10. Történés - Csajszi néni a műveltség erejéről szól

A befalazós kőműves Józsi

Én nagyon szeretem a tévét nézni, igaz, csak olyan háttérbül, mer az előtérbe a Bözsinkkel szoktam megbeszéni a falunk és a nagyvilág eseményeit. Példának okáért, ütűlle értesűtem a híres terrortámadásrul is, szerintem előbb tutta, mint az éppen kormányon lévő kormányunk, mer a Bözsi bérmakeresztjányának az unokahúga kinn tanul az államokba és röktön telefonát, hogy nincs semmi baja, mer ő egész máshun van, mint ahun a támadás lezajlott. A Bözsi bérmakeresztjánya aszt se tutta, mirül beszél a nővére, mire tejjesen föl nem világosútt, eltelt jó sok idő, de még így is hamar hírt adhatott a Bözsinek, a Bözsi meg nekem, mer mi kialakítottunk egy riadóláncot, mint a régi szép régi rencerbe, amikó még úttörők vótunk, bár a szüleink ragaszkottak a templombajáráshó, ami meg se lett bosszúva, ahogy a sok monvacsinát hős mos feszt állittya, ámbár lehet, hogy a falunk kivételezett helyzetbe vót, mint más alkalmakkó is. Naszóval futott a Bözsink, hogy repülők szállnak a tornyokba Amerikába. Mindég montam, hogy veszéjjes ojjan magas épületeket főhúzni! Mikó Pesten jártam, kiváncsiságbul felmentem egy magas házba, már a nevére nem emlékszek, de rettentően féltem. Nem hiszem el, hogy nem dül össze eccer az összes, akármijjen ügyes kőművesek is húzzák föl a falakat. Így járt a mi kőműves Józsink is. Pedig nagyon jó mesterember, a mi házunkat is ü csináta, egy szavunk nem lehet, mégis összedőtt a pár hónapja felhúzott melléképülettye, vesztire. Mer ez a Józsi odafalaszta a Rózsit. Aszt monta illetölleg vallotta, hogy a Kőmíves Kelemen című versbül vette az ötletet. A fene se gondútta, hogy ez a Józsi ijjen művelt. Habár nem lehet annyira az, mer úgy láccik nem óvasta végig a remekművet vagy nem vót tisztába a végkövetkesztetésivel, így járt hát. Emlékszek, mit össze nem kereste a rendőrség, a pógárőrség meg még mink is a Rózsit. És mijjen képmutattóan sírt a Józsi, hogy nem tanájja a drága feleségit. Nekünk vót tippünk, de nem arra gondótunk, hogy a Józsi kötőanyagnak hasznáta. Ez az eset is bekerűtt a tévébe, az országozsba is, meg a megyeibe, csak a helybefaluiba nem, mer oda csak a szép történések kerűhetnek be, legfőképpen a pógink szép cselekedettyei. Meg a testületi ülés is, ami kész művelcségi vetélkedő. Feltesznek maguknak kérdéseket, az előre megbeszétek szerint megválaszóják, asztán valamejjikük váratlanul elbizonytalanyíttya a többieket, akkó újra morfondéroznak, akkó megin szavazásra bocsáttyák magikat és ez így megy legallább három-négy óra hosszat, persze szünetekkel, mer amikó érzik, hogy mos itt elfajúnak a dógok, akkó gyorsan szünet, hogy a veszekedést ne lássuk, mi választópógárok, de tudunk, amit tudunk. Én eccer nésztem végig, de akkó sem akartam hinni a szememnek. De tudok ojjan öntudatos pógárt, aki csipsszel, kukoricáva főszerekezve várja a mápetsót, eképp deffiniájja az összegyüvetelt. Aszt mongya, ő aszt szereti a legjobban, amikó egymás hátát veregetik, meg dicsérgetik egymást, hogy micsoda remek munkát végesztek a falu érdekibe, ami egyrészt nem is mindig felel meg a vallóságnak, másrészrül meg hát kuttya kötelességük, erre eküttek föl. Sokkal szórakosztatóbbak a rendes művelcségi vetélkedők a tévébe. Én személy szerint a betelefonállós vetélkedőket szeretem és föl nem fokhatom, hogy a nagyon eccerű megódásokat, hogyhogy nem tuggyák, például, a löböaé betűkbő mijjen férfinevet lehet kirakni. Még segiccséget is adnak,hogy vót ijjen vak királyunk, meg egy énekest is így híftak, aki futott a pénze után satöbbi. Persze legeslegjobb a mi saját fejlesztésű játékunk. Minden vasárnap máshun jövünk össze, mi barátnők és kávéval, teával üdittővel, egy kis borral, meg pájinkával kínájjuk a többieket, sütünk is és akkó barkóbázunk. Ki kell tanáni a személyt és mindent elmondani rolla, amit csak tudunk. Persze én mindég a Jóskát adom föl és naggyon szomorú vagyok, mer mindég tudnak ujjat mondani, mer vele peregnek az események, de eggyik momentum se arra mutat, hogy őtet nagyon érdekelné, velem mi van. De már naggyon elegem van ebbül és úgy gondulom, mos már a tettek mezejire köll lépnem, a pecsvörkös takaróm is alakul, há takargatnivalló nékül ne maraggyak!

