2010. szeptember 30., csütörtök

56. Történés - Csajszi néni pálinkát kóstolt

Az illegallitásba ilyen helyekre is rejtettek el pálinkát

Fellendült a százforintos bolt csillaga, akkora a forgalom, minden nő sodrófát vásárol itt, helybefaluba és sziggya a kormányt kegyetlenül. Eddig valahogy kordába lehetett tartani a férfiakat, mert mindenki be volt tojva, hogy rajtakapják a pálinkafőzésen. Helybefalu színe-java illegallitásba vonult, ami mongyuk a Hánzinak és körének nem volt furcsa, mert ők egyszer illegallitásba vonultak, mint kommunisták, partizánok csak azért nem voltak, mert a bicskán kívül más fegyverük nem volt, aztán illegallitásba vonultak, mint maszek suszterek és kovácsok, meg asztalosok, és permanensen, mint tiltott pálinkafőzök. Ha jól belegondolok, szegények mást se csináltak, csak rejtőzköttek, jó okuk volt a feleségük elől is bújdokolni, de ez más történet, majd egyszer eszt is elmesélem, ha lessz rá időm. Szóval én nem tudom, hogy mithitt a felsővezetés, hogy mért van annyi szilvafa itt, helybefaluba? Annyi lekvárt meg szilvásgombócot az egész megye nem tud megenni, amennyit itt lehetett volna készíteni az érett gyümölcsökből. Igaz, tavaly nagyon rossz volt a termés, az én Jóskám is szívta a fogát rendesen, de idén, mintha még a méhecskék is éreszték volna, hogy népünk üdvére mit talál ki a kormányunk, mint legfontosabb gazdasági és hangulatjavittó intézkedést, még a nap is kisütött és rogyadosztak a szilvafák a szilváktól. Megmondom őszintén a többi nő nevébe is, hogy eszt nem kellett volna csinálni. Ha egy férfinak aszt mongyák, hogy valamit lehet, az hétszencség, hogy az ő agyába úgy ér el, hogy kell vagy muszáj. Úgy vagyunk mi ezzel a Bözsinkkel, hogy ha láttunk egy brazil szappanoperát, akkor már mindet láttuk, bár lehet, hogy a Bözsire ez nem igaz, mert ő folyamatosan nézi őket és észre se veszi, hogy ugyanaz a történet, igaz más szereplőkkel és lehet, hogy neki újdonság, ha Eszmeralda helyett Huaníta néz merett szemmel a messzeségbe szerelme kifejezéséül és vaksága előrevetítéséül, de én nem dőlök már be az ilyen trükköknek vagyis, ha láttunk már egy részeget, akkor a többit is láttuk és egy cseppet se vagyunk kíváncsiak rájuk. Hát, ahogy montam, felszerelkesztünk sodrófákkal, amit csak arra az eggyetlen célra fogunk felhasználni, hogy a párunkat kicsit megsimogassuk vele, amikor épp hazatántorog a pálinkakóstolásból, és nagyon szívesen vennénk, ha erre jönnének a miniszteri urak, akik remélhetőleg nem fognak siránkozni azon, hogy nőni fog az alkoholisták száma hazánkban, és megint mi leszünk az élmezőny és már lassan hungarikummá lehetne levédetni a magyar alkeszt. Mi, a Mária-lányok imátkozunk egész nap, hogy legyen jobb dolga a helybefalui férfiaknak, mint az ivás, és hogy legalább tuggyuk, mitől féltyük őket, elmentünk mi is pálinkát kóstolni, szó mi szó, van, akinek nagyon ízlett, de nem kell félni, attól ő még nem fogja megengedni az urának, hogy igyon, annyira nincsenek olyan jóba, hogy eszt az örömöt megengeggye neki.

