43. Történés – Csajszi néni és a szüzesség kérdésköre

Gyantaszűztestvér

Olyan hideg van mostanába mifelénk, hogy eszembe jutott, milyen jó, hogy ha esetleg olykorolykor szerelmeskedni támad kedve a Jóskának legkiváltképp velem, nem kell megallázó helyre mennünk, mint fiatalságunkba, bár én személy szerint semmi megalázót nem találtam a helyzetünkbe a szegény Urammal sem, mentes volt minden perverzitástól, bezzeg a Jóska hála Istennek nem. Fel is dobtam témának a Márja-lányok körébe, hogy kihogyan szabadult meg a testi érintetlenségitől, persze gyónás után, mer még képesek és nyomba meggyonnyák a Miatyánknak, hogy miről beszéltünk és ki javasolta a témát, jövő hétig meg legalább elfelejtik. Volt irulás-pirulás, de persze mindenki monta a magáét, mert nálunk kötelező mindenkinek színt vallani, ha valaki elkeszte már. Én annyit montam, hogy csillagos ég alatt történt meg a dolog szegény Urammal és csak azért voltam boldog, mert eccer olyat csináltam, amit tiltottak, de mégis megtettem.
Nem hittem volna, hogy ilyen lavinát indítok el, feszengtek persze először, de asztán egymást túlkiabálva mesélte mindenki az élményeit. A Nusira nagyon meg is haraguttam, mert ő is nagyon szereti az ingyánokat, meg az ingyános történeteket, pont úgy, ahogy én, és ő sokáig arról fantáziált, hogy egyszer elrabolja őtet egy ingyán és a prérin, bölénybőrön becézgeti Vinetú, de készült másik változattal is, jó sok rokonuk élt Németországba és mindig hosztak nekik olyan szerelmes lányregényeket, amiket nálunk a rencerváltás után lehetett kapni. Szóval a Nusi tudott németül, mint a fél falu, csak inkább mégis svábul, de azért kisilabizálta a lényeget és ez alapján arra gondolt, hogy ha nem jön ingyán, akkor még van esélye arra, hogy kastélyban, kandalló mellett, medvebőrön szabaduljon meg féltett kincsétől. Nem tudom, mi ez az állatbőrimádat nála, de hát mindenkinek megvan a maga hóbortya. Kérdesztük, hogy ehhez képest hogy történt. Aszt monta, nem kevésbé romantikusan. A Vili elvitte a Mautner-szállóba, vagyis a helybefalui csillagos ég alá, a parkba, ami akkor még tele volt fával, fűvel, bokorral és paddal és a Vili kabáttya imitálta az állatbőrt, legalább tehénszar szagos volt, mert a Viliék hét tehenet tartottak, meg rengeteg birkát, úgyhogy bölény meg medve helyett szarvasmarhaszag atta a hangulatot és préri helyett közönséges fű volt alattuk, de az is remekül szolgált arra a pár másodpercre. Nusi aszt monta, ő végig nevetett, mert arra gondolt, hogy milyen furcsa kifejezés az, hogy valaki elveszti a szüzességét, mert aszt nem lehet. Vagy aggya valaki vagy elveszik, de elveszteni!? Persze erre Bözsink rögtön kontrázott, hogy de, ő elvesztette. Erre elhallgattunk mi, Márja-lányok és akkor a Bözsink aszt monta, hogy neki hétfőn még megvolt, de kedd reggel úgy ébrett, hogy nincs meg. Még, ha szerdát mondott volna, lehet, hogy elhiszem, de így erősen kételkedem. A gyanúm meg egyre erősödött, amikor nem akarta elárulni, hogy legalább férfi volt-e mellette vagy sem. Gyorsan túlléptünk Bözsin, mert, ha nem így teszünk, sose emésztyük meg a hallottakat. Majd eccer még kifaggatom négyszemköszt.
Komolyan mondom, ezek után olyan történetek jöttek, hogy elállt még a szavam is. Már nem is az volt a kérdés, hogy hol és hogyan vesztették el a szüzességüket, hanem hányszor.