9. Történés - Csajszi néni és a szépségversenyek

Kati, az I. Kistérségi Szépségverseny megérdemelten eeső helyezettye, biohumanoida

Nem azér mondom, de hamvas fiatalságomba igen fájintos leány vótam és a tetejibe még szép is. Akkó sajnos más rencerbe éltünk és még nem vót nyakrafőre szépségverseny, penig bisztossan indútam vóna, bár szerepeni nem nagyon szeretek, az egy kivételtől eltekintve, hogy imádok a társaság középpontya és meghatározó elleme lenni. Mivel tejjesen jogossan kritikával illethetek bárkit, mivel ugye, ahogy írtam, messzefődön híres szépség vótam, de a szomszédos falukba mindenképp eljutott a hírem és néhanapján én is, hát nem állom meg keresetlen szók nélkül aszt, amiket én mostannába látok a tévébe. Én nem is értem, hogy micsoda egy kificamodott ízlésvilággal rendekeznek manapság az emberek. Hogy hova teszik a szemiket meg az esziket, eszt nem lehet tunni. A Jóska ugyan csak látásból ismert a virágzásom délidejébe, de aszt monta, maratt abbó nyomokban még mára is valami. Penig én nem is kentem magam ojjan mindenfélle kenőcsökkel, szappan, tisztavíz, oszt jónapot. A hajamra is jó vót a vúkettő meg a tojássárgája meg egy kis ecet az öblítéshő, oszt úgy ragyogott a hajam, hogy még. Nem aszt mondom, a szememet én is kikentem szemceruzával, meg festékkel, legtöbbször kékkel, aszt három okbú is, mer egyrészt gyönyörűszép kék szemem van, mint az Ilonnak, aki tejjesen magába bolondította az aranykezű Dezsőt, aki a falunk legjobb autószerellője, igaz, nincs is más. Csak az a baj, hogy az aranykezű Dezsőnek felesége és négy gyereke is vótt, na meglett az ötödik is, akit kéntellenkelletlen elismert magáénak, már csak azér is, mer kimutatta a pesti vizsgálat, hogy kizárásos alapon ő az apa feltehetőlleg. De még ez sem a legnagyobb baj, de még az se, hogy szegény arankezű Dezső nemsokára rá meghalt az idegtől meg a megnagyobbodott szívműködésitül, hanem az az igazi tragédija, hogy az Ilont és a Kisdezsőt ki akarja semmizni a Dezső özvegy felesége. Penig a Kisdezső is törvényes és jogos örökös. Nem is hallottam még ijjet, hogy kécségbe vonnyák a hiteles papírokat. Ilonnak úgyis ezeregy baja van, legalább azzal a jó érzéssel kelnefekünne, hogy valami kis tartaléka van a takarékba végszükség esetire, de nem.
A másik ok, hogy kékkel kentem a szemem, az az, hogy ez a kedvenc színem. Így mindenki tutta, hogy kissé hűvös vagyok, tartószkodó, ugyanakkor megbíszható és állhatatos. Szegény uram is az állhatatosságomba szeretett bele. Kérettem magam, kérettem, nem utósósorba azér, mer én másér vótam akkor épp elepedőfélbe, nem az én jó leendő uramér, de sok csalódás árán rá köllött jönnöm, hogy ő az igazi, mer ő kitartott mellettem, várt reám három évig, míg felnyílt a szemem a nagy igasságra, hogy az én legnagyobb szerelmem már sosem lesz az enyim.
Na meg persze nem is nagyon lehetett más szemport kapni akkoriban. Bezzeg ma akkora a választék, hogy bárkibül szépséget faragnak. Asztán meg nem vót ez a nagy csupasszittás sem. Ahogy a Jóisten bennünket megteremtett, szőröstül-bőröstül, úgy vittük magunkat az embervásárra, s mégis mindenki megtalálta a társát, az egy Katót kivéve, akinél a Jóisten kicsit elvetette a súlykot szőrileg. Mer szegénynek haja nem sok vót, ellenben a karja, meg a lába túlbúrjánzott. A Géza kiváncsiságbú vótt vele egyszer úgy is, ő mesétte, hogy a lányok legtitkosabb helyén borzasztó dógokat látott, egy hétig köllött egyfolytában innia, hogy végtire enni tuggyon. De ez az egy alkallom is ölég vót, hogy a Kató boldog anyuka legyen kilenc hónappal később, a Géza meg őrjöngjön, de erre még visszatérek, csak még elmondanám, hogy egyátalába nem tartyuk itt falun helyénvallónak, hogy szerencsétlen lányok mit sanyargattyák magukat, fogyóznak, meg alig valami felsőruházati termékekbe járnak. A tangárul már nem is beszéllek. Eleinte leszettem a teregetőrül a lányom bugyijait, mer aszittem csak odadobta a spárgát, a fenne se gondúta vóna, hogy az mos az alsónemű. Én, a Bözsink, meg a Márja-lányok többsége a természetességre szavazunk inkább. Le is írtam egy füzetbe, hogy mit mondott a lányom, hogy újra visszajön a divatba az emberi forma, mint ahogy visszajött Ámerikábul a nyughatatlan Lajos az ő Mancijáér, de a Manci is elég nyughatatlan vót, mos őrlődik mind a kettő, a Lajos azér, hogy megbocsásson-e a Mancinak, a Manci meg azér, hogy vajjon elszalasztya-e a jó partit, az élet apró örömei miatt, ahogy kifejeszte magát.
Meg is tanáltam a szót: bióhumanoida. Ez az elnevezése a természetes nőiségnek. A legszebb példány pedig a szőrős Kató és a Géza lánya lett, aki megnyerte az I. Kistérségi Szépségversenyt a múlt héten. Tele vót a helyi spórcsarnok, mer mindenki kiváncsi vót a versenyzőkre meg a zsűritagokra. A zsűribe megérdemelt helyet foglalt az öt pógármester, a mi önkéntes tűzótóságunk parancsnokhelyettese és meghífták abszolút szakértőnek a megyei közgyüllés elnökét, de sajnos ő nem tudott eljönni, ezér helyette beugrott a spórpályánk raktárosa. Aszt monták a pógiék, hogy szívás, hogy a Tamás nem tudott eljönni, mer mos bírájják el a területfejlesztési pályázatokat és szerették vóna a kistérséget jobb szímbe feltüntetni. Ez nem jött mos össze, de eszt már megszoktuk. Talán jó pályázatok beadásával többre mennénk. Na, mindegy. Lényeg, hogy megvótt a szépségkirálynő választás. Ahogy várni lehetett, a mi lányunk gyözőtt. Jövőre a szomszédos faluba lessz megrendezve ez a rangos essemény, akkor már más eredmény várható, de ez így is van rengyén, nem is hőbörgött senki. Még a díjakat sem sokallta senki. A Kató és a Géza lánya, a Kati kapott egy háromnapos hétvégét a parkerdőbe, meg egy próbautat a pógink vadonatúj Audijába, meg a siketek és nagyothallók sütöttek egy hét nyelven beszéllő tortát az első helyezettnek. Az udvarhölgyek pedig egyenként ötezer forintos könyvutalványt kaptak, a második helyezett plusz egy bonbont, a helyi ábécé felajánlásaként. Úgy hallottam, hogy az a mocsok Jóska különdijjat ajánlott fel a Katinak, amit négyszemköszt akar átadni, de reméllem a Katinak lessz annyi esze, hogy aszt nem fogaggya el. Én nem haragszok a Katira, bizonyságul mellékelem a fotóját, hagy gyönyörköggyön benne a Jóska, ha erre téved és legyen neki ennyi ölég is a Katibú.

