28. történés - Csajszi néni Józsefet köszönt

Gizus szivarhamuja adott erőtt nem ellöszőr

Ma van annak a mocsok Jóskának a nevenapja. Muszáj ilyen jelzővel ellátnom, hijába az eggyetlen nagy szerelmem az összes többi közül és óta. Elvonulcságomban sem voltam tétlen és kiderítettem, hogy nem a Jóska megszemélyesítette ingyán hagyott helybe olyan jólesően a spórcsarnokba. Most már úgy érzem, hogy egye rossebb, ami kis idő visszavan nekem ebből a földi életből aszt má tőcsem kellemesen, ha nem a Jóskával, hát nem a Jóskával. Habár épp a mai napon beszégettünk szűk körbe a világhálón, hogy rengeteg buddhista, szám szerint legalább százmillijomtizenötmillijomhatszáztizen-
háromezernegyvennyóc a hozzávetölleges számuk, asziszi, hogy nem eggyetlen életünk van, hanem állandóan újjászületünk. Ez elég érdekes, jó sokan vannak jó nagy tévedésbe. Szerintem elfáradunk mi, hogy újra élni akarnánk, bár itt helybefaluba is rengeteg öregasszony és öregember van, aki ragaszkodik a kis életéhez, pedig a gyerekeik bedugják őket a helyi öregotthonba, ahol rendesek ugyan, de milyen rossz az, ha nem érzik a gyermeki szeretetet. Én is félek kicsit, micsinál maj velem a gyerekem, de még jól bírom magam, reméllem sokáig így maradok. Most, hogy így belegondótam, lehet hinni fogok az újjászületésbe, mer abba őszintén szólva nem vagyok bisztos, hogy a mennyországba jutok. Most inog a hitem. Hogy fogom eszt elmondani a Márja-lányoknak? A buddhisták számáról meg aszt monta a Bözsi, hogy ő else tuggya képzelni, hova fér el ennyi ember. Itt helybefaluba saccperkábé kétezernégyszázan vagyunk, mégis alig férünk el egymás mellett, ha mégis, sokszor egymás idegeire megyünk és kész a konflis. Persze nem konflis, ahogy a Bözsink mongya, hanem komfliktus a helyes meghatározás, de már fáratt vagyok őtet is kijavittani. Szerintem ez a tavaszi fáraccság lehet, ami minden évben ledönt a lábamról, bár tavaly ilyenkor ebbe a Jóskának is vezettő szerepe vót, már a lábomról valló ledöntésnek. De nem akarok nosztalgijázni, mer egyrészibű elbőgöm magam, másrészt, meg hol van a tavalyi hó!? Az idei van épp itt, no nem nálunk, hanem egy kedves ismerősnél az országunk északkeleti részin. Meg hát időm sincsen epekedni, mer beíratkosztam egy tanfolyamra. Igen, ijjen vén fejjel még tanúni szeretnék. A másik okom meg a társkeresés. Városba van a képzésünk, és amilyen az én szerencsém, a csoportunkba egyetlen hímnemű férfi jár és csak az egyik oktatónk szintén férfi, de nem az esetem, s ami még rosszabb, úgy látom én se vagyok az övé. El se merem árulni a Márja-lányoknak, hogy mi a hivatallos neve a tanfolyamnak, mer még asziszik, hogy nagyzolok, pedig ők nagyon monták, hogy mennyek csak. A Gizus még a szivarja hamujából is kióvasta, hogy sikeressen elfogom végezni, ez adott kellő bátorságot, hogy jelentkezzek. Meg a Szamanta, aki szintén helybefalui, csak kicsit fiatalabb nálam. Aszt monta: - Ne aggóggy, anyus, majd én vigyázok rád! – így, ilyen szépen tegez, habár majnem húsz év korkülömbség van kösztünk, de én szeretek fiatalok köszt