Aszt tudni kell, hogy itt helybefaluba életerős, tenyerestalpas parasztlányok voltak többségébe, a szüleik állatokat is tartottak, könnyen kifigyelték a szerelmeskedés csinnyátbinnyát, megszokták, nem szégyellték. Bezzeg az én szüleim nem gazdálkottak, állatokat se tartottak, de még egy rühes macskánk vagy kutyánk se volt, akiktől tanulhattam volna. Amikor ilyen bujaságos dolgokat meséltek néha a Márja-lányok, akik akkor még nem voltak Márja-lányok és most nem is értem, hogy hogyan is lehetnek azok, szóval fogalmam sem volt, miről beszélnek. Elárulták aszt is, hogy mér informálták le később a gyerekeik párját, nem ám csak a vagyon miatt, hanem azért is, hogy ki fiaborja, nehogy a féltestvérével essen szerelembe a szerencsétlen. Szodoma és Gonorrea! Hát így állunk! Szóljon bárki egy rossz szót a mai fiatalokra! Megmondom őszintén, hogy megrendültem egy kicsit. Azt hittem, aszt mesélik majd el, hogy milyen sokáig óvták, ápolták, féltették a legdrágább kincsüket, amit először és mindenkorra a férjüknek tartogatnak és adnak oda. A rossebb egye meg, hogy engem meg olvastattak, meg a művészek szeretetére neveltek, kivéve a mesztelen szobrokat, csak lopva nézegethettem a Dávidot, az élet meg elment mellettem.Ez olyan jellemző és elkeserítő, hogy a legszentebb előimádkozónak is mozgalmasabb élete volt, mint nekem, ők viháncolva mindenüket odatták, bezzeg a Bözsinkkel van olyan, amit a mai napig tartogatunk, ráadásul meg még gyantaszüzek is vagyunk.

