25. Történés - Csajszi néni ocsúdni kezd

Ők rendes kóbojok, itt marhák nélkül

Mos má mindenki aszt mongya, hogy jöjjek ki az apátiámból, bár én semmiféle apáccságba nem vonútam befellé, csak még a jelmezbálba történteket emészgetem magányomba, bár a Bözsink mindennapos vendég nállam és abba erősít meg sajnos, hogy az ingyánom, aki levett ott a lábamró, nem is a Jóska vót, mer csak nevet nagyokat az eseten és a füle bottyát se mozgassa irányomba. Ez tejjes mértékbe megbetegittet, amikó én annyira vágytam reája, mint a sivatag egy csepp termálvízre vagy Jozefa, a bolond lány egy kis észre vagy Treszka egy pici ízlésre, mer az borzasztó, ahogy őtözik, mackónadrágra otthonka! Ez már húsz évvel ezelőtt se vót divatba nálunk, legalább cicanadrágot húzna! Persze ő pont aszt a divatot követi, amit a szekönhendes turkállóba hoznak a német testvérvárosi küldöttyeink. A Jozefát meg etanolnak hívja a Bözsi, nem bírom megmagyarázni neki, hogy az nem etanol, hanem etalon, méghozzá a butaság etalonnya. De a Bözsink csak állittya, hogy az etanol, még a képletét és a gyűrűket is lebírná rajzolni. Asszem meggondolandó, hogy Jozefa-e a bolond lány ténylegessen vagy inkább a Bözsink. Néha az agyamra tud menni, de télleg. Avval ugyan segített egy kicsinyt a lelkiállapotomon, hogy elmesélte, milyen háború bontakozott ki a kóbojok köszt még a jelmezbálba, mer az ingyánok mellett vótak kóbojok is, ami kész röhej, mer ha a Pistit elképzelem kóbojnak, hát az világ csúfsága lenne. Allig bírtam fődógozni gyerekkoromba, hogy tulajdonképpen kik is azok a kóbojok, a fene se gondúta vóna, hogy egy egészen kis közük is van a tehenekhő. Aszittem csak úgy lovagónak a prérin, néha harcolásznak az ingyánokkal és kész. Bajba is vótam, mer nagyon vonzottak engem az ingyánok, ahogy írtam is már, de a képzeletembe a kóbojok is csoda férfiak vótak. De mikor feketénfehéren kiderűt, hogy eccerű tehénpásztorok, végleg az ingyánokkal fantáziáltam tovább. Mos meg itt a Pisti, meg a Karcsi és a Feri, akik marhákat nevelnek, majhogynem a falu kellős közepén és tele van léggyel meg büdösséggel a szomszéccság, nyakrafőre jelengetik őket fölfelé, nem is lehet aszt kibírni. De ők meg aszt mongyák, hogy megélhetési farmerok. Az egész falu rajtok röhög, már amelyiküket nem érintenek a legyek meg a büdösség, hogy farmerok! Ők asztán parasztok maradnak, amíg élnek, még hótukban is, ahogy a képvisellőink sem lesznek sose szenátorok! Na szóval ittam én a pívizet kerek egy hétig, hátha segít a fölépülésembe, mer van itten helybefaluba egy gyógytrutyikat árusittó bót, ott asztán minden megtalálható, az is, amit épp nem keresel. Például mindenféle lisztek meg csírák, kenyőcsök, teák, szóval minden, amitől úgy gondójjuk, hogy örökké élünk vagy legalábbis egésségesen halunk meg. Itt lehet kapni a pívizet, ami láccatra ojjan, mint a csapvizünk, ízre meg hajszálra ugyanojjan, csak ijjen ízléstellen műanyagkannákba árujják. Jó messzirő hozattya a Lidi, ahol megpízik és ez a pízett víz naggyon jó hatással van a testilelki felüdülésünkre. Mer máshová úgyse tudunk menni üdülni asziszem. Pedig vettem két pár új nájlonyharisnyát, arra gondúlván, hogy helyreállítódik az életközösség kösztem és az a mocsok Jóska köszt és tán elvisz megint a mozgássérűtek üdüllőjébe, ami közvetlenül a Duna partyán álldigál és rettentő sok a szúnyog, de én még ennél is több szenvedést képes lennék elviselni, mint ahogy a pógink felesége is, aki csak mos tutta meg, hogy mennyit veszített a férje a kártyán, mer a mi pógink sokegyéb köszt mellett kártyázn is szeret. Aszt mongyák a népek itt helybefaluba, hogy ez egy különleges kártya, valami Széchenyi és ebből kifolyólag tartozik nem is a helybefalui kártyapartnereknek, hanem az államnak, fönn is van valami listán, meg is lehet nézni. De nézi a rossebb. Mással is előfordul, hogy ideoda tartozik, a pógink is ember, mégha páran istenítik is, de abba azér lehet egy kis igasság, hogyha ő nem rendezi a dógait, akkó mijjen erkőcsi alapja van adófizetésre buzdítani a népet, mi több, be is hajtani rajtok. Nem értek én a politikához, ha jobban értenék, a Jóska itt lenne mellettem, mer a csavaros politikusi eszemmel már lukat beszéltem vóna a hasába. De régen vót, amikó jobban tuttam hatni a férfinépre! Bezzeg a macskánk! Olyan népszerű mostanába a bakok köszt, mint én vótam lánykoromba. Egész nap csak hessegetem innen a kandúrokat. Aszt micsinál az én macskám? Fut utánuk! Semmi tartás nincs benne, mint a Piriék lányaiba se. Asszem sok unokára számithatnak szegények, bár a gyereknek örülni kell, fogy a nemzetünk, aszt mongyák. Néha arra gondúlok, talán nem is ojjan nagy baj ez, mer ha a helybefalui szinevirágokat nézegetem, hát egyrészt senki se hinné, hogy ezek eggyátalába életképesek, ha meg mégis, akkor minőségi romlással kell szembenéznünk. Még asse mondhatom, hogy nem ér ide a modern kor jónéhány vívmánya, mer ugye a mi körzeti Sanyi doktorunk is felettébb szeret kísérletezni rajtunk, de jópáran vannak, akik a saját fejük után mennek. Például itt van ez a szójakérdés, ami ráadásul nem is egy új vívmány. Én sose szerettem. Utálatomnak az alapja egy saját kezüleg elkészített szójapörkölt vót, még vagy húsz évvel ezelőtt. Azóta szója nem teheti be a lábát az én konyhámba. Mos meg még kiderűt az is, hogy sok a női hormon benne, ezér már én semmin se csodálkozom, főleg nem Viktorkán, akit a szülei nagyon egésséges életmóddal nevelgettek fölfelé. Az apja is nagyon kifinomultan tuggya tartani a csészét, de a fia még rajta is túltesz. Már írtam, hogy mi a hozzáállásom a melegekkel kapcsolatban, de a természetes hajlam más, mint a szója által befolyásolt, szerinem. Kiváncsi lennék, hogy a Jóska mit evett, hogy ennyire elorientálódott tőlem? Az ad nekem új erőt, hogy mindenképp utána kell járnom, ki tett engem egy röpke időre boldoggá ott, a sokmindent látott spórcsarnokba. Tippjeim és reményeim már vannak. Eljött a megbizonyosodás ideje.

24. Történés - Csajszi néni a jelmezbálban

Zőcséges Lajcsi, a melegágyi Tavasz Tündér

Ojjan kulisszatitkokat is elárulok a maszkabálba valló készülődésemrő, amit egyépként nem mondanék el, de éresztetni szeretném, hogy mijjen fontos vót nekem ez a jelmezbál. Az őtöszködést tussolással kesztem. Még a kényesebb és nehezebben hozzáférhető helyeket is meglátogattam a szappanyos szivaccsal, úgymint hónom ajja és kebleim halmai ajja. Gondúttam, azon az estén bármi leheccséges és akár bármi meg is történhet, ne legyen rám panasz. Sajnos a lábujjaim közit nem tuttam kezellésbe venni az idő röviccsége miatt, de a cipőimtű nem is akartam megválni, bármily örömtejjes események vótak is kilátásba helyezve. Mikó így túlestem a ritka alapos rituális mozsdáson, fölöltöttem magamra az ingyánasszonyos jelmezemet. Külön nekem varrta az Ági. Aszt monta, aszt ne kérdezzem, milyen bőrbű hoszta össze a ruhámat. Nem is kérdesztem. Aszt magamtól is láttam, hogy a tolldíszembe keverettek a különböző kultúrák viselletjegyei, mer mintha lúdtollat, pávatollat is láttam vóna, meg némi galambról, tyúkról lehántott tollazatot. De meg kell mongyam, az összhatás nagyon harmónikusra sikerűt. A mokkaszínt magam kötöttem, öt kötőtűvel, sötétbarna gyapjúfonalból. Az illúzijó tökéletes vót. Néhány gyöngynyakláncot aggattam a nyakamba, kezembe foktam a Valentin napi ajándékomat és elindútam a spórcsarnok felé.
Egy falusi jelmezbálnál szebbetjobbat elképzelni se lehet, pláne nem a mi helybefalui rendezvényünknél. Már útközben megkezdőttek a vígasságok. Előttem baktatott Csipkerózsika meg Világszépe. Emelgették a szoknyájukat, nehogy víz érje az aljukat, közbe meg sápítosztak, hogy mennyi idejükbe kerűt fölöltözni és mennyire szoríttya őket a míder. Én nem tudom, máshol hogy van, de nállunk mindig a legrandábbja őtözik ijjeneknek. Asziszik, mer habosbabos ruha van rajtuk, meg korona, attó már megszépűnek. Nem baj, meghaggyuk tévhitükbe, eccer legyen egy jó napjuk nekik is. A kistérségi eeső helyezett Kati is próbáta elrejteni természetes jegyeit, mint Júlia, de tallán, ha borotválkozott vóna, kellemesebb benyomást tett vóna. Egész vidáman értem a spórcsarnokhó. A kasszánál befizettem a kilencszáz forintos belépőt, mely tejjes egészébe jótékonysági célra fog költődni, a képvisellők utazását segíttyük, akik most épp a német testvérvárosi kapcsolatok elméjjittésén dógoznak feláldozva szabadidejüket a mi üdvünkér. A szivem úgy kallapált, allig vártam, hogy megláthassam az ingyánomat. De nem láttam sehol. Ellenbe megpillantottam az ellőre lefoglalt asztalunkat. Egybő megismertem az Ilust, aki Srekknek őtözött, illett is a méretihez! A párja is ott vót, a Fijona. Na, őt se lehetett nem kitanáni, az arcberendeszkedése szakasztott ojjan, mint az animácijós rajzfilmhősé. Hát persze, hogy a sajáccságos illatú Virág pompázott Fijonaként. Legigazibb barátnőmet kicsit nehéz vót kihámozni, nem is gondútam vóna, hogy ilyenre vetemedik, pedig sejthettem vóna, mer nem akarta megbeszélni velem, minek is szeretne őtözni. Pléjbojnyuszinak. Ha nem lett vóna ojjan vicces, komolyan mondom, sírva fakattam vóna. Ott ült szemüvegben, nyuszifülekkel a fején, fölpolcót mellekkel és hógolyót evett. Mijjen jókat fogunk röhögcsélni, ha megnézzük a falutévébe a kompromittálló fölvételeket! Szóltam a Bözsinek, hogy húzóckoggyék arrább és meséjje el, látta-e már a Jóskát. De nem tudott arrébb menni, meg tele is vót a szája, hát kis időre magára hagytam és elindútam a büffé felé. Így utólag is mondom és állítom, hogy az én ingyán jelmezem vót a legvisszafogottabb ebbe az évbe. Nem tudom, mi ütött az emberekbe itt helybefaluba, de a gazdasági világválság az agyukra ment, csak erre gondúhatok. A büffénél ott kacarászott a nyugdíjas klub komplett rokkant szakosztálya kánkánosoknak beőtözve. Kizárt dolog, hogy Spanyolországba engedik a hetven éven felülieknek, hogy ijjen hacukákba járjanak. Hacsak nem turistalátványosságként mutogattyák őket. Visszataszajtó egy látvány, mondhatom. Meglepő vót, de eggyátalán nem mulaccságos a Fodrászannus mint Monaliza. Fölakart vágni a művelcségével, mer a mi jelmezbáljainkra mindig jellemző vót a megszokott és a különleges mezek jelenléttye. Az aktuális pógármester és párja mindig királyi vagy legalább hercegi párnak őtözik, amibő mingyár láccik, milyen elkötelezett hívei a demokrácijának. Most is így vót. Amíg szememmel kerestem az én ingyánomat, rákezdett a zenekar, a Helybefalui Mennydörgés. Ennél találóbb nevet kise filozófálhattak vóna. A zenéjükre aszt mondanám, hogy hangos. Jáccanak keringőt, polkát, egyebeket, amiket egy sváb falu közönsége kívánhat. De most ez a retróőrület, ami van, ők se vonnyák ki magukat belölle, hát előveszik a régi számaikat, amiket harminc-negyven éve tanúttak és újfent megörvendesztetnek velük. Az angol kiejtésük cseppet sem változott, hagyománytisztelők ebbe a kérdésbe is. Eccercsak, tejjesen váratlanul valaki befokta a szemem hátúrró. Ahogy kiszabadittottam magam és megfordúttam, még a szívverésem is elállt. Ott feszített előttem az én ingyánom, talpig harci díszbe, ódalán egy ugyanojjan tomahók, mint amilyet kűdött nekem. Nem szót egy szót se, csak megfokta a kezem és fölvitt az emeletre, az egyik őtözőbe. Ojjan pillanat varázsa élménybe vót részem, hogy hosszú percekig a hatása alá kerűtem. Az én ingyánom már rég nem vót ott, mire felocsúttam. Ez a Jóska bármerre járt, nagyon sokmindent tanút. Abba a szent pillanatba mindent megbocsátottam neki. Iparkottam lefelé, nehogy föltűnést kelcsek a hiányommal. Épp akkor értem le, amikor Dartfateron mesterséges lélegesztetést végesztek, szegény nem kapott levegőt az álarca alatt és elájult. Szerencsére, mire a színpadi fölvonulás elkezdődött, Dartfater is jobban lett. A Hófehérkétől a hét törpéig megmutatták magukat a helybefaluiak. Mondhatom, hogy vastapsot kaptam a pávatollas ingyánjelmezemre és már vártam, mikor lép színre az én Vinettúm. Leültem a Pléjbojnyuszi mellé és már majnem beleharaptam a hógolyóba, amikor bekonferálták a három vidám ingyánt. Aszt hittem, engem is újra kell éleszteni, mer három szakasztott egyforma Vinettú vonút a szímpadra, még a szivecskés tomahókból is vót mindeggyiknek. Má asse érdekelt, hogy a Zőcséges Lajcsi melegágyi Tavasz Tündére nyerte el az első díjat és vele egy egész testre kiterjedő szépészeti beavatkozást a Klára manikűr-pedikűr szalonba.
Rohantam haza, ahol az influenza maradéka és a megrászkóttatás leterített. Azóta se tértem tejjes egészébe magamhó. Sürgősen aktiválnom kell az alvó ügynökeimet, ki kell derittenem, melyik ingyán vót a Jóska, az ő személyével tőtöttem-e azokat az édes perceket vagy se. Mer nekem csakis az a mocsok Jóska kell még mindég. Vagy az az ügyes másik. Hát ijjen fontos momentuma vót az életemnek az idei helybefalui jelmezbál, nem csoda, ha annyira készűtem reája.