8. Történés - Csajszi néni hisz a felemelkedésben

Lujza mama

Ojjan nehéz elhinni per pillanat, hogy jönnek még rám szép napok is és akkor a Jóskával fojjamatos békeévbe leszünk, pedig én hiszek minden nép, nemzet, nemzetiség és kissebbség fölemelkedésibe, egészen olyan apróságokig, mint én magam is vagyok. Itt helybefaluba is indútt egy program, szeméjjesen az ejróppai únió támogattya és aszt a célt tűszte ki céjjául, hogy ismerjük meg jobban egymást. Na, ezen nagyokat nevettünk, mi a Márja-lányok, meg a nem Márja-lányok. Ennél jobban és közelebbrül már nem is ismerhetnénk egymást, mind lelkileg, mind testileg. De ha már indítottak egy önkéntes résztvevőket magába foglaló csoportot, há mi es kijelöltünk magunk közül néhány ráérőst. Mongyuk én is ráérek, mióta nem köll a Jóska után mosnifőznitakarittani, de én személy szerint a testi kapcsolaton kívül más kötöccséget nem nagyon szívelek, ezér inkább nem is jelentkesztem, de a Bözsinket reábeszéltem, annak úgysem árt egy kis fejtágittás, meg nagyon jó a megfigyelőképessége, egyazegybe visszaaggya, amit bárhol hall, nagy nyereség nekem ü a sorstú. Naszóval elment még a közösségéppittő tréningre, mer ez a felettébb nem normális neve vót a tanfolyamnak a Lujza mama is. Tunni kell a Lujza mamárul, hogy majnem a legöregebb közülünk s átallában önmaga érdekit nézi elsősorban. E nem tuttuk képzelni, mit keres ott, ahol asztán neki főként nem kéne. Aszt hamar kiderütt a turpisság, bár próbáta titkóni. Aszt monták az előadók, hogy még soha, sehun ijjen esett meg nem történt, mint itt minálunk. Ugyanis az oktatáson arrú is beszéttek, hogy nagyon sok a sanyarú sorsú egyed, akik akár hasznosak is lehetnének a társadalomra nézve, de a nehéz sorsuk feletti bánkódásukban italozásra aggyák a fejiket, hogy más veszélyekrű ne is beszéjjenek. A Lujza mama bólogatott, hogy igen, igen, sajnos, sajnos. Na, az lett vón az áldásos feladat, hogy ezekbe a szerencsétlenekbe lelket verjenek és megmutassák, hogy a közösség összetartó és segitti egymást a bajba különféle, később részletezendő eszközökkel. Eszt a taníttást, pedig a részletezés még meg sem vót, a Lujza mama tejjes egészébe a magáévá tette és valamivel ócsóbban atta attul a naptú fogva a pájinkát nekik. Lett is haddelhadd! Aszt szintúgy tunni köll, hogy a Lujza mama egy agresszív nőszemély, bár ő karakkánnak mongya magát, és úgy próbátta megvédeni az ártatlanság vélelméjét, hogy feljelentést tett a rendőrségen, miszerint az egyik edzésre járó csapattag tizenháromezer forinttal tartozik neki. Hiába intették a rokonai, hogy nehogy feljelentést tegyen, mer ő nem árulhat pájinkát engedély, meg számla s mifene nékül, de a Lujza mama nem haagatott a jószóra. Aszt monta, a böcsület az böcsület és mindennél többet ér. Addig-addig, míg kiment hozzájuk a körzeti Robi rendőr és emagyarászta a Lujza mamának, hogy a törvény tejjes szigorával fog lecsapni reája, ha nem számojja föl a zugivoldát a házuk gangján és spájzában. Kéntelen-kelletlen mos szünetelteti a Lujza mama a biznicét, de megvan a véleménye a felemelkedésre ítélt szerencsétlenekrül, miszerint ne várjon a becsületes ember semmi jót azoktú, akik a jószándékot kihasznáva nem fizetnek a szógátatásér. Sajnos erkőcsileg tejjesen megbomlott a csoport, abba kellett hagyni a foglalkozást, mint a mi Atyánknak az Éva és a Gyurka jegyesoktatását, amikó rájött, hogy ük már réges rég túl vannak egymás lelkének a megismerésén, már egy magasabb szintre értek, egymás testinek megböcsülésében is járatosak szemmel láthatólag körűbellül lassan hat hónapja. Mos a pógink igyekszik valahogy elmismássóni a dógokat, hogy nehogy vissza köjjön fizetni a pályázati pénzeket, mer ugye, amit lehetett aszt már ekötötték egyéb hangulatjavittó dógokra, ahogy az mifelénk bevett szokás. Amúgy meg lehet valami abban, amit a Lujza mama mond, mer én is mit töröm magam a Jóska felemekedéséér, a jószándékom énnekem is tejjesem megvan hozzá, mégsem értem el eddig, hogy felemekeggyen a más ágyábú és hozzám tegye át a székhejjét. Má kieggyeznék avval is, ha csak átmentileg, maj letelepszik eccer itt végleg, már varrom is a pecsvörkös takarótt, mely puhán befogja takarni, amikor itt horkol maj mellettem.