42. Történés - Csajszi néni a gyüttmenteket védi

Bella fara, aki miatt Ilon kimonta az igent

Csak úgy röpülnek a napok, nemrég volt karácsony, most meg már gondolkozhatok a névnapom méltó megünneplésén, de ezen kívül is rengeteg dolog forgott az eszembe. Most, hogy a Bözsink úton van az évi szokásos zarándokuttyán, ami nem más elfoglalcságot jelent, mint aszt, hogy visszaimádkozza a felesleges ajándékokat a boltokba a szégyellős rokonság helyett. Ezért szokott is kapni hol egy hajszárítót, hol egy kenyérsütőt, persze jól megnézi, hogy ne az a rázós kínai gyártmány legyen, mert a rokonságnak azért lenne pofája olyat adni, ha nincs résen. Szóval most, hogy nélkülözöm a Bözsink mindennapos jelenléttyét és a Jóskának is kielégítő a jelenvalósága, ami őt eléggé kifárasztya, engem viszont feltölt energiával, hát így én ráérek gondolkodni, ami eddig csak jóra vezetett. Amibe én teljesen belemerítkesztem, mint a babtisták az avatásukkor, az a betellepülők kérdésköre. Én személy szerint a tarka világ mellé teszem le a voksomat. Az, hogy ez esetleg problémákkal jár, az egy dolog és a problémákat meg kell oldani. Ezzel mindkét fél tanul. Azért is vagyok befogadó lelkületű, mert annakidején az én szüleim is úgy jöttek ide helybefaluba, nem is volt rokonságunk itten, csak az ország számtalan táján, az, hogy nagynéni, meg ángyom, meg sógor, az nekem csak elvi valóság volt. Anyuékat mégis szépen befogatták, persze szépen is viselkettek, aszt meg kell hagyni, mondhatnám notabilitások lettek, amit ugye sejteni lehet, a Bözsink nótabilinek fordítana le, de szerencsére nincs itt. Az, hogy miért jöttek ide a szüleim, az nagyon érdekes, két külön történet, az egyik ágam szerelmi bánatában futott idáig, a másik pedig az édesannya önkényuralma elől szökött ide, mint ahogy szegény kalapos királyunk tette volna Márja Terézjától, ha móggyába állt volna, de régóta tuggyuk, hogy uralkodónak lenni nehéz. Az Ilon, aki nemrég itt volt nálam, tudom, leginkább körülnézni, hogy hogy vagyunk a Jóskával, mert igen kiváncsi fajta és valljuk be, a Jóska azért még kapós bizonyos körökbe, státuszszimbóleum, ahogy a Márja-lányok egyike-másika mongya. Szóval az Ilon is elmesélte, hogy ő hogyan keveredett ide helybefaluba és micsoda véletlen tartotta itt. Az egész úgy kezdődött, hogy panaszkottam, hogy félóra utazási sugarú körön belül tudok csak mozogni a vízhajtók miatt, akkor valahol lehetőséget kell keresnem. Erre monta, hogy ó, ő már egész fiatal korába szenvedett a kompetenciahiánytól, amit először nem értettem, hogy mi, de asztán rájöttem, hogy az inkontinenciától szenvedett, Bözsink kettő, Istenem! Na de mindegy. Szóval az udvarlója, mert akkoriba még udvaroltak, különösen a Pista, elhoszta a közeli városból ide helybefaluba, de a végcélig, Pista szülei házáig már nem bírta az Ilon, be kellett kéretőzniük egy gazdához, ahol az udvari vécéhez az istállón keresztül vezetett az út, ahol szép lovakat tartott a Jóska. Nem az én Jóskám, hanem a Fuvarosjóska. Ilon szerint ő meg is simogatta a ló farát, tisztára, mint Pepin bácsi a sörgyárban, aki mindig aszt monta, a lófarát. Ekkor döntötte el, nem a Pepin bácsi, hanem az Ilon, hogy igent mond a Pistinek, ha esetleg lánykérés lesz a dologból. Hát lett, de azért a Pisti várt még egy ideig és teljesen méltó körülmények köszt kérte meg az Ilon kezét. Az Ilon meg elmonta, hogy nagyon kellemes benyomásai voltak a mi helybefalunkról, kivéve a kiabálós polgármesterünket, ha őtet előbb láttya, mint a Bella farát, nem bisztos, hogy frigyre lép a Pistivel, mert ki akar olyan helyen lakni, ahol a polgármester és a szakálla balprofilból úgy néz ki mint Jézus, jobbról mint Rumcájsz, szemből meg mint egy ritkaszőrű kungfumester? Ez fogós kérdés, de mit tegyünk, nekünk ilyen jutott akkor, szerencsére ma már nincs szakálla és nem is polgármester, hanem szegény lakatos, még felfelé se tudott bukni, csak lefelé. Nem érdemli meg, de én sajnálom őt, mert egy Márja-lánynak kötelessége szánakozni és könyörületet gyakorolni. Az Ilon meg szépen bebírt illeszkedni közénk, egy cseppet se lóg ki, ugyanolyan pletykafészek lett, mint bármelyikünk. Két gyerekük is született, kiköpött apja mindkettő, úgyhogy legalább aszt tuggyuk, hogy a Pisti nyugottan hagyhattya a vagyont a két gyerekre, mert azok az ő vérei.
Javasolni fogom egyébként, hogy a gyüttmenteket ne gyüttmenteknek hívjuk, hanem bebíróknak, ahogy más helyen is szokták, például a Tapolcai-medencében, ez sokkal szebb, mert aszt jelenti, hogy a gyüttmentek bebírtak illeszkedni, a közösség meg erőt véve magán bebírta fogadni őtet, mégha ehhez olykor egy ló farán vezet is az út.

