Abdul, az arab benzinkutas levellezőpartnerom
Hihetetlen dolog történt. Bözsink és Piroska szinte ugyanaszt álmotta, pedig nem ikertestvérek, sőt nem is testvérek. Sőt, Piroskának van egy rakás gyereke, Bözsinknek meg egy sincs, ezért szokott mindig az enyémmel szórakozni, meg osztani az észt a többi szülőnek, hiába mongyuk, hogy hogyan mondhat bármit, amikor fogalma nincs a gyereknevellésről. Erre mindig aszt mongya a Bözsink, hogy dehogynem, ő kellőképpen elvan távolodva érzelmileg a szereplőktől, így teljesen objektumosan megtuggya állapítani, mi a baj, jobban rálát bizonyos dolgokra. Annyi élettapasztalattya meg van, hogy aszt megosztya másokkal. Ja, de annyi esze nincs, hogy ne keverje az objektumot az objektívval, de most már mindegy letettem én arról, hogy állandóan kijavíccsam. Na, ez a Piroska, akiről már eccer írtam, hogy bizony gond van a leánygyermekeivel, nem is csodállom, hogy éjjelente nem tud aludni, na, ez se egy eccerű eset, de itt helybefaluba semmise eccerű, erről vagyunk nevezetesek és még csak a bonyodalmak elején tartunk, a bánya még megse nyitott, majd megláttyuk asztán mi lessz.
Szóval a Bözsink meg a Piros aszt álmotta, hogy sötét fellegek gyülekesztek az Ilon feje felett. Az Ilonnak konyhája van, nem ilyen házi, mint mindenhol, hanem olyan kifőzdés jelleg. Nem tart fönn éttermet, csak főz minden nap iskolának, óvodának, öregeknek, meg aki előfizet. Kétféle menü van: vagy kéred vagy nem. Az mongyuk érdekes, hogy ugyanaszt eszik a gyerekek, mint a felnőttek és vicaverza, bár az öregek gyomra van olyan kényes, mint a gyerekeké, de háromszor egy hónapba borsostokányt etetni a gyerekekkel nem bisztos, hogy egésséges. Eszt mindeszt azért írtam le, mert mi állandó konfliktusba és nem konflisba, mer az elé lovat kell fogni, vagyunk, vagyis örök dilemmába, hogy mit tegyünk. Ilon esete az egy nagyon sarkalati kérdés, mikösztünk, Márja-lányok köszt. Mer ugye végignésztük eccer, ahogy egy nagy fekete szemeteszsákból húszta elő a helybefalui vadászok adományát, egy jólfejlett őz tetemét, hogy megfőzze pörköltnek a majálisra. Nem azér, a kukazsák nem volt használva, feltehetőleg gyártiszta volt, csak hát a véres lé, ami csurgott belölle. Mer az Ilon nem tette hüttőbe a húst, mer aszt monta, hogy hagyni kell a vadhúst érlelődni. Én nem tudom, ilyen tekintetbe én semmi pikánságra nem vágyódom. Szóval végignésztük, hogyan lesz az oszlásnak induló őztetemből őzpörkölt. Rettenetesen féltünk, hogy megmérgeződik helybefalu és akkor mi lesz velünk, mer mi nem ettünk egy falatot se. Leesett az állunk, amikor mindenki megnyalta a tíz ujját, kivéve az András fatr, mer neki csak hat ujja van, nem az egy, hanem a két kezén. Fakitermellő vagy másnéven favágó volt és neki is volt egy pillanattya, ami örökre megváltoztatta az élettyét. Most rokkantnyugdíjas, nagyon szép nyugdíjjal, éli világát, főleg, mióta Klárikám, a felesége meghalt. A gyerekei meg az új Klárikám szépen elláttyák. Az új Klárikámmal mennek a régi és huzamosabb ideig volt Klárikám sírjához. A fiatal Klárikám olyan rendes, hogy vele sír a sírnál. Na, az András fatr csak hat ujját nyalta meg, de aszt azért megnyalta. Az a lényeg, hogy életbe maratt a lakosság. Azóta se tuggyuk a Márja-lányokkal, hogy mit tegyünk Ilonnal. Zárassuk-e be a kifőzdéjét vagy majd a Jóisten intézkedik. Eccer már megbüntette az áentéesz, mer nem tért rá időben a hapci-rendszerre. Mingyár árat is emelt az Ilon, hogy kituggya fizetni a bűntetést, amit így a befizetők fizettek ki igazából. A legtőbb Márja-lány csőrét persze ez bántya.