7. Történés - Csajszi néni nosztalgiázik

Jóska továbbá én az utósó békeévbe

A Bözsinkkel számba vettük, hogy mióta epedek én a Jóskáér, hát ölég régóta, még a múlt rencerbe ismertem meg közelebbrű, akkó még dógozott a bányába, a Jézus Szíve Szocialista Brigád oszlopos tagjaként, ő vót a brigádnapló helyettes vezettője, neki köllött összeszedni az itteni, meg a városi kultúrba az eldobott jegyeket és beragasztani a „…brigádunk teljesítette a kulturális tervét.” című cikk alá. Mink is egy bányásznapon kerűtünk tapintható távolságba egymással, akkor már három éve temettem el az uramat, a Jóskának is aznap járt le a gyászéve. Lőtt is nekem valamit, már nem emlékszem, mit, csak aszt monta, nézd csak, eszt neked lűttem, a két szép szemedér, meg a pihegő mellkasodér. Na, ezzel vett le a lábomról, nem is sokkal később a parkcenterbe. Eszt el is meséltem szigorúan zárt körben, a Márja- lányoknak, mer egymás előtt nem vót titkunk, mindég összegyűltünk, mink Márja-lányok imátkozni a templomba. Ott asztán színt köllött vallani, ojjan vót tejjesen, mintha gyónnánk, meg még annál is jobb, mert a mi Atyánk mit tudott a világ dógairul? Csak az elméletet, a gyakorlat messzi állt tűle, na nem ojjan nagyon messzi, mint mi akkor gondótuk, bár a Kisliszka akkor már sejtette, hogy nem áll tőle távol gyakorlatilag sem a mi Atyánk, de hát ember ő is, és mink vagyunk mi, hogy ítélkezzünk másokon? Nem is ítélkeztünk a Hánzin sem, csak imátkosztunk érte és kicsit nevettünk is, amikor a Mári elmesélte, hogy kinn vótak Bécsbe, a fiuk, a menyük, meg ő hűttőt meg videót vásáróni, bár a Mári videjót mondott. Mindenféle filmeket is hosztak, akkor még tiltottan, nem is tudom, hova rejtették a sok oktatókazettát. Mer ez vót a rejtjeles neve a szerelmeskedős filmeknek. Asztán persze Mári nem mert kérni a fiától, meg a menyétül, kisűtt vóna a szeme szégyenibe, de akkó már terjettek a kazetták itthol is. A Misi, a spórolós Rézinek a fia foglalkozott az árúsítással. Felutazott Pestre és onnan hoszta a kazettákat. Már magyar hangon is lehetett nézni-hallani, igaz, a német beszéd is hallaccott. Na, a Mári aszt monta, hogy szót a Hánzinak: - Tu Hánzi, kukk mál, ik mutatok neked etvász, kommt mit mír.

A Hánzi meg ment vele, leültek a sezlonyra és akkó bekapcsolta a Mári a videót. Sneller, sneller, esz iszt gut, nohájmál! - eszt lehetett hallani németül és mindig egy kicsit később magyarul, hogy: - Gyorsabban, gyorsabban, ez nagyon jó, jajj, de jó vagy! - mesélte a Mári.
- És? – kérdesztük mi. – Mi történt?

- Vász történt, vász? – sírta el magát szegény Mári. – Hát asz történt, hogy Hánzi zágt: - Vász iszt tász? Tász iszt fordítás? Záksón! Tász iszt semmi. Dász fordítás iszt nem pontos. Áper venn ik gé náh Putapest, ik elmennék ti stúdió und ik megmutatnám, vász iszt ti tajcse spráhe. És ennél több nem történt, nem értettük, mi, Márja-lányok, hogy mér pont a magyar fordíttás foglalkosztatta a Hánzit és nem a Mári, aki ennél nyilvánvalóbb jelét nem is athatta vóna a hajlandósságának. Érezni lehetett rajta, hogy kezdi belátni, itt már vége mindennek, de legalábbis a házasságon belüli ágykörüli életnek.
Csak úgy zokogott a Mári. Mer akkó már pár éve csak ímmel-ámmal teljesítette a legszentebb házastársi kötelességit a Hánzi és igazán szép gondulat vót a Mári részirül, hogy próbált rajt segitteni, habár láthatóan nem sok sikerrel. Imádkosztunk hát eggyett a Hánziér, meg a Máriér is, hogy csak tarcson ki, mer akkó már az így-úgy szabad férfiakat felosztottuk magunk közt és nem akartunk konkurenciját, mer a Márinak nem vót ugyan sok esze, de mellkasban bőséggel megáldotta a Teremtő. Meg is állapítottuk, a Bözsi meg én, hogy talán az vót az utósó békeév, mer a következőbe már látható jelei vótak annak, hogy a Jóskán osztoszkodnom kell, csak akkó én aszt még nem vettem észre, de hijába is monták vóna, nem hittem vóna el a nyilvánvalót, bezzeg most, most már aszt is elhiszem róla, ami nem is igaz, mer eemútt a bizalom, csak az a baj, hogy az epekedésem nem, mer a vele tőttött boldog órákat én nem feledem és ijjenkó, mikó csuppa nosztalgia vagyok, bizsergés járja át a testemet és szentül fogadom, ha kell a Márja-lányok előtt is, hogy visszaszerzem én a Jóskát és egyedüli tulajdonossa leszek én, ha még jósnőhöz is kell mennem miatta vagy valami nagytudású tévédoktorhó köll is fordúnom, emeltdíjas telefonálás árán is!

