30. Történés - Csajszi néni sajnálja szegény Michael Jacksont

Hajnalka és Harmónikás Misi eggyesülésük napján

Ha nem lennék olyan illemtudó és születésemtő fogva intelligens, mostan szétkacarásztam vóna magamat. Azér, mer nem mentünk el a kúrára, azér élvesztem néhány momentomát, amit így visszahallottam, legallábbis aszt. Aszt mesélte ugyanis a Terka, aki sose vesz kávét magának, pedig kávéfüggő, de végglátogattya az ismerőseit, akik persze megkínájják, hát én is, nehogy szó érje a házam elejit, szóval ez a Terka fölnyomja a vérnyomását meg helybefalu összes lakóját meg még annál is többeket, mer nem elégszik meg az itteni pletykákkal azaz kistérségi információkkal, hanem gyakran utazik a környező települlésekre. Ez a Terka mesélte, aki személyében képviselte magát a kúrán, hogy az Annusunk, nem a fodrász, hanem a másik, mijjen látványosságot jelentett a masszérozáson s később a strandon is, mer a mellegvizes fürdőt is minden áldott napon igényelte, egyhuzamba három órát töltve a habokba. Aszt mongya Terka, hogy olyan élveteg ábrázattal ült a medencébe, mint azok a jappán majmok ott Jappánba, ahol kint esik a hó, az állatok meg ott ülnek réveteg tekintettel a meleg vízbe. Na, else akartam kébzelni, mer tuttam, hogy nem állom meg vinnyogás nélkül, de a Terka aszt monta, hogy Most képzeld el! és így muszáj voltam, szalattam is a fürdőbe, nehogy elmongya a Terka, hogy kinevettem az Annusunkat, mer ugye barátnénk és hát Márja-lány is. Visszajőve se volt jobb, mer akkor meg aszt monta, hogy az még haggyán, hogy mijjen volt a tekintettye, de tutták jól, hogy mi zajlik a vízbe ott körülötte. Eszt pláne hogy nem akartam elkébzelni, mer tudom én is, hogy vízhajtót szed és a szárazon se bírja ki fél óránál tovább, a masszérozó ágyról is leugrál, ha tovább tart a gyömöszködés harminc percnél. Egy tisztességes misét nem bír végigülni, aszinné az ember, hogy mindig nagyon fontos dolga van, pedig nem fontos, csak sürgős. Utazni is csak oda megy busszal, ami fél óra alatt elérhető oszt fut az illemhelyekre, már mindenhol ismerik. Na, gondolhatni, ha három órán keresztül nem jön ki a vízből, mi lehet ott!? Asztán csodállta, hogy a lányok mér nem mennek vele. Panaszkodott is a Terka, hogy nem tuttak rendesen kiásztatódni, csak a versenymedencébe mentek néha, de az nagyon hideg volt. És még mindig nem ez a legérdekesebb és visszataszítóbb egyben az Annusunknál. Nagyon nincsen fölvilágosulva, ez az Istennek nagyon eccerű leánya. Monták neki a Terkáék, hogy epilláltassa ki a bikinivonalát, de mégse tette, ahogy ez ottan az első átőtözésnél kiderült. Kérdeszték is, hogy hát miér nem. Aszt felelte az Annus, hogy rájött, neki nincs is bikinije csak egyberészes fürdőruhája. Még szerencse, hogy a bölcs természet nem csak a dicsfényt koptattya, hanem egyebeket is, így azér nem volt ojjan vészes, de láthatatlan sem. A természetről és a sorsról jut eszembe szegény Májköl Dzsekkszön. Annyira, de annyira sajnállom szegényt. Hát milyen élete volt ennek a szerencsétlenynek? Pedig jobb sorsra volt érdemes, eszt biszton állíthatom. Olyan szépen tudott mosolyogni, úgy hallottam, nevetni is szeretett. No meg ölég jó hangja volt és táncolni is öléggé jól tudott, továbbá fejlett volt a szociális érzékenysége is. Csak hát nem sokat tanult életébe, így ki volt szolgáltatva a környezetének és allaposan kihasználták, elsősorba az apja meg később az orvosai. Innen, helybafaluból is tisztán láccik. Nem azér mondom, de mi a Márja-lányokkal meg tuttuk volna védeni, nem hagytuk volna, hogy elveszejcsék szegényt. De hát mi se lehetünk ott mindenhol. Egyépként szegény Májköl Dzsekkszön hasonló utat járt be, mint minálunk a Misi, a harmónikás. Ez a Misi se panaszkothatott, hogy felfedezetlen teheccség volt, mer felfedeszték. Allapító tagja volt a Rió Triónak, ami állt egy dobosból,egy gitárosból és belölle, a harmónikásból. Mind énekeltek is, bár az állandó színvonalat csak a Misi tutta bisztosítani. Imátták is a nők, meg néhány férfi is, de ő maratt a lányoknál, sajnos akkor is, amikor már megnősült. Szóval eccer a Misi nekem elmesélte az élettyét, ami persze itt előttünk, a nyilvánosság előtt folyt-folydogált. Már az élete végén tette a vallomást nekem a Misi, aki pont ötven volt, mint szegény Májköl Dzsekkszön, amikor meghalt. Igaz nem gyócer-, hanem alkoholtúladagollásba.