Mióta a Bözsink, meg a Piros eszt a felleges dolgot álmották, igyekesztünk kielemezni a kialakult helyzetet, teológiai alapon. Van, aki aszt mongya, biztos a Jóisten külte az álmot és szólni kell Ilonnak. De lehet, hogy mégse akarja, hogy közbeavatkozzunk a dolgok menetébe, mer mégiscsak ő a Jóisten, majd ő elintézi a legjobb belátása szerént. Neki kell eldöntenie, hogy mi legyen helybefalu sorsa, megmenekül-e a lakosság vagy nem egy következő nagy ünnep alkalmával, ami feltehetőleg a várossá nyilvánittásunk ünnepélyes ünnepére tervezett haccacáré lesz. Egy kicsit még gondolkodunk ezen a dolgon.
Igazából nem is emiatt vagyok nagyon földobódva. Lelkemben kis rőzsenyalábok égnek, hogy az ismert költőt citájjam ide. Teljesen váratlanul, emesenezés közbe kaptam egy levelet. Egy nagyon helyes fiatalember írt angolul. Na, nem a legjobb az angolja neki se, mer Franciaországba él és arab származású, ha jól vettem ki a mondókáját. Ölég fiatal, harmincöt éves és egy benzinkútnál dolgozik. Tudvalevő, hogy én imádom az angolt, még tanfolyamra is jártam vénségemre, mit tegyek, ez életem álma volt, meg sokkal inkább hasznát veszem a világba az angolnak, mint a helybefalui sváb nyelvjárásnak vagy az irodalmi magyarnak. Igaz, nemigen mozdullok ki innen, de például a hálón azér leginkább angol a nyelv. Szóval, ahogy a lányommal levelezek emesenen, előkúszik egy kis kép és Hi! – ez volt odaírva. Ez az Abdul, mer így hívják, van a képen. Szép izmos, a karját a feje fölé emelli, sehol egy szőrszáll se a hónajjába, amit a lányom úgy mond, hogy szőrkutya. Kicsit hátra van dőlve, nem a lányom, hanem az Abdul és nincs rajta ing vagy póló, de ebben a melegben legszívesebben én se vennék fel semmit, eszt megírtam neki viccesen. Erre ő aszt írta, hogy őt nem zavarja, ha nincs rajtam semmi. Kérdeszte, hogy hány éves vagyok. Montam talájja ki. Nem sokat tévedett, de azér őszintén megmontam, hogy annál tizenöttel több. Aszt monta nem baj, ő szereti az idősebb hölgyeket, mer azok tapasztaltabbak. Eszt meg is mondom majd a lányomnak, hogy vannak még olyan fiatalok, akik hallgatnak az idősebbekre, mer a lányom szerint én maradi vagyok és a megszerzett tudásom már elavult. Asszem jól megértyük egymást az Abdullal. Mindenképpen látni akar, kérte, hogy vegyek vebbkamerát és akkor élőbe is beszélgethetünk. Ilyenre még nem is gondoltam. Hát, nem is tudom. Lehet, hogy a Bözsinkkel bemegyek majd a városba, nem a helybefalui városba, hanem a távolabbi városba, ami úgy is néz ki, mint egy város és ott veszek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy néz ki egy arab benzinkutas mozgás közbe Franciaországba, mer aszt írta az Abdul, hogy szerinte én olyat még nem láttam, mint amilyet ő a kamerába mutatna vagyis saját magát. Ebbe igaza van. Kérdesztem, hogy hívhatom-e fiamnak a korkülömbségre valló tekintettel, amire aszt monta, persze és, ha rossz fát tesz a tűzre, virtuálisan el is fenekelhetem. Meg majd ő mesél, hogy milyen kultúra és szokások vannak az ő népénél, mer írtam, hogy őszintén érdekel, hogyan él, mit csinál szabadidejébe, kivel tart kapcsolatot és más ilyenek. Hát, nagyon élvesztem az írogatást, előszettem minden angol szókészletemet, meg ő is az övét, és ahhoz képest egész jól megértettük egymást. Mindenki óvott, hogy micsoda emberek vannak fönn a világhálón és itt a legjobb példa, hogy mennyire tisztelettudóak más országban a fiatalok, az itteniek példát vehetnének rólluk. Persze tisztelet a kivételnek.