lenni és aszt se bánom, ha tegeznek, csak kellő tisztelettel bánnyanak velem. Na, ez a Szamanta se egy eccerű lány, de aszt már írtam, hogy itt helybefaluba távolról se átlagos emberek élnek. Inkább átlagon aluliak, ritkábban átlagon felüliek, mint amilyen én magam vagyok, meg ez a Szamanta is. Szerencsére nem ez a hivatallos neve, bár az sem kevésbé borzasztó, mer az meg Timotea. Ez a Timoteusz női megfelelője. A rossebb se érti, hogyan engedhet meg ilyen neveket az akadémia. Bár ojjan mindegy, sváb vezetékneve van szegénykének, nem is akármilyen. Angolul például betűzni sem tuggya, mer ojjan betű nincs is az angol ábécébe, igaz az én egyik-másik betűm is korrózium. Szóval úgy lett ő Szamanta, hogy a szülei nagyon szerették a Dallaszt, mi Márja-lányok is imátkosztunk akkoriba Bobiér, nem is hiába. De, mire elindult a sorozat, akkorára már Timotea, röviden Timoti, megszületett. Így az anyakönyvezésével elkéstek. Ezér becenévnek ragasztották rá a Szamantát. Tejjesen illik is rá mosmár: idősebbnek néz ki a koránál, az egyik szeme kisebb mint a másik, issza a viszkit, mint más a vizet és nyughatatlan mint Csoki amikor olajat szagolt. És ez még mind semmi. Valami félelmetes nevetése van. És ez még mindig semmi, mer ami még félelmetesebb az az, hogyha nevet, akkor hátravágja magát, szanaszét repülnek a végtagjai és nem bírja abbahagyni a nevetést. Én nem egyszer ijettem meg komolyan, hogy mingyár hanyattesik vagy lever valamit és nem bírom elkapni. De szerencsére nem. Hiába, a Jóisten gondot visel a részegekre meg az eszementekre. Jó tudni, hogy a Szamantára duplán vigyáz a Jóisten. Az is igaz, hogy eszement, de egybe az is, hogy mégse buta teremtés, mer a mi tanfolyamunkon kívül még jár aranykalászos parasztképzőbe is. Na erről az iskoláról napmintnap beszámol, természetesen életveszélyes kacagások közepette. Tegnap például tehenet fejt, gépekkel, mer már itt vidéken sem ülnek a tehén mellé kézzel fejni, gondolom városba sem ez a divat. Aszt monta, hogy ezek a tantehenek sokkal nagyobbak, mint az ő teheneik és elég félelmetes közel menni hozzájuk, de nem is velük járta meg igazán, hanem a lovakkal, mer lovagolni is szeret, csak az egyik ló leharapta a gyűrűsujja első percét. Már megbeszélte, hogy plasztikáztatni fogja. El is magyarászta a műtét menetét, de szerintem nem ér annyit az egész, nem is feltűnő, hogy csonka az ujja. A fogaival is baj volt, mer vagy annyi vagy akkora fogai voltak, hogy nem fértek a szájába és ritkítani vagy mit kellet szegénykének. Nem is csodálom, hogy rászokott a viszkire. De most inkább a Jóskákhoz szólnék, Szamantáról majd még meséllek, mer igen érdekes egy teremtménye a természetnek. Azér, mer énnekem ilyen Jóska adatott, azér én még a többi Józsit szeretem, tisztelem és néhányat még kívánok is. Úgyhogy, ha úgy gondojják a többi Jóskák, hogy személyesen is átvennék szívem minden melegét, nyugottan kopogjanak be, mer a csengőm momentán nem működik. Aki esetleg megfosztya magát kedves társaságomtól, annak innen, a hálóról minden elképzelhető jót kívánok!