6. Történés - Csajszi néni a helyi celebekről

A körzeti Sanyi doktor

Igen kedves elfoglalcságom a főzős műsorok nézgetése, jókat nevetünk, a Bözsink meg én a sok kétbalkezesen, amit a konyhában művelnek, már ha addig eljutnak ez az izé dzsipsz vagy mi a rosseb, valami helymegmutató készülék nélkül, ami jó lenne nekem is, hogy tudnám a Jóskára kötni és akkó má tájékozott lennék, merre bitangol a kornyadozó férfiasságát bizonyítani falú és megyeszerte. Gondótuk, a Bözsink, meg én, hogy javasóni fogjuk a kultúrba, hogy rendezzünk mi is Hal a tortánt, bár nem ijjen hülye névvel, mer ez meg mi? Pont ojjan, mint mikó nálunk, a spórcsarnokba operettgála vót. Vót egy megyébül elszakatt leánka, aki visszajött énekelni, vesztire, mer mindenki megszótta, hogy hamis, pedig a hamis az a mi többségébe asszonykórusunk, bár vannak benne férfiak, de egy se basszus, meg bariton, de még tenor se, tejjesen úgy kornyikának, mintha ki lennének miskáruuva, emehetnének a Szenttamásba a serdülőkórusba vernyákolni. Néha fölbérelik őköt temetésekre is, oda, ahol nagy az eséjje, hogy megájja a gyásznép röhögés nélkül, de mire jó a fekete szegélyes zsepkendő, ha nem az elrejtésre, mint vót ugye nemrég jó a pelerin a Viviennek, míg megvót a magzattya. Vagyis a mi híres kórosunk az röktön egy csomó celebnek ad hejet, mer ők nagyon híresek, minősítésen is vótak, bár nem monták, minek minősítették üket, aszt tuggya mindenki, még fogadásokat is kötöttek a Becsületsüjjesztőbe reájuk. Azér ölég köszkedveltek, tehát celebek, így akár főszhetnek is a kultúrba mongyuk forgácsfánkot. Aszt nagyon szerettyük, a Bözsink meg én, meg az a mocsok Jóska is, csak nekem már ojjan fárasztó csinányi, jobb szeretem a téfölös pogácsát, aszt minden további nékül megcsinálom. Na szóval a celebek egy része ezzel megvóna, de hát az igazi celebek azok a pógi és a kedves felesége, de ő nem is feleség, hanem nej. – A kedves nejem – szok mondani a pógi, oszt mindenki tuggya, hogy a kedves nejét megkergeti az asztal körül, ha úgy adódik, mer a kedves nejem nem nagyon szereti a házimunkát, úgy járnak hozzájuk a híveik takaríttani. Na, ott náluk szinte minden este vacsoracsata van. De szeretnék legyecske lenni vagy legalább valami kandikamera, hogy lássam, milyen közjogi méltósággal püföli a kedves nejét a pógink! Persze nemcsak nálluk áll a bál, nem akarnék az igasságtalanság láccattyába esni, ez még jobb családoknál is előfordul, nemhogy még őnálluk! Példul Hájni fatr is lekever ókor-ókor egy frászt a Liszka tántinak, csakúgy sertésesen, meg se mosdik. – Legalább kezet mosná! – mongya Liszka tánti neki, de Hájni aszt mongya, aszt nem lehet, mer addig elpárogna a mérge és akkó má nem tudná megütni a szeretett asszonyát. Ha úgy nézzük, Hájni fatr is egy celeb, mer a falu előtt zajlik az életük. – Nekem nincs titkónivalóm – mongya Hájni fatr. Ő áll a széles nyívánosság elé, nem úgy, mint a Ferink a tájmasszázs után. Szegény Annus azóta is szíffájdalommal jár a körzeti Sanyi doktorhoz kezelésre. Ó, hát persze, a körzeti Sanyi doktorunk! Pont őtet felejtem ki a celebek közül, mikó ő itt élet és halál ura, csak épp a szenvedéjjét nem tuggya uralni, ami nem is egy, hanem mingyár kettő, a nők és a konyak. Vagy így vagy úgy, de az egyik vagy mindkettő a vesztit fogja neki okozni, aszt én mos írásba adom. Ahogy így végiggondulom, micsoda egy szép társaság gyűne össze a kultúrba főzöcskézni, öröm lesz nézni, ahogy a helyi falutévé közvetíti majd, s ha hozzá még bevesszük a falu legújabb hírességét, a Janit, aki ötven éves korára tejjesen megbolondút, mer megnövesztette a haját, de mosni, aszt nem mossa, szerinte direkt nem, mert ő rasztafári frizurát nevelget a feje tetején, de a származására való elnéző tekintettel, az nem rasztafári, legfeljebb parasztafári. Így elgondúva, az a mocsok Jóska a sok testi és erkölcsi hibájával együtt még mindig normálisabb, mint a falunk celebjei összevéve, csak tunnám, épp merre jár.

