50. Történés - Csajszi néni van

Éjjen, éjjen!

Bözsinkkel elővettük a fényképeket megint, de most nem érdekeltek a világhírességek, csak a családtagokról és helybefaluról akartunk beszélgetni kicsit bulváros formába, amit a rossz nyelvek pletykának hívnak, pedig az csak az adott információ élvezhetővé tétele. Például nekem nagyon is szükségem volt a Bözsink jókedvére, mert mingyárt előkerült az Édesanyám fényképe, ami nem csoda, mert úgy általában a kezemügyébe van, mióta, úgy fél éve, megint meg tudom nézni az arcát és csak kicsit akarok utánahalni. És így jutott eszembe, hogy pont az utánahalás kikerülése végett kesztem lejegyezni a velem és a helybefaluiakkal történteket, ki gondolná, hogy már több, mint három éve, csak akkor még papírom volt meg tollam, most meg van számítógépem és ahogy írtam, a lányom megtanított felmenni a hálóra és már nem keverem össze a spórcsarnokunk hálójával, se a neccharisnyával, mindig tanul valami újat az ember. Nagyon érdekes egyébként ez az elmúlás, persze nem biztos, hogy az érdekes a legjobb szó, mongyuk a meghökkentő jobb arra, amit mondani szeretnék, hogy Anyu temetése napján még nevettem is, amikor az egyik unokatestvére elmesélte, hogy mit rosszalkottak gyerekkorukba és teljesen megdöbbentem magamon, de azóta is hálás vagyok azért, hogy mennyien mennyi emléket dédelgethetnek róla.
Teljesen más megdöbbenésbe ejtette helybefalut a Laciéletművész, aki elég közel lakik a temetőhöz és gyakran szokta nem kis hangerőn hallgatni a lemezlejáccóját és hát a minap épp temetés volt, hát nem a Máté Péter egyébként szép száma bömbölt, a „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár”? De igen. Ezen hozzátartozóként hétszent nem tuttam volna nevetni, ám már a börtönbe ülnék, mert fizikailag bántalmasztam volna, az eccer bisztos!
Ha már az elmúlás így szóba került, aszt mongya a Bözsink, hogy ez az élet rengye, törőggyünk bele, mint a helybefalui Bellami elmúlásába is, akit csoportosan jelentettek fel közösség elleni izgatásért, mind férjek voltak a feljelentők, mert mindnek a felesége szerelmes volt a Bellamiba. A körzeti megbízottunk elutasította a bejelentést azzal, hogy ez nem meríti ki a törvénybe foglaltakat, intézzék el a férjek eszt az ügyet másként. Utóbb kiderült, hogy a rendőrünk nem úgy értette, hogy verjék félholtra szegényt, de akkor már késő volt. A feleségek megúszták, azokkal a férjek nem bírnak és így van ez jól. Az én Jóskám is fél tőlem, főleg, mióta Katica kitette a szűrét, nagyon leamortizálódva tért vissza hozzám, nem is nagyon akarom helyrehozni, csak épp annyira, hogy használni tuggyam, de másvalakire már ne maraggyon energiája.
Ahogy így végiggondolom, mennyi minden történt itt, helybefaluba, mennyi minden változott és mennyi minden maratt ugyanaz. A hülyeség mongyuk teljessen állandó tüneteggyüttes itt, csak a személyek változnak, akik elkövetik. A nagyszerű gondolatok is megtalálhatók lakóhelyünkön, nem akarok igasságtalan lenni, csak az ezirányú adatok elég lassan törnek felszínre meg hát azok, valljuk be, nem is olyan érdekesek. Kicsit azért idegesittett, hogy nem létezik, hogy csak helybefalu ilyen fura, de pont ma kaptam több levelet is az ország különböző szegletéből, hogy honnan tudom, mi történik náluk, mert például pont szóról-szóra olyan kiköpött Hánzijuk van, mint nekünk, Terus, meg Piri, sőt mocsok Jóska szintén, meg még Bözsi is akad, bár azér az unikum továbbá kuriózum még mindig. Tuttam, hogy a költők is tévednek néha, nem volt hát igaza Kosztolányinak, hogy egyedüli példányok vagyunk.
Kérdesztem a Bözsinktől, hogy szerinte vane értelme annak, hogy megírom teljessen pontossan és valósághűen a helybefaluba történő eseményeket, amire aszt monta, hogy fogalma sincs, mennyire írom meg valósághűen, mert ő még eccer nem olvasta az írásomat, megelékszik az informátor szerepével, de abban biztos, hogy senki ilyen huncutul nem jegyzi le, hogy kit mikor csalt meg a kedvese. Ezen nevetnem kellett, mert a Bözsink megint félreértett eccer valamit. Még a papíros-jegyzetellős időben történt, hogy az egyik történet felett ez állt: UNCUT, ami angolul vágatlant jelent és így akartam figyelmesztetni magam arra, hogy ez a történet bizony még módosittásra szorul, legyek kicsit kíméletesebb. Eszt magyarásztam a Bözsinknek, aki persze rögtön úgy jegyeszte meg az uncut-ot, hogy huncut. És akkor jöttem rá, hogy milyen igaza van, senki más nem írja meg „huncutul” helybefalu történetét, mennyen minden vágatlanul, nézzük a puszta vallót.
Ez a Bözsink, mindig mondom, nagy kincs nekem, aszt mongya, nekem kiöntheti a lelkét, ami igaz, bár néha eléggé terhes ez nekem, és, ha másért nem is, de ezért azért örül, hogy vagyok.