27. Történés - Csajszi néni kivizsgáláson

Tuttam én, hogy a gravitácijó mindenre hat

Elhatározás szerént cselekettünk, mi Márja-lányok. Elmentünk elébb a körzeti Sanyi doktorhoz, hogy aggyon nékünk beutallót a rejumatológiára, ahol majd adnak nekünk beutallót egy dögönyözős szanatóriumba. Főkészűtünk rendesen, még a Mári is megmozsdott, mer a körzeti Sanyi doktor igen kiszámíthatatlan fajta, van, amikor csak rápillog az emberre, aszt már mongya is a diagnózist, de van, amikor le is köll vetkezni. Magunk köszt szólva én bizony nem lennék kiváncsi egy rakás ráncosbőrű, lógómellű öregasszonyra, nem mintha én a kelleténél jobban ráncosodnék és még a kebleim sem lógnak a kívánatosnál alig jobban, ámbár a gravitácijó valós voltát igazolhatom magam is. Nem szeretek orvoshoz járni, na, még a végén kiderít valami kórságot, pedig a magas vérnyomáson, az orrpolipon és az enyhe fokban elhízáson kívül nincs énnekem semmi bajom, ja, csak még az izületeim fájnak néha annyira, hogy alig bírom mozgatni bármelyik végtagomat is. A többiek is így vannak ezzel. Bár műtéttye mindenkinek vót, én is megtapasztaltam a mandulakivétet, az epekőeltávolítást s hát a lányom is császárral jött a világra, de mi ez a többiekhez képest!? Igazán én a rendellőbe se szeretek várakozni, mer ott mindenki elsorolja a maga keservit és én attól mély depresszióba esek, meg mindenki osztya az okos tanácsait, van, amikor a delikvencs haza is megy, mer a Treszka elmongya neki, mit szeggyen a bajaira, nem kell ide Sanyi doktor. Persze a Sanyi doktor kész Isten csapásának híja a Treszkát és már ordibált is vele, hogy nehogy másnak merjen bármit is mondani, előbb ő kivizsgájja. De a Treszka nem hallgat a Sanyi doktorra. Aszt mongya, az ő annya is gyógyító volt, ő is ennek a tudománynak a jó ismerője, még a kézrátétel is szerepel a tevékenységi körébe. Őszintén szólva mi azér hiszünk kicsit a Treszkának, mer azér néhanapján eltalájja a dógokat, de a láccat kedvéér megfenyegettük, hogy kizárjuk a Márja-lányok sorából. Ez pedig nagy presztízsveszteség itt, helybefaluba, mer Márja-lány nem lehet akárki. Maj megírom aszt is, hogy milyen föltételei vannak bejutni ebbe a körbe. Az egyik mindenképpen az, hogy óvja az ember a testi egésségét is, ezér muszáj néha orvoshoz is eljárni. Az más kérdés, hogy rajtam kívül szinte mindenki szeret is orvoshoz járni. Elsőrangú információs forrás, ahogy a Bözsink mongya. Pedig a Bözsink jobb, ha ritkábban járna ide, mer folyamatossan rápirítanak. Múltkorába is reggeli vizeletet kellett behoznia áttanulmányozásra. Egy egész dunctosüveggel vitt be. Szólt is a Zsóka asszisztens, hogy elég lett volna egy kis gyógyszeresüvegnyi. Erre a Bözsink a nagy eszével aszt monta, hogy abba nem talált vóna be. Az asszisztens csak legyintett, a mi Bözsinken nem lehet segíteni. Aszt se értettem, amikor arról beszélt, hogy az orgazmust méterben is lehet mérni és van, aki a színét is megbírja állapítani, mer az is van neki, sőt van tejjesen új és használt orgazmus is. Persze aszt se tutta, mi az az orgazmus, én meg nem álltam neki magyarázni, ha eddig kimaratt az életéből, haljon meg ijjen tudatlanul, de boldogan. Nem kis munkámba kerűtt, mire kiderítettem, hogy organzáról van szó. A Kati akarja a nappalijukba kicserélni a függönyöket, talán, hogy kevésbé lássanak be hozzájuk, nehogy elijeggyenek a bebámészkolódok a Katótól. Az a gyanúm, hogy a mi Bözsinket inkább iskolába kéne beutalni, nem szanatóriumba. Amúgy meg kész tortúra volt a kivizsgállás további része, mer a Sanyi doktor elküldött minket az esztékába, laborba, ékágéra meg ultrahangra is el kelletett mennünk. Ebből persze a labortól féltünk a legjobban, bár énnekem nem okoz gondot a vérvétel, nem aggódok emiatt. A Bözsi a maga bárgyúságába semmitől se