23. Történés - Csajszi néni és a Valentin nap

Valentin napi ajándékom

Van abban valami misztikus, mifellénk csak érthetetlen, ha korosodó nők kipiperézik magukat és várják, hogy a lovagjuk meglepje őket vallamivel. Nállunk, itt helybefaluba nagyüzembe dógozott má eggész héten a Fodrászannus és kinyitott a kozmetikus meg a manikűrös is. Szegényeknek nemigen van munkájuk az évbe, csak nagyobb ünnepekkó, nem, mintha nem szorúna kűlső ápollásra nőtársaim töppsége, ölég csak a Virágra meg a Katira és a Katóra gondúni, egybő kirázódik a hideg az ember hátán. A manikűrös meg futhattya a kűrjeit a befagyott patakunkon, akkor se lesz több kuncsaftya, mongyuk pedikűrre még mennek az igényesebbek, vagyis inkább házhó hívják az öregekhez. Panaszkodott is az Editke, hogy hétszámra csak az öregfiúk bütykeit láttya és a túságosan bő alsógatyáikat bámulássza, hiába mongya, hogy untig ölég, ha felhúzzák a nadrág szárát, de nem, a sok vén kéjenc asziszi orvosnál van és levetkőzik kisgatyára. Persze nem megy zökkenőmentessen a lábápolás, mer a sok trottyos má víszhajtót is szed, úgyhogy ókórókor meg kell szakittani a vágást-reszellést. Editke má nem bírja hova emelni az árait, hogy lerövidiccse az idejét, de ezek a vén kecskék minden pénszt megadnak neki, csak hogy kézbe vegye a lábukat, bokáig vagy antul kicsit fejjebb is. Van is ebbő cirkusz néhány helyen. Bözsink meséte, hogy a tyúkos Erzsi hijába Márja-lány, ojjan cifraságok haggyák el a száját, ha a Gyuri eekezd óbégatni, hogy jaj, de fáj a bütyköm, mer akkó má tuggya, hogy nem sokáig halogathattya az Editke eljövetelét, pedig Erzsi leginkább az utósó óra eljövetelét kívánnya a Gyurinak. Szóval betört ide helybefaluba is az egyenjogusság és má a férfiak is szépítkeznek szerfelett, csak néha összekevernek dógokat, mint a Franci, aki a kedves neje hajlakkjával fújta be a hónajját, amitő ugyan jobb szaga lett, mint szokott vót, de pár óráig nemigazán tudott szalutáni, monta is, hogy a fene esne a drájvettertrafba, emmég télleg a víznek is ellenáll bármijjen éfszakba. Nem először keveri a szezont a fazonnal, habár a fazont ölég svábosan ejti. Múltkorába majnem teknokol rapidos főtt tojást csinált a kedves neje, mer csípős aranynak nészte a Franci és betette a hüttőbe. Emesélte a kedves neje, muszáj szegény Mártikát így szólittani, mer a Franci így szokta és a Mártika is szereti, mer ez úriassabb, habár parasztok maradnak amíg élnek és ebbe semmi szégyellnivalló nincs, nem sok egyetem épűt itt helybefaluba, oszt minek is épűne, itt állana kihasználatlanul, szóval mesélte a Mártika, kedves nej, hogy ő eddig nem értette, hogy mi az a rapid és mér híjják a rapid Lackót rapid Lackónak, de végre elárútta a Franci a rapid jellentését az afférkor. Mos má eggyet nem értek, monta a Franci kedves neje, és egyben fölvillágosittást is kért személyemtől, de én kételkedek, hogy csak egyvalami van ezen a világon, amit a kedves nej nem ért, de nem adok hangot a kételyemnek, mer udvarias is vagyok egybe. Na, a kedves nej meg a Franci ijjen éltes kórba, mint az övéké is, még jáccadoznak egymással, így Valentin, vagy ahogy ők mongyák úriassan, Valentájn napon, de eggyátalában nem áll jól nekik a kiejtés. Szóval szerelmesest jáccadoznak egymással és szerelmes levelekkel kedveskednek egymásnak. A héten kapott is a kedves nej a kedves férjétő hangulatmegallapozó levellet, amit a Mártika el is óvasott és tanát is benne helyesírási hibát, de a Franci ragaszkodott az ű változatáhó. Elhoszta hozzám a Mártika, hogy én tegyek igasságot. Nem mondom, mindég szerettem az ijjen feladatokat, más levelébe leskelődni, kiváncsi vótam, mit írhatott a Franci és mi az, amihez ijjen eszellősen ragaszkodik. Én még ehhő fokható gusztustallan levellet még nem óvastam. Ölég legyen annyi, hogy szerepelt benne együtt valló tusolás, meg csokikenyegetés testtájakon, pezsgőfürdő és óriási helyesírási hibák. Mártika szépen kijavittotta piros filccel, néha tévedésbe van esve, de, amirő beszélt, abban neki adok igazat. Csak idézem „…minnél gyorsabb, anál jobb!” Azér én nemhijába tanúttam annyit, az fiksz, hogy a minnél helyesen van leírva, az análban viszont keveslem az enbetűt. Mártika aszt mongya, pontossan, de a Franci ragaszkodik ehhez a formához. Montam Mártikának, van ennél nagyobb jellemhibája is a Francinak, tekincsen el most ettől, vegye eszt az ő szeméjjes költői szabaccságának. Ha aszt akarja, hogy legyen anál, legyen úgy, bólincson rá a kedves nej. Mártika hamar belátta, hogy több is veszett Makónál, így szépen hazaballagott. Én meg má aszt hittem tejjes egészébe lekell mondanom a Valentin napról, egyrészrő, mer még ingencsak körülugrának a bacik, másrészrő, mer Jóskán kívül az utóbbi időbe senkit nem bátorittottam velem valló kapcsollatfelvételre. De hatalmassat dobbant a szívem, mer csomagot kaptam, átkötve vörös masnival. Sokáig nem is mertem kibontogatni, körbefújtam a Jóska itthagyott spréjével, mer bisztos, hogy ő külte, kiengesztellésül. Szinte körbejelöltem, mint a mi helybefalui Kasszanovánk a hódittásait. Mindnek adott az együttlétük emlékére egy kisállatott, ami mostanság a virág mellett naggyon divatos, legalábbis a hírekbe eszt monták, habár szerintem nem pontossan ijjen kisállatokra gondútak a riporterek, mer a helybefalui Kasszanovánk ojjan mikroszkópikusfélle kisállattal ajándékozza meg kedveseit, mikkel kapcsolatba lépve elharapózik a vakarózás. Nagy önurallom szükséges ahhoz, hogy megállják az asszonyok a testük kapargatását. Nem is sikerű mindenkinek, a helybefalui öregasszonyok szeme meg élles mint a sasoké, röktön észreveszik, mejjik tisztességes családanya kerűtt a Kasszanovánk területtyén belülre. Én szerencsés vótam, még tiszta kórszakába találkosztam a Kasszanovával. Mos má nem bírom tovább, el köll árulnom, hogy mi vót abba a gyönyörű csomagba, s akkor mindenki láthassa, hogy csakis a Jóska kűthette nekem, hasznát a sok ima, meg üzengetés, meg még a fodrászat, manikűr és kozmetika, nem utósósorba a helybefalui vudumester ténykedése: meglágyút a Jóska szíve irányomba. Ide is teszem az ajándékrú készűt fotót és kezdek őtöszködni, mer egy óra és mán röpüllök is a jelmezbálba, ahol vár az én ingyánom és biszton ígérhetem, hogy a tomahókja alá hajtom a fejem, tegyen vellem amit csak akar, a kedve szerént.