49. Történés - Csajszi néni és a nagytakarítás

Most ilyen allatt pihen a Helybefalui Nonfiguratív Vénusz

Tudom, hogy húsvét előtt kellett volna a nagytakarítást megejtenem, valamit végeztem is belölle, de objektív okok miatt még csak most állok neki a rendrakásnak. A Fodrászannus aszt monta, hogy ő két hétig meszelt, mint Tom Szójer, disznóólat, sufnit és kerítést. Már csak a spájz van vissza, de azzal vár, ilyen essős időbe nem akaródzik nekiállni. Meg is értem, amúgy is számtalan fontosabb dolog történik nemcsak világszinten, hanem országosan is, persze a legérdekesebbek mindig a helyi hírek, azért vagyunk mi lokális patrióták meg lokálpatrióták is, ez utóbb leginkább a Zoli, mert az ahányszor fölutazik Pestre, mindig felkeres egy lokált és ott nézegeti a rossz nők lábait. Aszt mongya, eggyáltalán nem rossz nők azok, sőt, inkább nagyon is jók. Mikor montuk, hogy nem úgy értyük, hanem hogy nem jó erkölcsűek, erre meg aszt monta, hogy az erkölcsükbe sincs semmi kivetnivalló, nem aggyák olcsón magukat, hanem inkább drágán, jól megkell értük dolgozni, aki megakarja kapni őket, eddig sajnos neki nem sikerült annyit keresni, ezért csak nézegeti őket odafönt, idele helybefaluba meg olcsóért egy-két lányt, meg még asszonyt is megkaphat. Erre persze mi, Márja-lányok megsértőttünk a helybefalui nők nevébe, pedig tudok én is, amit tudok, meg nem is titok, de a láccatra ugye adni kell. Aszt elismerjük, hogy vegyesek vagyunk külalakra és az erkölcsöket tekintve. De a szívünk és az eszünk a helyén van. Még mindegyikünk talált férjet vagy szeretőt vagy férjet és szeretőt magának, ennél többet nem is kívánhat senki, hiába emlegetik a karriert, mert mi az, múlékony dolog a mai világba mindenképp, asztán meg, ha olyan szerencsés valaki, hogy végigszolgálja a munkaidejét és nyugdíjba megy, akkor mi lesz? Ha nincs csalággya, semmi, rizikó az egész. Egyépként meg a barlangba, amit említettem és már várjuk, hogy kiszálljon a múzeumság megállapítani, hogy leszünke Altamira kettő, ott a fiatalok találtak néhány pattintott kődarabot is. A Hánzi szerint ezek sima kövek, gyerekkorukba ilyet tettek a csúzlijukba. Az Ádám vagy Adi, tökmindegy, mindkét nevére hallgat, meg aszt mongya, hogy szerinte ez egy nőalak, megtaláltuk a Helybefalui Vénuszt, ismeretlen előember alkotását. Hát, nézegettük-forgattuk egy páran, hogy tényleg mi lehet? Az biztos, hogy nem a milóira, hanem a villendorfira hajaz a külalakját tekintve, de még annál is elnagyoltabb, bár igen hasonlít a mostani túlsúlyos hölgyekre. Ezért inkább hosszabb nevet attunk neki, nem akartuk aszt mondani rá, hogy a Helybefalui Dagadt Vénusz, az mégse hangzik túl jól, az egész ország rajtunk nevetne, ha esetleg bekerülnénk édes hazánk hírkeringésébe. Ezért a Helybefalui Nonfiguratív Vénusz nevet attuk neki és eggyenlőre a tájházunkba helyesztük el, a sajttartóba, hogy se fény, se nedvesség, se okszigén ne érje. A kluturális bizoccság aszt is megállapította, hogy ez egy kubista alkotás, amibe ketten kételkettünk eddig, a Bözsink meg én. A Bözsi azért, mert szerinte akkor még nem voltak kubikusok, én meg azért, mert szerintem képzőművészeti irányzatok nem voltak még, de lehet, hogy a bizoccságnak van igaza és ez az első kubista alkotás a világon, akkor viszont nagyon jó, mert ez a HNV többet ér, mint az összes Pikásszó eggyüttvéve. Helybefalu többszörösen megvan mentve, gazdasági és kulturállis téren eggyaránt. Bár az utóbbira nincs panaszunk, van néhány duónk, eggyüttesünk, kórusunk és önművelődési körünk, gyerek és felnőtt, férfiak és nők vegyessen. Szép példáját aggyuk annak, hogy nem minden a tévé és a számittógép. Még sportol is helybefalu lakosságának egy része. Vannak rendes sportok, meg nem rendesek is, de abból is sportot űznek a találékony helybefaluiak.
Nekem a takarításból kéne sportot űznöm, méghozzá az általam kidolgozásra kerülő házi praktikákat igénybe véve, de erre most nincs időm, inkább gyorsan lefutok a boltba és veszek néhány vegyszert, amit az iskolába javasoltak a gyerekek meg a szülők. Tudom, hogy ez nem szép dolog tőlem, de a cél szentesíti az eszköszt és különben is a Bözsink is megmonta, hogy úgy lesz tudományos a tanulmányom, ha összehasonlittó elemzést végzek és úgy hozom ki győsztesnek a régi móccereket.