Szóval a Bözsink meg a Piros aszt álmotta, hogy sötét fellegek gyülekesztek az Ilon feje felett. Az Ilonnak konyhája van, nem ilyen házi, mint mindenhol, hanem olyan kifőzdés jelleg. Nem tart fönn éttermet, csak főz minden nap iskolának, óvodának, öregeknek, meg aki előfizet. Kétféle menü van: vagy kéred vagy nem. Az mongyuk érdekes, hogy ugyanaszt eszik a gyerekek, mint a felnőttek és vicaverza, bár az öregek gyomra van olyan kényes, mint a gyerekeké, de háromszor egy hónapba borsostokányt etetni a gyerekekkel nem bisztos, hogy egésséges. Eszt mindeszt azért írtam le, mert mi állandó konfliktusba és nem konflisba, mer az elé lovat kell fogni, vagyunk, vagyis örök dilemmába, hogy mit tegyünk. Ilon esete az egy nagyon sarkalati kérdés, mikösztünk, Márja-lányok köszt. Mer ugye végignésztük eccer, ahogy egy nagy fekete szemeteszsákból húszta elő a helybefalui vadászok adományát, egy jólfejlett őz tetemét, hogy megfőzze pörköltnek a majálisra. Nem azér, a kukazsák nem volt használva, feltehetőleg gyártiszta volt, csak hát a véres lé, ami csurgott belölle. Mer az Ilon nem tette hüttőbe a húst, mer aszt monta, hogy hagyni kell a vadhúst érlelődni. Én nem tudom, ilyen tekintetbe én semmi pikánságra nem vágyódom. Szóval végignésztük, hogyan lesz az oszlásnak induló őztetemből őzpörkölt. Rettenetesen féltünk, hogy megmérgeződik helybefalu és akkor mi lesz velünk, mer mi nem ettünk egy falatot se. Leesett az állunk, amikor mindenki megnyalta a tíz ujját, kivéve az András fatr, mer neki csak hat ujja van, nem az egy, hanem a két kezén. Fakitermellő vagy másnéven favágó volt és neki is volt egy pillanattya, ami örökre megváltoztatta az élettyét. Most rokkantnyugdíjas, nagyon szép nyugdíjjal, éli világát, főleg, mióta Klárikám, a felesége meghalt. A gyerekei meg az új Klárikám szépen elláttyák. Az új Klárikámmal mennek a régi és huzamosabb ideig volt Klárikám sírjához. A fiatal Klárikám olyan rendes, hogy vele sír a sírnál. Na, az András fatr csak hat ujját nyalta meg, de aszt azért megnyalta. Az a lényeg, hogy életbe maratt a lakosság. Azóta se tuggyuk a Márja-lányokkal, hogy mit tegyünk Ilonnal. Zárassuk-e be a kifőzdéjét vagy majd a Jóisten intézkedik. Eccer már megbüntette az áentéesz, mer nem tért rá időben a hapci-rendszerre. Mingyár árat is emelt az Ilon, hogy kituggya fizetni a bűntetést, amit így a befizetők fizettek ki igazából. A legtőbb Márja-lány csőrét persze ez bántya.