Úgy mesélte, hogy az apja már gyerekkorába kényszerítette, hogy harmónikázzon, mer az tisztán láccot, hogy Misiből földműves nem lesz, mer ahhoz túl gizda az alkattya. Elis külték lakatosnak. Nem mintha szerette volna a lakatoskodást, de elvolt vele. De előbb még tanult harmónikázni. Mindenféle versenyeken is föllépett, nyert egy rakás díjat a szülei legfőbb örömire. Másban nem is nagyon jeleskedett, mer tanulni nem szeretett. Viszont szívesen focizott volna, meg szaladgált volna, meg bicajozott volna, ilyen sorrendbe, de az apja nem engette. Fúrt és faragott is volna, de aszt se engették, nehogy baja legyen az ujjainak és akkor oda a harmónika. És oda a kereset, mer fölnőve gyakran hívták lagzikba. Jól húszta a nótákat, na. Nem aszt mondom, hogy én nem élvesztem – monta a Misi nekem. De csak felnőttként. Gyerekként jó lett volna megmaradni gyereknek. A szívem szakatt belé, ahogy hallgattam, szegényt. Asztán, mer igény volt rá, megalakították a Rió Triót, a Misi, a Péter és a Feri. És minden hétvégén jáccottak a helybefalui presszóba, ha nem volt épp fölkérésük lagziba. És itt jöttek a gondok. Ugye a presszói közeg, az nem egy józan közeg. Először is, szárnyra vette őket a hírnév. Úton-útféllen megállították, otógrammot kértek tölle, még a megyei újságba is töppször szerepeltek, meg külön a Misi is, mer ölég jóképű volt. Igen ám, de a munkahelyén meg egrecírosztatták, hogy ígymegúgy, te híres ember. Eszt a feszülcséget nem bírta a Misi, hát persze, hogy elfogadott néhány felest a presszóba, meg sört és bort is. Észre se vette, mikor indult lefellé a lejtőn el. Egy kitörési pontya lett volna, mint szegény Májköl Dzsekkszönnak, mégpedig a nősüllés és a család. Hajnalka igazán szerette, eszt utólag látta Misi is, de pont akkor szégyellte őt nagyon, mer kicsit túlsúlyos volt Hajnalka, de hát az első gyereküket várta, így el kellett vennie feleségül, mer abba az időbe ez így volt szokás. Szóval, ahogy a Misi fogalmazott, a szívivel köllött volna látnia, nem a szemivel, akkor még megmenekülhetett volna. De ő csak nészte, nészte Hajnalkát és más lányokkal vigasztalódott. Asszem lesz néhány keresetlen szavam a Márja-lányokhoz! Asztán az átzenélt éjszakáktól nem tudott rendesen aludni, így hát altatókat kezdett szedni. De nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem a mája. Az fölmonta a szolgállatott. Mire velem beszélt, már tiszta egy roncs volt. Nésztem aszt a szép szemét és arra gondoltam, reméllem nem szomorkoggya ki másnak magát, pláne hogy nem árujja el, hogy Hajnalkát velem is próbálta feledtetni. Meg is ígértettem vele, hogy nem beszél az élettyéről másnak, hisz kegyetlenek az emberek, nem kezelik diszkréten a hallottakat, mint én. Szerencsére, ami egybe persze nagyon szomorú is, nemsokára eltávozott a boldogabb vadászmezőkre, ahol reméllem nem kell harmónikáznia mindenáron, ha nem akar. A temetése nagyon puccosra sikeredett. Jó sok zenész kollegája eljött, elhúszták a nótáit-dalait, így tisztelegtek a soha elnem múló emléke előtt. A lányok, akikkel vigasztalódott, most a templomi kórust alkották és igen szép egyházi énekekkel siratták a Misit és a múltyukat.
Erre mondom én, hogy szegény Májköl Dzsekkszön ugyanaszt az utat járta be, mint a közismert Misink, meg egyébbként is, nincs a világnak ojjan eseménye, ami már ne jáccódott volna le, itt, helybefaluba, vagy épp jáccódik vagy jáccódni fog.
Merem állítani, hogy Bredpitt és Angyalikajoli valahogy láthatta a helybefalui tévét és itt tájékozódhatott a Jóska meg az én történetemről, amikor még jóba voltunk, és együtt andalogtunk a Kékduna keringőre úttörőnek beőtözve a nyugdíjasok jelmezbálján.
Csak nehogy úgy járjanak, mint mi asztán.
Igazán sajnálnám, ha válsággal kéne küzdeniük. De azér vagyunk, hogy eszt is megolgyuk.