48. Történés - Csajszi néni praktizál

Róza nemcsak az időbe fér bele

Nagyon lassan haladok a tananyaggal, aminek az lesz a címe, hogy „Amit tudni akartál a házimunkákról, de sosem merted megkérdezni”. Alcíme: „A Márja-lányok tudják, mi a praktikum vagy nem félnek megkérdezni”. Annyi jó ötlet van a tarsolyunkban, hogy győzzem írni, pedig igen sürgetnek, hogy legalább az ősszel indulló népfőiskolára legyen kész, addig talán elkészülök vele. Rengeteg valós élethelyzetet kell átírnom ehhez. Itt van mingyár a reklámokból jólismert mosógél esete, amit hol buszon kapnak elő, hol egy balettelőadáson. Na, ez utóbbi helybefalu kisvárosi polgárait nem fenyegeti, emberemlékezet óta nem voltak itt balettosok vagy nem vettük észre őket legallábbis. Asztán meg a buszon is menő előkapni a flakont, itt, a kistérségi ritkajáratokon ez elő is fordulhat, ha van olyan holdkóros, aki aszt mutogattya, hogy mit vett a hiperszupermárketekbe, mert abból messzemenő követkesztetéseket lebírnak vonni a rablók és tolvajok, meg még az apehh is, elis magyarászta nekünk szépen egy szép száll körzeti megbízott, hogy mire ügyeljünk, talán az apehhet kivéve. Legyen elég annyi, hogy rengeteget vacakollok a forgatókönyvvel, ebbe kell belevenni aszt, hogy a modern öblítők helyett bőven jó az ecetes víz, aminek kicsit szúrós az illattya, de kiteregetéskor hamar elillan és nemcsak lágyabbak, de rugalmasabbak is lessznek a teksztilek, meg fényesek is és közbe meg véggyük a mosógépet a vízkőlerakódástól, mert az ecet olgya a vízkövet. Dugullás előfordul máshol is, például a mosogatóba, meg ott vannak rossz szagok is, eszt a Róza állittya, nem tudom, mi a fészkes fenét tartogat a mosogatójába, nálam sosincs rossz szag, de esetleg, ha mégis még valakinél van, az öncsön a lefolyójába bőven szódabikarbónát, rá húszszázalékos ecetet, még nézni is szép, ahogy bugyog, onnan tudom, hogy magam is kipróbáltam, mert kipróbállás nélkül én nem ajánlok semmit, csak így tudok hiteltérdemlő lenni, eszt már a helybefalui bankba is megmonták. Vagy itt van a puffadás elleni szer. Eszt hogyan fogom illusztrálni, még nem tudom, nem akarnék én senkit léggömbként kikötni. Talán lefényképezem a Jóskát, ahogy eszi a köménymaglevest, asztán kisatírozom a szemit a képen, kész tininindzsa teknőst csinálok belölle vagy előzetesen elitéltet vagy reklámhordozót, mert asziszem ezek az esetek azok, amikor ki kell takarni az arcot, bár a Jóskának már nem sok személyiségi joga maratt, ismeri itt mindenki helybefaluba meg még távolabb is, a csúfos dolgaival egyetembe, amit velem szembe elkövetett, nem is tudom, mért vagyok ilyen lágyszívű, hogy mindig megbocsátok neki és még köménymaglevest is főzök, de hányszor, mert sűrűn puffad, amit megérdemel, csak én nem a távozó gázokat. Ha már a gyógyittó ételeknél tartunk, meg kell jegyeznem a tejbegríszt, amit mi tejbepapinak hívunk, ez visszafogja a hányingert, hacsak nem pont ettől van valakinek hányingerenciája. És a csuda az almáskompót, ami meg megfogja a székletet. Ezek mind jólbevált receptek, főleg az almakompót, mert a Francit például bélcsavarodással vitték a kórházba, mert a kedves neje egy hétig ezzel etette, asztán meg úgy kellett kirobbantani belölle az összeállt béltartalmat, tíz napig nem is tudott a ziccflejsére ülni. Csak a háta mögött merte mindenki kinevetni, mert erős a Franci, hentes és mészáros volt valamikor. Mi, Márja-lányok nem vagyunk se hentesek, se mészárosok, de van kösztünk egy-két antiönuralmista és hát a Kisrézi is aszt hitte, hogy még az ántivilágban él, amikor még szabad volt gyereket testi fenyítéssel nevelni és az iskolai előadásunk alatt némely kamasz nem a helyzethez megfelellően viselkedett a köménymagleves áldásos hatásának ismertetése alatt és a Kisrézinél elszakatt a cérna és pofon találta ütni a delikvenst. Lett nagy ribillió. Ezer szerencse, hogy a Treszka unokájáról volt szó, így szépen megtuttak egyezni, különben könnyen lehet, hogy a Kisrézit már a börtönbe látogathatnánk. Az viszont eggyáltalán nem volt szép a Treszkától, hogy még aszt is kérte, sőt egy kicsit szinte követellés íze volt a dolognak, hogy a könyvbe ne kerüljön be a Kisrézi fényképe. Nem mondom, a Kisréziből apszolút hiányzik a fotó gén, ezért nem is vallami fotogén, de hát ki az a Hejdi Klummon és a Szindi Krófordon kívül, a mi sorainkból azért annyira nem lóg ki, és ahogy már említettem, ismerem én a fotósoppot. Mindent el lehet rendezni, csak praktikusan kell gondolkodni.