22. Történés - Csajszi néni beteg

Jóska fűnyírás előtt, egy melleg nyári napon

A testi eleseccség szívszorittó tüneteit véltem felfedezni magamon már nemcsak e napon. Gondútam, tán a kimondatatlan bizsergés jáccik vellem, hisz hónapután lesz a jelmezbál, amitő sorsom jobbrafordullását várom és igen erőssen óhajtom. De nem. Ráz a hideg és nemcsak akkó, amikó a Francira nézek, ahogy szerelli az otómata mosógépemet és közbe-közbe köp eggyet-eggyet a mosdóba, mer felvan gyüllemelve a slájm a tüdejibe és attó meg kell szabadúnia, de aszt senki nem monta, hogy pont az én kézmosómba kell belepöknie. Töllem asztán ne várjon borravalót, úgyis feketén, számla nékül dolgozik, mint itt, helybefaluba szinte mindenki. Nem is érné meg semmit se csináni külömben. Örüjjön az állam, hogy így próbáll segíteni magán, aki csak tud és nem lop, meg nem rabol ebbe az ínységes időbe. Mongyuk az is az igassághó tartozik, hogy kevézsbé ínséges időbe se mindenki adott számlát, csak végig kell sétálni az uccákon és megnézni a házakat, van egy-két kirivvó eset, amirő nehéz elképzeni, hogy például a Zsuzsa néni meg a Jóska bá segiccségével fölhúzott épülettye az a Sanyinak és a Jolánnak. Ha tuttam vóna, hogy rongyokbú, meg használt bútorokbó ijjenképpen meg lehet gazdagodni, hát nem utasittom vissza a Karcsi vagy mos má Kárl ajánlattyát húsz évvel ezelőttrű. És nemcsak gazdag lennék, de tejjessen föl is térképeszhettem vóna eggyes családok gazdasági helyzettyét. De nem baj, a kellő információkhó így is hozzájutok, hála a Bözsinknek. Most is elküldöm majd egy kistérségi informácijócserére a körzeti Sanyi doktor rendellőjébe, szívja be magába a friss adatokat, meg kérjen egy kis fölvillágosittást, mit is kéne csinálnom az én betegségemmel, mer én orvoshoz csak tejjesen végszükség esetén megyek, ami most tán még nem áll fönn. Bár a végtagjaim is naggyon fájnak, fáslizom a lábam, masszéroztatom a Bözsivel a vállam meg a hátam, de nem lett sokkal könnyebb. A következő stácijó valamelyik tévédoktor fölhívása lesz. Nemigen hittem ezekbe a dógokba, de múltkor a Piri, miután kapott szegény megint egy adag megérdemelt verést a férjétő, felhífta a Tamás távgyógyászt, aki ijjen messziről megállapította, hogy a gerincével van a baj és fogott egy mosógépfüttőszálat, azzal kilengette a Piri baját és azonmód, ott helybe a stúdióba csavaró-tekerő mozdulatokkal megis műtötte a Pirit, közbe meg kérdeszte, hogy mit érez. A Piri monta, hogy zsibbad a lába és fáj a dereka, de mintha már enyhülne a fájadalom. Hihetetlen vót az egész, tejjesen elvótam káprásztatva. Pedig én nem szeretem se a hókuszpókuszt, se a babonát, annál én sokkalta tanútabb vagyok, de a szememnek csak hihetek. Nem gondónám, hogy a Piri zsibbadását a lányom barátnőjének a kisfia okoszta vóna, pontosabban a meccsbokszgyűjteménye, amire a Piri ráült, de azér él bennem egy kis gyanúper. Maj még utánnajárok a dógoknak. Csak a torkom ne fájna, meg ne lenne hányingerem, mint a Zsókának, aki negyven is elmúlt má és mos várja a harmadik gyereküket, ez úgynevezett nemtervezett baba, ahogy itt helybefaluba a gyerekek közel fele, de nem úgy híjják őket élőszóval, nehogy traumájuk legyen és később emiatt legyenek az alkohol lenemültetett rabjai, pláne drogisták, de nem ojjan drogisták, mint a Márti a gyógytrutyijaival, hanem kábszeres, de nem, mit a Vili, aki kábeltévéjavittónak képzelli magát, hanem kábittószerélvező. Mi a nemtervezett helyett úgy mongyuk reájuk, hogy szerelemgyerek, arró má mindenki tuggya, hogy a parkcenterbe fogantak. Ha megtuggyák, szerintem ez is trauma lesz nekik, de majd ők is ott fogják fogantatni az ő gyerekeiket, mer titkos kapcsollatból fognak születni ők is, mer ez nállunk már hagyomány és hagyományossan szinte sose fogaggyák el a szülők a gyerekük párját első látásra. Én se fogattam vóna el, ha a Béla lett vóna a kiszemelt vőjelöltem, mer, hogy valami nem kerek nálla, az fiksz, pedig nem lenne rossz szakmája, ács az istenatta, csak kitört belölle a művészkedés és minden szál deszkát meg gerendát kifarag, aszt mongya az örökkévallóságnak. Az lehet, de nincs is munkája, mer sosem készül el időre, maj tallán az örökkévallóság végin, nincs az a megrendellő, aki kivárja, hogy végezzen. Megkérdesztük már tölle, miér nem farag szobrokat, aszt még látnák is az emberek, nem kéne senki padlására fölmászni műélvezetet élvezni, de aszt monta, neki az nem kihavás, mint vót a cselendzsdéj itt, helybefaluba. Mi is benevesztünk ebbe a felemellő világjátékba. Vállalni kellett valami sportolást vagy legallábis testmozgát, ám jószerivel csak imitálta mindenki a dolgot, mint szegény Hánzi a házaséletet. Persze vót, aki rendessen megerőltette magát, például a pógink, aki képes vót és elsöpört a hivatal előtt, demonsrálva, magyarul megmutatva, neki nincs takargatnivallója, a maga házatáján kezdi a rencsinállást. De mindenki tuggya, hogy ez píártevékenység, azaz reklámfogás. Azér jó vót nézni, hogy eccer őtet is láttuk valóságos munka közbe. Jaj, beszakad a hátam, én nem tudom mi lesz, de nekem szombaton ott köll lennem a spórcsarnokba, mer ojjan hírt kaptam, amitő a szívem megállt kerek három másodpercre: a Jóska hajlandó vót indiánnak beőtözni. Ez már jelent vallamit, többek között aszt, hogy nekem meg indiánlányként kell megjelennem. Sürgőssen gyógyulásra fogom magam. Nagy segíccségemre van a rohamos felépüllésembe a Jóska egy régebbi fotója. Még a boldog békeév egy szép meleg napján kaptam lencsvégre, ahogy épp a fű nyírásának készülődött neki. Most aszt nézegetem és érzem, ahogy enyhül a fájdalom, ijjen szép emberér érdemes megküzdenem az influenziával és a többi, alattomban támadó ellenségemmel, a helybefalui kikapós asszonyokkal.

21. Történés - Csajszi néni példálózik

Háturró a negyedik csippendél a Jóska

Feszt készülünk a jelmezbálba, oszt még nem is tudom, minek őtözzek be. Valami intellektuállis vagyis fönnkőt jelmezre gondútam. Mongyuk lehetnék Zabhegyező, de nemigen értenék itt helybefaluba, mire is akarnék utalni, akárha a Száll a kakukk fészkire című kedvenc regényemet óhajtanám megszemélyesitteni, pedig ez tejjes egészibe jogos lenne a részemrő, mer tiszta bolondokháza van itt néhanapján, és még az ojjan értelmét tisztán megőrző egyén is megzavarodik ókorókor, mint amijjen én magam valék. Reményem lenne, hogy fölismernek, ha Ajrópának őtöznék, de kéne egy bika, aki az elrablásomat imitáná, az meg ugye mos nincs, bikafélékbe hiányt szenvedek. Ha már a hímneműeknél tartunk, föllebbentem a homály fátylát és elárulom, hogy óriási meglepetést keltettem azzal, hogy elmagyarásztam a Márja-lányoknak, mi is az a Kanosszajárás és mit jelent valójába a Kansas. Először persze bizonygatták, hogy itt titkos dógok vannak, mer a Kanosszát Kanosságnak vélték és nem is nagyon csodálkosztak, hogy ez hogy kapcsolódhat az egyházhó, mert már ölég idősek, láttak ők meg eleget. A Kansas meg hangos nevetés tárgya vót, mer a Berci pompázott ijjen feliratú mellegittőfölsőbe. Azon hamar túljutottunk, hogy nem magát akarta eképp reklámozni, a Kansas nem hímsas, hanem Amerika egy szép állama kenszesz kiejtéssel. A Kanosszának elébb szintén a kiejtését tanítottam meg, asztán elmeséltem a hozzátartozó szép történetet, nem vót ojjan nehéz mégse, mer helybefalusiakon körösztül érzékelltettem a történellem eme eseményét. A helybefalui Lajosnak meg a Marinak van egy fölvállaltan furcsa gyereke, a Kislajos. Ez a Kislajos úgy kigyúrta magát, hogy má nem akart az apjának szót fogadni, kitört rajta az uralkodhatnék, tisztára megfélemlítette a szüleit, aszt akarta, hogy az legyen, amit ő mond. Elejibe tartottak is tölle, de véktére megemberelte magát az apja és aszt monta, hogyha továbbra is így viselkedik, kitagaggya mindenibő. A Kislajos erre csak nevetett, de asztán a Nagylajos írt egy papírost az ügyvéddel, hogy kirekeszti minden vagyonábú és takaroggyék a házábul a Kislajos. Na, erre rettentő pánikba esett a Kislajos, hogy oda a hatalma, oda a pénze, így nem élhet tovább, mit tegyen. Aszt tanácsóták neki, hogy kövesse meg az apját, hátha a bűnbocsánat jegyibe megkegyelmez a fiának. Erre a Kislajos három nap és három éjjel, hidegbe ott ordétozott az aptya háza előtt, épp csak hamut nem szórt a fejire, mint a történelmi IV. Henrik. Persze a Mari szive lágyútt meg inkább, a Nagylajos aszt monta, úgy sejti, kutyábú nem lesz szallonna, de a felesége kedvire megbocsátott a Kislajosnak, még másik papírokat is csinátatott az ügyvéddel, hogy mindenük a Kislajosé. Na, csak erre várt a büdös kölke, nyomorgatta a szüleit rendessen, elvette a nyugdíjukat, asztán csak hesszelt egész nap. Volt megbánás, nincs megbánás. A Mari egésszen belebetegedett, de a Nagylajos is odavót tejjesen. Oszt egy szép napon összeszorította a szájjaszéllit és újra elment az ügyvédhő és véglegessen meghoszta utósó akarattyát. Esztán végiglátogatta az összes italbótokat és kocsmákat és közőte, hogy ezentúl semmilyen számlájját sem fizeti ki a Kislajosnak. Ezek után persze senki sem adott semmit a Kislajosnak. Ráadásul az atya fokta a fiát és kipenderítette, egy önkéntes polgárőrrel meg is félemlítette, hogy többet a házatájára se mennyen, pedig nem vót mindegy se a Lajosnak, se a Marinak, ez vót az eggyetlen gyerekük. Szinte szórul szóra ez történt IV. Henrik németrómai császárral, kivéve a kocsmákat és a szüllőket. Ü a hetedik Gergely pápát akarta átejteni a pallánkon, hogy ü az erősebb, nem a pápa. Képes vót a lakhelyitől egészen Canossáig elzarándokóni mesztélláb, szőringbe a pápához óbégatni, hogy vonnya vissza a kiátkozását. A pápa meg jót akart tenni és visszavonta. De nagyon hálátlan vót a Henrik, akár mint Kislajos, megint csak nekiment a pápának, na nem szó szerént, csak a hatalmának. A vége az lett, igaz, kicsit később, hogy a pápaság győzött és azontúl ők koronáznak meg minden királyt, akit jónak látnak és még a papság tiszvisellőit is ők nevezik ki.
Lajosék példáján okulva, itt helybefaluba is naggyon odafigyelnek a szülők mosmá, hogy a gyerekiknek üéltükbe semmit ne aggyanak, mer előfordúhat, hogy könnyen az otthonba találják magukat. Ami nem egy rossz hely, már nézegetem én is, odabe kőtözök, ha má nem fogom bírni ellátni magamat, de eggyellőre jó egésségnek örvendek, kívánom eszt mindenkinek, főlleg egy személynek, aki reméllem eljön a jelmezbálba és elássa a tomahókot. Tavaly csippendélbe vót levetkőzve, ez lett a vesztem, mer itt látta meg a Katica és itt határoszta el, hogy megszerzi magának, ami tanálkozott a Jóska akarattyával is, de azóta sok víz lefolyott a Dunán, rengeteg inkognitóbetétet elhasznát a Bözsink, ahogy mongya, pedig az inkontinencija, de nem érdekes, ezen mos nem hergellem föl magam, mos csak a Jóska a fontos, elakarja-e rabolni újra a skalpomat vagy sem. Attó tartok, ez mihamarabb kiderül.