24 megjegyzés:

  1. Naggyon teccik:-))
    Bár attól, hogy a monopóliumok zsebe nem dagad eztán a helybefaluiak pálinkázásától, se több, se kevesebb ríszeg nem lesz, szerintem:-)))
    De majd megláttyuk, mint mindent mást is,itt kis hazánkban......a vak is ezt monggya....:-)

    VálaszTörlés
  2. Pláne, ha pancsolt alkoholtól vakul meg :)
    Köszi a látogatást :)

    VálaszTörlés
  3. Beus: igazad van, talán én egy más dimenzióból nézem, vagy látom, a szabad pálinkafőzést.
    A rémísztő az, hogy felső érdeknek iszonyú hatása van a széles rétegekre. De ez már kit érdekel ott, odafent.....!
    De Te megírod, és így megláttyuk:-)))

    VálaszTörlés
  4. Milyen helyekrol is beszelunk tulajdonkeppen? Hol kell keresni a kepen a palyinkat??????
    (Na tessek! Mar en is kezdek ugy beszelni, mintha tajszolnek :o))) )

    VálaszTörlés
  5. Jukka, én szóltam :)
    Isten hozott helybefaluba! :)
    És: jó helyekről beszélünk, nemdebár?

    VálaszTörlés
  6. Há'é' es_szüköm a Vennfalóra hoty ety kurtyot se itt-hukk-tam! Éngöm nem érhet dáv! Tsak fodrósa...

    VálaszTörlés
  7. Mormogi Papa
    :o)))))

    Bea
    A hely jo, de kicsi az a kupica nekem, ami oda befer! Azt szeretem, amit jol meg lehet huzni!
    Na, ez sem volt egy torkos csutortok...

    VálaszTörlés
  8. Sok jó kupica kis helyen is elfér - mondja a helybefalui bölcs, azaz Bözsink :)

    VálaszTörlés
  9. Bea

    Most akkor mar csak az a kerdes, pontosan honnan is huzza elo a fiatalember a sorosan kapcsolt kupicakat?

    VálaszTörlés
  10. Nekem soha nem jutott volna eszembe oda dugni a pálinkát... biztos, hogy nem csípi?

    :-))

    VálaszTörlés
  11. Még egy dolog: legalább 5 perc, amíg három sort sikerül útnak ereszteni ezzel a "blogrendszerrel". Huszonhat kattintás kell hozzá. Ezalatt két posztot megír az ember. :-((

    Na, ezért olvasok gyakran, és kommentelek ritkán.
    :-)
    És most jöjjön a küldéskálvária...

    VálaszTörlés
  12. Skandi, nem tudom, de megkérdezem :)
    Nekem nem problémás üzenetet küldeni, pedig nem lépek be én sem a blogra (annyira nem kedvencem, hehe), hanem külsősként kommentelgetek. Úgyhogy nem tudom, mi lehet a probléma. Remélem megoldódik, mert örülök minden bejegyzésnek, bejegyzésednek! :)

    VálaszTörlés
  13. Skandikamera

    Ha csak ennyi ruhad lenne, te sem nagyon tudnad mashova dugni!
    "nem csípi?"
    O csipobol tuzel!!!! Amugy ezt a pasit en is csipnem :o)

    Ez a blogspot tenyleg nem egy tul kenyelmes rendszer. Nekem is meg szokott gyulni vele a bajom! Es Beusnak sincs hozza radarja. De Nemmesternel sincs benne tul sok koszonet, mert nagyon sokara jelennek meg rajta az utolso kommentek. A tied sokkal szimpatikusabb rendszer, meg akkor is, ha neha furcsa hirdetesek jelennek meg rajta :o))))
    (A kritika nem Csajszi neninek szol! Ne vegye magara, ha nem a gatyaja!)

    VálaszTörlés
  14. Jukka!
    A blogspot volt eddig a legátláthatóbb, legalábbis nekem. Könnyű szerkeszteni stb. Bár néha a bejegyzések szétesnek, szórakozik a képfelvitelnél is, de még mindig ez a legjobb nekem. És ezt ki kell hangsúlyozni, hogy nekem.
    Az idegesítő, ha a kommentelés nem megy olajozottan, mert emiatt nem szeretnék olvasókat (lelkeseket) veszíteni.
    A megoldást sajnos nem tudom, ennyire nem értek a szoftverekhez.