41. Történés - Csajszi néni meg a hiányzó láncszem

A Hánzi azér nem ilyen szőrös

Világéletembe hiánygazdaság volt idehaza, hol egy kis liszt hiányzott, hol a tojás, hol a pénz, hol a szeretet, olyan sose volt, hogy minden meglett volna eccerre, még a nyakláncomból is hiányzott néhány láncszem, de nem erről akarok most beszélni, pedig érdekes lenne az is, mer az a mocsok Jóska rántotta le a nyakamról az aranyláncot, mer még szegény uram fotóját tartalmazó amulett lógott rajta, igaz később kiengesztelt, de sokkal fontosabb láncszemről elmélkedtem. Egy ismerősöm szerint jól ismerem az emberek lelkivilágát, pedig véleményem szerint pocsék emberismerő vagyok, mindenkiről csak a jót föltételezem egy-két kivétellel, de azok még nekem is szemet szúrnak, mint például a körzeti Sanyi doktor, ezér most figyelmesztetek minden olvasót, úgy olvasson most, hogy Bözsink egyrészt nem értette aszt, amit fejtegettem neki, másrészt meg mégis elkapta a lényeget, ahogy szokta, ilyen ellentmondásos alapon, akár rolla is vehetnének mintát mongyuk a britt tudósok, azok úgyis annyi marhaságot tanulmányoznak, jobb dolguk nincs, láccik, hogy jóléti államba élnek, ha nem is kösztársaságba. Szóval engem már gyerekkoromba teljesen levett a lábamról az evolúció, meg persze a mumpsz, a kanyaró, a bárányhimlő és a gennyes mandulagyulladás, ki is vették hatéves koromba, na, az nagy trauma volt. Szerencsére a ragályos betegségek elmúltak, az evolúció vagy ahogy itt helybefaluba a fölvilágosultabb pedagógusok mongyák, az egyedfejlődés maratt. Nekem teljesen logikusnak tűnik a folyamat, mintahogy az Ádáméva is, a Márja-lányoknak persze ez az utóbbi jön be, rengeteg festményt nésztek az első emberpárról és csak eggyet nem értenek, hogy a falevél hogyan maradhatott a kényes testtájukon, mer láthatóan nincs odarögzítve eggyikhez se, jó közelről megnészték, a Bözsi még nagyittóval is az eggyik könyvbe, akkor járt életébe ellöszőr könyvtárba, asztán egész jól odaszokott, nagyon jókat bír beszélgetni a Jolánka öreglány könyvtárossal, bár ő jobb szereti az aggszűz megnevezést, mer szerinte ez többet elárul őrolla. Kerüli is mindenki rendessen. Én viszont nem kerülgetem tovább aszt a tényt, hogy nemcsak írogatásra használom az internetet, hanem tudásszerzésre is, rengeteg receptet olvastam már és a tyúkszememet is kituttam kúrálni ilyen kompúterorvos segíccségével. Meg az ember köti a baráccságokat meg az ismereccségeket és így van egy férfi, aki hasonló érdeklődési körű, mint én, ő is mindig elvan foglalva a saját témáival, rengeteget ír ő is és szerencsére olvas is és mindig elküldi nekem az érdekesebb híreket a világról, a minap is például valami olyasmi hírrel lepett meg, nem emlékszek rá teljessen pontossan, de valami olyasmi volt, hogy találtak megint egy többezer éves leletet, egy gyerekét, akinek a fogairól megállapították, hogy ez az ártatlan tetem a hiányzó láncszem és ebből kifolyólag tovább tartott az evolúció, mint gondolták régebben. Na, erre kár volt ennyi pénszt áldozni, ölég lett volna, ha eljönnek helybefaluba, itt sírásás nélkül is megállapithattyák, hogy van, akinél még bese fejeződött. Én neveket most nem mondanék, mer tisztába vagyok a személyiségi jogokkal, de szerintem nem is kellenek nevek, elég, ha az ember simán ránéz a Hánzira, a Franciról ugye nem gondolnánk a külalak alapján, de elég két percet beszélni vele és tejjes a bizonyosság. Van néhány nőnemű egyed is, akik nem bírtak lépést tartani a fejlődéssel, de a leszármazottaik már igen és így úgy hülyitik szegényeket, ahogy csak akarják. Arra azér kiváncsi lennék, hogyha majd a Bözsink fogsorát tanulmányozzák kétezer év múlva, milyen követkesztetést fognak levonni a tudósok a mi helybefalui életünkről? Aszt bisztos, hogy a két számmal nagyobb protkó lehetett a divat, mer a Bözsink, ha beszél, mindig attól félek, hogy kiesik a fogsora, de a nyelvével mindig a helyére löki, nem szép látvány, de mégse bírja levenni az ember a szemét a látványról, mer igen érdekes. És hát, ahogy montam, érdemes meghallgatni a Bözsinket, mer az egyedfejlődésre monta, hogy lehet benne igasság, mer most nészte a tévét, hogy az eggyik állatkertbe született egy gorillabébi, de nem tuggyák, ki az apja és ez szóról szóra így van Piroséknál is, a Kispiros se tuggya, kitől van a magzattya. Úgy láccik, van, ami az evolúció során se változik.

40. Történés - Csajszi néni sokáig szeretne élni

Julis mama tuggya a tutit

Itt helybefaluba ünnep ünnep hátán következik, allig bírjuk a Bözsinkkel követni az eseményeket. Mire kihevertük a szilvesztert, máris itt a Julis mama születésnapja. Gyötröttem nagyon, hogy miről is számoljak be előbb, a Jóskával valló szerencsés összegyüvetelemről vagy Julis mama születésnapjáról, de gondolom jól döntöttem, hogy inkább a Julis mamán gondolkodom el, ha eddig ráért a Jóska, aszt a kis időt kibírom, míg újra rendezem a gondolattyaim halmazát őrolla. A Julis mamáról egyébként is el kell mélázni, nemcsak most, hogy kerek száz éves lett, hanem amúgy is. Mondhatni, akár a példaképem is lehetne, ha a Márja-lányok nem a Szűz Márját jelölték volna ki erre a posztra, röktön utána pedig a Kiszel Tündit. Igaz, Julis mamának sosem dagadozott úgy a keble, mint némely celebnek, nem is ez a lényeg. Az énszámomra a mérvadó a függetlensége. Soha senkihez nem alkalmaszkodott, se az urához, se az anyósához, se a menyéhez. Ez mindenkit csodálattal tölt el itt helybefaluba, kivéve a fent említetteket, azokat értelemszerűen utálattal. Ő öntörvényűnek monta magát, az ura csökönyös szamárnak, az anyósa eccerűen gyilkosnak neveszte, a menye pedig keményfejű satrafának. Julis mama csak nevet ezen. Ment a kijelölt úttyán, egész életébe. A kocsmába bárkit az asztal alá ivott, a fiának meglett korába is akkora frászt adott, hogy arról kódult. Nyolcvanévesen még szeretőt tartott, orvost sosem látott, még az is elkerüli Julis mamát és a száját, mer attól retteg mindenki, mer akit eccer a szájára vesz, annak nincs maradása, inkább elköltözik helybefaluból. Szóval olyan igazi szimpatikus teremtés az én szemembe. A polgárőrök tiszteletbeli rendfenntartónak akarták maguk közé választani, de letettek róla, mer ők is nagyon félnek tőle. Csak egy esetet ismer a helytörténet, az amatőr helytőrténész fel is jegyeszte, hadd maraggyon meg az utókornak, hogy volt valami, ami kifogott Julis mamán, bár kifogott állapottyába nem látta senki, mer elvonult egy titkos helyre, mint Ágáte Kriszti, hogy jobb erőbe kerüjjön elő, mint amibe volt vallaha is. Hozzá kell tennem, csak a tejjes és valóságos igasság kedvéér, hogy nemcsak Julis mama lett olyan, amilyen, hanem a fél falu, ha nem a háromnegyed. Gyorsan mondom, hogy én ebből kimarattam, hálistennek, szegény Bözsink persze nem, azóta is halálra vállik, ha csak egy kicsit is viszket valamije. Hogy szavam tovább ne szaporiccsam, arról van szó, hogy van nekünk egy rakat testvértelepülésünk, nyugatról, keletről eggyaránt. Sok értelme nincs a dolognak szerintem, mer velünk asztán kinn vannak a vízből, és hát eddig mi se sok hasznát láttuk a kapcsolatoknak, illetve annyi azér van, hogy nagy számba képezünk felderittőket. Ha ennyi felderittőnk lett volna a háborúba, mint most itt helybefaluba, állítom, az összeset megnyertük volna. A mindenkori képviselők, plussz a mindenkori polgik, akik örvendetessen váltogattyák egymást négyévente, állandóan mennek ki felderíteni, milyen közös kulturális és gazdasági pontot találnak leginkább a nyugati testvéreinknél, pedig keleten sokkal több szegény van, de erre könnyű rájönni, ehhez nem kell felderittés.

Szóval rengeteg közös pontot találtak a mi felderittőink, jobbára kulturális téren, a gazdasági különbözőség eltörlését pedig előnyös megállapodások megkötésével garantálták. Ez pontosan aszt jelentette és jelenti a mai napig is, hogy évente négy-öt kamionnal kapunk ruhákat és bútorokat, meg könyveket.

A legutóbbi EU-Falu ünnepségen a saját szememmel láttam olyan német testvért, aki szentül megvolt győződve arról, hogy helybefalut csak a levetett gönceik húzzák ki a nyomorból, ezért küldenek be a használt bugyiktól a múzeumba való iskolai bútorokig mindent, amit mi szemétnek hívunk, ők is, csak úgy nem engednék át a határon, így meg még küldöccség is jön, van ünnepélyes átadás-átvétel, megvendégelés kb. egy milla kifizetése per kamion, oszt szentségelés, ha már elmentek. És akkor azt hihetnénk, hogy ingyér lesz kiosztva a dzsörzé és nájloning, de nem, a kisebbségi önkormányzat 100-600 Ft/db áron engedi turkálni a népet, mielőtt ő már ugye leturkálta. A turkálást társadalmi munkába a nyugdíjasok végzik, akik cserébe néhány kiló "anyagot" hazavihetnek grátisz. Igazán öltöznivaló cuccos már nincs, ezért, hogy üres kézzel ne mennyenek, mindent visznek, ami lassan ég... Ettől meg téli estéken olyan büdös füst lepi be helybefalut, hogy már minden házba van okszigénpalack, a körzeti Sanyi doktor receptre írta föl. Hiába, szegény ember csizmával, ridiküllel és irhakabáttal fütt. Meg német nyelvű könyvekkel. Úgyhogy a kulturálódás terén is van mit behoznunk, eszt egészen őszintén mondom. Mi a Bözsinkkel nagyon iparkodunk, annyit bevallhatok. Ez még nem a történet vége, mer még hozzá kell tennem, hogy ami meg így megmarad, azt a polgink fölkarolja és viszi el keletebbre, ahol meg ő tündököl az adományozó szerepébe. Nem is tudom, hogy félcsem-e, de eccer bisztosan megverik. A Julis mama korábban csatlakozott be ebbe a nemes történetbe, akkor, amikor még értékelhető vagyis viselhető ruhadarabokat is talált a szemfüles és kevésbé finnyás újrahasznosító. Sajnos itt találkozott azzal a szörnnyel, aki legyőszte helybefalut. Ennyire még eggyetlen polgármester se tudott kibabrálni a lakossággal, pedig nem egynek törekvése volt reá. Az eggyik szállítmány gombával volt fertőzve. Hogy az úton kapták-e el a ruhák a fertőzést vagy már erdetileg is ezzel a tulajdonsággal bírtak, aszt nem tutták még a legremekebb bőrgyógyászok se megmondani. Büszkén mondhatom, hogy a megye orvosai kerek fél évig helybefalu polgárai gyógyittásával voltak elfoglalva. Még konferenciát is szervesztek és gondolom jó nagyokat röhögtek rajtunk. A gombák nem voltak vállogatósak, se személyre, se személyen bellül testtájékokra. Nagyot esett abba az évbe a születések száma, nem mertek a fiatalok etyepetyére vetemedni, az öregek se, de ott már ugye gyerekre nem kell számittani. Én a sors különös kegye folytán, meg azér, mer túlóráznom kellett a szállítmány kiárusításakor, megmenekültem a viszketőkórtól. Bezzeg Bözsink nem. Pedig millijomszor montam már neki, hogy nem kell mindenhol ottlenni. De mondhatom. Szóval Julis mama is egy nap arra ébredt, hogy nincs elég keze a testéhez, hogy mindenhol eccerre tuggyon vakarózni.
Általunk ismeretlen helyre távozott, s ahogy már említettem, csak akkor jött elő, amikor már újra egésséges lett. Azóta is vígan elvan. Többen kérdeszték már, mi a hosszú élet titka. Mivel titok, hát nem árulhattya el, eszt felelte. De én kifigyeltem az életmócerét és aszt szűrtem le, hogy a stresszmentes életmód, vagyis a nagyszájúság, az önzőség, az önfejűség és az önszeretet a titka. Akkor nem árt sem az alkohol, sem a cigeretta, se semmi. Nagyon szeretnék sokáig élni, de nem tudom, hogyan valósiccsam meg az önzőséget például, az önfejűség még azér megy valahogy, de az összesnek eccerre kell lennie. A bagóról már leszoktam és inni sem iszom, nem tudom, jó-e ez? Mindenesetre reménykedek és a Julis mamának még további éveket kívánok, mer nagyon csípem, ahogy bosszantya a puszta létével a csalággyát.