20. Történés - Csajszi néni újságot alapítana

Teca szerént a hosszú élet titka a levegővétel

Azzal a naccerű ötlettel jáccadosztam elfele a minap, hogy mi lenne, ha indítanék egy helybefalui újságot.
A műfaja természetbulvár lenne, mer a szűkebb és tágabb értelembe vett emberi természet lenne a középpontba állítva, különös tekintettel a saját településünk csupa érdekes tulajdonságokkal felruházott embereire. Helybefalui Lafatyoló lenne a neve és tág teret adnék a műkedvelő újságíróknak is, meg lehetne képeket is bekűdeni, erős rosta után meg is jelentetném azokat. Azér ez a szándékom, mer föl kell, hogy világosújjanak a népek, egyrészibő, hogy többoldallú tájékosztatást kapjanak, ne csak a megyei kanászkürtnek csúfolt nyomtatott médijatermékbő, másrészibő meg ne csak a helybefalui kábeltévéből nyerjék az egyoldalú híreket. Asztán van még egy harmadik oldal is, ez meg az én áldásos tevékenységem, miszerint úton-útfélen magyarázom a rosszul értelmezett dolgokat, csakúgy mint fogalmakat. Példának okáér említem a Tecát, aki épp a héten keresett föl azzal, hogy segíccsek neki kulturális műsort rendezni. Rettentően csodálkosztam, mer kevesektől áll ojjan messze bármiféle kultúra itt, helybefaluba, mint a Tecátó. Há, mondom, mire gondótál? Neki mindegy, aszmongya. Akkó aszt áruld el, mi a célod vele. Több vendéget akar a házába bevonni, ez vót az indoka. És, hogy látta a tévébe, hogy Pesten a Francia Intézetbe rendezett kulturállis eseménysorozat meghoszta a várt hatást, sőt azon jóval fellül többen látogattak el oda, mint remélték. Még aszt is monta, hogy egy igen szimpatikus és jólöltözött mádám nyilatkozott erről. Na, gondúhattam vóna, hogy megen nekem köll helyretenni a zűrzavart a fejibe. Elmagyarásztam szépen, lassan, hogy az az intézet nem keverendő össze az ő illegálissan működő szobásztatásával. .Ott nem ojjan vendégeket várnak, mint ő és a mádám sem ojjan átvittértelmű mádám, mint ő, hanem a szó eredeti értelmében vett asszonyt . Eltartott egy fél óráig, míg oszlani kezdett a fölhő benne. Asziszik itt egyesek, hogy nekem kuttya kötelességem elmagyarázni a tényállásokat. Há mi vagyok én? Népművellő? A kertemet se művellem, hátmég az emberi elmét! Amúgy meg azér nem ojjan nagy baj, hogy jönnek hozzám házhoz, meg még az uccán is megállítanak, mer így jutok hitelles informácijókhó, hogy mégis mi történik a faluba. Mos legútöbb a Mári tánti zápút meg, elkötelezett Etka anyó fan lett. Akkorákat lélegzik álló nap, hogy egésszen elszívja a levegőt a környezetétül. Nem mondom, a lábát már a nyakába bírja rakni, de ez nem újdonság, mer öt évvel ezelőtt még a Teca foglalkoztatottya vót, de asztán elment a Sanyink innen helybefalubó és a Mári tánti elvbő nem huncutkodik harmincéven alulliakkal. Ez a hír a sportrovatot gazdagíthatná szerintem. A tudományteknika rovatba meg végre ki lehetne nyílváníttani, hogy az Eszterünk, aki nemrég jött vissza Oroszországbó, nem az űrben vót, hanem zűrben vót, épp azér köllött hazagyönnie. Kint valami nemzetközi egyetemre járt, de túl szoros kapcsollatot ápolgatott több nemzetközi diákkal, akik fenemód fétékenyek vótak és ölég nagy összetűzés lett a vége, megbomlott a világ fijataljainak baráccsága és eszt az egyetem nem tűrhette. Azóta itt sírrí az Eszter, de nem árujja el, hogy mi hiányzik neki a legjobban, győzik a szülei kitanáni. Az egésségügyi rovatba egy naggyon érdekes fölfedezést tennék. Átvilágítottak egy múmiját, akirő már elejtő tutták, hogy harminc éves énekesnő és hátromezer éve halott szegényke. Marha kiváncsiak vótak a tudósok, hogy férfi nékül élte le az életét vagy vót egy kis öröme is. Hát nem tutták megállapítani, mos nagy a tanácstallanság. Nem úgy, mint a soklányos Piriéknél. Ott is fenemód kiváncsiak vótak, mitől ojjan étvágytallan, kedélybeteg a harmadik lány, a Brigitta. Elcipelték orvoshó, aki néhány tapogatásbú egybő megmonta, hogy a Brigi nem élte férfi nélkül az élettyét, sőt, úgy tűnik, gyerek nélkül se fogja. Egyben megegyeznek a Brigi szülei az egyiptomi tudósokkal, szintúgy ők is tanácstallanok, legjobban abban a kérdésben, hogy ki az apa és mibő fogják főnevellni a nemkívánt magzatot, ha már éllő gyerek lesz belölle. Ha jobban belegondulok, ez az eset akár a fejtörő rovatba is beleillik. De mégsem, abban maraggyon csak a Kansas, meg a Kanosszajárás. Ezeken agyalnak ugyanis a Márja-lányok, én nem, mer én tudom, mi mit jelent, de öröm haagatni, ahogy ők meg tanálgatnak. Még hagyom őket, de előbbutóbb fölvilágosítom mindegyiket.
Szóval így tervesztem én eszt az újságot. Az utósó oldalon meg lehetne egy társkereső rovat, ahova én magam is föliratkoznék a következő, a rejális valóságot leíró szífhezszolló szöveggel: Delelőmön innen, formás alakkal, kék szemekkel, pallérozott elmével, ügyes kezekkel, renceres szociállis segéjjel keresem párom hasonló adoccságokkal rendelkező Jóska nevű férfi szeméjjébe.
Jelige: Tettek mezeje

19. Történés - Csajszi néninek az indiánok a gyengéi

Idejálom, Májköl Gréjájsz

Ijjen ínységes időbe, amikó az ember társtalanul forgollódik az ágyába, jobb, ha főkapcsojja a vellanyt és olvasásba fog, nekem ez a tapasztallatom. Sajnos ez se mindég vezet jóra, eszt a Márja-lányokkal is megbeszétük, szigorúan a templomon kívül, mer csakha sejtené is a mi Atyánk, hogy a mi korunkba mi jár még a fejünkbe, biztos kitiltana innen bennünket. Ja, hát persze, azér mi sem gyónunk meg mindent. Van, ami még a közvettitőre se tartozik, csak a Jóistenre és reánk. Szóval nagy bajba vót a Bözsink, meg a Treszka is, meg még egy jópáran, akik nem szeretnek óvasni, mer ők asztán egyedül megszenvették a pártallanul tőtött éccakákat rendessen. Én beszeresztem egy csomó gyilkolászós könyvet és aszt óvastam, úgy a múlt század közepe után, asztán elérkesztek azok a rencerváltós idők, amikó mindenféle mást is lehetett kapni meg kikőcsönözni a könyvtárakbul. Még ojjan szerelmes füzeteket is. Telle is vót a könyvespócom szerelmetes románcokkal. Na, nésztem egy jó nagyot. Tejjes vakvágány az, amin itt helybefaluba a férfiak haladnak, de asszem mi is tejjesen rosszul képzeltük az igaz szerelmet. Először is, eszt mongyuk életem elejitő fogva sejtettem, tanúni köllött vóna. Mer az összes szerelmes füzetbe az van, hogy halbijológus, meg tanár, meg bankigazgató, meg régésznő a főszereplő. Meg testépítésre is köllött vóna járni, magyarul badibildingre, abbú a badi a test, a többi meg az építtés, hogy jó erőbe érjen bennünket a megpróbálló szerelem. Az is igaz, hogy ezekkel a művelt szerelmesekkel is kibabrál az élet, mer nekik se megy könnyen a dolog. Rettentő sokminden történik velük, pedig nem is áll rendelkezésükre ojjan sok oldal, mer nagyon vékonyak ezek a füzetecskék. De azér egymásra találnak időbe, még mielőtt elfogy a papír, nagyon szép hajnalon, vagy napnyugtával, homokos parton vagy hajón. Na jó, itt helybefaluba nincs homok, habár nyáron itt is ölég meleg szok lenni, a Hánzi ojjan kényelmes rövidnadrágot hord, hogy kiláccik a himbilimbije, ez nem is lenne akkora baj, mer ölég beszédalapot ad egy-két napra mindég, mer látnivalólag évről-évre örekszik odale is, csak hát eggyátalán nem szép látvány ahogy vakargattya. Én aszt szeretem, ahogy leírja a szerző, hogy miként hajol le a főhős, hogyan csillog a napsugár a vizes testin, hogyan lehet gyönyörködni az izmai játékán és hát a főhősnő gyönyörködik is a főhősön. Én akárhogy is idejalizállom a mocsok Jóskát, ijjen szép kép nem él bennem rolla. Szóval, azér ezek a füzetek igen veszéjjesek is tudnak lenni. Szokom is mondani a Bözsinknek meg a Treszkának, hogy forgológgyanak csak inkább, de ijjet ne óvassanak, mer erős késztetést érzek én is, hogy kevézsbé illedelmessen viselkeggyek, mer őszintén szólva, ha nem kaptam vóna kitűnő nevellést von Haus aus, már a gázos Szepi nyakán lógnék. Azér az övibe, mer a gázos Szepi a dzsollidzsóker, ha má minden férfi elfoglalt hirtelennyibe, ű marad, kitanálhatni mér ű a maradék, mer nem a szakmája miatt nevezik gázos Szepinek. Szóval, ha reája fanyalodnék, az már a női tartásom tejjes egészbeni feladása lenne. Pedig naggyon a határon vagyok, mer ojjan támadás érte az érzékszerveimet a múlt héten, hogy a borogatóvíz egyfolytában az ágyam mellett van. A lányom megtanította ugyanis a jutyub kezellését. Én meg tanátam néhány indiános filmet. Nekem az indiánok mindig a gyengéim vótak. Leánykorom hajnalán naggyon megragadott erős és tiszta jellemük, az, hogy nekijek nem köllött sosem a jók oldalára állniuk, mer maguk vótak a jók. Cseperedvén meg a helybefalui moziba elvarázsolt az arányos testalkatuk, igaz, később megtuttam, hogy emigráns indiánok vótak, Gojkómitics vezetésivel. Ami bámullatos az az, hogy a mái napig hatnak rám, úgy veszem észre. Akit én láttam, ideírom a nevét is: Májköl Gréjájsz, a lehető legszebb példány. Minden ojjan külsőbelső tulajdonságokkal rendelkezik, amikben a Jóska hijányt szenved. Először is rézbőrű, de erről a Jóska nem tehet, asztán meg atléta termetű, ismeri az élővilág ottani honos példányait, jól tűri a hideget és a meleget is, családszerettő, kiválló harcos és szépen hallad az angol nyelv elsajáttitásában is. Mongyuk, fogat mosni nem láttam, ebben azér megeggyeznek a Jóskával. A legfontosabb jellemvonásának mégis aszt tartom, hogy ha köll, elbírja ásni a csatabárdot. Nem tudom, mi módon beszéjjem rá a Jóskát, hogy nézze meg eszt a filmet és okkuljon belülle. Talán fondorlatos úton rá kéne vennem, hogy jöjjön a spórcsarnokba el a jelmezes bálba, oszt őtözzék be indiánnak. Aközben ragadna tán rá vallami, nem fontos, hogy ojjan rendíthetetlenül egyenes jellem legyen, csak a csatabárdot ásná má el, hogy ne kejjen a gázos Szepire fanyalodnom.

