2012. május 23., szerda

74. Történés - Csajszi néni és Stephen Hawking

Sztifin Hóking munkaképességét vizsgálja a magyar rokkantbizoccság


Nem tudom, más helybefaluba hogy van, de nálunk, amint már montam, a nagyotthalló nyugdíjasok a legmegbíszhatóbb információforrások, köszönhetően a rengeteg ráérő idejüknek, meg a szuper hallókészülékeiknek. Persze van, aki még közülük is kiemellkedik, ilyen van nekünk is, az özvegy Fajerstejnbergerné Márja, muszáj kiírnom a nevét, megérdemli, igazán álldásos tevékenységet folytat, csakis a mi érdekünkben. Szóval ez a mi Maca Harink több törvénytelenséget leplezett le, mint a kínai titkosszolgálat ötven év alatt, megjegyzem, pontosan ugyanolyan jogosan is, úgyhogy kéccség sem férhet múlhatatlan érdemeihez. Most például a jogtalanul leszázalékolt nyugdíjastársait jelenti be. Az ötletet az önképzőkörünk vezetőjétől, illetve annak ügyvéggyétől vette. Az önképzőkörünk vezetője karambolózott Jóskám nagybáttya első feleségének a fiával, szóval ez minálunk családi ügy, aki úgy törte el a lábát, hogy azóta is húzza és szegénykém ács, méghozzá a legkíválóbbak eggyike, még sosem esett le a tetőről, ami ebben a szakmában nagy előny. Ez a gyerek most nem tud dolgozni, nem tud fölmenni a háztetőre, lába közé kapva a nyeregtetőt meg a kúpcserepet, pedig ez a meglovaglás még a hatvan éves Mancinak is megy, aki szintén rokkantnyugdíjas, igaz, ő nem kúpcserepen gyakorol, de mindegy, nem erről van szó, hanem az ácsról. Na, ezt az ácsot kifigyelte a Maca Harink, teljesen véletlenül meglátta a háccsó kertben, ahogy épp dévitamint vételezett az orvos tanácsára, mert az erősíti a csontokat és a napsütésből nyerhető, aszt nem nagyon érti a, na jó, elárulom a nevét, tök mindegy, hogy ráismernek-e, úgyis tuggya az egész helybefalunk, hogy a Béciről van szó, tehát a Béci nem nagyon érti a folyamatot, hogy a napsütésből hogyan lesz neki dévitamin a szervezetébe, de mindent elhisz az orvosnak. Másnak is mindent elhisz egyébként, például elment egy helyi, ahogy mifelénk mongyák alternatív homopatás gyógyittóhoz, aki megnyitotta a csakráit, hogy áramoljon az energia és érzi is a Béci, hogy áramlik, ez a melegségben nyilvánul meg leginkább. Én is nagy meleget éreznék, ha reggeltől estig a napon ülnék, de nem szólok bele a gyógyítási folyamatba, nem szokásom. Szóval a Béci eccer hajolt le kihúzni egy gaszt az egyik ágyásból, mert az anyukája nagyon szép rendet tart mind a házon belül, mind a házon kívül és a Béci eszt eltanulta tőle. Na most pont eszt a lehajolós pillanatot kapta véletlenül lencsevégre a Maca Harink, született Fajerstejnbergerné Márja és szalatt az önképzőkörünk vezetőjének ügyvéggyéhez, hogy joktalan a Béci kártérítés igénye. Az ügyvéd meg egyből rávákta, hogy másrészt meg föllebeszhető a rokkantosítás. Szerintem teljesen jogos volt az eljárás. Nem ezért vagy azért, de mert valaki húzza a lábát és ácsként nem dolgozhat, attól még más területen bevállhat. Mongyuk a Bécink nem mondhattya, hogy fő a több lábon állás, mert neki ugye nincs több lába, csak kettő, amiből egy nyomorék, tisztára nézőpont kérdése, a félig teli pohár víz esete. Elis esett a kártérítéstől a Béci és megvonták a rokkantnyugdíját is neki. Most segélyes és várja, hogy behívják közmunkára, amit itt helybefaluba mindenki nagyon megbecsül. Ha esetleg még munkaruhát és védőruhát is kapnának az emberek és nem kéne télvíz idején a térdig érő fagyos vízben dorkóban árkot tisztítani, tök jó munkahely lenne, mert kérdem én, hol fizetnek még napi hat óra fizikai munkáért havi harmincötezer forintot? 
Maca Harink elképzelhető, milyen közszeretetnek örvend, hisz mindenki örömmel foszt meg mást a kedvezményektől, eszt hívják köszteherviselésnek. Még ugyan nem került mindenkire sor, de ez csak idő és türelem kérdése. Egyébként meg megint a Bözsink világított rá a lényegre. Nem tutta megnevezni aszt a tudóst, aki a fekete lyukakkal foglalkozik, de nagyon csodálkozott azon, hogy hogyan lehet diplomát szerezni a fekete harisnyákon képződő lyukak vizsgálatából. Montam, hogy szinte bármiről lehet disszertációt készíteni, például őmaga is írhatna a mosógépbe rakott páros zoknikról, amik páratlanul kerülnek elő. A lényeg, hogy a Sztifin Hóking is jól eltuggya adni magát, pedig tolószékes. Annyi tanfolyamot indítanak a munkaügyi kirendelcségek, miből állna elméleti fizikusi OKJ-s tanfolyamot szervezni, így az is dolgozhatna később, aki nem tud fizikai melót végezni, az elméjét még használhatná.

