2010. október 1., péntek

57. Történés - Csajszi néni hümmög

Helybefalui megélhetési börtönőr


Éppen Vico Torriani énekelt álmomba, amikor Jóska ordított az arcomba, de korán örültem, abszolút nem úgy volt begerjedve, ahogy reméltem, hanem szólt, hogy itt a Bözsink és valami fontosat akar mondani. Ezen csak bosszankottam, meg nem lepőttem, mert a Bözsink mindent fontosnak tart, amit mond, szerintem így van ezzel mindenki, mert vegyük aszt, hogy ha én nem venném fontosnak, ami foglalkosztat, akkor biztos nem írnék internetes naplót a nagyközönségnek. Ezért megértőleg állok minden közlésvágyas elé, de a Bözsinkkel kapcsolatban elszakad azért néha a cérnám, de új közlés, új remény. Azért volt ez a hosszú bevezetés, mert tejjessen döntetlenre állok magamban, nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet-e vagy sem, amivel előállt. Aszt monta a mi Bözsink, hogy az éjjel álmot látott. Reméltem, hogy nem megint a Szűz Márja jelent meg előtte a szekszuális felvilágosító tanfolyamon, mert erre különösen allergiás vagyok, de nem hál’ Istennek. Mint már máskor is, most is megoldást talált helybefalu megélhetési gongyaira. Ő kitörési pontot mond, mert ez így hagyományőrző és modern is egybe, mikor kérdesztem, mi ebbe a hagyományőrző, hát aszt monta, hogy a Zrínyi Miklós is kitörési pontot keresett Szigetvárnak és meg is találta, modern is, mert például Szigetvár a jelenbe még ennél is jobb turizmust építhetne a kirohanásra. Elképzelni sem tuttam, ezek után mi lehet a mi kitörési pontunk, de azonnal elmonta, hogy olvasta az újságba, hogy az aktuális belügyminiszterünk szerint jövőre nőni fog a bűnözés, mert szegényebbek lesznek az emberek és többen fognak lopni, meg rabolni és ennek a problémának az eggyetlen megoldási móggya az, ha jó sok rendőrt alkalmaznak, akik majd jól lefülelik az éhségtől kóválygó kismamákat, meg munkanélküli apukákat, oszt börtönbe csukják őket. Ez már magába is nagyon jó, mert egyrészt munkahelyet teremt kábé négyezer rendőrnek, ugyanakkor csökkenti a munkanélküliséget, mert becsukják a munkanélkülieket, más néven közveszélyes éhezőket. És még a gyerekek sem látnak rossz példát. Aszt egy kicsit nem értettük, hogy ha lecsukják a megélhetési lopókat, akkor attól több pénze lesz az otthon maradó anyukáknak mongyuk? De lehet, hogy aszt akarják, hogy a szegények mind kerüjjenek börtönbe, monta a Bözsi. És ez kész szerencse, mert itt jön a mi kitörési pontunk, mert aszt is olvasta a Bözsink, hogy nincs elég börtön, hát helybefalu épiccsen, mingyárt kettőt, egy nőit és egy férfit. Lenne kereslet börtönigazgatóra, helyettesre, adminisztratív dolgozókra és börtönőrökre, meg konyhásokra és még sok mindenkire. És ráadásul a rabok dolgozhatnak majd helybefalu széppé tételén és ha kell, gladiátorokat is képezünk majd és akkor berendezünk mi is egy látványparkot vagy élményfalut, mindegy és ömleni fognak a turisták megnézni, ahogy a sok Szpartakusz vív egymással és felvirágzik helybefalu. Igen, csak előbb az éhező, lopós népséget föl kéne hízlalni, mert azok nem olyan nagyon erőtejjesek, vetettem közbe, de ez se akadály, a helybefalui termelők majd elláttyák a börtönt zölcséggel-gyümölccsel és hússal. Szóval most nagyon gondolkodóba estem, hogy ez a Bözsink végtelenül egyszerű egy teremtés, de az álmai azért, hát, nem is tudom. Eszt alaposan át kell rágnom. Lehet, hogy igaza van, ennek azért annyira nem örülök, mert micsoda távlat az, ha így oldunk meg gondokat és micsoda tragédia, hogy vannak, akik törekszenek is a börtönbe, mert ott jobb az ellátás, mint idekint?

8 megjegyzés:

  1. Hát erre mondják minden jóban van valami rossz, vagy fordítva, minden rosszban valami jó??? Egyébként már nem tudom mit higgyek. Ha innét nézzük ilyen, ha meg az mondja akkor olyan. De a probléma nem változik akkor sem. Bárki is ecseteli.
    A következő az átkosban történt úgy tudom:
    Sétál helybefalu párt titkára a szobájában le s fel. Közben félhangosan mondogatja magában: Nem értem, Nem értem. Épp jön a megyei pártitkár, belép az ajtón néz egy darabig, majd megkérdi. Mit nem értesz Elvtárs? Mondd és én elmagyarázom. Az Elvtárs megáll, csodálkozva ránéz a Megyei Elvtársra és így szól: Elmagyarázni én is eltudom. DE NEM ÉRTEM!!!
    Próbáltam nem helybefalusian írni (elég nehezen ment). És röviden.
    Azt hiszem ez utóbbi nem igazán sikerült :))Szép hétvégét mindenkinek!
    És Beus, köszi az új szösszenetet.

    VálaszTörlés
  2. Dörmögi, örülök, hogy itt jártál.
    Az életnél nincs mulatságosabb :)))
    Szép hétvégét Neked is!

    VálaszTörlés
  3. Azannya istállóját, a szép hosszú kommentem elmenten...

    Csak a végét: egyszeri ember magában beszél:
    - Én ezt nem értem... ha kártyát vetek, mindig szőke jön ki. Ha meg ágyat vetek, mindig barna jön be...

    Na, ehhez tartsuk magunkat hónap ;-)

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom, Mormogi. Esetleg mentsd el előbb, illetve kattints a másolásra, és ha elszáll, akkor újra, beillesztéssel próbálkozhatsz.
    Nem tudok mit mondani, igazán sajnálom.
    Még jó, hogy a poénra azért emlékeztél :)

    VálaszTörlés
  5. Vico Torriani!!! Na és Caterina Valente?

    Hogy mikre nem emlékszel...

    :-)

    Szpartakuszról egy kérdés:

    Mi volt a zászlajára írva?

    ??

    Éljen a feudalizmus, az emberiség világos jövője!
    :-))

    VálaszTörlés
  6. Skandi,
    :DDD
    Azt hittem, hogy Szpartakusz ezt lobogtatta:
    "A rabszolga élt, él és élni fog!"

    VálaszTörlés
  7. ... és csak tanuljon, tanuljon és tanuljon!

    :-)))))

    VálaszTörlés
  8. Skandi,
    ja,ja, ahogy hatodik Uljanov mondá.

    VálaszTörlés