18. Történés - Csajszi néni piacra ment

Az új zőcséggyalluval alkottam: Jóska továbbá én

Éccaka belémnyillalt a valóság ereje, hogy honnan a fenébű szettem téllegesen össze a lábgombámat. Há pijacon vótam sokegyebet nézegetni és vásárúttam is néminemű vásárfiát, többek köszt fölpróbáltam néhány papucsot is. Szerintem itt van a bajnak a forrása elásva. Kituggya mijjen firmák próbálgatnak itt mindenféle árút, tallán vannak ojjanok is, akik nem is mosakszanak, mint helybefaluba is név nélkül említem, hogy kik. Azok, ha eccer buszra szállnak, igen kényelmessen elférnek, mer se előttük, se utánnuk nem ül, de nem is áll senki, sőt, ha tehettyük, a következő járattal megyünk, mégha el is pazarolunk másfél órát a drága időnkbű. Na, eccer fültanúja vótam, ahogy ezek a büdösék, elárulom nőneműek nagyobb szégyenükre és a mázsát is jócskán elhagyták már, arról beszégettek, hogy miképp telnek a napjaik, oszt az egyik mesélli a hugának, hogy a férje ojjan büdös, hogy már allig bírja elviselni. – Montam neki, csinájj má valamit! – amikó ez a mondat megütötte a gyakran mosott füleimet, önkénytelenül felnevettem. Egyrészt, mer mijjen lehet már az az illat, ami az ü orrát is zavarja, másrészt, meg az a burkót tanácstalanság, hogy csináljjon már valamit, de hogy mit, aszt vagy nem tuggya, vagy a férje nem tuggya. Egyépként beszélgettem eccer ennek a nőnek a jóravalló anyósával, aki aszt monta, hogy hét éve kőtösztek hozzájuk kényszerűségbű, azóta se látta még fürödni, de még mosakodni se. Tallán a sapanyol Izabella királynére akar hajazni, mer az fogatta meg, hogy amég a férje a körösztös háborúbó haza nem gyön, nem mozsdik. Szegényke pont hét évig várt reája és az asóneműje gyönyörűen elszineződött. Azóta híjják a piszkosrózsaszínt Izabella-színnek. Ez ám az igazi szerelem! Azér kiváncsi lettem vóna, mit is szót a hites ura, amikó hazatért. Habár nem gondúnám, hogy a történellem tisztelete váltotta ki ezekbű a büdösékbő a nemmozsdást. Szóval ijjenek után próbálgathattam a papucsot vallószínüleg. Mos má aszt is értem, mér híjják a pijacunkat bolhapijacnak. Szerintem még most is lehetne bolhát kapni, de tetűt mindenképp. Oszt égő pofával köllött a gyógyszertárba mennem, még szerencse, hogy ott dógozik egy igen kedves ismerősöm, aki a receptek és nem utósósorban a élőszóbani ténybelli közléseim alapján ismeri az összes kóromat, ami időlegesen támaggya meg a gyenge testemet vagy hosszabb ideig is próbára teszi, mint a magas vérnyomásom. Ez a Rita nevű patikus nemcsak feltérképeszte az egésségügyi állapotomat, de mögötte meglátta az embert is, vagyis enmagamat és úgy tűnik nagyon megkedvelt, mely érzellem kőcsönös, külömben lesűne a pofámró a bűr, hogy gombaölőszert kérjek, bár az Annus aszt monta, „Várj csak, nemcsak lábgomba létezik, az ám csak a kellemetlenség!”. Nem is gondútam vóna, hogy ezt az Annust külsőleg amijjen egésségesnek tűnik, belül rágja vallami. Szóval bátran fordulok én mindenfélle problémával a Ritához, mindég segít rajtam. Elújságótam aszt is neki, hogy a bolhapijacon ojjan új fölfedezéseket is veszek, mint a zőcséggyalú. Ijjeneket eddig én a telesopbú vásárótam, de asztán megláttam, hogy itt harmadannyiba kerül a majnem eredetti, hát akkó minek annyi pénszt kiadni érette? Húsz év alatt fejlesztették ki a német tudósok aszt a pengét, amivel ezentúl a zőcségeket hámozom és aprítom. Egész más szemmel is nézek reájok. Meg itt lehet kapni a platinumos folyadékot, amit kedvenc előadóm a Horszt Fuksz ajángat. Pikkpakk eltünteti a lövésnyomot és a mázsányi galamszart. A Szepi szerint nincs is annyi galamb helybefaluba és igen ritkán lődöznek az autójára. De ez tejjességgel kiszámíthatatlan, úgy romlik a közbisztonság itt minállunk is. Bár a körzeti Robi rendőr igen hattékonyan dógozik, hogy megfélelmlítette a Lujza mamát, pedig ővelle csak nagyon erős és nagyon bátor ember bír elbánni. Jut is eszembe, asszem fölbérelem Lujza mamát, hasson oda a Jóskára. A pozitív kimenetel reményébe én meg nem vesztegetem az időmet, itt, a bolhapijacon veszek egy marék kék Nijagara tablettát féláron, a Jóska testibe valló bevitelle után csak lesnem kő a kedvező hatást. Igen reménykedek a mielőbbi megvalósulásába.

17. Történés - Csajszi néni fényképeket nézeget

Bözsink szerént ő is magyar származású

Mútkorába fotókat nézegettem a Bözsinkkel, ami külön élvezet, mer a Bözsink ojjanokat tud mondani, hogy főfordulok eccer a röhögéstő. Nem köll nekem vidámittó gyócer, ölég, ha a Bözsinket haagatom egy félóra hosszat, kivéve, ha a Jóskárul hoz híreket, mer azzal igen elkámpicsorít, de eszt is kiköll bírnom, mint a gombás fertőzést a lábamon, amit a rossebb se tuggya hol szettem össze, nyílvános helyekre nem járok, talán csak a Becsületsüjjesztőbe, de ottan nem megyek a klozettra vagy tojlettra, egyet jelent a kettő. Aztán a barátnéimhez megyek alkalomattán, de eggyikrű se feltételezem, hogy nemileg érintkezett vóna bárkivel is, szerintem a buszon szettem össze, ott asztán a környék színevirága utazik, maj még meséllek arról is, de most a fényképekrű szeretnék, meg a Bözsinkrű. Szóval nésztük a képeket és felse tételesztük vóna, hogy mi már mijjen régi barátnők vagyunk, de itt a bizonyitték, szeméjjesen, a saját kezével lökött a bokorba és pont így fényképezett le az Édesanyám. Akkó lehettem vagy nyóc-kilenc éves és a Bözsi setöbb, sekevesebb tizenkettőné. Én mindig az idősebbekhez vonzóttam, nemtom mér, aszt nem mondhatom, hogy azér, mer sok bőcsességet lehetett tőllük tanúni, mer a Bözsinktő ugyan aszt a sok tudást föl nem szedem, amire fődi létem során eddig szert tettem. Ha hinnék a rejinkarnácijóba, else tunnám képzelni, mi a fene lehetett a Bözsink az előző életibe, mer most véktelenül eccerű személyiségjegyekkel van megáldva. De én kedvellem ütet, mer a legtöbb információt ő bírja házhoz hozni, nem is értem, erre úgy kap az agya és ojjan memórijával rendelkezik e téren, de például se egy verset, se a kéccerkettőt nem bírja megtanúni. Hát, így van teremtve, így köll elfogadni. Meg itt van az a mániája, hogy sok dógot nem ért, de addig csiszógattya a maga szája izire, míg az őszámára tejjesen elfogadottá nem vállik, de ettű meg pont más számára totállisan zagyvaság lesz az egész. Példaként ájjon itt, hogy szerettyük a sztárok fényképeit is nézgetni, a külfődiekét is, nem csak a hazaiakat. Na, van az Uma Tőrmen, akinek az Uma részit nem érti, a Tőrment ízekre szedi, aszt még megtuggya magának magyarázni, de az Uma sehogyse megy. Ezér fiksza idejája vagyis rögeszméje, hogy ez egy rövidittés és születésekor biztos Trauma Tőrmen vót, de persze a Bözsi úgy ejti, hogy Trajuma Tőrmen. Kész idegbaj, hijába magyarázom, hogy ezek nem magyarok. Ő magyarít mindent. Abba mongyuk lehet igassága, hogy a Ricsárd Dzsír magyar ősökkel rendelkezett, mióta magam is ismerem a Gera nevű focistát, a Ricsárdnál az e lehet szimplán elanyakönyvezés, ahogy helybefaluba a Lófinkot Lófinggá nemesítették, hogy asztán átirassák magukat és Lovas legyen a nevük, de hát mink sváb falu vagyunk és a vé az németű továbbá svábul tudvalevölleg efnek ejtendő, az es meg hol esz, hol zé, de szóvégén leginkább esz, szóval csöbörbő vödörbe. Továbbá a Bözsink a Kínau Rívszt meg Kínai Sírrívsznek híjja. Én má ugyan idegbajos vagyok tölle, de egybe jól is mulatok. Persze előkerűnek a Jóskárul is fotók, és akkó mongya Bözsink, ami dűl belölle, hogy mitis csinál most az a mocsok Jóska és kivel. A Jóuram fényképeit már régóta nem nézgetem, de azok is előkérecckednek néhanapján és akkó ezer szerencse, hogy itt a Bözsink, mer csak szónom köll, hogy tegye mán el a Jóuram és a Jóska fotóit alúrra és meséjje el, kit lát azon az újságkivágáson és akkó aszt mongya teszemaszt a Vóren Bítit helyett, hogy Tivornya Tibit és már fölis derülök és megcsókollom mind a két órcáját azér, mer van nekem.

16. Történés - Csajszi néni tudományos eredményeket támogat

A lábamon a hivatallos egésségügy nem segít

Mint tudvavalló rólam, mindenféle tudományok elkötelezettye, alkalmazója és támogattója vagyok. Az elmúlt rencerben is úttörő vótam, most is az vagyok, csak most máshogy. Nyugott szívvel állíthatom, hogy mindenfajta kezdeményezést kipróbállok, feltéve, ha már eső látásra ígéretesnek tűnik a mócer vagy a termék. Nem eccer vótam vendége bemuttatóknak. Kábé havonta jönnek ide helybefaluba komoly orvoshelyettesek, akik mindég mutatnak vallami újat a tudományos kutatások eredményibű. Abból is láccik, hogy mijjen komojjan gondújják az ismeretterjesztést, hogy példának okáér úgy megtisztelik a részvevőket, hogy vacsorával kínájják őket, vagyis minket a helyi Becsületsüjjesztő különtermébe. Engem már nagyon ismernek, megis bíznak avval, hogy hozzak magammal még nyóc személyt és kapok plusz ajándékot. Má egész kispárnagyűjteményem van, de eccer kaptam vesemellegittőt is. Teszem föl a kérdést, ha nem hinnének ennyire a termékük gyógyerejibe, kőtenének ránk ennyi pénszt? Etetnének, itatnának bennünket? Kis híjja, hogy nem az egész falu jön ezekre a bemutatókra. Oszt még aszt is eemongyák, hogy a gyapjúgarnittúra jó a derékra, a lábra és a fő fájdalmára. Télen melegít, nyáron hűtt. A kételkedők meg azonnal elhallgatnak, ahogy meggyújtyák öngyújtóval a gyapjút és az nem kap lángra. Meg állandóan akcijóznak. Közel félmillió forint helyett majnem háromszázezerbe kerül csak egy paplan egy nagypárna, egy kispárna meg egy szivespárna. Az első három vásárló meg kap plussz egy gyapjúmacskát. A hülyének is megéri. Vett is a Liszka, nem is tudom, hogy tudott annyi pénszt összespórúni reája, meg a Treszka is és muszáj vótt a Fodrászannusnak is érdeklődést mutatnia, mer ő azér nagyra van a sok pénzivel, amit azzal ér el, hogy próbájja követni a hetvenes évek divattyát a mi fejünkön, holott, mi már ebbe a kétezerkilencedik évbe vagyunk. Szóval én nem is tudom, ezek a bemutatósok mibül élnek eggyátalán, bezzeg a Bözsink, van pofája harminc forintot elkérni egy tojásér! Még jó, hogy barátnék vagyunk és tesz egyébb szógálatot nekem, ezér asztán nem beszéllem ki a háta megett. Szóval én kardoskodok ahogy csak tudok az orvostudomány mai állása mellett gyapjúgarnittúra ügyben is, mer sosem vót ingyenes a gyógyittás, csak eddig aszt hittük. Én például a rejumámmal vótam kezelléseken, kaptam mágneses kezellést is, akkor meg hogy a fenébe ne hinném el, hogy a mágneses csuklópánt is hasznos. Csak ezek az úttörők kivannak kerűve a hivatallos egésségügybő, mer ugye konkurencija. Én a kikerüllésest már alapbó támogatom, mióta kikerűttem a Jóska pikszisébű, nagyon megértem az elnyomottakat. Ezér beszétem rá a Bözsit a gyógylámpa vásárlására is, különfélle színek különfélle betegségeket gyógyittanak. Tellik rá a Bözsinek a sok tojásbú, az a százhúszezer forint megse kottyan termékeny tyúkok esetén. Őszintén szólva, ha nem renceres szocijális segélybű élnék, többet fordíttanák ezekre a dógokra, de be kell érjem buksztárcailag a kedvencemmel, az alójévera krémmel. Első hallásra aszittem ez is ojjan Viktória Bekam parfümnév, de kiderűtt, hogy ez nem ojjan vera, hanem ez a latin neve a növénynek. Így még bizallomgerjesztőbb vótt, mer csak komoly gyógyhatással bíró növényeknek van latin nyelvű besorollásuk, eszt monta az orvoshelyettes is a bemuttatón. Ahogy a kiválasztott lábomra kent a krémbű én máris éresztem bizsergést magamba. Tuttam, hogy ez jótfog tenni a Jóskának is. Röktön vettem két tégejjel, csak legyen alkalmam kenyegetni a testrészeit is. Reméllem nem fog fulladozni a röhögéstű, mer legutóbb, amikor még érintkesztünk testileg és társadalmilag eggyarányt, aszt taláta mondani, hogy „Édes rózsám az alóllam krém hatásosabb, mint bármi más”. Ebben mongyuk kis igasság van, de már bebizonyosodott nemegyszer, hogy a Jóska szavahihetetlen, és inkább hiszek a tudományossan alátámasztott krémeknek, mégha a lányom aszt mongya is, hogy ez csak parasztvakittás.

15. Történés - Csajszi néni a szertartások szükségességéről

Ilus az ő mócerével aszt kap meg, akit csak akar

Én asztán nem tudom, ki hogy van velle, de én mostanság jövögetek reája, hogy mi minden hijányzik az életembű. Gyakori példának okáér ugye hijányt szenvedek a Jóskába és velle együtt az emberiség hímnemű tagjainak többi részébe is. Ezenkívül módfelett hijányzik a mindennapi kávém, ami nem is egy vót, hanem hat-hét pernap. De mijóta ijjen magas lett a vérnyomásom, elvétve, ha iszom eggyet napjába. A cigeretta nem is hijányzik, mióta másfél esztendeje letettem a bagót. Álmomban szoktam egy-két szippantást színi, de mijjen érdekes, akkor is azonnal elnyomom, hogy én má nem bagózok! Ojjan örömmel tőt el a tudat, hogy vót akaraterőm letenni! Majnem harminc évig szíttam a bűzrudacskát és mennyire szerettem! Majnem mint azt a mocsok Jóskát. És itt gyün az a gondulat, hogy az igenis hijányzik, hogy amikó nagyfárattan hazaértem a Jóskátul vagy egyéb élvezetes programrul, lerúktam a cipőt a lábamrú, mer itthon nem baj, ha mesztélláb vagyok, nem szagojja senki és akkó fősztem egy friss kávét, leűtem oszt rágyújtottam és elvótam az édes emlékekkel pár órácskát, csak úgy magamba. Mos meg mivan? Se bagó, se kávé, se édes emlékek, se Jóska. Sehun egy jó szertartás. Mer mindennek meg köll adni a móggyát. Csak gyüvök haza a bótbú, rugom le a cipőmet, leülök és nézem a sok mosatlant a mosogatóba. Ha nem szettem föl új híreket, még örűni sincs kedvem. Á, minek éjjen így az ember jánya? Kiköll tanálnom valamit, mongyuk teászhatnék, az megen lehetne egy új szertartás. Mer az ojjan jó, mikó mi összegyüvünk Márja-lányok a templonyba és együtt imátkozunk, meg kicseréjjük a magunk tapasztalattyait a világ dógairó és elláttyuk egymást jótanácsokkal. Itt tuttam meg például, hogy az Ilus naplót ír. De, hogy mivan benne, aszt nem árútta el, mer aszt monta, hogy vannak abban ojjan beírások is, amiket nem illik templomba eemondani, pedig minden a saját élettapasztalattyára épül. Leírta élte megmozdullásait, sőtt mi több, a véleményét is a dógok állásárú, s ami kincseskalendárijummá teszi, főjegyzett mindent minden eggyes személyrű a falubó, akirő csak valamit is hallott. Állítom, a KGB nem ijjen hatékony, mint az Ilusunk. Sokan szeretnének abba a kelendárijumba belepislantani! Az én lelkiösmeretem tiszta, nekem nincs eeszámónivallom senkivel. Csak a Jóistennel. Én mindent a Márja-lányok szeme előtt csinátam, ha pedig nem, aszt ojjan ügyessen, hgy kivan zárva, hogy én azokba a memoárokba szerepeljek a beírás erejéig. És aszt is elárútta az Ilus, hogy minden férfirul, aki vallaha is megfordútt az ágyába, továbbá minden férfirul, kinek vallaha is megfordútt az ágyába, valamint minden férfirul, akirű vallaha is fantázijált, de úgy monta, hogy fantazmagórijált, az összes mozzanat fölvan jegyezve. Montam neki, hogy jó vastag lehet az a napló, de aszt monta: - Á, töppkötettes.
Hogy így színt vallott, szerettünk vóna többet is megtudni a tartalmárul, de jelenleg nevekkel nem akart kedveskedni nekünk, inkább aszt árútta el, hogy mijjen mócerrel dógozik. Este, amikó má minden infórmácijót összegyűjtött és minden leheccségest átélt, leül a kisasztalhó, főkapcsójja a kisvillanyt, avval is spórol, abba csak hatvanas égő van, nem százas, mint a fürdőbe. Maga mellé készít egy pohár veresbort, tollat és füzetet. Lehúnnya a szemit és újra átélli a történteket, s asztán kezd írni. Mi áhítattal hagattuk az Ilust, mer ki gondútta vóna, hogy eggyátalába tud írni? Nagyon fúrdallta az ódalamat, ezér muszáj vót megkérdeznem, hogy a férfiakkal is ijjen szertartásossan viselkedik-e. – Hát igen, én nem adom könnyen magam! – húszta ki magát. Ezen szerfelett elgondókottam. Lehet, hogy ez a baj? Jól sejtettem, hogy több szertartás kéne az élletembe. Nem a kávé, nem a cigeretta, de még nem is a teja szertartása hijányzik énnekem az életembül, mos már tisztán látom. Nehéz bevallani, ha az élet eggyes gyakorlati területein nem vagyok a helyzet magaslattyán, de nagy a hajlandósságom a tanulásra. Ez most se lesz másként. Maj én rábeszéllem az Ilust, hogy csereszerződés keretébe hagy olvassam el legallább az engem érdeklő részeket, mer ő is tuggya, hogy nem jutok dűlőre azzal a mocsok Jóskával. Sürgőssen meg kell tanújjam a férfiakkal valló szertartások mócerét, ha már ennek ijjen tekintéjjes tapasztalatokra épüllő szakirodalma van az orrom előtt.

14. Történés - Csajszi néni és az Odüsszeia

Bözsink asziszi lufit fúj föl

Ahogy haladok ellőre a korba, antul inkább fiksza idejám lesz, hogy a tanúlcság segít eeviselni az életet, bár munkahejjet nem ad, ez az eggyetlen hátránya, meg tallán még az is, hogy a kevésbé tanútt embereknek napestig magyarázhatom, hogy a Hozé Ármándónak a Hozé is a neve, nem pedig az, hogy teszemaszt, hoz-é valamit a bótbú. A kultúra átmegátitattya az életünket, kezdve avval, hogy nem egy fazékbú esszük a grízestésztát, hanem mindenkinek külön tányérja van. Aszt megengedem, hogy fáraccságkímélésbül elég a leveses a másodiknak is. Asztán az őtöszködés és a jómodor is a kultúrálcságból fakad. Ezér mingyár fölismerni a tanútt embereket, már a járásukról is. Azok valahogy jobban kihúzzák magikat, meg nem köpnek az uccán, mint a mitérdekelengem Jani. Az csak mindég vonogassa a vállát, hogy mit érdekli ütet a kultúra. De példának hozom a lányomat óvasoccságbú. Ma is azzal állított be, hogy megen a Kvazimódó ekszpresszel jött haza a nagyvárosbú, ahun tanul. Ő bezzeg tuggya, hogy több Eszmeralda is létezik, ponthogy a Kvázimódós könyvbe is szerepel egy, nemcsak a szappanyoperákba van, ahol az összes főhös vagy vak vót vagy vak vagy vak lesz, oszt meggyógyul. Bevallom, én előszeretettel nésztem ezeket a sorozatokat, bár tudom, hogy ez a kultúra alsóbb foka, de teccet az a jólöltözöccség, amit mutattak és a móccerek, ahogy visszahódittották a szeretett férfit a nők. Itt láttam aszt is, hogy türelmesnek kő lenni, ha elakarunk érni vallamit. A Treszka is szerette nézni, monta is a Fodrászannusnak, aki már a sokadik hajnövesztővel kísérletezik a hajhullást produkálló fejin, hogy: - Azokbú tanúttam meg inytrikákodni. Pedig nem is igaz, a Treszka legföjjebb csak magasabb szintre emelte az ármánykodását. Hozzám azér mégse a mai korunk áll közel kultúrából, hanem az ókor. Nem a néhanapjáni ókor-ókor, hanem időszámittásba az ókor. Azon bellül meg az ókori Egyiptom és az ókori görögök. Bár lehet, hogy a görögökbű a mégrégebbiek. És nem azér, mer a Márja-lányoknak elmeséltem és nem győsztünk csodálkozni, hogy mik megnem történtek akkoriba, csak néhány példa. A fáraók kedvenc szokása vót családon bellül házasodni. Képesek vótak felleségű venni az annyokat vagy a hugukat. Mos nem mondom, itt helybefaluba is előfordúnak furcsaságok, csak úgy pusmogunk rolluk, de házasság még nem történt, mer az törvényellenes, de szalladgál néhány szerencsétlen gyerek, akirő sejteni lehet, hogy mitő ojjan, amijjen. Az ókori egyiptomiak meg eggyenesen tutták is, de nem törőttek vele, mer annyi utód született a fáraói családba, hogy mindég akatt egy-két normális is kösztük. Ha meg nem, az se vót baj, az épelméjűség nem vót feltétel az uralkodáshó, akárcsak minállunk helybefaluba bármely magasabb tiszcség betőtéséhez. Meg tanúmányosztuk a görög életet is, visszamenve az időbe. Ők már rég kiharcóták a melegek jogait, nem értem, néhányezer évvel később minek mindent előrő kezdeni. Éjjen mindenki úgy, ahogy jónak lássa, ha nem bántya a másikat. Széppen néznénk ki, ha én is avval törődnék, hogy mit mond a Julis vagy az inytrikás Treszka az életemrű. Abba senkinek nincs belleszóllása, esetleg hozzásegélhet a Jóskáhó és kész. Na meg mijjen életet étek az istenek, már a görög istenek! Tejjesen fővótunk háborodva! A legparnehajderabb a Zeusz vót, csakúgy, mint az a mocsok Jóska, nem vót elég nekije egy nő, aki az úttyába kerűtt, megcirógatta, ha köllött el is kábétotta a kéjsóvár céjja elérése végett. A Jóska csak a szövegivel tud kábétani, de tanúsítom, hogy hatássos, bár engem nem kelletett kábétani, a céllal én mindég egy állásponton vótam a Jóskáva. Azon gondúkottunk mi, Márja-lányok, hogy mi ütött az illetékesekbe, hogy az Ödusszejját aggyák föl kötelező óvasmánynak. Aszt meg csodákoznak, mi lett az ifjúságbó. Hát csupa hempergés az is. Egyépként meg micsoda szerencse, hogy ennyire járatos vagyok ebbe az óvasmányba is, mer a Bözsink nemrég kérdeszte, hogy hogyan tunnám röviden összefoglalni ennek a Homájos nevű kőtőnek a szép kőteménye tartalmát. Láccik a Bözsin, hogy ü az iskolát egész más célbó látogatta, mint én, mer még asse tutta, hogy az nem Homájos, hanem Homérosz. De legallább aszt megtanittottam neki, hogy hová fordújjon bizalommal, ha nem ért valamit.
Aszt montam neki: - Bözsi, én most a jellen állapotom tükrébe fogom eemondani az Ödusszejja történettyit. Én vagyok Pénelopé, a főhöss Ödusszejusz kedves fellesége.
Csak én nem vagyok a Jóska kedves neje. De a Jóska ugyanojjan nyuktallan, mint az Ödusszejusz vót. És aszt gyanittom, hogy az Ödusszejusz se harcóni akart ojjan nagyon, hanem inkább kalandokat keresett. Oszt vót pofája eemeséni, hogy mennyire ellen akart állni a kísértéseknek, mint mikó eccer a Jóka is visszagyött hozzám. Szóval én is otthon ülök többnyire, várom a Jóskát, csak én pecsvörközök, Pénelopé meg szőtt. Bisztos ott ojjan ógörög szakkör indútt. A történet szerént várunk, várunk türelmessen, nekem készül a takaróm, Pénelopénak meg a vászna. Na itt jön az egyik kis külömbség az eseményekbe. Pénelopénak rengeteg kérője akatt, akik versenyesztek a kezéér, nekem nincs egyse. Szóval Pénelopé nem lehetett oda a szerelmeskedésér, mer majnem húsz évig várt Ödusszejuszra és nem engedett közel magához egy kérőt se. Na, itt jön a második kis külömbség a történetbe: aszt feltételezem magamrul, hogy én azér húsz év alatt az enyelgésnél tovább mennék, eszt csak a történelmi hitelesség kedvéér mondom. Azok a kérők viszont nagyon türelmesek vótak, mai felfogásba inkább maflának mondanák. Jobb dóguk nem akatt, hát vártak, de már naggyon forró vót a hangulat, de nem ojjan nagyon görögössen, ahogy érdekességképp említettem, de ki tuggya, erről nem írt semmit Homérosz. Keszték úgy érezni, hogy átverte őket a palánkon Pénelopé rendessen, mer aszmonta, amint kész a leppedő, abba a szent pillanatba választ magának vallakit, de a leppedő csak nem készűtt el, ha meg halatt vele, éjjel, alkalomattán lebontotta, ijjet is csak férfiakkal lehet eehitetni. Asztán megjelent még egy kérő, de Ödusszejusz kutyája szagot fogott. Ő felismerte a főhösst, a többiek nem. Nem csodállom, engem se ismer föl senki, aki húsz éve nem látott, annyi bőcsességet és kilót szettem magamra, hogy egész megvátosztam. Viszont kiváncsi lennék én egy húsz évnél idősebb kutyára. Lehet akkoriba ojjan sokáig éltek az állatok. Minden előfordúhat, mer, ha jól számolom, az ókor előtt nemsokkal köllött meghalnia Matuzsálemnek is, aki azér ölég idős vót a maga párszáz évivel. Szóval Ödusszejusz is beszállt a nyillazásba és akkor már többen felismerték, a fia is apjára ismert benne, pedig nem sok emléke lehetett rolla. Pénelopé is egész megvót hatva. Gondulom egésszen addig, amég elnem kezte kábétani a szövegivel, hogy ő ellenállt a sziréneknek, de Kirké fogást tallált rajt, meg a hókarú Nósziká így, a hókarú Nósziká úgy, meg az egyszemű Kiklopsz, meg az a sok hajózás, mire visszatért Itakába. Centire, mintha a mocsok Jóskát hallanám. Megis nésztem a térképen, hogy mijjen messze is ment Ödusszejusz. Hát a gazemberit, szinte egyhelybe tocsogott! Szerencséjére, abba a korba még nem vót ojjan fejlett a műholdas térképkészítés, külömben Pénelopé egyrészibű biztos nem várt vóna reá, másrészibű meg leverte vóna a derekát. Nem is tudom, az akkori nők, hogy bírták ki aszt a bizonytalanságot, hogy mos éle még az uruk vagy nem, mer amijjen gyorsan mentek a hírek, lehet, hogy már rég özvegy vót vagy épp bigájmista. Mamár szerencsére háromhónapos ismeretlen távollét után újra lehet házasodni az ittmaradottnak, ha jól tudom, de legallábbis reméllem. Szóval neveket nem említettem a Bözsinek, meg egy-két szállat kihagytam a cselekménybű, mivel csak összezavartam vóna, de nem eskünnék reája, hogy így is megértett vóna vallamit belülle. Végülis az egész gyönyörüsséges történetnek az a mondanivallója, hogy már az ókori görög férfiak is hazuttak, mint a vízfolyás, s képesek voltak a leghihetetlenebb történeteket is kitanáni, csak hogy leplezzék a gerjedellmes természetüket. Tanulcságombú kifolyólag ha én így átláttam a furfangos Ödusszejuszon, képzelhetni, mennyire nem hiszek én a Jóskának, aki nem tud ojjan szép szavakat használni, mint Homérosz, bár, ha köll, várnék én is rá, akár még húsz évet is, csak közbe azér legyenek egyébb kérők is, hogy némi vidámsággal eltuggyam múlatni aszt a hosszú időt, amíg visszatér hozzám.

13. Történés - Csajszi néni levelet kapott

A sajáccságos illatú Virág

Annyi minden csodállatos dolog van a világon, hogy csak ámullok-bámullok. Most is, hogy levellet kaptam egy nagyon kedves ismerősömtül, csak itten a neten, emilbe. Aszt írja, hogy tudomást szerzett egy fölöttébb érdekes esseményrű odaki Amerikába. Népszerűsítenni akarjuk, nem mi, a hivatallos szervek, a magyar kultúrát és mielőtt még bárki amerikai bármit is megtanúna az országunkró, egy kérdéssel indítottak a népszerűsittő munkatársak, hogy aszt mongya: Mi a közös Rákóczi Ferencbe, Deák Ferencbe, Széchenyi Istvánba, Andrássy Gyulába továbbá Kossuth Lajozsba? Én eesőre aszt montam, hogy mind elvát ember vót, de legalábbis mindnek vót kedvesse, az egyiknek még Szisszi is megvót, gondolat úttyán bisztossan. A második feltevésem az vót, hogy mindre aszt mongyuk, amit itt helybefaluba az elitre, nem arra a csoportra gondúlok, aki elitta az eszit, hanem a nagyformátúmú személyiségekre, aszt, hogy nagyformátúmú, csak kevésbé gúnyossan értyük Kossuthra és a fentebb felsorótakra. De asztán kiderűtt, hogy nem is ez a közös bennük, hanemhogy mindnek bajsza vót. Ijjen erővel közéjük soróhattyuk a Józsitó a Franciig a településünk színevirágát, mer a mi falunkba is a hímneműek minimális ötven százaléka ebbe a csoportba tartozik, ugyanijjen arányba a nőneműek is, kivéve a személyemet, mer én renceressen bajusztalanítok, muszáj, mer mi vótunk a kísérleti stádiumba a korai fogamzásgátlókkal egyetembe, amik hatásosak vótak, csak sajnos mellékhatásosak is. Többen azon az álláponton vannak, hogy horgyák mindaszt a külső jeleket, mejjekkel a Jóisten megáldotta üket, említettem is erre a legkiemelkedőbb példát, a Katit. Nemhiába hozakodom elő asszonytársaimmal, mer a kulturálismissziós munkát úgy akarják kezdeni odaát az itteni szakemberek, hogy bajusznövesztő versenyt hírdettek többféle kategórijába, ami tejjesen jogos, mer rengetegféle bajusz létezik, erről én is tunnék beszéni hosszasan, hogy mennyire zavaró tud lenni egy tömött bajusz és mijjen gusztustallan, amikó ott billeg rajt a főtt tészta, de mos nem a szeméjjes élményeimről van szó, hanem arról, hogy nőknek is készítettek egy küllön kategóriját. Hát föl nem fokhatom, mejjik amerikai nő akar bajszot növeszteni, bár Amerika egy küllön fődrész, ott minden és mindennek az ellenkezője is megtörténhetik. Nem hiszem, hogy a díj vonzana bárkit is, mely egy budapesti út két személyre, de tegyük föl, hogy valaki elepedik egy budapesti útér, bár fogalma sincs hol vagyunk és lehet asziszi valami egzótikus szép hely és ezér növeszti a bajszát az áprilisi eredményhirdetésig. Akkó már csak aszt nem tudom eképzelni és itt tudom, hogy velem van a baj, hogy miképp fog megérkezni a bajszos nő a repülőtérre és mit fognak írni az újságok rolla és ráadásul a külfődi újságok, meg tévék és a többi médejja. Büszke lesz magára a bajszos nő? Meg ami még izgat, hogy mejjik vendéglátó szerv fogja megállni röhögés nélkül a kísérgetését, mongyuk komolyzenei koncertekre, mer oda bisztos elviszik a szerencsétlent, meg gyermekklinikákra adakozni. Én amondó vagyok, gyüjjék ide hozzánk, itt nem fog kitűnni közülünk. Itt elvinném én őtet a helyi Becsületsüjjesztőbe, ismerkeggyék a valósággal és ne csak a szép dolgokat lássa, hanem például a Virágot is, akinek a kultúrkettő, vagyis a Becsületsüjjesztő a törzshelye, továbbá, aki a neve ellenére inkább szagos, ám legyen nagyadag jóindúlattal sajáccságos illatú, de hát nincsen rózsa tövis nélkül, eszt tudomásul köll venni. Ő hormonzavarosnak mongya magát, de ezzel könnyű takarózni, szerintem. Igaz, hogy egyéb férfias tüneteggyüttesei is vannak, de én még szeméjjesen csak a külsődleges jegyeket tapasztaltam, habár nekem ennyi is úntig ölég. Itt asztán megkérdezném tölle, vagyis az amerikai bajszostól, hogy télleg ojjan szépejóe Amerika és hogy tuggya-e, hogy kitántorgott hárommillió emberünk oda és sejtik-e, hogy nemsokára érkezik megen ugyanannyi. Lehet, hogy még én is kösztük leszek, ha a Jóska továbbra sem értékelli a csupasz arcomat. Assem véletlen, hogy nem szótam egy szót se a tómácsrul, mer nem is kéne tómács nekem, mer jártam én angol nyelftanfolyamra, de nemcsak jártam, de tudok is. Vót egy csoporttársam, magunk köszt csak csopitárs, aki igen érdekesen állt az idegen nyelfhez, ami mindvégig az is maratt a számára, csak példaként hozom föl, hogy a girl neki girl vót és nem görl, a cséjndzs az csáng, a bjutifull meg butifül maratt és rögzűtt már mindörökre. Aszt a móccert vetette be, hogy ahogy írjuk úgy ejtyük. Állítom, az írázsbeli vizsgája még sikerűhetett is vóna, ha valamit is megért az adott feladatokbú. Tudom, hogy nem szép dolog fitoktatni a tudásomat, de szeretném, ha összvevetést tenne a Jóska kösztem és a többi, kevézsbé kitanút asszonytársam köszt az én javamra. Ennyit megteszek a kultúra ápolásáér, ha szükséges, s ha kell, még többet is, bár bajuszt semmiféle verseny kedvéér se növesztenék, örülök, ha ami magátul nől, legyön valahogy.

