéssel. Szóval, ahogy az említett szerencsés család kicsit szégyellős tagja monta: egy öregapám forradalmár, egy öregapám partizán, két öreganyám meg kurtizán volt.
Asztán meg ez mindegy, eggyik sírkövére sincs odaírva, hogy mik voltak, csak élni akartak, mint mindenki más.
Ezért én nem ítélek el senkit, aki jelentkezik politikusnak, valamiből élni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése