80. Történés - Csajszi néni és az önmegvalósítás legmagasabb minősége

Sokak példaképe helybefaluba a csikóhal: a hím hordja magában a petéket a farka tövén található zacskóban

 Jaj, hát nagyon kellett nevetnem, amikor meghallottam a házelnök úr legutóbbi felszólalásáról érkezett híreket. Épp a Sanyi doktor rendelőjébe ültem, na nem magamnak kellett gyócer, hanem a Jóskának, mert ő nem egy svarceneggeri alkat, aki a széles vállára csapja a gerendákat és kommandóst jáccik odahaza és nemkülömben az egész világon. Mert a Jóskának kialakulatlan még a válla és a világnézete, pedig lassan hat évtizede fejleszdgeti, mint helybefalut a kormányprogram, de semmi nagyszerűt nem sikerült még kihozni az adotcságaiból. Iparkodtam haza, hogy bekapcsoljam a tévét és megmutassam a Jóskának, hogy nézze meg, hogy ki az értékesebb: ő vagy én? Márpedig én, mert az én méhem ki volt használva, prezentáltam egy gyereket, igaz, hogy csak egy lány, és az is igaz, hogy kicsit elszúrtuk a nevellését, mert nemigazán arra apportírosztuk, hogy az első adandó alkalommal essen teherbe és szüljön állampolgárkákat, de az is igaz, hogy mindjárt unoka lett belőlle, mert még éltek a szüleink, akiknek megszültük őtet. Szóval akárhogy is nézzük, én már eljutottam az önmegvalósítás legmagasabb szintjére, bár eddig erről nem tuttam, de jobb később, mint soha ilyenekről tudomást szerezni, nem igaz, különösen, ha ilyen magasztos és szent dologról van szó, mint sváb fajtánk továbbszaporítása.  Abba végül is nem akarok belemenni, hogy a Jóska himbilimbije mit ér, mert ugye mindig kéccséges volt, hogy ki az apja a szüleim unokájának, de az is igaz, hogy a Jóska direkt maratt kéccségek köszt, mert aszt monta, neki jobb, ha aszt hiheti, hogy őtőlle van a gyerek, mégha csak lány is. Hát ebből kifolyólag mondom, hogy én értékesebb vagyok, mert az bisztos, hogy én vagyok az annya. Jóska másba sem üti meg a mércét, például méretbe, gyakoriságba, továbbá hűségbe. Tudom, hogy voltak kalangyai, hát hiszen azért is hívom néha mocsok Jóskának, meg hívja más is és elég nagy perpitvart szoktam rendezni a hűtlensége miatt, de aszt bisztosan tudom, hogy utódott másnak nem nemzett. Ez mongyuk aszt az érdekes kérdést is felveti, hogy a gyerektelen nőkhöz hasonlóan az akaratlagosan vagy akaratlanul meddő férfiak is ugyanúgy a selejtek közé kerülnek-e a házelnök véleménye szerint? Lesz-e ennek következménye? A termékeny férfiakat megjutalmazzák, a terméketleneket megbüntetik? Ha jól sejtem, most asztán tényleg fontos lesz apasági tesztet csináltatni! Megint jó biznisz lessz valakinek. Na, de ne kanyaroggyunk el a fővonaltól. A Márja-lányok orvoshoz járó frakciójának véleménye szerint is a legszentebb dolog anyának lenni. Mindig is gyanúsnak tartották azokat, akik másra is vágytak, mint otthon kevergetni a levest és rántást készíteni a babfőzelékhez, már eleve gyanúsak voltak azok, akik habartak és nem rántottak. Mongyuk a hatgyerekes Sárit az Isten is anyának teremtette, az olyan, mint egy Madonna, olyan tiszta és szűzies, az ember gondolkodóba esik, hogy talán tényleg igaz a szeplőtellen fogantatás, az olyan boldog és ragyogó kismama minden eggyes áldott állapotában és olyan rajongva és szeretettel nevelli a gyermekeit, hogy mindenki kedvet kap a másállapothoz és a sok gyerekhez. Ő tényleg ebbe teljesedett ki, jó látni. Csak hát a Sári egy unikum. A többi szent anya kényszerszent. Egyrészt, mert nincs más választása, munkanélküliség van, nincs hova dolgozni menni. Másrészt meg eleve nem engedik, hogy kipróbálhassa magát valamibe. Itt helybefaluba az idősek közül is rengetegen mesélték nekem, hogy mire vágytak fiatallon, asztán az apjuk nem engette tanulni őket. Asztán meg a férjük nem engette dolgozni őket. Bár most már szűkölnek a férfiak, mert egy kereső nem bírja eltartani a családot, mégiscsak emincapálni kell a nőket, mert nagy baj lessz. Nem tudom, hogyan csinálják, de a fiatal nők már született feministák, lehet, hogy módosult géneket örököltek. Mindig kérdezik tőllem, amikor rájuk kérdezek, hogy na, férjhez mikor mentek, mikor lesz unokája az apátoknak, anyátoknak, hogy hogyan is gondolom, hát a fizujukból nem jönnek ki, ha dolgoznak eggyáltalán, még mindig otthon élnek a szüleiknél. Se lakás, se pénz. Valakinek meg kéne mondani a házelnök úrnak, hogy elhisszük, hogy tiszteli a nők méhét, de megtisztelhetné az egész embert mongyuk megfelelő feltételekkel ahhoz, hogy azok a méhek örömmel termékenyüljenek meg. Tudom, hogy gyermekéhezés csak a gyakorlatban van, elméletileg nincsen idehaza, de a sok megtévesztett méhtulajdonos mégis retteg attól, hogy milyen sorsba kényszerítené gyermekeit, ha megszülné őket. A Bözsink aszt is felvetette, hogy mi van, ha a férj otthaggya az asszonyt és eltűnik, mint a nyugdíjvagyon a ködben, vagyon-e segítcség akkor az otthagyott gyerekeknek és a méhhordozónak dolgozók és herék nélkül? Eggyáltalán, mi a kívánatos? Lehet lányanya? Éljen élettársi kapcsolatban? Hálásabb-e házasságba gyereket szentségelni? Ha igen, mi az értékesebb: a keresztény házasság vagy örömmel veszik a más vallású magzattulajdonosokat is? Milyen nemű gyermek a kívánatos? Az értékesebb férfiak vagy az egyfunkciójú nők? Nyilván kell ez is, az is, amíg a férfiak nem tudnak szülni és hajlandóak csakis eszt az életfeladatot minden más dolog elé állítani, mondhatni csakis ez a szent cél élteti őket: gyermeket világra hozni és utána eleget velük lenni. Aszt hiszem, hetedikes tananyag volt a csikóhalak párzása, ahol a hímnemű csikóhal hordoszta a kicsiket - egyszerre többet!!! ez ám a tökéletesség csomborasszója! -, asztán felböfökte őket és idegbajosan rohangált a vízben ide-oda, óvva a picinyeit. Se ideje, se energiája, se ambíciója nem volt se házelnöknek, se pártelnöknek, se velszi bárdnak lennie. Asztán, mint minden igazi férfi, végül sorsára hagyta a kicsiket, igaz, az annyuk nemkülönben. Szóval akár angol, akár magyar, akár bármilyen nemzetiségű tudósnak jó lenne már feltalálni a humán csikóhalat, hogy a férfiaknak is legyen szent lehetőségük, oppárdon: szent kötelességük egy egész életre. Akkor is, ha már a gyerekek kiröpültek a csikóhal-fészekből és kétévente egyszer hívják fel őket telefonon a világ másik tájáról és a humán hím csikóhal nem tud mit kezdeni magával. A Bözsi amúgy szintén úgy gondolja, hogy tényleg az anyaság a legszentebb dolog a világon. de ő azért gondolja így, mert neki nincsen, pedig mindig akart. És most még magába fordultabb lett, mert százszorosan úgy érzi, hogy értéktelen. Hiába említem egylapon Teréz anyával, aki szintén méhtulajdonos volt, de nem szült gyereket (vagy nem tudunk róla), mert ez Bözsinket nem hattya meg. Hiába mondom, hogy ő nem értéktelen, hisz egy kapcsolathoz két fél kell, ő azzal vág vissza, hogy még arra is képtelen volt, hogy megszerezze a másik felét. Hiába mondom aszt is, hogy ő így, ki nem használt méhhel is értékes tagja, ha nem is a társadalomnak, de például helybefalunak, mint önkéntes hírhordozó és nekem, az én szívemnek különösen kedves, mint barátném és olyan megmondó asszony, aki sok butaságot mond, de ha eccer nem, akkor meg hátratántorodik az ember az igasságain vagy legalábbis a kérdésfeltevésein. És ráadásul szeretnivaló, segítőkész ember, csak a menthetetlen házasságokat teszi tönkre, amelyiket meg lehet menteni, aszt megmenti. Élőben látom a kormánypropaganda hatásosságát: máris oszlik összetartó közösségünk, sőt, az érzékenyebbje önmagát osztya be az értéktelenek közé. Vajon hosszútávon mit lehet azokkal kezdeni, akik értéktelennek tartyák magukat? Semmit? Vagy épp bármit?
Végül Bözsinket azzal sikerült úgy-ahogy megnyuktatnom, hogy elmontam, hogy helybefalu férfitársadalmának 98,98%-a fél a feleségétől vagy a mutterjától vagy a nővérétől vagy a szeretőjétől, vállmérettől függetlenül, pláne az olyan nőktől fél, akik nem függnek senkitől, akik a maguk urai, még önnön méhüket is uralják, mint például Bözsink maga. Nincs annál félelmetesebb, mint egy önjáró nő, legyen a csípeje széles avagy keskeny, omoljék a keblei halma térgyére avagy tömje ki a pusapp mellytartóját zoknival avagy sem.
Én meg legmagasabb minőségemben hátradőlök, az égegyatta világon semmi más dolgom nincs mára, mert már önmegvalósítottam magam egy életre, csak a Jóska lenne jobb társam, mást nem is kívánnék az élettől. Esetleg kereshetne többet, hogy ne vággyak, csak otthon vezető pozícióra.

(fotó: hir.ma)

79. Történés - Csajszi néni beugrik az éhezéslátszatnak

2in1: kenyér és majdnem penicillin

Az úgy volt, hogy a Bözsink még múltkorába jött a jó hírrel, hogy megszűnt a gyermekéhezés. Kérdesztem, hogy mikor? Visszakérdezett: - Milyen nap van ma? - Szerda, montam. - Akkor tegnapelőtt, hétfőn - vákta ki nagy büszkén. Asztán aszt is elmonta, hogy a Fodrász Annusnál hallotta, mit beszéltek a tanárnők meg az óvónők, közös nevükön pedagógusok, hogy a parlamentbe nem szavasztak meg valami nemzeti éhezésellenes minimumot. Először aszt gondolta, hogy meg akarták határozni, hogy minimum hány embernek kell éheznie hazánkba, és próbálta kiszámolni, hogy helybefalu tuggya-e hozni a ráeső számot. Nagyon megkönnyebbült, amikor kapásból fölsorolt harminc családot, akik éheznek a faluba. A pontos számnak is utána tudna nézni, mert tagja a Helybefalui Nőegyletnek, ami egy karitatív civil szervezet és eleinte karácsonykor vittek élelmiszer adományt meg ruhákat, játékokat a rászoruló családoknak és egyedülállóknak, de most már szinte egész évben mozgósittyák magukat, mert annyi a kérés és jogos igény. De rövid volt az öröme, mert a pedagógusok szavaiból kiderült, hogy pont ellenkezőleg, nem szabad éhezni se országosan, se helyi szinten. Sőt, nemcsak nem szabad, hanem nem is éhezik senki, pláne gyerek nem. Persze, örülni kell az ilyen hírnek, mert ahol éhezés van, ott nincs rendes ruhászkodás, fűtés, gyócer se, játékokról, könyvekről, utazásról ne is beszéljünk. Szóval örömteli hír ez, na. És ne felecsük el asse, hogy a jó hírt kinek köszönhettyük. Hát az uralkodó pártnak és kormánynak. De majdnem nem sikerült a jó hír keresztülvitelle, mert az ellenzék orvul összefogott és kidolgoszták eszt a nemzeti minimálist, meg benne voltak civilek is. - A Helybefalui Nőegylet, Isten mencs, nem! - tette hozzá Bözsi. Ha a vezzető párt beugrott volna ennek a provokációnak, akkor az ellenzék szekerét tolták volna, aszt meg nem lehet. Az óvónők meg a tanítók aszt beszélték, hogy minden áldott nap elis fogják mondani a gyerekeknek és a szülőknek, hogy kik akarták megetetni őket ténylegesen és képletesen és kik voltak azok, akik ezt nem engették. Hogy jól jegyezzék meg, egy életre, de legalább a következő választásig, hogy a kormány éberségét nem lehet kijáccani és csak azért ne lakjon jól minden gyerek, mert az ellenzék úgy akarja!
Bözsi kicsit gondba volt, mert mint monta, mi legyen az adományokkal, amik eddig összegyűltek? És mi legyen a saját szemével? Annak higgyen vagy a kormánynak?
Én csak aszt tudom a Bözsinknek tanácsolni, hogy hallgasson a szívére és ha a szemét meg is tévesztik és úgy láccik, mintha éheznének a felkeresett gyerekek, esetleg szülői nemtörődömség vagy felelőtlenség miatt, akkor is inkább etesse-itassa-ruházza őket. Nem kell nagydobra verni, mert ki tuggya, milyen büntetés várhat arra, aki beugrik az éhezésláccatnak, de azért legyen bátor, én is próbálok az lenni, erre a legjobb tanúm a Jóska, aki fél töllem rendesen.

(fotó: femina.hu)

78. Történés - Csajszi néni és a menekülő bevándorlók

Európai Unión kívül született, tanulatlan, szegény bevándorló

   Nálunk itt, helybefaluba minden leheccséges és annak az ellenkezője is. Ráadásul - köszönhetően a Márja-lányoknak - olykor hisztéria is ki szokott törni. Például múltkor a száz forintos boltba, ami már inkább több száz forintos bolt, elfogyott az alapozó és az eladó aszt monta, hogy a tulaj nem fog hozni egy hónapon belül. Na, a Márja-lányok hányták a keresztet magukra, hogy akkor most mi lesz? Az lett, hogy amikor már harmadik napja nem mertek az uccára menni, a Szepi beutazott a járásköszpontba és vett alapozókat. Csak ugye férfiemberként mit érdekelte őt, hogy milyen színűt vett, ezért jelen pillanatban közöttünk járkál néhány sötétbarna arcú Márja-lány, tök úgy néznek ki, mint az illegális bevándorlók: a házfalakhoz tapadva lopakodnak, mintha rosszba sántikálnának, senki nem akar a társaságukban lenni, ők meg nem hajlandók dolgozni ilyen ábrázattal. Pont ebből a véletlen esetből kerekedett ki helybefalu történelmének legszebb adhokk válságstábi összejövetele. A Márja-lányok ráirányították településünk figyelmét az igazi illegális bevándorlókra. Na, az önkormányzat azonnal összehívott egy közmeghallgatást ezügyben, mert úgy éreszte, hogy az illegális bevándorlók itt állnak a faluhatárnál és bekopogtatnak hamarosan. Már, ha eltuggyák olvasni a rovásírással felírt falunevünket. - Ezeknek mindegy - monta a Szepi. - Ezek akárhova mennének, csak ne otthon legyenek. Montuk a Szepinek, hogy feltétlenül legyen ott a válságstábi összejövetelen, egyrészt mongya el a véleményét, másrészt meg hát ő volt a kirobbantója a hisztériának.

Tele lett a sportcsarnokunk, aki élt és mozgott, az mind ott volt. Egymást méregettük, van-e kösztünk illegális bevándorló, de egyellőre nem láttunk ilyen embert. A polgármester mindenkit köszöntött és ismertette a kormány álláspontyát, miszerint ne vegye el senki a magyarok elől a munkát, nincs szükségünk más kultúrákra és csak azért, mert valaki jobb életre vágyik vagy életveszélybe volt a hazájába, nem jöhet ide, mert aszt mindenki mondhassa. Illetve mondhattya, javította ki magát a polgink. Asztán bemutatta a kormány képviselőjét, akit szeretettel hívott ide és aki szeretettel jött, mert átéreszte az egyszerű kisemberek aggodalmát a probléma iránt. Ő is elmonta mégegyszer aszt, amit a polgink. És kérte, hogy a válsággyűlés lássa el a feladatát. Az lett volna a feladatunk, hogy fogaggyuk el a kormány álláspontyát úgy, ahogy van. Mert ugye csak okos emberek ülnek a kormányba, hallgassunk rájuk. Na, ez igaz is, már az, hogy az okos emberek ott ülnek, mert helybefaluba nem maratt belőllük túl sok. Csak egy-kettő, aki sorolta az indokait, hogy micsoda vész lenne, ha csak úgy hipphopp bárki bevándorolhatna ide, például heybefaluba akár pestis is felüthetné a fejét, mert ki tuggya, hogy az illegális bevándorlók bevannak-e oltva pestis ellen? Lehet, hogy helybefaluba vannak nem okos emberek is, legalábbis nem annyira okosak, mint a kormány, de legalább érdeklődőek, mert a sok kérdés nem szorult beléjük, ki lett mondva. Mingyárt felszólalt a német és a roma kisebbségi önkormányzat elnöke és aziránt érdeklődtek, hogy kilesznek-e zavarva helybefaluból és az országból, mert az őseik egy fillér nélkül érkesztek és megélhetési bevándorlók voltak. És még most sem tud mindenki megélni a jövedelméből. Á, nem, monta a kormány képviselője, az más tészta, az legalább kétszáz éve volt és a németeket Márja Treszka hífta be. A romákról nem nyilatkozott. - És a kultúránk? Aszt őrizhettyük? - volt a következő kérdés. Van nálunk német és roma hagyományőrző csoport. Énekelnek, táncolnak. Sőt, a romák között van helybefalui költő és festő is. Nem szobafestő-mázolló, hanem rendes művész. Igaz, hogy szegények naiv művészek, már ami a művészetük megbecsülését illeti. A Márja-lányok közül páran mingyárt összesúgtak, hogy lám-lám az ember nem lehet elég óvatos, eddig nem is tutták, hogy milyen veszélyeket rejt magába a stilenáht éneklése vagy az Orsós Józsi színgazdag képei, amik közül már a megyei múzeum is vett néhányat. A Márja-lányok többsége aszt monta: - Ne bomolj, Annus, hát te is sváb vagy, nem? Mi itt majdnem mind svábok vagyunk! Erre aszt monta Annus, hogy ja, rólunk van szó? Mi a baj velünk? Szóval az emberek fejével van egy kis baj, itt helybefaluba, nem tudom, máshol hogy van ez.

Asztán felvetődött a keresztényi szeretet kérdése is. A kormányt képviselő ember aszt monta, hogy úgy általában mindenkit szeretni kell. De fordíccsuk meg a dolgot: a bevándorlók szeretnek-e minket? idejönnének-e, ha szeretnének minket? Eszt nem nagyon értettük, de máris jelentkezett egy újabb kérdés: Ha a kormány keresztény elveket vall és nem kíváncsi más kultúrákra, akkor hogy vallhat keresztényi értékeket?  - Azért vallhat, mert ez Európa alapköve. A kereszténység - monta könnyes szemmel a kormány embere. - Ha itt elárasztanak mindenféle vallásban hívő emberek, vége lesz Európának. 

- Na és, úgyse akarunk odatartozni - kiabált be valaki. - Érdekes, én mostanában kesztem el gondolkozni azon, hogy a kereszténység hol is született - monta a papunk. Végül is jobb későn, mint soha. - Szóval, emberek, ugye tuggyák, hogy a kereszténységnek mi volt a gyökere? - Tuggyuk - kiáltottuk. - És aszt tuggyák, hogy a Jézus nem Európában született? És minden, ami a Bibliában van, az nem Európában esett meg?

Na, erre tényleg nem gondoltunk. Nagy csend is lett. 

- Csak gondoltam, elmondom, hogy a kereszténység, mint vallás és mint kultúra honnan ered.

- Akkor most mi van? - kérdeszték többen. Helybefalu népe kezdett összezavarodni. Választ várva nésztünk a kormány képviselőjére. - Ne nézzenek rám így! Szerintem ez tejjesen áltudományos magyarázat. A pap úr nem tuggya, mi az igasság. A legújabb kutatások nem eszt támaszttyák alá... - Nem tutta befejezni a mondandóját, mert végre Bözsink is ráeszmélt, hogy van neki is egy kérdése: - Én csak aszt szeretném kérdezni, hogyha nálunk kopogtatott volna a kismama Márja és az ács  vándormunkás József, hogy szállást kér, őket se fogattuk volna be? Csak azért kérdezem, mert ők is szegények és ahogy tudom, elég tanulatlanok voltak. Esélye sem lett volna a kis Jézusnak helybefaluba vagy Magyarországon megszületnie?

Montam már többször, hogy a barátnőm nagyon egyszerű jószág, de néha fején találja a szöget a nagy  tudatlanságába. És az a legszebb, hogy nagyon zavarbaejtő kérdéseket tud feltenni.

Hogy végülis hogy alakult a a válságösszejövetel és a polgárőröknek milyen akciófeladattya kerekedett, arról minden érdeklődőt tájékosztatni fogok.

(Fotó: filantropikum.com)

77. Történés - Csajszi néni kaput zár

Helybefalui polgárőrök, a búcsúba vett elrettentő műanyagfegyverekkel

Megőrültem attól tejjesen, hogy évekig vissza kellett fognom magam és hallgatnom nagyokat, mert úgy kívánta az élet, de most újra itt vagyok és kiadok magamból mindent képletesen és egészen konkrétan, de ez utóbbit ne feszegessük. Csak a helyzet vázolására mondanám, hogy a Jóskával mostan külön élünk, kicsit kényszerből, de mi eszt már megszoktuk, változik a kapcsolatunk, mint a forint árfolyama, néha ehhez igazíttyuk. Elég sok minden történt itt helybefaluba, mióta letettem a pennámat, majd sorba beszámollok róla. A legfontosabb változás az, hogy a Bözsink szerint rengetegen szenvednek kapuzárási pánikba itt, helybefaluba. Aszt mongya, hogy a Terustól az Ilusig az összes nő benne van, a Márja-lányok is. Nem mondhatni, hogy sok mindenük van, de arra vigyáznak, mint lánykorukba a legfőbb kincsükre, és nagyon félnek, hogy elveszthetik amijük van, pedig igen sokat dolgosztak rajta és érte. De hát a bűnözési hullám elérte helybefalut is, egyre több a besurranó tolvaj és történt néhány betörés is. A bűnözők a helybefaluiak naivságát és közvetlenségét használják ki, például az enyémet is, de tőlem nem tuttak elvinni semmit, mert én ugye felvilágosult vagyok és engettem a csábításnak és hallgattam a helyi polgárőrök figyelmesztetésére és nem engedek be senkit magamhoz, persze rajtuk kívül. Bezzeg a többi asszonyok ráfásztak egy kicsit, azóta pánikszerűen zárják az ajtót és a kaput: se ki, se be. És ami a legszebb, hogy a férjekre is rájött ez a kapuzárási pánik, például a Sezlonyos Hánzira a legjobban, ő annyira bepánikolt, hogy jelentkezett polgárőrnek, hogy ő is tuggyon házról-házra járni, főleg az elvált és az özvegyasszonyoknak szereti elmagyarázni, hogy mitévők legyenek. Először fölse vették polgárőrnek, mert nem mindenben felelt meg, ezért rábeszélte a tagságot, hogy tiszteletbeli, pártoló tag hagy lehessen, na aszt megengették. Ahogy Bözsink mongya, most nagyon boldog, majd kicsattan az egésségtől és a pártfogoltyai nemkülönben, direkt kivirultak. Eszt teszi a gondoskodás, monta a Sezlonyos Hánzi felesége, a másik Bözsi, aki szereti Elizabetnek szólittatni magát. Ezen kívül még csak annyit jegyeznék meg, hogy helybefalu ha a fene fenét eszik se akar megfelelni a statisztikáknak, valahogy az itteni élet nem akarja követni a számokat és az illiberális politikát és az unortodoksz gazdasági csoda sem akar itt betejjesedni. Hogy politikailag megfelelően fogalmazzak, rettentő sokan kirándulgatnak innen külföldre kénytelen-kelletlen. Van, aki már évek óta járja a maga elkaminnyóját, de nem tud hazajönni, sőt, viszi ki a csalággyát. csak aszt nem értyük, hogyha innen London, Sidney és Stuttgart kirándulás, akkor Óbányára való félnapos kiruccanásunkat minek nevezzük? Villámlátogatásnak?

(fotó: militarylulz.com)

76. Történés - Csajszi néni és a klónok támadása

A vérrokonság eggyik szimpatikus bizonnyitéka

Jó régen írtam ebbe a virtuális naplóba, aminek több oka is van, mindeggyik elég súlyos ahhoz, hogy meglehessen bocsátani, hogy jó régen nem írtam ebbe a virtuális naplóba. Nem is húzom senki idegrencerét azzal, hogy megvárakosztassam azzal, hogy kifejcsem, mik azok a súlyos okok, amik miatt jó régen írtam ebbe a virtuális naplóba. Nem tudok sorrendet fölállítani közöttük, gondolatba mindeggyiket lemértem és egyenlő súllyal esett mindeggyik a latba. Kezgyük talán azzal, hogy mint mindenhol máshol, helybefaluba is nagy divat a családfaállítás. A Jóskám is naphosszat a felállítással van elfoglalva, de eddig nem jól sültek el a dolgai, sehogyse akar ez neki menni, lehet, hogy külső segiccséget vesz igénybe, amiről én próbálom szép szóval és nem szép szóval eggyaránt lebeszélni, mert az a sanda gyanúm, hogy az nekünk sok pénzünkbe kerülne. Eggyelőre ellenáll a Jóska, nagyon eltökélt, de ahogy ismerem magam, lebeszélem az eltökélcségéről sikeresen. Szóval sokan utánamennek a rokonaiknak, még külföldön is kutatnak, aszt mindenki tuggya, hogy sok az osztrák és német rokonunk és most már hálistennek japán rokonsággal is büszkélkedhetünk. Mert a rokonkutatási szándékunk egybeesett a kormányunk szándékával és ez utóbbi vizsgálatnak ez lett az eredménye. Nem árulok el titkot, ha aszt mondom, hogy igen nyakas emberek élnek itt helybefaluba és nem volt olyan kormány még hatalmon, aminek ne ment volna ellenébe. Sőt, a helyi testületet is annak rengyemóggya szerint nagy lelkesedéssel megválasztyuk és már másnap röktön elis kezgyük utálni. Nehéz igasságot tenni abba, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, vagyis röktön utáltuk őket vagy ők tettek olyat, amitől utálni lehet őket. Itt az időtényező nem számít, mert igenis van olyan, akit megválasztottunk és a következő órába már megse ismerte a szegény embert. Ott tuggyuk is, mi volt előbb, kérdés, ő tuggya-e mi lesz majd utóbb vele. Naszóval nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kormány szándéka és a helybefalui lakosok szándéka kivételesen egybeesett. Csak mi nem merészkettünk el egészen Japánig, de most már tuggyuk, hogy bármi lehet. A bisztonság kedvéért azért rendesztünk egy reprezentatív felmérést, aminek az alapvető információhalmát a védőnönk bisztosítta. Ugyanis ő van a legjobban tájékosztatva a helybefalui csecsemők pirosfolt jegyeit illetően. Neveket nem mondhatott, csak százalékosan közölte, hogy helybefalu csecsemőpopulációjának kilencven százaléka japánrokon-gyanús. Az is igaz, hogy ő és a szülők mindent elkövetnek azért, hogy ez az árulkodó jel mielőbb eltűnnyék a sváb és egyéb nációjú helybefalui csecsemők popsijáról. Nem átallanak kenőcsöket, púdereket és egyéb eszközöket bevetni a cél érdekében. Bízunk benne, hogy a folt felszívódásával azért a sváb-japán vérrokonság nem foszlik köddé. Hirtelen egyébként a Bözsi is megvilágosodott, mert ő hífta fel a figyelmünket arra, hogy a nemzet csótánya már igen korán a japán rokonság elkötelezettye volt a babos kendővel, sőt, ez régi magyar viselet, tehát mi magyarok és mi svábok eszt már ezer évekre visszamenőleg tudat alatt sejtettük. Meg nézzük meg a Túró Rudit! Meg a piros pontot az iskolákban! Igaz, hogy van, ami piros alapon fehér pötty, de ez csak az ellentettye, mondhatni költő szabaccság. – Sőt! – kiáltott fel Bözsink. - Ilyen alapon minden síkságot ellehetne nevezni a pécsi Tettyéről Ellentettyének!

Eszt nem nagyon értettük mi, Márja-lányok, hogy hogy jön ez ide, de Bözsinktől mit is várjunk!?

Katartikus élmény volt rájönnünk, hogy miért is vonzódik minden fiatalember a Hitachi, a Sony, a Honda, a Suzuki, a Kawasaki és egyéb japán márkákhoz.