12. Történés - Csajszi néni a táplálékláncon morfondírozik

Jozefa és Laci és Szepi kezdik törni a házasságot

Nem hiszem el, hogy milyen gondulatok halmaza árasztotta el az elmémet. Néhány barátnémmal azon beszégettünk, hogy eképesztő, ami a tévébe megy finnyáskodásbú. Tejjesen megvannak zavarodva a népek, meg visítanak a fiatalok, ha meglátnak egy éllő tyúkot vagy disznót, hogy ezek az aranyos élő jószágok kerűnek a tányérjukra ételnek feldolgozva. Há mit gondúttak? Legyen az is műjanyagbó, mint má annyi minden más?
Láccik, hogy mán a falu sem ojjan mint régen vót. Példának okáér, már én se termesztek se ződet, se nem nevelek állatokat, bár, ha ijjen ütembe emeli a Bözsink a baráti árait, lehet, hogy visszatérek az önellátásra. A Jóuram, meg az a mocsok Jóska is aszt monta, hogy Virágom, te igazi ösztönylény vagy! Bisztossan ösztönylányt akartak mondani, de hát nem lehet mindenki ojjan tisztába a fogalmakkal, mint én, aki rengeteg iskolát végesztem, persze mivégre. Én ösztönyössen értettem az állatok nyelvin, amihez meg hozzáértem, mingyár virágba borútt és növekedésbe kezdett, a Jóska szerint ez külön érdemem vót, de hogy mér nem értékelli most is nagyra eszt a bennem lakó teheccséget, én nem tudom. Mindennek a tetejibe én elkötelezett és lojállis is vagyok, amit itt mi falun úgy mondunk, hogy hűséges, pedig még itt, a mi köreinkbe se szokás a hűségeskedés. Példának okáér itt van a Jozefa, akit fiúnak vártak és értelemszerűleg József lett vóna, de így nagy derűcségére a falunak Jozefa lett, de mindenki csak Napóleonnének hívja, pedig az Zsozefin volt, de hiába beszéllek én a konok fejüknek. A lényeg, hogy ez a mi Jozefánk nem vót bimbós korába a hűség totemoszlopja és eszt a szokását most, a hervadás felé baktatván is megtartotta. Az éllő bizonyíték egy felvétel, mejjen Jozefát láttyuk két férfi között, a legszebb, hogy a harmadik meg fényképeszte. A Laci, a Hánzi és a Szepi aszt csinál, amit akar, mer elváltak meg özvegyek, de Jozefa egy élő törvényes férjjel rendelkezik. Most jajgat a Szepi, a törvényes férj, nem a képen szereplő Szepi, hogy mi tévő legyen. Hát, ha ezek után se tuggya, akkó én fölmentem Jozefát. Jozefa csak aszt sajnáta, hogy engette magát lefotózni a mobillal. Mos már elhiszem, hogy semmi jót nem hoz a teknikai fejlődés, ahogy Mári tánti sápitozza állandóan. Viszont, így van esélyünk rá, hogy el leszünk látva szórakosztató történetekkel. Egy szó, mint száz, szívessen tanittanám a fiatalokat az élővilágra. Ha már az iskola nem tanittya őket. Talán akkor nem furcsállanának annyi mindent, ami az állatokkal kapcsolatos. És nem szörnyűködnének, szaladgálva mindenfélle állatvédő szervezethő, hogy jajj Istenem, evágták a tyúkok torkát, nem pedig elaltatták, miközbe símogatták üket. Hova megy ez a világ, má nem először kérdem. Mongyuk láttam én is borzasztó dógokat, el lehet hinni, hogy mint parasztivadék, megszakad a szívem, ha nagyüzemi állattartást látok, meg hasonló elveken alapulló szállíttást. De aszt szintúgy el lehet hinni, hogy a hásztáji állatoknak jó soruk van. Mos bióknak hívják az itteni lábasjószágokat, pedig jobban illene rájuk a normállis megnevezés, mer így kéne normállisan tartani üket. Minden gazda ismeri minden állattyát, a különösen kedveseket el is nevezi és itt szok a baj jönni, mer azoktó télleg nehéz megválni, de a muszáj nagy úr. Itt nállunk, helybefaluba nagyon örvendünk, hogy elértük aszt, hogy mos már a család urai kihíjják az asszonyhó is az orvost, pedig nem is ollyan rég a Hánesz fatr nem adott pénszt emberorvosra, meg is hótta magát a felesége, de Hánesz fatr aszt monta, az Úr atta, az Úr elvette, lesz maj másik hejjette. Lett is. Én akkó nem éltem még, amikó ez történt, úgy meséte nekem az édesanyám, amikó montam, hogy mennyire sajnálom a Hánesz fatrt, mer már kilencvennyóc éves és tisztán láccik, hogy már nagyon a főd alá kívánnyák a leendő boldog örökösei. Akkó meséte el, hogy mijjen egy szíftelen vót világéletibe. Útátam is utána rendessen. Há ezér vagyok úgy, hogy mindenkinek megvan a maga hejje az élet láncolattyába. Mi miattunk sem lesznek depresszijósak a kukacok, ha már az életláncolat végére kerülünk eccer. Bár énbellöllem nem fognak lakodalmat csináni, mer mos úgy látom, égessenek el, biztos ami biztos, nem akarok tecchalott lenni, mint a bakter Tibi vót, oszt utána úgy megzakkant, hogy bolond Tibi lett belőlle, akkortú nem is neveszte senki itt minállunk a született gyerekit Tibornak, mer félt, hogy a nómenesztómen tejjesedni fog. Tejjes egészibe elszomorottam most, hogy a láncolatot végigondúttam. A vége az, hogy mind meghalunk. Az ember aszinné, akkó asztán mindent bele, de valahogy nekem az az érzésem, hogy ponthogy nem mindegy hogyan éllünk és hogyan viselkedünk az embertársainkkal meg az állatainkkal, eszt meg is fogom mondani a Márja-lányoknak is és reá fogom venni őket, hogy legalább a héten egy nap ne pletykálkoggyunk, legyen ez a jócsellekedetünk és szóni fogok a Jóskának is, levetve minden szemérmemet, hogy mélázzon el azon, ki az, aki érdek nélkül szereti és jöjjék vissza hozzám, mer rövid az élet lánca, hamar a végire kerülünk, s nekem hihet, hisz ü is megmonta, hogy ösztönylány vagyok, igen jó megérzésekkel.

11. történés - Csajszi néni szerint jön a tavasz

Dzsekk, szógállaton kívül, szabadidejébe

Tennap esett valami kis hó, örűttem is vóna neki, csak hát minden lefagyott, mer fagyott is és így nem tuttam emenni a bótba. Nem mintha köllött vóna valami, csak itt vót és még darabig van is a hétvége, oszt ijjenkor bespájzolok néhány imformációt, amin lehet eszeni szombat-vasárnap. Mer ugye jönnek a barátnéim is, mer én vagyok a soros a vendéglátásba és muszáj jólértesűtnek lenni. Na meg gondútam, meglátom a Katicát, aki ejtette a Jóskát és másfelé kacséngatott, de aszt mongyák nem jött össze a dolog. Hát ezér sajnátam, hogy a srégen szembeszomszédot köllött megkérnem, hogy mennyen má le tejfölér, közbe meg reménykettem, hogy hoz valami hírt, de á, semmit, láccik, férfiember, tejjesen hasznavehetetlen ijjen kűdetésekben.

Egyébként meg hiába esett a hó, jön a tavasz. Eszt én a saját testem rejakciójából tudom és még sosem csaptam be magam, érdemes figyelnem a testemet, mer abbó mindent ki lehet óvasni. Szóval átvan állva a bijológiai órám, dagad a lábom, puffad a hasam és ijjen delelőbe ért koromba is rügyezik az orcám, továbbá felettébb vágyakozok a Jóska után, bár ez nem éfszakfüggő. Ha ez nem lenne elég annak bizonyságául, hogy itt a tavasz, hát véletlenül meglesem a szembeszomszédot, az Ilust. Ijjenkó, ha télleg jön a tavasz, végre kinyittya az elsőszoba ablakát és kiszellősztet. Kéccer szok egy évbe friss légmozgást beengedni a házba, a tavasz eejövetelekó és ősz emúttával. Szóval az Ilus ma reggel felhúszta a rödőnyöket és kitárta az ablakokat. Ez nekem untig elég bizonyíték, de a másik srégen szembeszomszéd, nem az, aki lement tejfölér és télleg csak aszt hozott, híreket meg semmit, az asztán a perdöntő bizonyíték az éfszakváltásnak. A Piriéknek öt lányuk van és a lekkissebb is serdül már vagyis ivarérett. Ez a Palinak, az apjuknak rengeteg sok gondot okozott, de már felatta. Elejébe rohangát a lányok után, mikó kirajzottak, mint a méhecskék, hogy porozzák be üket. A méhecskék szép szó és bijológiai okokbú is illik reájuk, ütötte-verte üket, hogy ne mászkájjanak el, legyenek tisztességesek, ne falú szégyene mind. De egy idő után bemonta az unalmast, hogy lehet öt lány után szaladgáni, pláne úgy, hogy azok nem aggyák meg a pontos kórdinátájukat, magyarán hazudnak a hollétükrő, mint a víszfolyás. Na, a Pali felatta és mos már csak kűső megfigyellő álláspontyára helyeszkedett, mint az ENSZ a háborús övezetekbe. Már megelékszik avval, hogy csak a Pirit veri, mer szerinte a Piri rontotta el a lányokat. Mintha ő ott se lett vóna. De ez legyen az ü bajik, nekem is megvan a magamé, bár azér aszt nem hiszem, hogy én eltűrném a verést a Jóskátul vagy bárki mástul, annál én fölvilágosúttabb és érzékenyebb vagyok. Eggyet bánok, hogy amikó itt vótak az SFOR vagy KFOR vagy a fenne se tuggya mijjen bötüjű amerikai katonák, nem mentem el a Dzsekkel az óceján túrra. Formára is szép vót, ojjan nem túl magas fajta, viszont pont ott szőrős, ahun köll, a lekfőbb erénye mégis az vót, hogy más asszonyoknak nem tette a szépet, sőt mi több, ő vót az eggyetlen ábécés katona, aki a falunkba tévett, mer eltévesztette a buszmegállót és itt szállt le, épp kirándút, mer az a hobbija a szabadidejébe. Kecsegtetett minden jóval, hogy van háza, kocsija meg egy anyukája, akivel eggyütt él. Ijjen családszerettő ember ez a Dzsekk. Meg még hallottam aszt is, hogy odakint, ha elválik egy ember az asszonytól, bár az ember is asszony, szóval feleségtartást fizet a vót férj a vót feleségnek. Kész röhej, nem is tudom megérteni, mer itt nálunk ugye, amég házasok, akkó sem aggya oda a férj a fizetésit tejjes egészibe, tisztelet az átallam még nem látott kivételnek. Ha belegondulok, már mijjen bódog elvált feleség lennék!? De persze pont akkor meséte a Miklós bácsi, hogy mijjen borzasztó dolog a reppülés, mijjen hallálfélelme vót, amikó Kanadába repűtt a fiához meg az annak a csalággyához láttogatóba. Köllött is két hónap mire készakarva főtutták tenni az ejrópába tartó gépre, hogy mos akkó már mennyen haza. Aszt meséte, hogy akkora a menye, mint az ott honos grízlimedve. Meg köllött keresni a lekszikonba, hogy mijjen az a grízli, mer még egyikünk se látott ojjat, először valami nyápic grízestészta zabálló kismedvére gondótunk, de tejjesen elvótunk tévelyedve. Jól elijesztett a Miklós bácsi, ahogy emesétte, miként verte ki a víz, meg kapaszkodott a karfába, eszt mindig úgy mongya farkába, így szokta meg, sokmindent főcserél, például a cukorborsút kucorborsónak mongya, úgy köll kikövetkesztetni a szövegkörnyezetébű, hogy mos télleg karfa vagy farka, de megolgyuk. És sajnos nagyon nyomós érv vót az is, hogy én akkó már testestül lelkestű a Jóskáé vótam. Mos meg már etelt néhány tavasz és a lelkit eggyátalában nem tuthatom a magaménak, s annak is jó ideje már, hogy a testit se. Föl köll készűnöm lelkileg, hogy egyre jobban támadnak a hormonnyaim, testem eggyetlen ellenségei, de tallán pont az ű segíccségükkel fogom az idén visszaszerezni aszt a mocsok Jóskát. Reméllem ő is érzi, hogy itt a tavasz, s nem lesz ojjan vállogatós és végre a kebleim halmára ölelhetem.