    A másik:
    Az ilyen tűnődős, elgondolkozó, nézelődő, bölcsességet sugárzó pasikat Csn is csípi, de neki Jóska jutott :)))

    VálaszTörlés
  15. Hú, mi folyik itt? Csípős pályinkázás?
    Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, ráadásul, sok jó ember kis helyen is elfér, amúgy meg, kinek a pap, kinek a papné:-))))

    VálaszTörlés
  16. Bea

    Ertem en. Ne foglalkozz vele! Elobb-utobb nekem is sikerult beirnom :o)

    Es en is csak elmeletileg csipem az ilyen kockahasakat. De ha utanam jonne valamilyen okbol egy ilyen, en biztosan elszaladnek :o)
    Az en Joskamnak ugyan nem ilyen damilosan athuzott a hasa, de sokkal tobb kupica fer el az alsojaban. Az tuti!

    VálaszTörlés
  17. Jukka,
    Te szerencse lánya, Te!!! :D

    VálaszTörlés
  18. Hú most ideges vagyok, mert nekem is elszállt, amit írtam, pedig ugyancsak jópofa voltam:-D

    Szóval, én a damilosan áthúzott elmékre bukok, de a kupicák tekintetében sem volt még nagy bukás:-))
    Szerencsém volt? Vagy csak jó volt az összhang?

    VálaszTörlés
  19. Nem vagyok mesterszakács
    Mint tudjuk, nem a kupicak szama szamit, de ha haromnal tobb kerul elo az alsogatyabol, akkor mar ugyis mindegy,...Kerdes: melyikotok issza meg, mert az eredmeny eg es fold lehet :o)

    VálaszTörlés
  20. Beus

    "Te szerencse lánya, Te!!! :D "
    Mert megerdemlem! :o))))

    Pedig dehogy erdemlem meg! De Anyam is mindig azt mondja, amikor ram nez, hogy tobb a szerencsem, mint az eszem. Lehet benne valami. De csak is azert, mert rossz vagyok. Es a koldokom miatt. Csakis!
    Nem tudom, ti racsodalkoztatok-e valaha a koldokotokre? Igen, a koldokotokre (vagy a koldotokotokre, he-he). Nekem egy gusztusos kis luk tatong a hasamon. Kiskoromban mindig meg akartam tudni, mi van benne, de sohasem lattam az aljara. Egyszer meg is kerdeztem az Anyukamat, hogy mire valo az a luk. Azt mondta, hogy ohhh, ott jon ki a rosszasag. Nahat, az en hasamon ez a luk nem bizonyult elegge melynek vagy tagnak. Nem tudom. Az az igazsag, hogy az evek mulasaval nem is nagyon foglalkoztam a tagitasaval. Valahogy elterelodott rola a figyelmem. Hogy miert?????? Nem tudom,...de gyanitom, hogy nem a koldok tagitasa teszi az ember lanyat szerencsesse egy bizonyos kor utan!
    Most mar picit husisabb lett a koldokom. Jobban is kedvelem. Tobbet is foglalkozom vele, mert nagyon elhanyagoltam az elmult 30 evben. De mostansag gyakran simogatom a tajekat. Mert az jo!
    Szerencse lanya? Igen. Koszonet a koldokomnek :o)

    VálaszTörlés
  21. Jukka,
    hát így, harminc év után szerintem is tanácsos lefürdeni egyszer :DDD
    Értem ám, mit mondasz, de nekem egészen mást mondott a köldökömre Anyukám :)
    Lehet, hogy azért nem jön ki belőlem a rosszaság csak a jóság???

    VálaszTörlés
  22. És aki a butykosát dugja (pálinkás üveg) oda :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, egy mazochista, aki hajnalban Csn-t olvas! Köszi szépen! :)

      Törlés