2010. április 8., csütörtök

46. Történés - Csajszi néni pletykafészekbe ült

Pletyikék

Bözsink a héten rengeteg új hírrel érkezett, de csak ma délelőtt értem rá meghallgatni. Föl is ment a pumpám rendesen, asztán inkább csak nevettem, mert ugye egyrészről a Bözsink megbíszható forrás, ha az ember levesz a mondandójából tíz százalékot, a többit elosztya szépen kettővel és akkor el lehet gondolkodni, hogy a maradéknak mennyi lehet a valóságtartalma. De azért előbb elmondanám, hogy olyan jól sikerültek a háztartástan órák az iskolába, hogy népfőiskolai anyag lesz bellölle, ha ráérek legépelni a sok remek tanácsot és lessz, aki bespirálozza. Most egy jó rajzolót meg fotóst keresek, hogy színesiccsük ábrákkal a mondandónkat, úgy sokkal érdekesebb, meg a nevünk mellett a pusztavalós arc- és testképünk is megmarad az utókorra, bár némely Márja-lány kiretusállásáról magam fogok gondoskodni, ahogy a fotósoppolásról is, a legtöbb úgyis asziszi valami képvásárlás, így rámhaggyák az egészet szerencsére, mert nem azért mondom, de a legjobb ízlésem és kifinomult érzékem nekem van az ilyesmikhez. Ezért is bírtam megtartósztatni magam és nem használtam csúnya szavakat, amikor a Bözsink aszt monta, hogy van egy rakás hírje, de nem is tuggya, hogy elmongyae nekem, mert én mindent megírok az internetre, jobb lenne, ha nem írnék és nem is használnám eszt az ördögtől valló csúfságot. Na, mondom, most te a te véleményedet mondod vagy másét? Erre aszt mongya a Bözsink, hogy ez az ő kiallakult véleménye. Kérdesztem, hogy vajjon olvasotte csak eggyetlen bejegyzést is tőlem, persze nem, de eszt nemcsak sejtettem, de tuttam is. Aszt is bevallotta a Bözsink, hogy a helybefalui reprezentatív vélemény az három embert takar, akik persze szintén nem olvassák a helyi híreket az én tolmácsolásomba, mert gondolom a számítógépet sem tuggyák bekapcsolni, ők is úgy hallották valami betűvadásztól, hogy mik mennek itten és hát fölháborittó. Namost ezzel csak az a baj, hogy én csak megírom, hogy mi történik, arról asztán igazán nem tehetek, hogy ijjen fura dolgok esnek meg itten velünk, talán nem kéne, hogy megessenek és akkor nem tudnám megörökíteni a hírre éhes emberiségnek és a kórrajza se ijjen lenne helybefalunak, bár lehet, hogy ez most rövid óval a helyes. Tehetek én arról, hogy a Terus szerelmes a Sanyi doktorba és a Hánzinak már fickósittó kell a kellő eredmény eléréséhez? Ezen mit kell megsértődni? Elis mentem délután a Terushoz és megkérdesztem tölle egyazegybe, hogy haragszike rám, hogy kiírtam ide, ő aszt monta, egy cseppet se, igaz, már nem a Sanyi doktorba szerelmes, de emelem a kalapom előtte, hogy ijjen méltósággal viselte, hogy megírtam aszt, amiről mindenki tud és beszél, csak úgy láccik, leírni tilos. Reméllem, a polgink is így gondollja a dolgokat, vele ma nem szeánszoztam, de csak aszt tudom mondani, ha legközelebb megnyeri a fogadást, arról is beszámolok, úgyanolyan vallóságtartalommal, mint a vesztésről és akkor a másik vesztes félről teszek fel képet, kellett neki ilyen hülyeségbe fogadni!? Montam is a Bözsinknek, hogy amikor ő kifiguráz valakit vagy mongya a véleményét, az szép dolog? Az se, szerinte, de megbocsátható, mert a szó elszáll, az írás megmarad, ahogy már a régi vikingek is megmonták. Nem akartam teljesen bellebonyolódni, hogy azok nem a vikingek voltak, de minek, lehettek volna azok is, nemigaz? Kellett néhány perc, hogy megenyhüjjünk egymás irányába, asztán a Bözsink belátta, hogy nagyon erős a mi szimbiózisunk, az ő használatába trombózisunk, ő nem bír meglenni anélkül, hogy el ne mongya, amit hall, én meg nem bírom ki, hogy meg ne hallgassam és ne írjam meg, amit a Bözsink is nagyon jól tud, tehát igencsak tuggya, hogy megírásra kerül a hír, amit hoz. Most például az, hogy helybefalu határába van egy barlang és az Ivettke meg a Patrik ott szoktak találkozgatni és etyepetyézni, ami szerintem is túl korai még, de ők eszt cáfolják nagyon, mert persze az Ivettke annya utánuk osont és lelepleszte őket, csak túl hamar, vagyis nem lettek tettenérve, viszont azzal védekesztek, hogy csak a nemrég felfedezett barlangrajzokat jöttek tanulmányozni. Na, eszt Ivettke anyukája nem vette be, erre az ellemlámpával rávilágítottak a barlangfalra és tényleg rajzok vannak ott, allig kivehetőek, ezért a polgink már telefonált is a megyei múzeumba, hogy jöjjenek ki megnézni, mert hátha mi leszünk az Altamira kettő és, ha semmi más vállalkozás nem fogja fellendíteni helybefalu gazdaságát, hát ez bisztosan. Reménykedhetünk abba is, hogy talán valami előember csontvázára is ráakadunk, gondolkodás tekintetébe vígan él néhány leszármazottya itt …

8 megjegyzés:

  1. Erről jut eszembe, engem egyszer felavattak barlang ásznak! De tényleg! A szertartás abból állt, hogy hasmánt kellett ráfeküdni egy barlang szájánál egy kőre, és minden már felavatott résztvevő nagyot (kicsit) húzott az ember sitzfleisch-ére (vagy hogy is írják?).
    Több barlangban is jártunk akkor (meg később is párban) és megmutattak (és meg is neveztek!) pár igen érdekes cseppkőképződményt, csak eztet ide nem írhatom le szemérmességből kifolyólag...
    Van olyan barlang is már, ami eredetiben nem is látogatható, csak másolatban, mer' a túristák lehellése meg egyebe erősen szennyező. Erről jó volna már idejekorán gondoskodni, és mingyár a másolatot mutogatni. Még junijós prodzsekt is lehetne belőle!

    VálaszTörlés
  2. Mormogi, remélem jó sok barlang-ász volt a csapatban! :)

    VálaszTörlés
  3. Ki lehetett bírni :-)
    Főként, hogy egy olyan docens vezetett minket, aki korábban évekig volt Aggteleken. Bár akkor még nem volt agg :-) A szlovák részen is voltunk kishatármentivel (hetvenes évek), pedig hivatalosan nem is volt nyitva, mert az áradás után még nem sikerült egészen kipucoválni... Viszont a szlovákok ismerték az öreget: egy Demi-Jaune házipálinkával várták :-)

    VálaszTörlés
  4. A népek barátságát mindig a népekre kéne bízni, mindig mondom. Demi Moore vagy Demi-Zson, oly mindegy, a kedvesség a lényeg, igaz én kicsit antialkoholista vagyok és a Jóska a mindenem, a többi stimmt, de azért még magamra ismerek...

    VálaszTörlés
  5. Boldog Szülinapot Csajszi Néni!

    VálaszTörlés