fél, csak mindég elájul, de azér megyünk csapatosan, hogy hamar észhez tériccsük. Most is ez volt a helyzet, bár a vérvétel előtt ájult el, ez a stratégiánk része volt. Ha túl sokan vannak, mindig összetöpörödünk, aranyos öreg nénik leszünk köhögőrohammal, ájulásokkal. Ettől általába megsajnálnak és előreengednek. A rossebb, aki órákat ül végig a hideg folyósón. Inkább elmegyünk utána a kávéházba és iszunk egy jó kávét vagy kapuccsinót meg eszünk finom süteményt, éhgyomorra. Hál’ Istennek, most is bevállt a tervünk és ölég hamar sorra kerültünk. Annak mégjobban örültünk, hogy nincs a meglévőkhöz új betegségünk, a Treszka felfekvése és a Liszka petefészekgyulladása is rendeződni látszik. A Mári csontritkulása nehezebb tészta, főként, hogy nem szereti a tejtermékeket és a sok kálciumtól székrekedése van és emiatt már volt majdnem bélcsavarodása is, de a Treszka megígérte, hogy talál erre is majd gyógymódot. Már csak a Berta tüdőtágulását kéne helyrerakni egy kicsit. Így felvidámodva mentünk a rejumatológushoz, aki már jól ismer bennünket. Mi is őtet, úgyhogy a borítékokat már előkészítettük. Úgy gondoltuk, fejenként ötezer forintot megér, hogy beutaljon bennünket eccerre a megszokott szanatóriumunkba, bár az idén valami új helyre szeretnénk menni, ahol új ingerek érnek és ahol néhány méter organzára is szert tehetünk. Nagyon rendes volt a főorvosasszony, mindent megértett. Azér átvizsgálás nélkül nem engedett el bennünket. Emelgettük a karunkat, lábunkat, amilyen magasra csak tuttuk. Aszt monta a főorvosasszony, hogy örömmel állapittya meg, hogy térd alatt bárkire veszélyes a rúgásunk még. Ennek mi is örültünk. Midannyian kaptunk innyekciót is, én a vállamba, mer a karom meg a vállam szok fájni. A többiek ölég változatos helyen lettek megszúrva, de a legfontosabb, hogy zsebünkbe volt a beutalló. Három izgalmas hét előtt állunk. Húsvét után egy nappal kell bevonulnunk gyógyíttatásunk színhelyére. Addigra legalább kiderül, hogy csak adok tojást itt helybefaluba vagy kapok is, mer, ha csak az előbbi, hiába vágyakozok a Jóska után, a testilelki egésségem megóvása érdekébe másik nyúl után kell néznem, hacsak átmenetileg is.

26. Történés - Csajszi néni tervezget

Tavalyi kép, a Márja-lányokkal vagyunk kúrán

Bármilyen hihetetlen még a saját magam számára is, az élet megy tovább annak ellenére, hogy még mindég nem tudom fikszre, hogy a Jóska lapogatta-e a farhátamat a jelmezbál jeles napján. Nem érek rá hosszan búsúlni, mer itt helybefaluba állandóan pörögnek az események, legutóbb is például megin bál volt a spórcsarnokba. Egy napon tartották az országos operabállal, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez a mijenk is mijjen jelentős esemény. Ez már a harmadik ilyen bál volt, hivatalos nevén a Kozmodiszket Használók Bálja. Itt is csak az elit jelent meg, volt nyitótánc is, meg elsőbálozók. Ők azok, akik kevesebb, mint egy éve hasznájják a kozmodiszket, de már mozgásképesek. Igaz, a belépő valamivel olcsóbb volt, mint Pesten, pedig itten is voltak finom falatok, például a Treszka vitt grízestésztát babfőzelékkel. Nagyon sajnálom, hogy a nagy bánatom miatt nem látogattam el és nem emeltem az est fényét, így csak a Bözsinktő értesűtem a fontosabb történésekrő, például, hogy a Kitti kiköpött Angyalina Joli vót, már csak az annya miatt is, akit Jolinak hívnak, de entül több hasonlósága nincs is a filmsztárral és szerintem a Kitti is csak szürkületkó, erős sminkkel kiköpött olyan. Én soha nem akartam senkire se hasonlítani, jó vót az én saját ábrázatom magamnak, meg még az udvarlóimnak is, sőt, még férjhez is tuttam menni, igaz, nem vótam túl válogatós. Mos se lennék, de úgy láccik a férfiak tejjesen meg vannak bolondúva, állítólag több van belöllük, mint lányokbó és hirtelen