5. Történés - Csajszi néni és a természetgyógyászat

Katica, a társtulajdonostárs

Mos jövök reá, hogy még nem is montam el, csak hivatkosztam a Jóska és a Katica incidiensérű., pedig igazán széppé tették a napomat, mégha nem is vótam szeméjjesen szem- és fültanúja a rettenetes történéseknek. Az úgy vót, hogy, amint már írtam, a Katica után eszi a rossebb az én Jóskámat, de monhatnám úgy is, hogy a mi Jóskánkat, mer osztoznom kell rajta másokkal is, pedig a számtan sosem vót a kedvenc tantárgyam, nem úgy az Annának, aki kitűnt szépségével és eszével közülünk. De ő vitte is valamire, ott csücsült a bankba meg a bankigazgató ölibe, csak akkor még nem banknak hítták, hanem ótépének és azóta már persze nyugdíjas, mint mi magunk, meg már boldog özvegy is és majnem ojjan szép sima a bőre az arcán meg a kezin is, mint a nyugati embereknek. Persze, ő nem a földet túrta és csak annyi terhe vót az életibe, hogy eldöncse, hova mennyenek nyaralni. Na, gyerekük az nem lett, az nem derűt ki mifelénk, hogy nem lehetett vagy eltetették, pedig a legfinomabb eszközökkel érdeklőttünk a dolgok után, mégse tuttuk kideritteni, mi az igasság, nem mintha felattuk vón a próbálkozást, csak mos épp szüneteltettyük, mer a Berta betegségbe esett és nem bír egyelőre utazni. De, szavamat ne felejcsem, a Katica kirúkta a mi Jóskánkat, mer aszongya, nem tutta aszt nyújtani, amit várt tüle. Há ezen elkacarásztam egy ideig, mer én biztos vótam benne, hogy nem tuggya nyújtani, sem anyagi, sem fizikai, sem szellemi azaz értelmi téren. Nem, mintha a Katica mindezen örökbecsű értékekel rendelkezne, de hát pont azér keres magának mindig ojjanokat, akik a fősorúttak köszt meg vannak áldva valamivel. Ahogy eenézem, a legfontosabb a Katicának, hogy anyagiakkal rendelkezzen, asztán jön a sorba a fizikai és végül a szellem. Rájöttem, hogy korán nevettem, mer a mocsok Jóska, azóta folyamatosan aszt bizonyítgattya, hogy nem a fizikai képességeivel van a gond. Hogy állja is a sarat, még természetgyógyászhoz is eement, ahunnan futva menekűt, amikor az akkumulátorpuntos kezelést akart adni neki. Aszitte a Jóska, hogy feltöltik energiával, mer féreértette, ahogy először itt mindenki a faluban, hogy az nem akkumulátorpuntos kezelés, hanem akkupuntúrás. Szóval vót nagy szaladása, amikó meglátta a tűket. Egy szerencséje vót az orvosnak, hogy nem kérte a Jóskátul, hogy csukja be aszt a gyönyörű kék szemit, mer, amint szúrást érzett vóna önmaga testin, akkorát rúgott vóna, mint a Szepi szódás lova, s így lett nyomorék szeginy Kisszepi, az annya meg egész odavót a fájdalumtó, asszem két tejjes hónapig nem is hált a Szepivel. Így kerűt a Jóska vissza a körzeti Sanyi doktorhoz, hogy akkor ü próbálkozzék a fizikai erőnléttye fenntartásával. Mongyuk a körzeti Sanyi doktor is természetgyógyász igazibul, mer nagybölcsen legtöbbször a természetre bízza, hogy ki gyógyul meg és ki nem. Az ember aszinné, hogy ezzel a természetes kiválasztódással egyre életképesebb utódok születnek, de ez a falunk és az emberiség legnagyobb tévedése. Furcsa és egybe vidám fintora a sorsnak, hogy bőven akad itt selejt, neveket nem említek, mer még magára ismer valaki és aszt nem szeretném, mer rajta kívül úgyis tuggya mindenki, hogy selejtes, minek én világosíccsam föl róla? De hát mit is várunk olyan népségtű, akinek a legnagyobb öröme a heti bálabontás, úgy páváskodnak mások levetett gönceiben, mint a falunkbó elszármazott Ármány György divatdiktátor modelljei a világ kifutóin. A lányom úgy mongya, hogy szekönhenvilidzs. És még ez sem elég, mer mások levetett férjét, feleségét hasznájja, ki ritkábban, ki sűrűbben, mongyuk a Jóska a sűrűjéhez tartozik, a Katicárul nem beszélve, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a természetgyógyászat rajtik sem segített, selejtnek itt marattak a hátunkon, ami a Jóska esetibe nem is lenne baj, ha reám nézve eszt a szó szoros értelmében érezhetném.

4. Történés - Csajszi néni és a díszpintyek

A szomszéd falu egyik díszpintye

Jaj, én nagyon szeretem a választásokat, kár, hogy ojjan ritkán vannak és mer akkó ojjan, de ojjan szépeket mondanak a jelöltek és öröm nézni aszt a sok kipirútt orcát, ahogy beleélik magikat a szimpartizánsok, hogy mos eljön Kánaán, pedig már asse tuggyák, mi az a Kánaán, de mégis hisznek benne. És az is teccik, hogy minden polgijelölt megkérdezi: - Mer mi lenne a falu érdeke? Persze űszerintük csak az, hogy pont az ű személyük legyen a következő közjogi máltósággal megáldott, egyben bennünk megvert falu érdeke.Pedig igazibú mi lenne a falu érdeke? Hát, hogy a Katica kőtözne minnél messzebbre, oszt vissza se jönne! Eszt életmegtörte asszonytársaimmal együtt állítom és kívánom egybe. Addig itt nyukság úgyse lesz. Mer milyen a férfiember, ha alkalmat tanál, aszt az alkalmat ki is hasznájja, amíg tuggya, mer asziszik, az asztán a férfiasságuk legfőbb bizonyítéka, ha enyelegnek a balsorstól megkímélt vagy férfival megvert asszonyokkal. Egyszóval jobb, ha ijjen Katica félék más faluban keresik a boldogságikat, mégha tudván tudom, hogy ott is legszívesebben elhajtanák őtet, mint nálunk a Vivien a magzattyát. Egy ilyen Viviennek nem is való gyerek. Már asse tudtuk a Bözsinkkel, hogy minek köllött ijjen úri nevet adni egy falusi gyereknek, hogy Vivien. Há mire gondúttak, hogy ha itt ragad netalány a faluba és túrja a fődett, milyen hülyén hangzik az, hogy foglalkozása napszámos, neve Törek Vivien!? Na mindegy, nem nekünk fáj, mi csak nevetünk rajtok.Asztán itt vót a mi első ízben megtartott díszpinty avatásunk, de hivatalosan csak falunk díszpolgára a neve. Na, az egyiket egy érdemtelen kapta, ahogy lenni szok, csak hát ugye ő serénykedett, hogy a polgármesterünkből polgi legyen, asztán eszt ugye meg kellett hálálni valamivel, s mi reá a legjobb, ha a nagykönyvbe be van vezetve a neve, örök tanúlságul, hogy sose felejcsük el, miként sikeredett a póginknak a világot jelentő bársonyszékbe ülni, ami egyépként a német testvérvárosunk gáláns ajándéka, ott épp lomtalanítás volt és egy egész kamionnal kűttek bútort befelé. Kifelé nem is vót láccattya, nem is nagyon hívnak vendégeket magukhoz azóta a képviselők, a sváb kisebbségi honfiúkat és honleányokat is beleértve. Szóval a díszpintység pénzzel nemigen jár, mint ahogy a Julcsa mama se tuggya már a bájait pénzér árulni, de a télre való tüzifája épp kijön belőlle és nem gondúná senki, de fiatal ifjoncok is járnak hozzá, így a fa főhasogatása is megvan, szigorúan aktus előtt, ahogy aszt Julcsa mama előre kiköti, mer tud amit tud, hogy már ő sem lesz kívánatosabb, oszt ha csalódnak az ifjak, már a munka dandárja el van végezve. Na szóval így függ össze Julcsa mama késői virágzása és az emlékérem átadása. Amúgy a polgink fene mód meg volt hatva magátul, még a figyelmemet egy cseppet el is vonta attól a mocsok Jóskátul, pedig erőssen figyeltem, kit szemelt ki következő álduzatul, mert én a Katicás incidiens óta igencsak kéretem magam, bár ez nem jó taktika, mer a Jóska szemtől szembe, fésztúfész megmonta, hogy: - Lelkem, az élet rövid. Na, de nem is vettem észre, hogy már kinézte a következő áldozattyát, mert a polginkon ámultam szerfölött, mert elsírta magát a spórcsarnok sokatlátott színpadján, a saját maga nemeslelkűségén, hogy kitüntet most két embert. A másik kiválasztott igazán megérdemelte a pénz nélküli, erkölcsi díjat, mert nehéz időkben bátran viselkedett, ami ugye a Jóskárul, meg úgy átalányban a férfiakrú nem montható el teljes egészibe. No, de szegényke már meghalt vagyis poszt humusz vette át a díjat a képviseletiben egy rokonnya. Aszt megmondom, sokan kívánták akkor este, hogy bár a pógink személyessen atta vóna át meleg kézfogását szegény Péter bácsinak ott, ahol már igazán nem sokat törődnek avval, ki milyen elismerésben részesűt ezen a világon. Monta is a Bözsink, hogy még megérjük, hogy elhúnyta után Jóska is díjat kap, mint a falu legügyesebb miskárolója. De nem hiszem, hogy erre hamarost sor kerül, mer nagyon a fickósság láccatát keltette ott a spórcsarnokba, hamar el is távozott, fogadni mernék, hogy célirányosan. Hamar ki kell derittenem, merre vitt az úttya, mer az nem lehet, hogy ne az én karjaimba lehelje ki a lelkét egy boldog óra után.