Mióta a Bözsink, meg a Piros eszt a felleges dolgot álmották, igyekesztünk kielemezni a kialakult helyzetet, teológiai alapon. Van, aki aszt mongya, biztos a Jóisten külte az álmot és szólni kell Ilonnak. De lehet, hogy mégse akarja, hogy közbeavatkozzunk a dolgok menetébe, mer mégiscsak ő a Jóisten, majd ő elintézi a legjobb belátása szerént. Neki kell eldöntenie, hogy mi legyen helybefalu sorsa, megmenekül-e a lakosság vagy nem egy következő nagy ünnep alkalmával, ami feltehetőleg a várossá nyilvánittásunk ünnepélyes ünnepére tervezett haccacáré lesz. Egy kicsit még gondolkodunk ezen a dolgon.
Igazából nem is emiatt vagyok nagyon földobódva. Lelkemben kis rőzsenyalábok égnek, hogy az ismert költőt citájjam ide. Teljesen váratlanul, emesenezés közbe kaptam egy levelet. Egy nagyon helyes fiatalember írt angolul. Na, nem a legjobb az angolja neki se, mer Franciaországba él és arab származású, ha jól vettem ki a mondókáját. Ölég fiatal, harmincöt éves és egy benzinkútnál dolgozik. Tudvalevő, hogy én imádom az angolt, még tanfolyamra is jártam vénségemre, mit tegyek, ez életem álma volt, meg sokkal inkább hasznát veszem a világba az angolnak, mint a helybefalui sváb nyelvjárásnak vagy az irodalmi magyarnak. Igaz, nemigen mozdullok ki innen, de például a hálón azér leginkább angol a nyelv. Szóval, ahogy a lányommal levelezek emesenen, előkúszik egy kis kép és Hi! – ez volt odaírva. Ez az Abdul, mer így hívják, van a képen. Szép izmos, a karját a feje fölé emelli, sehol egy szőrszáll se a hónajjába, amit a lányom úgy mond, hogy szőrkutya. Kicsit hátra van dőlve, nem a lányom, hanem az Abdul és nincs rajta ing vagy póló, de ebben a melegben legszívesebben én se vennék fel semmit, eszt megírtam neki viccesen. Erre ő aszt írta, hogy őt nem zavarja, ha nincs rajtam semmi. Kérdeszte, hogy hány éves vagyok. Montam talájja ki. Nem sokat tévedett, de azér őszintén megmontam, hogy annál tizenöttel több. Aszt monta nem baj, ő szereti az idősebb hölgyeket, mer azok tapasztaltabbak. Eszt meg is mondom majd a lányomnak, hogy vannak még olyan fiatalok, akik hallgatnak az idősebbekre, mer a lányom szerint én maradi vagyok és a megszerzett tudásom már elavult. Asszem jól megértyük egymást az Abdullal. Mindenképpen látni akar, kérte, hogy vegyek vebbkamerát és akkor élőbe is beszélgethetünk. Ilyenre még nem is gondoltam. Hát, nem is tudom. Lehet, hogy a Bözsinkkel bemegyek majd a városba, nem a helybefalui városba, hanem a távolabbi városba, ami úgy is néz ki, mint egy város és ott veszek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy néz ki egy arab benzinkutas mozgás közbe Franciaországba, mer aszt írta az Abdul, hogy szerinte én olyat még nem láttam, mint amilyet ő a kamerába mutatna vagyis saját magát. Ebbe igaza van. Kérdesztem, hogy hívhatom-e fiamnak a korkülömbségre valló tekintettel, amire aszt monta, persze és, ha rossz fát tesz a tűzre, virtuálisan el is fenekelhetem. Meg majd ő mesél, hogy milyen kultúra és szokások vannak az ő népénél, mer írtam, hogy őszintén érdekel, hogyan él, mit csinál szabadidejébe, kivel tart kapcsolatot és más ilyenek. Hát, nagyon élvesztem az írogatást, előszettem minden angol szókészletemet, meg ő is az övét, és ahhoz képest egész jól megértettük egymást. Mindenki óvott, hogy micsoda emberek vannak fönn a világhálón és itt a legjobb példa, hogy mennyire tisztelettudóak más országban a fiatalok, az itteniek példát vehetnének rólluk. Persze tisztelet a kivételnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése