70. Történés - Csajszi néni és az angol beteg

Márja-lányok lédikre várva

Igasság szerint eszt az esetet nem is szabadna megírnom, mert úgy hallottam, hogy a történeteim, amik egytől-egyig a színtiszta valót tükrözik (eszt így tanította nekem az anyósom, hogy a puszta valót), kivált némi derülcséget az olvasókból. Hát az vesse ránk az első követ, ahol külömb polgártársak élnek, akár a legfölsőbb szinteken is. Hogy mégis elmesélem a legutóbbi esetet, arra az vett rá, hogy én magam is felettébb mulattam rajta, ettől meg asztán igazán nem foszthatok meg senkit, ilyen önző nem lehetek. Ráadásul igen tanulságos a dolog, remélem néhányan tanulnak belőle - itt helybefaluba is. Aszt ugye már montam, hogy imádok itt élni, ide születtem, más választásom nincs, annyi pénzünk sose lessz, hogy innen elmennyünk, tehát megtanultam szeretni aszt, ami van. Ebből kifolyólag hát perszehogy szeretem az itt élő embereket, egy-két kivétellel, de mindenkinek megvan a maga fekete báránycsordája. A Márja-lányokat meg pláne fölöttébb kedvelem, hasonló a hozzáállásunk sok dologhoz, akár az orvosok, a mi jelszavunk is az, hogy Nem ártani! Az, hogy ez nem mindig sikerül, az nem a szándékunkon múlik, hanem a körülményeken. Viszont nem nagyon szeretem a Márja-lányokba a kiváncsiskodást, de hát végülis ez vitte előrébb a tudományt is, ha Ejnstejn nem lett volna olyan érdeklődő, most nem tudnánk, hogy minden relatív. Az a hülyeség is, például, ami pont a Márja-lányokkal esett meg. Aszt monta Bözsink, hogy teljesen hihető volt az egész, ő az utolsó pillanatig nem gyanakodott semmire. Hát a Bözsink soha nem is fog semmire se gyanakodni, úgy vélem, csak csodálkozni. Szóval a Klári meghallotta, hogy telefonál a Terus. Intelligensen arrébb húzódott, hogy ne zavarja a Terust, de még hallótávolságon belül legyen, ki tuggya mikor van szükség egy fültanúra. Szóval hallja a Klári, hogy aszt mongya Terus, hogy akkor tíz Lady-t tud fogadni a hét végén, szombaton. És igen, egyszerre jöhet mind, ó, hogyne, ennyit eltud helyezni itthon, majd a Hájni elfuvarrozza ide őket és persze, hogy vállajja a fuvarkölcséget. Már előre örül, hogy megfognak lepődni a Márja-lányok és mennyire fognak örülni, mert ilyen még nem volt helybefaluba, de most szokást fog belőle csinálni ő, a Terus. No és persze, hogy nészte a királyi esküvőt, akkor pattant ki a fejéből az ötlet, szóval nagyon várja már a Lady-ket. Klári levegő után kapkodott, de nem kellett neki repülősó, mostanába inkább az unikumra esküszik, aszt mongya jó nyákoldó hatása van. Hát a hangulattyát olgya rendesen, az tuti. Szalatt a hírrel a Márja-lányokhoz, hogy a Terus főnemeses hölgyeket fog fogadni, egyenest Angliából. Bisztos a lánya intészte el a dolgot, mert már két éve Londonba növeszti a háccsóját egy kisgyerek ópereként. A Márja-lányok tiszta izgalomba jöttek, mert a Mártika tényleg olyan nagyszájú, hogy akárhány Lady-t rátudna beszélni, hogy jöjjenek helybefaluba, talán még lóversenyt is ígért nekik, mert van újabban két farmerünk, akiknek farmertelepe is van vagy rancsa, az Imi szerint inkább rancs az, közelebb áll a roncshoz kiejtésileg, mert előbb-utóbb úgyis roncs válik itt mindenből. Hát az Imi is azóta ilyen optimista, mióta elvesztette a munkáját, már fél éve gyászolja az Ilonkát, szegény nyolcvankét éves volt, amikor meghalt, ő tartotta ki az Imit egy kis lepedőakrobatikus mutatványért cserébe és most az Imi nem kell senkinek, pedig még nincs hatvan éves. Összedugták a fejüket a Márja-lányok, hogy nem hagyhattyák annyiba a dolgot, ha már nem is egy, de tíz angol nemes Lady megtiszteli helybefalut, akkor fogadóbizoccság kell, nem foszthattya meg a Terus kis közösségünket ettől az élménytől. Kicsit rövid a határidő, de néhány egyházi éneket tudnak énekelni a Márja-lányok, ők viszik a templomba is a prímet, jó lesz az a Lady-knek, az angolok úgyis elég vallásosak, igaz, inkább evangélikusak, de most efelett szemet kell hunyni. Virág minden portán terem, aszt is visznek majd és egy-két apróságot, gyöngynyakláncot, csipketerittőt, pogácsát. Csak rá kéne beszélni a Terust, hogy hagy mehessenek szombaton a fogadásukra. A legbizalomgerjesztőbb tagunkat külték parlamenternek, mint aszt a szovjet hőst a németekhez, már elfelejtettem a nevét, itt perszehogy a Bözsink volt a delikvens. Széles mosollyal tért vissza és aszt monta, hogy kicsit csodálkozott a Terus, hogy miért akarnak odamenni hozzá, de ha már így kiderült a dolog, hogy vár egy szállítmányt, akkor jól van, mehetnek. Megmonta az egyik Lady nevét is, de a Bözsink elfelejtette, mire visszaért. Nem montad ugye, hogy műsorral készülünk, kérdeszte a Klári. Nem, válaszolt a Bözsink. Egész héten gyakoroltak, sütöttek-fősztek-vasaltak-gyöngyöt fűsztek az én drága Márja-lányaim, és elis jött a szombat délelőtt tíz óra, amikor elindultak gyönyörűen felöltözve, puccbavágva a Terushoz. Nézett is eggyet szegény, amikor meglátta őket a konyhaablakból, aszt hitte, megbolondultak.  A Márja-lányok meg ugyaneszt hitték a Terusról, mert ő át se öltözött. Lehet, hogy megakarja mutatni az autentikus helybefalui életet, súgta a Mári, na neki is több esze lehetett volna. A lényeg, hogy a Terus leültette a Márja-lányokat a konyhába, a ház szívébe, megkínálta őet kávéval és egy mukkot nem mert szólni a megilletődöttcségtől, csak annyit, hogy jöhetne már a Hájni. Szerencsére nem sokat késett. Az összes Márja-lány felpattant és a méltóságukból jócskán engedve futottak a Terus után, mielőbb szerették volna látni az angol Lady-ket. Jó nagy csalódás érte őket, amikor a furgonból eggyetlen főnemes se szállt ki, csak tíz nagy kartondoboszt cipelt be nyögve a Hájni. Hát hol vannak a hölgyek, kérdeszte Klári. Milyen hölgyek, kérdezett vissza a Terus. Hát a Lady-k. Állítólag a Terus becsöppentett a nevetéstől, amikor rájött, hogy tíz kartondoboz TenaLady-nek ötltözött ki a Márja-lányok színe-java, gyakorolta a zsoltárokat, szette a virágokat és sütötte a pogácsákat. Ja, tényleg, lédi tenát mondott a Terus, gondoltam is, hogy én eszt az angol hölgyet ismerem valahonnan, monta ártatlanul a Bözsink. Végül nem verték meg szegényt, olyan bociszemei vannak, hogy én sem tudom soha bántani, pedig lenne kedvem néha. Tisztászták aszt is, hogy a megnövekedett igények kielégítésére intimbetét-viszonteladó lett Terusból, nekünk fogja eladni a tenalédiket, némi haszonnal, de még így is megfogja érni nekünk. Bözsink meg úgy láccik egyéb angol nemeshölggyel közeli ismereccségbe nem fog kerülni, elégeggyen meg ezzel, ez eléggé testközeli kapcsolat. Sajnálom, hogy ebből a történetből kimarattam, habár, ha itthon lettem volna, ez megse történik és akkor most nincs beszédtéma helybefaluba. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy honnan a fenéből szettek össze annyi ocsmány, virágdíszes kalapot az én szeretett barátnőim?

(fotó: innen)

69. Történés - Csajszi néni a kripliadóra szavaz

Aki ilyen vidám, az csak fizessen!

Ahogy montam, Fodrászannusnál két téma volt feszegetve. Egész helybefalu fél attól, hogy megvonnyák a rokkantnyugdíjat a rokkantnyugdíjasoktól. Egyrészt, mert vagy rokkant valaki ténylegesen, és azokból van több, vagy nem rokkant, de már dolgozni sem képes. Harmadszor meg ezekből a nyugdíjakból támogattya a nyugdíjas a munkanélküli gyerekét és a még tanuló unokáit. Na de én azon az állásponton vagyok, hogy nagyon helyes lenne, ha mongyuk megadósztatnák ezeket a jövedelmeket, mert hogy mer valaki beteg lenni? Itt a lehetőség mindenki előtt, nem kell alkoholizálni, meg cigerettázni, meg annyit enni. Az meg, hogy olcsóbb legyen a gyümölcs meg a zölcség, meg a jó húsok, aszt hogyan várhattyuk el a kormánytól, van annak elég baja. A munkaadóktól se várható el, hogy tisztességes bért fizessenek, meg olyanok legyenek a munkakörülmények, hogy ne kelljen nyáron melltartóban ülni a helybefaluval szomszédos varrodába negyvenötezer forintért, télen meg kabátba ugyanannyiért, inkább örüjjenek, hogy visszavannak vezetve a munka világába. Mert a munkanélküli, az képes és ennyi pénzért nem akarja a gyomrát görcsbe rángattatni, az ordibálást elviselni, meg a lenézést és sírni minden hónapba, hogy mire elég ez a kis pénz. Igazán nem értem néha az embereket. Ebbe a gazdasági helyzetbe össze kell fognunk és áldozatot kell vállalnunk. Én se voltam nyaralni tizennégy éve és mégis élek. Szóval én simán bevezetném a kripliadót. Aki beteg, fizessen. Az idősekkel meg kriptaadót fizettetnék. Tuggyuk mennyi az átlagéletkor, a férfiaknál hatvannyolc, a nőknél hetvenhat év. Aki ennél öregebb, az fizessen. A két adót össze is lehetne vonni, kripliadó+kriptaadó vagyis egy hetvenhét éves rokkantnyugdíjasnak elvesszük a kedvét az élettől. És ez még mindig humánus eljárás. Ha látta valaki a Kis nagy ember című filmet Dásztin Hoffmann-nal (szerintem helybefalui rokonsága lehet), az tuggya, hogy ott az öreg indiánok felmennek a hegyre meghalni, hogy ne legyenek terhére a közösségnek. Mongyuk nekünk hegyünk nincs, de egy szépen rekultivált dombocskánk akad. Már csak néhány keselyűt kéne kölcsönkérni az egyik állatkerttől.

(fotó: innen)

68. Történés - Csajszi néni okosakat hall

Fodrászannus ajánlattya a nyárra

Nemrégibe fodrásznál voltam, igazán ráférne a falunkra már egy rendes fodrász, nem azért mondom, de néha rémisztő, amit ez a Fodrászannus kihoz magából, elég fura frizurákat, aszt mongya, neki impresszionista a stílusa, úgy dolgozik, amilyen benyomás éri, hát látszik némely fejen, hogy bevolt nyomva, az bisztos. Mit lehet tenni, mégis muszáj odajárni, információs köszpontunk.

Én mostanába távol tartom magam a közügyektől, a külügyek se érdekelnek, belügyekkel foglalkozom, de még mindig nem tuttam kikezelni a kóros hasmenésemet, talán bélgyulladásom van, de orvos engem ne lásson arról az oldalamról, ez nálam elvi kérdés, majd figyelem a Szulák Andrea videóit, hogy micsinál vele az a joghurt, lehet, hogy átállok arra. Szóval amikor úgy éresztem, hogy eltávolodhatok itthonról egy kicsit, szalattam az Annushoz, hogy rakja be a hajamat. Épp aszt a két témát boncolgatták, ami helybefalut a legjobban érdekli: a királyi esküvőt és a rokkantnyugdíjak megsemmisítését. Ez utóbbi talán kicsit több embert érint, mint a szép Vilmos lagzija, többen is hivatalosak a bizoccság elé, mint ahányan voltak Londonba. - De attól még véleménye lehet az embernek a fölhajtásról is,nem? - kérdeszte a Fodrászannus és a Bözsink helyeselt, persze mi is. Aszt vártam, hogy a Fodrászannus mikor vág bele a Bözsink fülébe, mert nagyon szaporította a szót, ő lett helybefalu esküvői szakértője, több jogon is, egyrészt, mert az összes menyasszonynak ő csinájja az esküvői konytyot, eltéveszthetetlen, mindig ugyanaz és mindenkin ugyanúgy néz ki, már a késő hatvanas évek óta. Ez itt nálunk nem bír kimenni a divatból, szerencse, hogy időnkint amúgyis visszajön. A másik ok a szakértőségre, hogy az interneten kísérte végig az egész hercehurcit a Sarka Katával eggyütt, persze nem egyhelyen voltak, a Kata Pesten, az Annus itt, a fiatal pár meg Angliába, belegondolni is hátborzongató, hogy milyen szép dolog is ez a világháló. Aszt monta az Annus, hogy ő a Katával értett eggyett, szerinte se volt valami nagy vásziszdász, például az ő esküvőjére is úgy varratta a ruhát, szintén csipkéből, jó drága volt, kétszázötven métere, még a régi ruhaipari kátéesz maradékanyag raktárából hoszták neki, erre azért büszke, mert tudnivaló volt, hogy az elfekvő készletek voltak mindig a legértékesebbek, ez is szintiszta műselyem volt. A német rokonok hosztak be strasszot vagy strasszt, ki tuggya, hogy van helyesen mondva, a lényeg, hogy szépen csillogottvillogott a ruha, meg a szép fátyol, mert az is volt, igaz, uszály az nem, így is megszólták a népek, no nem az uszály miatt, hanem mert már erősen gömbölyödött az Annus. - Mégis itt vagyok! - monta erre és ez olyan igaz, hogy csak bólintottunk. - No és nekem a zene se teccett. Olyan volt, mint temetéskor szokás. Szerencse, hogy nálunk már magnó is volt és arról szólt a Dzsémszt Lászt harmonikája és mellette a Don Kámézi is, a közös dalunk, eszt sokat hallgattuk a parkba, de megengettem a Vandzselisztől a Paradicsom meghódittását is lejáccani, ez a férjem kedvence volt - sorolta Annus. Összenésztünk, hogy mi ez a férjezés, mert itt nálunk helybefaluba aszt mongyuk, hogy az uram, úgy láccik Annus olvasott valamit, de most nem is ez a lényeg. - Asse értettem, hogy a fiatal pár nem adott virágot a szülőknek, amiért fölnevelték őket egymásnak, igaz, hogy Vilmost nem a Kamilla nevelte, na de itt, helybefaluba se az az apja a legtöbb gyereknek, aki a felesége mellett van, mégis kapnak virágot. Á, nem cseréltem volna a menyasszonnyal, jó volt az nálunk, meg persze a buli utána! Kíváncsi lennék, ott volte menyasszony-, meg menyecsketánc, mert nálunk volt, kaptunk annyi pénszt, hogy nekivághattunk az építkezésnek. Meg meg is szöktettek, annak rengyemóggya szerint. Eszt a kis nádszálka hercegkisasszonyt még szöktetni se kell, elviszi a szél.  Csak aszt sajnálom, hogy nem láthatta őket a Dájána, mert hiába kopaszodik a Vilmos, attól még az ő fia, szeretné így is. Hiába, nem minden a pénz - eszt már sóhajtotta Fodrászannus, pedig neki mindene a pénz, jól tuggyuk, szegény Bözsinket is lehúszta kétezerháromszázötven forintra, pedig nem is festett, csak dajerolt.

Köszönet

Drága Olvasók!

Csajszi néni nevében is köszönöm szépen, hogy olvassátok a vele megesett történeteket (ezért megesett nő ő). Tudom, hogy hihetetlen, de mindig elcsodálkozom azon, hogy vannak, akiket érdekel az, amit írok. Ebből következik, hogy nagyon hálás vagyok, amikor kiderül, hogy Csajszi néni nemcsak a helybefalui pusztába kiált nagyokat.

Az meg igazán megható, hogy vannak, akiknek felvidítom a napját, napjait - ennél többet nem is kívánhatok.

És akkor még díjakat is kapok!!!

Kedves virtuális barátom, Alexa Christi (más néven Nem vagyok mesterszakács) gondolta először úgy, hogy megérdemlek egy olvasói elismerést. Szegényt nem vettem igazán komolyan, azt hittem, merő udvariasságból - ismeretségünk okán - küldi nekem az elismerést, no és talán sajnálatból is, mert itt álltam addig díjtalanul.

Aztán Ági (más néven Szerintem az élet) is megtisztelt ezzel:

Úgyhogy akkor már gyanakodtam...
A bizonyosságot Mária (más néven Szeretek főzni) hozta el, ezzel:

Köszönöm szépen, hogy ilyen módon is kifejeztétek tetszéseteket, sokat jelent ez nekem és Csajszi néninek, sőt, még Bözsink is nagyon örült!
Iparkodom több bejegyzéssel meghálálni kedvességeteket, s amint tudom, továbbadni az elismeréseket másoknak.

Most pedig minden olvasómnak szeretném hálás szívvel megköszönni, hogy megtisztel figyelmével. A kép nem díj és kérlek, ne is küldjétek tovább...

Csajszi néni, mint Klínflúrmenedzser from présház

Szép napokat!

Bea