39. Történés - Csajszi néni boldog új évet kíván

Polgink fogadásvesztés közbe

Mindenkinek a lehhető legjobb évet kívánom, személy szerint kilátásom van is reá, mer a lehhető legjobban végződött az év itt, helybefaluba. Ha a fene fenét eszik, akkor se fog a szám ráállani a helybevárosra, na. Szóval nagyon jót mulattam az év utolsó két hetébe, ami szép szépítés volt a megelőző időszak szomorúságaira. Röviden elmesélem, mer várom a Bözsinket újabb pletyik begyűjtésére, mer itten a fagy se gátojja meg az embereket a maguk hülyeségei elkövetésére.
Az úgy volt, nagyba készültünk a karácsonyra, ahogy illik, ünneplőbe öltösztettük a lelkünket, mi Márja-lányok. Sajnos a Berta a külalakját szintén, ha égők is lettek volna rajta, bisztosan kicsapja az összes bisztosítékot. A lelki felkészülésünket Szécsi Pál és Zámbó Dzsimmi számok hallgatásával kesztük, ráhangolódva Jézus megszületésére. A hangolódást a templomba folytattuk, ahol a Tiszi vagyis a Miatyánk bisztosított bennünket arról, hogy ebben az ádventi időszakban ha lehet, még fontosabb a gyónás, a lelki megtisztulás, ezér ő minden mozdíthatatlan hívőt felkeres otthonában, feltéve, ha férfi az illető vagy legalább nyolcvan éven felül van. Ez nem előírás, ez a Miatyánk társalkodónőjének a kitétele volt, amit mi meg is értünk, bár nem helyeslünk, mer az újinfluenza majnem ledöntött minket a lábunkról, de nem ért ide a járvány, úgyhogy Sanyi doktor jól járt a sok oltással, mer mind beadattuk, asztán betegek meg mégse lettünk. Hacsak nem számoljuk ide a Terust, de ő állandóan beteg vagy szerelmes a Sanyi doktorba, eszt néha nehéz eldönteni, tehát iparkottunk talpon maradni és eljárni a templomba, mer a Miatyánknak nagyon kellemesen zengő férfias hangja van. Ha a Franci csak a negyedét örökölte volna a hangmélységének, akkor most nem Kimiskárolt lenne a beceneve vagy ahogy számítógépes berkekbe mongyák, a nikkneve. Azér az az előnye megvan, hogy gyönyörűen szólózik a kórusba, a Hánzi meg aggya az orgona hangját alája, teljes révületbe esünk őket hallgatva.
Asztán meg a kisebbségi önkormányzat szokott minden évben büntetést is szervezni az öregeknek, csak ők eszt karácsonyi műsornak hívják. Fele német nyelvű, fele magyar, de a padok akkor is marha hidegek és két óra múlva törik az öregek fenekét, mégha kispárnákkal fölszerelkezve is érkeznek. A tapasztaltyabbja tenalédit is fölcsapott magának. Ennek ellenére feltehetölleg fellendült a Sanyi doktor praxisa, ha már a járvány elmaratt, legalább a felfázósok serege lepje el a rendellőt, Zsóka asszisztens legnagyobb örömére, aki néha összekeveri a kapott mintákat és például az Imre fatrnak meg kellett ismételni a mintaadást, mert az jött ki ellöször eredménynek, hogy kismama. Ezer szerencse, hogy nem gratuláltak hozzá. Na az idén igazi nagy meglepetéssel szolgált a művház a sok előre elgyötört