kifinomult lett az ízlésük, mint nálunk a Márinak, aki most vett épp új franciaágyat. Szerinte ez már kitart élete végéig, bár ki tuggya, még csak hetvenöt lesz júliusba, de hetente többször ingázik a két gyereke meg az unokái köszt. Aszt van még energijája a szerelemre is, ki a fene tuggya, mit szed, állítólag van valami titkos receptye és majd valamikor meg is osztya velünk, de félek, én aszt már nem érem meg. Ő a mi repüllő nagykövetünk. Hogy mi hírt össze nem szed útközbe! A héten azzal a kűdetéssel indítottuk úttyára, hogy nézgelőggyön körbe, ebbe a nehéz gazdasági helyzetbe mégis hova tudnánk elmenni nyaralni vagy legalább hova kéne beutallót kérni. Valami ojjan fürdőhelyre, ahol koedukált medencék vannak. Eszt a koedukáltat lefordítottam vegyesre, mer nem bísztam a Bözsit a saját eszire, ki tuggya, minek értette volna egyébként. Jött is egy ajánlattal, hogy a közös nevezőnk mentén tudakozódott, márpedig ez a reuma, mikösztünk a Márja-lányok között. Tuti tippje is van, úgyhogy valószínüleg főkeressük a reumaorvosunkat és kérünk mindannyian egy beutallót. Ide még viszonylag ép betegek járnak, csak kicsit rokkantak, semmi súlyos, reméllem talállunk párt mindannyian, ha tovább nem, hát arra a három hétre, míg ott vagyunk, így igazán felüdülhetünk testileg-szellemileg eggyaránt. Ahogy a Hánzi szokta mondani, csak jól el kell találni a kúrát és aszt életünk végéig betartani. Ja, könnyű a Hánzinak, neki már semmi gongya a nőkkel, mer már régen nem férfi, csak a maga móggyán. Szegény felesége persze eszt nem nészte jó szemmel, de asztán megeggyesztek, hogy nyitott házasságban élnek, úgyhogy kész átjáróház lett a családi fészek. A Hánzi meg aszt mongya, az ő fennmaradó bajaira gyógyír a Rigó Jancsi nevű sütemény. Állíttya, hogy a Mártáék, a helybefalui cukrászék valami titkos hozzátevőt tesznek hozzá, amitő egybő rendbejön, bármi baja is vót előtte, szinte csodaként emlegeti a Rigó Jancsit. A felesége se panaszkodhat, neki is sokat segítenek a Jancsik, igaz, nem mindegyik Rigó. Ha már csodánál tartunk, mit vett fejébe a pógink!? Illetve nem is őtőlle indult az ötlet. Felkereste őtet egy nagyon vallásos család, hogy az eggyik útkanyarba, itt helybefalu közepén emelnének egy karját áldást osztón széttáró Jézus szobrot. A pógink csak rábólintott, mer semmi jónak nem elrontója, csak olykor úgy sikerül. Egy kicsi föltétele vót, amit könnyen lehetett vóna tejjesíteni, ez pedig nevezetesen az, hogy a Jézus arca kicsit hasonliccson az övére. Nem is lett vóna rossz ötlet, de amellett, hogy mindegyikőnk vidámságát kiváltotta, balesetveszéjjesnek is bizonyult. Ojjan nagyon sajnáltuk, hogy nem lettünk mini Rijódezsanéjró. Már nagyon kéne valami jó megvalósítható ötlet, amivel bekerülhetnénk az országos hírekbe, de főleg, ami pénszt is hozna ide, helybefaluba, mer igen levan rongyolódva a kőcségvetésünk, úriassan büdzsénk. Aszittem, hogy a sok lököttagyúval világcsuccsot dönthetünk, aki itt él helybefaluba, de úgy láccik máshun sincs kevesebb a nemszázasokbó vagy nagyon rossz a píártevékenységünk. Ezen mindenképpen váltosztatni kell. El is kezdek rajta iparkodni. De előbb alapossan ki kell pihennem magam, oldanom kell az idei évben történt szörnyűségek során fölszedegetett stresszt. Ha máshova nem jutnánk el nyaralni, hát ide a srégen szomszédba, a Piriék elé elmegyünk, mer épp a napokba alakít itt ki az önkormányzat Jézus Szíve Szocialista Brigággya egy szigetet. Ha már a Kanári vagy Papagáj vagy milyen szigetekre nem jutunk el, legalább itt van a Szelektív Hulladékgyűjtő sziget. Kiváncsi vagyok, jönnek-e a népek a szemettyükkel, az ablakunkból pont odalátni, még este is jó, mer épp közvilágittás alatt áll, röktön észreveszem aszt a mocsok Jóskát, ha a pillepalackját akarja itt elhelyezni.