3. Történés - Csajszi néni az információs sztrádán

Fodrászannusnál

A lányom má meg azzal nyúz, hogy mennyek fel az informácijós sztrádára. Montam neki, hisz nemrég vótam a templonyba, minek mennyek ollan sűrűn, megy hejettem a Bözsi. Na, a lányom aszt monta, ne bolondozzak vele, ő számítógépre gondút, ha már megvette nekem. Montam neki, hogy már a múltkorába tisztáztuk, hogy én semmiféle hálóra nem megyek föl és nekünk, itt helybefaluba az információs szupersztráda az a Bözsinktű a templonyig terjedő hosszanti útszakasz, mely érint két kocsmát, a kultúrt, a Fodrászannust, mely férfinői egybe és a körzeti Sanyidoktort. Ha ezen végigmegyünk, minden információt beszerezhetünk, mely információk a harmadik világháború kirobbantásáhó is éppen elegek! Mer azé néhanapján szándékos férrevezetések is vannak. Vagy ki tuggya? Amit föl nem fokhatok, az az, hogy a legnagyobb tudásbázissal a kultúrszékhelyű nagyothallók és siketek rendelkeznek. Ők mindenről tudnak és egyben jólértesűttek. Tőllük tuggya a Bözsink, én meg ütűlle, hogy a Ferink tájmasszázson vót az Ilussal. Penig nem az Ilussal ké vóna lennije, hanem a feleségive, akive épp a negyvenedig házassági fordulójukat hagyták el, lehet már örökre. Az Annus, nem a Fodrászannus, hanem a sima Annus, gondút egy nagyot és befizetett illen velnesze hétvégire ajándékbú. A Bözsinknek meg is mutatta a pospektet, amibe szép kípek is vótak, s otvót, hogy tájmasszázs, meg gőzkabiny. Na, nem lessz velnesze hétvége, csak nesze, fokd meg jól! Mer a Rézi, aki nagyothal monta a Bözsinknek, hogy a fordullót a Feri az Ilussal tőtötte kis falunk legszebb táján a parkcenterbe. Ami azér parkcenter, mer ide, a parkba gyűl a legtöbb szerelmes csókot váltani és egyebek. Szóval masszérozták egymást cefetű, de meglátta üket a Lőrinc, aki csakúgy másodfokon rokon és elítélt, mint a Ferink, akirű mos szó van. Na, ez a Lőrinc kiverte a huppot, meg a Ferink kezibű az Ilust, mer ő is pájázott reája, és gondúhatni, hogy eekapta az ideg, hogy nem ű kellett az Ilusnak, hanem a Feri. A parkunk meg a kultúr mellett van, ahun, mint montam, a nagyotthalók tarcsák a gyűléseiket. És bisztos ollan fenenagy ordítozást csapott a Lőrincünk, hogy még ük is meghallották, pláne mer egynéhánynak ijjen modern készüléke is van a fülibe, kész lehallgatóhálózatot üzemeltetnek. Na, már nem is csudálkozom, hogy mér pont ők vannak a legjobban imformálódva. Csak leülnek a kinti kerthelyiségbe a Becsületsüjjesztőné, oszt aszt is meghajják, amit a falu végin susog a Józsim a Katica fülibe. Na és a kultúrtó csak egy pár lépés az orvosi, ott asztán kűső-belső probléma egyaránt elhangzik. És a mi Bözsink napi programja a receptiratás. Há innen má csak haza ké gyalogóni és kész is az információs szupersztráda. Mintha számítógép előtt nem kaptunk vóna kitekintést a világra! És ha áramszünet van? Akkó sem áll meg az élet! Nekem akkó is tudnom köll, megy-e az én Józsim tájmasszázsra a Katicával vagy reménykedhetök-e még?