Kép innen 

29 megjegyzés:

  1. Köszönjük, köszönjük :-)

    VálaszTörlés
  2. De jó ez a Maca Haris szösszenet :-))

    VálaszTörlés
  3. Homopatás :-)
    Itteni helybevárosba az trolléjbaszokon még látható egy legalább 15 éves ragacs, miszerint (:-) névtelen feljelentővonalat létesített a rendőccség.
    Jelencse fel rokonyait, baráttyait, üzletfeleit és negyedeit!
    Naccerű! Esztetet pont nekünk talátták ki - hogy degeljen mög a Soams-ék tehene is !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert egyébként minden feljelentés névvel megy... Lásd Frau Fajerstejnberger :)
      De legalább a színét nem változtatja: örökzöld :)

      Törlés
    2. Akinek Ámérikában is élnek rokonyai, úgy híják őket:
      Flintstones :-P
      (A család autóiparban is érdekelt, gazdagabbik ágát angolosított nevükön Firestone-ként ismerjük :-)

      Törlés
    3. Igen, igen!
      Mrs. Fajerstejnbergert t is sok minden érdekli... :D

      Törlés
  4. Én is, én is! Minden szösszeneted nagyon , de nagyon jó, de ezen fuldokoltam a röhögéstől!

    Hiába Beus, nagyon tucc írni! ... :))

    Én is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Krisztina!
      Örülök, hogy benéztél Csn-hez! :)

      Törlés
  5. Nagyon u"to"s poszt! A Maca Harin leszaggadtam a csillart, olyan jokat nevettem az elejen,...aztan meg mar nem annyira. A vegere egeszen elkomorodtam. :o/
    Kar, hogy Hawkins nem tud helybenfaluiul. Biztosan ertekelne az irast!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy keserédes történet...
      "Kar, hogy Hawkins nem tud helybenfaluiul. Biztosan ertekelne az irast!" - köszönöm, ez nagyon kedves.
      Örülök, hogy azért picit tudtál nevetni is. Ennek a történésnek csak az elejét olvasgasd :)

      Törlés
    2. Nagyon jokat nevettem rajta!!!!
      "Ennek a történésnek csak az elejét olvasgasd"
      Rendben. A "Most például..." resznel majd mindig abbahagyom. ;o/

      Törlés
    3. :)
      Hát igen, onnantól kezd komorodni a történet.

      Törlés
  6. Vajon megjelenik ez a kommentem?

    VálaszTörlés
  7. Tanító Néni kérem, a bővített nadrágom is szűk…

    Avagy: a blogpótló blog is rendetlenkedik :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Mormogi, épp most idegesítettem magam. Fel.

      Törlés
    2. Kérném szépen a zidegeskedést kerülni.
      mer' "Aznekemárt, aznekemárt!!!"

      Törlés
    3. Nem gondolok a kiselefántra, nem gondolok a kiselefántra - hja, ez így (nem) működik.

      Törlés
  8. naggyon jóóóó!:)))kisfaluba, naffaluba, egyformán mennek a dolgok, még a szereplőket is be tudom helyettesíteni, igen, igen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Nálunk is jelentkeztek egy páran, hogy kikérik maguknak. Egy karakterre úgy négyen átlagban :)
      Az emberi emberi örök... :)

      Törlés
  9. Apróság, de a jó öreg Steve még azt is megérte, hogy egy SciFi szerző róla nevezte el az űrhajókban tárugrást generáló zseniális találmányt ! Ami nélkül a Zemberiség ugye sohase juthatott volna el a távoli csillgokig :-)

    "Hawking-generátor" illetve az űrhajókon kötelező figyelmeztetés (megelőző jelleggel): Átmegyünk Hawkingba!

    VálaszTörlés
  10. Térugrás az, csak elba… rrikádoztam magamat :-P

    VálaszTörlés
  11. Elég szerencsés ez a Hawking-gyerek. Hogy nem itt hejbenálunk rokkantnyugdíjas. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Akimoto!

      Régen jártam erre... Szeretettel üdvözöllek!
      Ennek a Hawkingnak nagy szerencséje van, valóban.

      Törlés