47. Történés - Csajszi néni és a pályát tévesztettek

Ándrész itten bolyong és integet vallahol

Nem tudom, meddig esik még az eső, már nagyon elegem van abból, hogy sosem lesz szép tavasz, pedig itt lenne az ideje és még ráadásul a meleget sem szeretem, bár, lehet, hogy a szervezetem jelez, kívánja már a jó időt, a rügyfakadást, eddig még sosem csalt meg. Nem a rügyfakadás, hanem a testem. Mióta így helyhezkötött vagyok, keveset járok el otthonról akkor is legtöppször orvoshoz, a múlt héten is elmentem, mert nagyon dagatt a bokám, hát erre nem kisütötték, hogy megcsípett egy rovar, a nevét se tudom, de nyomják belém az innyekciót, nem is nézek oda, akkora tűvel aggyák. De hát nem is ez a lényeg, hanem az, amit már ezerszer megírtam, hogy kitűnő információs forrás a váróterem, történtek itt már csodás gyógyulások is, lehet, hogy szent hely lesz eccer. Persze az igazi a szomszéd város esztékája, mert oda többen járnak több helyről és hát az ember váljék széleskörűen műveltté, ne csak lokális problémákkal foglalkozzon, legyen szélessávú, globális érdeklődésű. Meg hát kicsi ez a mi volt járásunk, mai nevén kistérség, ismerjük mi egymást épp eléggé névről-arcról, oda-vissza házasodunk, kész Kóza Nosztra vagyis minden a mi közös ügyünk. A lényeg, hogy szerencsém volt beutallót kapni az esztékába pontosan kilenc órára és pontosan dél volt, amikor sorra kerültem, épp harangosztak, amikor az asszisztens hölgy megkérdeszte a főorvost, hogy nem éhese, de szerencsére igen masszív orvossal álltam szembe, aki bírja az éhezést, úgy láccik, mert én még szerencsére átvilágittásra kerültem. Le is kellett vetkeznem, irultam-pirultam, mert mostanában csak a Jóska lát, ahogy kombinéba mosakszok, itt meg még aszt is le kellett venni, meg még a szájamat is ki kellett nyitnom, holott a bokám dagatt, ezeket az orvosokat ki érti? Nem azért, de volt a dokinak néhány mellényúlása, nem rajtam sajnos, hanem a diagnózis tekintetébe, de eszt én már fel se veszem, a fiksza ideámból eddig még senkinek se sikerült kigyógyittani, ami áll egyrészről egy fejlett, de kezeletlen hippohondriából, meg egy kis téves eszméből, ami meg abból áll, hogy szabadon gondolhatok és írhatok bármit és nem kell engedélyt kérnem a saját véleményem megformállásához és kimondásához vagy leírásához. Na de ennél sokkal nagyobb horderejű ügyekkel múlattuk az időt, amíg vártunk a sorunkra. Megtuttam, hogy amikor felszámolták itt, a szomszéd városba a bőrszíjkészítő gyárat, akkor több nő is kapott jókora végkielégittést az üzemvezetőtől, ami eccerűen szólva annyit tesz, hogy