Szóval ez a családfakutatás és –bizonyítás volt az egyik oka a hallgatásomnak. Eszt a szerteágazó és nehéz munkát megfejelte az állandó kitörésipont-keresés. Nem először segítenek be a Márja-lányok városkánk ügyeinek intézésébe, hol sok, hol még több sikerrel. Nyitott szemmel és füllel járunk a világba, fölvan osztva közöttünk, hogy ki milyen újságot olvas. Igazából mi a mértékadó lapokat szerettyük, meg az egyházi kiadásokat, de sajnos rákell fanyalodnunk a bulvárra is, mert néha onnan jönnek a legjobb ötletek. Most is jön a Rézi, csodáltam is, hogy nem a Bözsink állt elő ezzel a remek ötlettel, hogy aszt olvasta az orvosi rendelőbe, hogy kifog halni a tetű, mert globálisan nemcsak fölmelegedés jön, hanem egyre szőrtelenebbek az emberek. Mindenki borotválkozik, meg gyantásztat. Ez persze azért helybefalu nőállományára nem teljesen jellemző, de hát ezek a szőrös üdítő kivételek erősítik a szabályt. Egy kis lelkifurdalást éresztem, mert azért az nem jó dolog, hogy a mi esztétikai szépérzékünk miatt esetleg nemcsak meghal egy pár élősködő, de egyenesen kihal. Eszt mi, Márja-lányok nem vehettyük a szívünkre. És nem is vesszük. Ahogy Rézi is rámutatott, helybefaluba élnek még olyan hölgyek, akik úgy néznek ki most is, ahogy a Jóisten megteremtette őket, de ez sem igaz, mert még nálunk sem teremt a Jóisten szőrös újszülöttet, vagyis inkább fejlődnek a természetes úttyukon tovább a végtelenségig és évek alatt szőrösödnek be, például a Virág és a többiek, akikről más naplóbejegyzésemben már megemlékesztem, tessék utánaolvasni! Szóval kitörési pont lehetne a városunknak, ha ezeket a nőtársakat megkérnénk, hogy minden nagyobb kisvárosi rendezvényünkön csatlakozzanak a kisállatsimogató projektünkhöz. Persze nem ők a kisállatok, hanem amiket illő díjazás ellenében önmagukon nevelgetnének. Azoknál kisebb kisállat talán nincs is. Szerintünk özönlenének a túristák; minden bisztonsági szabályt betartanánk, a belépőjegy ára tartalmazna egy üveg Nittyfort és védőnői utógondozást. A veszélynek a lehetősége emelné az adrenalin szintet, majdnem olyan izgalmas lenne, mint fugut enni, amit japán rulettnak is hívnak és tessék, itt is bejön a japán rokonság! Szóval helybefaluba tért hódíthatna az extrém sport, akár a parasztolimpiánkon is indulhatna néhány legkissebbállat tenyésztő. És még természetvédők is lennénk, amolyan helybefalui zöldek, megmentenénk egy kihalásra ítélt fajt.

És ha még ennyi elfoglalcságot nem lenne elég felsorolni mencségemül, hát tessék, itt egy újabb: eggyik nap, ez már asszem az idén volt, rohan Bözsink és ordít, mint a fábaszorult féreg: - Jönnek a klónok, jönnek a klónok! Itt van a klónok támadása!

Aszt már megtanultam az évek során, mondhatni születésem pillanatától, hogy a Bözsink bármit mond, annak van valóságtartalma, csak legtöbbször elvan ferdítve. Most is azon eszeltem szélsebesen, hogy milyen klónok jöhetnek, én állatra gondoltam, de Bözsink állította, hogy a Fodrászannusnál emberekről volt szó és a Hánzi is megerősítette, hogy a kocsmába is kivan plakátolva, hogy klónok. Az lehet, de a kocsmába az is fölvan írva, hogy dárc és a Hánzinak végre így nyert értelmet a Dárcfáter. Röktön tuttam, hogy tényleg klónok jönnek helybefaluba, ráis kérdesztem a Bözsinél, hogy jönnek-e száltómortésok és óriáskígyósok, meg süket pótfogsoros oroszlánt idomítók? Monta, hogy igen, igen. Nagyon megkönnyebbültem, hogy Bözsink kezd egy kicsit angolos művelcségre is szert tenni, mert a bohóc itt helybefalui svábul is bohóc, angolul meg clown és asszem az irodalmi németesek is így használják. Ráadásul újabb bizonyíték a japán rokonságra, mert mivan a bohóc orrán, meg az orcáján? Na, mi? Piros folt. Jó, az orr, meg az orca nem popsi, de nincs kizárva, hogy a bohócok nadrágja rejt egy-két érdekes adalékot a rokonságra! Bözsink is megnyugodott, mingyár visszament két jegyet venni a cirkuszba, mert imád borzongani és a bohócoktól mindig szokott, pláne, hogy most már aszt is tuggya, hogy minden bohóc egy klón. Hogy ilyen szép véget ért ez a történet, az persze jórészt nekem köszönhető, de hát én mindig is az elsimítás pártyán állok, az egészvilág-japán vérrokonságot is így nézem, hogy ez legalább nem elválaszt, hanem összeköt bennünket, emberiséget, mert piros folt a fenekén mindenkinek volt vagy van vagy lesz, akár gazdag-, akár szegényosztályba tartozik, legyen meg az öröme annak, aki aszt kívánta, hogy világ proletárjai egyesüljetek!, most látnivaló, hogy a világ prolijai és nemprolijai megkönnyebbülésünkre eggyesültek.

(Innen a csodás kép)