öregnek, színdarabot hozattak, méghozzá a Kaméliás hölgyet, amin jól lehet sírni, csak aszt nem tudom, hogy mér gondolják, hogy a karácsonynak sírósnak kell lenni. Én kifejezetten örülök, hogy megszületett a Kisjézus, aki felnőve megszabadított a bűneimtől, mer ez egyedül nem sikerülne nekem, meghát nem elég nyomorultak szegény nyugdíjasok, mér kell még direkte megsirattani őket. Habár, ha jobban belegondolok, itt helybefaluba talán egyedül nekik van fiksz jövedelmük, tisztelet a munkahellyel rendelkező kisebbségnek. Na de nem elég, hogy siratós előadást kellett végignézniük, de még át is lettek rázva. Ugyanis a könyvtárba dolgozó közcélú munkás Klamídiás hölgyet nyomtatott Kaméliás hölgy helyett. Ritkán szokok ilyet tenni, de kénytelen vagyok mekkérdőjelezni a művelcségét, pedig még a Kiszel Tünci, aki a mi példaképünk, is hallott már az írójáról, Dümáról, Tünci úgy ejti, hogy Duma, de ennyi celebszabaccság jár neki. Aszitték a népek, hogy végre vígjáték, de nagyot kellett csalódniuk. A kis nyomorultak csak ülték, törték a feneküket, fásztak és bőgtek héthatárra, hogy az est végén hazavihessék a batyut, benne némi teafilterrel, szaloncukorral és háztartási keksszel, amit persze nem tudnak elrágni, de mindegy is, mert mindent odaadnak úgyis az unokáknak. Én csak aszt nem értem, hogy senki nem vette észre az elírást a plakátokon? Ilyenkor bezzeg nem működik a jól bejáratott demokratikus cenzúra kisvárosunkba. A másik lehetőségre inkább nem gondolok. És ez a történet még mindig nem az évvége poénnya volt, az a szilveszteri tüzijátékot megelőzően, délután következett be. A polgármesterünk ugyanis elvesztett egy fogadást, még nem tuggyuk pontosan mit, csak a szereplők körvonalazóttak eddig, azok se konkrétan, csak úgy, hogy nő, ló, palást és egy fogalom, a becsület. Szép munka lesz az új évben kibogozni a dolgokat és összerakni a puzlét. Egyelőre beértük annyival, hogy a polgink erősen bízott magába, de mégse nyerte meg a fogadást és pucér kisangyalnak kellett öltöznie, helybefalu legnagyobb örömére. Mivel kösszereplő az illető és nyilvános helyen lapátolta a havat, ezér nem volt tilos lefényképezni, sőt az se tilos, hogy ide föltegyem. A Márja-lányok véleménye az, hogy ahhoz képest nem is olyan ráncos a feneke. Kérdés, hogy eszt a jövő évi választásokon hogyan tuggya majd a javára fordítani? De az még relatíve messze van.
Még aszt dióhéjba elmondom, hogy nem egyedül köszöntöttem ám az új évet! Az a mocsok Jóska megjelent karácsony másnapján egy tisztázó beszélgetésre, de a beszédig eggyelőre nem jutottunk, túl sok más bepótolnivalónk volt, azér pezsgőkoccintáskor annyit még elrebegtünk, hogy minden jót, egészséget, boldogságot és legfőképp gazdagságot kívánunk egymásnak és mivel mi nem a smucigabb svábokhoz tartozunk, hát egész helybefalunak, sőt, az egész világnak eszt kívánnyuk!