még utoljára elvitte őket egy tartalmas pásztorórára. Ez az értesüllés azért kózanosztra, mert az üzemvezető helybefalui sváb legény, hogy nehogy ráismerjenek véletlenül se, ezért nem az igazi nevét írom ide, úgy hívják, hogy Kornveszthejmer Kvitlávac. Az aszték utónév kicsit neveccséges egy svábnak, de reméllem elég férrevezető. Ha esetleg így is magára ismer valaki, az csak a véletlen műve, ami azért elég megszokott itt, helybefaluba, mármint az, hogy véletlenek összjátéka szokott lenni. A másik nagy témakör, amit kitárgyaltunk, az a pályatévesztés. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi nő és férfi nem ott tart a karrierjébe, ahol kéne neki tartania. Mingyár itt van az a sok rokkantnyugdíjas, aki már nem is fogja kifutni magát és ez nem gúnyolódás, hanem konkrét és átvitt értelem. Az átvitt értelemről a Bözsink jut eszembe, aki nemrég rontott be a konyhába és épp rajtakapott, ahogy a szocsegélyemet dugom el a titkos helyemre, most kereshetek egy másikat, mert képes és kikotyogja, a rablók meg sok kicsi nagyra megy alapon jól kirabolnak. Szóval a Bözsink mongya, hogy képzeljem el, most monta be a rádió, amit én ritkán hallgatok, ezért a Bözsink ilyen téren sokkal jobban értesült, mint én, bemonta, hogy az eggyik amerikai űrhajó letért a kijelölt pályájáról és most az űrben bolyong valahol. Ez ám az igazi pályaelhagyás, nem ám a Mancié, aki sokáig profi akart lenni, de megmaratt amatőr művésznek. Mint ahogy a Kvitlávac is lehetett volna Kaszanova a maga korába. Az űrpályaelhagyás azért is szívszorító a mi szívünknek, mert van egy magyar származású utasa, az Andrew Little vagyis a Litöl Endrú, aki nem is magyar, hanem helybefalui félig magyar félig sváb, a Klein Ándrész. Sosem fért a bőrébe, a tanárok mindig aszt monták neki, hogy legszívesebben fellőnék a holdba, most meg lehet, hogy már onnan integet. Persze perpillanat nagy büszkeségünk ő és a kisatírozott fényképét épp a héten állíttyák helyre a tablón.
Hát ijjen érdekes emberekkel van tele helybefalu, van, aki eltávolodik innen, van, aki visszatér vagy else megy. Az én dolgom az, hogy feljegyezzem, mi történik itt, azon a helyen, amit sose titkoltam, sőt fennen hírdettem, ha valaki visszaolvas, láthattya maga is, szóval amit nagyon szeretek. Annak meg külön örülök, hogy én nem lettem pályaelhagyó, hanem visszataláltam a lényegemhez, az íráshoz és csak javasolni tudom a sok helyét keresőnek, hogy ne törőggyék semmivel, kövesse a saját úttyát, mert külömben megbetegíti saját magát. Én már csak tudom, szerencsére úgy néz ki, hogy gyógyulok.

46. Történés - Csajszi néni pletykafészekbe ült

Pletyikék

Bözsink a héten rengeteg új hírrel érkezett, de csak ma délelőtt értem rá meghallgatni. Föl is ment a pumpám rendesen, asztán inkább csak nevettem, mert ugye egyrészről a Bözsink megbíszható forrás, ha az ember levesz a mondandójából tíz százalékot, a többit elosztya szépen kettővel és akkor el lehet gondolkodni, hogy a maradéknak mennyi lehet a valóságtartalma. De azért előbb elmondanám, hogy olyan jól sikerültek a háztartástan órák az iskolába, hogy népfőiskolai anyag lesz bellölle, ha ráérek legépelni a sok remek tanácsot és lessz, aki bespirálozza. Most egy jó rajzolót meg fotóst keresek, hogy színesiccsük ábrákkal a mondandónkat, úgy sokkal érdekesebb, meg a nevünk mellett a pusztavalós arc- és testképünk is megmarad az utókorra, bár némely Márja-lány kiretusállásáról magam fogok gondoskodni, ahogy a fotósoppolásról is, a legtöbb úgyis asziszi valami képvásárlás, így rámhaggyák az egészet szerencsére, mert nem azért mondom, de a legjobb ízlésem és kifinomult érzékem nekem van az ilyesmikhez. Ezért is bírtam megtartósztatni magam és nem használtam csúnya szavakat, amikor a Bözsink aszt monta, hogy van egy rakás hírje, de nem is tuggya, hogy elmongyae nekem, mert én mindent megírok az internetre, jobb lenne, ha nem írnék és nem is használnám eszt az ördögtől valló csúfságot. Na, mondom, most te a te véleményedet mondod vagy másét? Erre aszt mongya a Bözsink, hogy ez az ő kiallakult véleménye. Kérdesztem, hogy vajjon olvasotte csak eggyetlen bejegyzést is tőlem, persze nem, de eszt nemcsak sejtettem, de tuttam is. Aszt is bevallotta a Bözsink, hogy a helybefalui reprezentatív vélemény az három embert takar, akik persze szintén nem olvassák a helyi híreket az én tolmácsolásomba, mert gondolom a számítógépet sem tuggyák bekapcsolni, ők is úgy hallották valami betűvadásztól, hogy mik mennek itten és hát fölháborittó. Namost ezzel csak az a baj, hogy én csak megírom, hogy mi történik, arról asztán igazán nem tehetek, hogy ijjen fura dolgok esnek meg itten velünk, talán nem kéne, hogy megessenek és akkor nem tudnám megörökíteni a hírre éhes emberiségnek és a kórrajza se ijjen lenne helybefalunak, bár lehet, hogy ez most rövid óval a helyes. Tehetek én arról, hogy a Terus szerelmes a Sanyi doktorba és a Hánzinak már fickósittó kell a kellő eredmény eléréséhez? Ezen mit kell megsértődni? Elis mentem délután a Terushoz és megkérdesztem tölle egyazegybe, hogy haragszike rám, hogy kiírtam ide, ő aszt monta, egy cseppet se, igaz, már nem a Sanyi doktorba szerelmes, de emelem a kalapom előtte, hogy ijjen méltósággal viselte, hogy megírtam aszt, amiről mindenki tud és beszél, csak úgy láccik, leírni tilos. Reméllem, a polgink is így gondollja a dolgokat, vele ma nem szeánszoztam, de csak aszt tudom mondani, ha legközelebb megnyeri a fogadást, arról is beszámolok, úgyanolyan vallóságtartalommal, mint a vesztésről és akkor a másik vesztes félről teszek fel képet, kellett neki ilyen hülyeségbe fogadni!? Montam is a Bözsinknek, hogy amikor ő kifiguráz valakit vagy mongya a véleményét, az szép dolog? Az se, szerinte, de megbocsátható, mert a szó elszáll, az írás megmarad, ahogy már a régi vikingek is megmonták. Nem akartam teljesen bellebonyolódni, hogy azok nem a vikingek voltak, de minek, lehettek volna azok is, nemigaz? Kellett néhány perc, hogy megenyhüjjünk egymás irányába, asztán a Bözsink belátta, hogy nagyon erős a mi szimbiózisunk, az ő használatába trombózisunk, ő nem bír meglenni anélkül, hogy el ne mongya, amit hall, én meg nem bírom ki, hogy meg ne hallgassam és ne írjam meg, amit a Bözsink is nagyon jól tud, tehát igencsak tuggya, hogy megírásra kerül a hír, amit hoz. Most például az, hogy helybefalu határába van egy barlang és az Ivettke meg a Patrik ott szoktak találkozgatni és etyepetyézni, ami szerintem is túl korai még, de ők eszt cáfolják nagyon, mert persze az Ivettke annya utánuk osont és lelepleszte őket, csak túl hamar, vagyis nem lettek tettenérve, viszont azzal védekesztek, hogy csak a nemrég felfedezett barlangrajzokat jöttek tanulmányozni. Na, eszt Ivettke anyukája nem vette be, erre az ellemlámpával rávilágítottak a barlangfalra és tényleg rajzok vannak ott, allig kivehetőek, ezért a polgink már telefonált is a megyei múzeumba, hogy jöjjenek ki megnézni, mert hátha mi leszünk az Altamira kettő és, ha semmi más vállalkozás nem fogja fellendíteni helybefalu gazdaságát, hát ez bisztosan. Reménykedhetünk abba is, hogy talán valami előember csontvázára is ráakadunk, gondolkodás tekintetébe vígan él néhány leszármazottya itt …