2. Történés - Csajszi néni és a végzetek

A Terus

Aszmongya a Bözsink, hogy ölég jól sikerűt a szüreti bál a spórcsarnokba. Mindég így mongya, hogy spórcsarnok, nem engedi kijavittani, mer szerinte tú sokat köllött spórúni a falunak, hogy illen flancos spórcsarnoka legyen. Meg, hogy én se sportcsarnokot mondok, hanem spórcsarnokot. Jobban áll így a számra. Mint ahogy a Terusnak a Géza majmegmontam mije. Aszt monta a Bözsi, hogy nyívánvaló vót má a bálba, hogy a Terusnak áldott lett a méhe. Eszt csak mi mongyuk így, a sok öreg vénasszony aszt monta, jófővan csinyáva. Ráadásul lányanya, bár az mostan már nem számitt. Csak a Géza nemakarja eevenni a Terust. Hijába sírrí a Terus annya, az egyik legjobb barátném, a Nagyterus. Micsinyálok, micsinyálok? Így sírrí. Montam neki, hogy előbb köllött vóna jól megneveeni. Mosmá mindegy. Aszmonta a Nagyterus, hogy hát harminc mút a Terus. Nem ellenőrizgedheti, nagykorú mán. Az lehet, hogy a törvény felül nagykorú, de az esze felű!? És még aszt is monta a Bözsink, hogy a Gráf Lujza is otvót a báába. Rajta vót az összes fuksza. Csak úgy húszta le a nyakát. Szeretném, ha az én gazdaságom is úgy áána, mint Lichtensteinnéé. Nem az országra gondulok, hanem a Gráf Lujzára, férjezett Lichtensteinné. Mekfokta az istenlábát a Lichtenstein Józsival! Habár tán mégse a lábát. Abbú gondújjuk, mer háromszor is kiszámótuk a kis Ádika születése pillanatát az esküvőtű, de minimállisan két hónap hibádzik, a Lujza javára. De még talány a Józsi járt jobban, mer legalább nemzőképes, nem úgy, mint a Kis István, gyermeki nevén Kis Isti, felnőtt nevén meg Kis Üsti, mer már annyit iszik és főként csak pájinkát. A Rozál meg odavan tejjesen, mer a doktor aszmonta, hogy nem elég virgoncak az Üsti magjai. A Rozál szerint az Üsti nem elég virgonc, há a magjai mitű lennének? És otvót az én Józsim is az ő Katicájáva. De a Bözsi szerint nyívánvalló jegyeit mutatta a Katica a Józsitú valló fokozatos eeszakadásnak, mer kéccer is mással táncút.Há, akárhogy is van, én még egy kissé a Terus, a Lujza és az Üsti esetin gondúkodom. Hijába, kinek a neviben, kinek a méhiben, kinek a magjaiban van a végzete. Meg há nékem a Józsiba. Mer azé bevallom, mintha hájjal kenyegettek vóna, ojjan jó vót hallani a Bözsinktül a legújabb, szívderíttő híreket.Végzetesen tévedött a Józsim. Nem sok hijányzik, hogy reáébreggyen és akkó visszagyönne. De én nem adom könnyen magam má harmaccorra!

1. Történés - Csajszi néni a neten

Hálótárs

Amikor aszt monta a lányom, hogy mennyek föl a hálóra, maj meglátom, hogy egy egész világ fog föltárulkozni előttem, aszittem megbolondút.Mer ha én fölmennék a hálóra, ami a sporcsarnokunkba van és amihő a helyi önkénteleny tűzótóság hathatós segíccsége kéne föltolásilag, elém csak a szüreti bál kiizzadott népsége tárúna föl, nem az egész világ. Ámbár igaz, ami igaz, egy emberbe benne foglaltatik az egész emberiség, bár az is igaz hogy bár benne ne foglaltatna, ha a Jóskára gondúlok. Mer a Jóska egyrészibű nagyon ocsmány kinézetű, másrészibű a lehető legrondább természetű, harmadrészbű penig a legparnehajderabb, akit csak ismerek, holott nemrég tőtötte be a hetvenet. Oszt mégis itthagyott a mocsok. Na, nem a hálón, mer ide föl nem bírna mászni, nem beszélve arró, hogy én se vagyok fönn, csak vírusosan, ahogy a lányom monta.Egyipként aszt nem értem, hogy mér nem vótam jó a Jóskának. Aszt monta, a paramétereimmel van a problema. Bezzeg a Katica! Az ő paraméterei sokkal jobbak. Nem is értettem mirű beszél. Mindég útáta a Jóska a sületlen dolgokat, mos meg jön a parával. Én ugyan nem parázok semmitű és a métereim is renbe vannak: fölfelé egyszázötven, széltibe kebelnél százhúsz, derékba százharminc és csípejembe százharmincöt vagyok - így monta a Jóska. A Katica meg kilencvenhetvenkilencvenötmagasbaegyszázhatvan. Ami magyarán aszt jelenti: egy gebe, csupa csont. Mégis eszi a penész a Jóskát utána. Ha fönn lennék a hálón, mos látnám üket, ahogy ropják a sporcsarnokba.Mer a Katicát bezzeg ee tutta vinni, engemet meg nem. Aszt monta, nem szégyenkezik velem. Arra persze jó vótam, hogy ágyomat, asztalomat megosztottam vele a szükség órájába, mikó letelt a gyászéve. Úgy kikupátam mind termetileg mind lelkileg, hogy aszonta: Virágom, eszt sose tudom meghálálni néked. Mos meg úgy néz ki, hogy nem is akarja.Hát ezér nem megyek én semmiféle hálóra fölfelé. A rossebbet fogok azon lógackodni, hogy még aszt is meglássam, amit nem akarok. Jó nekem ez így. Megtudok mindent úgyis, amit akarok, mert a Bözsink mindenhun ott van és mindent szépen elmesél, sorjába.